A nagy Szex és New York kvíz: csak a legnagyobb rajongók tudják helyesen kitölteni
Hatalmas Szex és New York-rajongó vagy? Már vagy százszor láttad a kedvenc epizódjaidat? Akkor ez a kvíz számodra gyerekjáték lesz! De inkább ne igyál előre a medve bőrére: könnyen kiderülhet, hogy közel sem vagy annyira képben a sorozattal, mint gondoltad. Teszteld le, mennyit tudsz róla valójában!
Ezeket láttad már?
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Szex és New York minden idők egyik legjobb „csajos” sorozata. A négy (kezdetben) szingli nő, Carrie, Charlotte, Miranda és Samantha története évtizedek után is aktuális, amit generációk követtek és követnek végig a mai napig. Amellett pedig, hogy egy-egy epizódot végigpörgetni olyan érzés, mintha beülnél a barátnőiddel egy kávéra és megvitatnád velük az élet nagy dolgait, rengeteget tanulhattál belőle egy pszichológus szerint.
A sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy hat évad után két mozifilm is készült belőle, sőt, 2021-ben - közel 25 évvel az első epizód megjelenése után - elindult a sorozat spin-offja is, az És egyszer csak..., ahol kedvenc karaktereink már nem a 30-as éveikben járnak, hanem a 60-hoz közelítenek, és bizony ebben az életkorban is rengeteg változással kell megküzdeniük.
De rajongóként mit gondolsz, biztos, hogy minden részletet kívülről fújsz? Most letesztelheted a tudásod, úgyhogy jöjjön a nagy Szex és New York kvíz, és nézzük, hogy a 10 kérdésből hányra tudod a választ!
Ki a legidősebb a négy barátnő közül?
Hol találkozott Carrie először Mr. Big édesanyjával?
Mit mondott Carrie Mr. Bignek ebben a jelenetben?
Mr. Big feleségét, Natashát a sorozatban mindig ugyanolyan színű ruhában láthattuk. Melyik volt ez a szín?
Miért sírt Carrie Charlotte első esküvőjén, amikor a csoportképeket csinálták róluk?
Miranda mikor mondta el Steve-nek, hogy gyereket vár tőle?
Melyik barátnőjének ajánlotta Carrie az első könyvét?
Kinek mondta először Samantha ezt a mondatot: „Szeretlek, de magamat még jobban?”
Mi volt Samantha szerelmének, Smith Jerrodnak az eredeti neve?
Carrie melyik exe szakított vele egy cetlin?
