Elindult a Sziget, vészesen fogynak a jegyek

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szerdán elindult a 2022-es Sziget, az első beköltözők már el is foglalták a legjobb sátorhelyeket. Az már most látszódik, hogy az érdeklődés hatalmas, már most vannak olyan napok, amik hamarosan teltházasak lesznek, ezért érdemes nem utolsó pillanatra hagyni sem a jegyvásárlást. Sőt, az érkezést sem, hiszen program van bőven, érdemes minél hamarabb kimenni a fesztiválra, és minél tovább kint maradni a torlódások elkerülése miatt.

Sziget fesztivál
Sziget fesztivál
Fotó: SzigetOfficial / Rockstar Photographers / Facecook

A Sziget közleménye szerint az első napra már alig maradtak jegyek, és közel áll a teltházhoz a pénteki és a szombati nap is, vagyis ajánlott ezekre a napokra is előre megvásárolni a jegyet. A sok ember pedig azt jelenti, hogy fennakadások lehetnek a közlekedésben és a beengedésben is. A szervezők mindenkit arra kérnek, hogy lehetőleg a nagy sztárok koncertjére mindenki jóval a fellépés előtt érkezzen ki, és ha lehet a közösségi közlekedést használják.

Több napon teltház várható

A várhatóan nagy forgalmat illetve teltházat ígérő napok miatt a szervezők a belső forgalmat újra tervezték. Úgy alakították ki az útvonalakat, hogy a beengedésnél és egy-egy nagyobb koncert utáni távozási hullámnál a lehető legbiztonságosabb módon oldják meg a tömegirányítást.

Minden nap este 11 óra után féláron vehetünk aznapi jegyet, vagyis este 11-től reggel 8-ig olcsóbban bulizhatunk, ráadásul néhány helyszín és több buli meg koncert még csak ekkor indul be.

Város a városban

Hetvenhat hektáron nyolcezer ember szorgoskodott azon, hogy felépüljön a Sziget, melynek legnagyobb építménye a Nagyszínpad, a maga 3000 m2-es területével, 500 m2-es játékterével. A legnagyobb sztárokat felvonultató helyszínen egy 400 m2-es ledfal teszi teljesebbé a képi világot és mintegy 200 darab intelligens, nagyteljesítményű ultramodern lámpa biztosítja a tökéletes látványt.

Az esti, éjszakai programok már sátrakban folytatódnak, köztük a két legnagyobb a most új néven jelentkező Freedome presented by Mastercard színpad és az új, szuper felépítménnyel és beltérrel visszatérő Ticketswap Party Aréna. A két nagysátor összesen 25.000 főt képes befogadni. Szintén friss köntöst kapott a Samsung Colosseum. A lenyűgöző méretek mellett izgalmas dizájnelemek teszik teljessé a látványt, az élményt pedig tovább fokozza majd a helyszín minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikája. A Sziget építése során felállítottak mintegy 23 kilométernyi kerítést, ez olyan hosszú, hogy egyvonalban a Szigettől elérne egészen a leányfalusi strandig. A talajvédelem érdekében lefektetnek 21.000 m2 méhsejtet, és további 8.000 m2 alumínium járófelületet is leraknak a talajterhelés enyhítésére. Ezzel le lehetne fedni cca 5 stadion méretű focipályát. A sátrakban további 23.000 m2-nyi dobogót raktak le. A Szigeten van 250 konténer, 1200 db mobil wc, 600 db angol wc valamint 500 zuhanyzó áll a fesztiválozók rendelkezésére. A Sziget biztonságát 1000 őr védi, és további többtucat rendvédelmi személy vesz részt a biztosításban. A fesztiválon többszáz fős egészségügyi bázis és tűzoltócsapat teljesít szolgálatot és egy 20 fős vezetési törzs, meteorológussal, tűzoltóval, fegyveres erők képviselőivel, operátorokkal. Sziget a különféle nációknak és a világ kulturális értékeinek legnagyobb találkozóhelye, ahová a világ államainak több mint feléből, összesen 103 országból érkeznek vendégek és 54 ország művészeinek produkcióit láthatjuk a 6 nap alatt. Látogatók érkeznek szerte Európából, a legtöbben – a hazai vendégek mellett - Hollandiából, Nagy-Britanniából, Írországból, Franciaországból, Németországból és Olaszországból, de az idei statisztika szerint vásároltak jegyet Dominikáról, Salvadori Köztársaságból, Japánból vagy Brazíliából illetve Ausztráliából is. A nemzetközi fellépőgárda is színes képet mutat: a legtöbb fellépő – a magyarok után - Nagy-Britanniából érkezik, majd francia, német, olasz a produkciók sorrendje, de lesz fellépő a Zöld-foki Köztársaságból, Indiából, Szenegálból is.

Sziget fesztivál
Fotó: Sziget Official / Rockstar Photographers / Facebook

Vendéglátó negyedek a Szigeten

A fesztivál területén több helyszínen úgynevezett food court-okat, változatos igényeket kiszolgálni tudó vendéglátó „negyedeket” alakítottak ki. A sokszínű kínálatban minden food courton lesz minden, mi az ég alatt szem-szájnak kellemes, így a fesztiválokon oly népszerű pizzától kezdvenyalhatunk fagylaltot, rágcsálhatunk zöldséget/gyümölcsöt, kortyolhatunk frissen facsart gyümölcslevet, majszolhatunk pékárut, ízlelhetünk desszert különlegességeket, falhatunk falafelt. És a kínálatban ott van a rizottó, a piadina, a wrap, a fish and chips, a hamburger, a gyros, a hotdog, BBQ, belga hasábburgonya, shawarma, hummus, magyar tradicionális ételek szerte a honi vármegyékből, valamint lángos, churros, pasta, a nemzetközi fronton – mások mellett – pedig erdélyi, görög, indonéz, ázsiai vega vagy mexikói ételek.

Fenntartható fesztiválozás

A környezetvédelmi elköteleződés is töretlen, a Green Sziget új elemekkel egészül ki idén. Így például egy CO2 kompenzációs erdő kialakításához járulhatnak hozzá azok a látogatók, akik a jegy mellé „vásárolnak egy fát” is. A Coca-cola támogatásával egy minden eddiginél nagyobb visszagyűjtési programot is indítanak, hogy az eddigieknél is több eldobott PET palackot lehessen összegyűjteni. Továbbra is re:poharat, lebomló étkészletet használnak és a fókuszt a keletkező hulladék visszagyűjtésére helyezik. A környezetvédelemhez tartozik, hogy a Sziget egy területét, nagyjából a III. kerület szomszédságában húzódó galériaerdő menti részt, az ott lévő védett flóra miatt lezárják a közönség elől, igazodva a főváros és WWF által végrehajtott természetvédelmi területté történt átminősítéshez.

A Sziget zöldítése mindig is fontos célja volt a fesztiválnak. Mindannyiunknak mindent meg kell tennünk, hogy hozzájáruljunk a globális felmelegedés korlátozásához szükséges átmenethez. Ezért a Sziget ajánlásokat tesz, hogyan lehet környezettudatosabban fesztiválozni. Ezek szerint a szervezők arra buzdítják a látogatókat, hogy tegyenek fogadalmat, hogy kitakarítják a kempingben a sátorhelyeiket. Aki rögzíti a fogadalmát, kikerül a Nagyszínpad kivetítőjére és Sziget pólót vagy 2023-as bérletet nyerhet. A fesztivál kibocsátásának 80%-a a látogatók repülőjárataiból származik. A vonattal vagy busszal való utazás a legkevésbé szén-dioxid-intenzív módja, hogy eljussunk a fesztiválra. Ha nem volt más választás, mint repülni, ültessünk fát!

Sziget fesztivál
Fotó: Sziget Official / Rockstar Photographers / Facebook

Harc a műanyaghulladék ellen: a műanyaghulladék egyre kisebb problémát jelent a Szigeten, köszönhetően az újrahasználható poharaknak, a Sziget szívószálmentes politikájának, a biológiailag lebomló edényeknek és az egyre növekvő számú palack utántöltő pontnak. A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hozzák magukkal saját vizes palackjukat. Arra is van lehetőség, hogy lecseréljék a látogatók alumínium- és műanyag szemetüket különféle ajándékokra.

A fesztivál merch menő. A fenntartható fesztiválcikkek még menőbbek. 2019-ben a szervezők bevezették a SzigEthical-t, ami olyan sikeres volt, hogy idén a legtöbb merchandise terméket fenntartható forrásból szerezték be. A vendéglátás terén pedig elindítottak egy kísérleti projektet, a Mama Earth Eatery-t mellyel megpróbálják mérni, hogy mennyire fenntarthatóak az ételárusok, és arra igyekeznek ösztönözni őket, hogy még tudatosabb vállalkozásokká váljanak.

Ne maradj otthon, de ha mégis...

A Sziget idén is kihagyhatatlan lesz, de aki valamiért nem tud jelen lenni, természetesen több koncertet is követhet a Sziget streaming felületein.

TikTok a Szigeten

A TikTok rohamosan növekvő és immár a legnagyobb rövid formátumú videós platform, melynek hatása a popkultúrára illetve a zenével való szoros kapcsolata nem kérdéses. A TikTok 40 millió követővel és 1,15 milliárd kedvelővel bíró nemzetközi alkotócsapattal érkezik a Szigetre, valamint az alkalmazáson belüli és kívüli aktivitások teljes skálájával, mint például: exkluzív alkalmazáson belüli live session-ök, illetve rengeteg, máshol nem elérhető tartalmak, kulisszatitkok és egyéb részletek. Minden vendéget várnak a TikTok Zónába is, és természetesen a #SzigetFestival feliratú tartalmakat is posztolhatják a TikTok-ra.

„Trendformálás, feltörekvő sztárok felfedezése, az elkötelezett közösség ereje – ha valami fontos mostanában, az a TikTokon történik. Ebben az évben a „TikTok aranyláz” a Szigetet is elérte” – mondta Garam Tamás, a Sziget marketingfőnöke, „A TikTok és a Sziget közötti partnerség fontos előrelépés a fesztiválunk számára, és nagyon örülünk az együttműködésnek. Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Németországból, Franciaországból és Hollandiából érkeznek többmilliós elérésű alkotók az idei fesztiválra, még nagyobb nemzetközi figyelmet fordítva a rendezvényre" - mondta a marketingvezető.

"A TikTok a zene otthona és remek hely a legújabb zenei trendek felfedezésére. Felhasználóink 75%-a találkozik új előadókal a TikTok-on, és 63%-uk fedez fel eddig még nem ismert dalokat. Azzal, hogy a legvonzóbb eseményekre, mint például a Sziget, meghívjuk a globális közösségünket, egyrészt újabb közönséggel bővítjük a fesztivál táborát, másrészt még több inspirációt nyújtunk felhasználóinknak, így egyedülálló hidat teremtünk az online és offline élmény között" - mondja Paula Kornaszewska, a TikTok CEE operációs vezetője.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője