Nági saját dalokra akar koncentrálni

Szponzorált tartalom

2019.április.1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nagy Brigitta vagy ahogy a zenei világból ismerheted Nági valósággal felrobbantotta az internetet, amikor közzétette Michael Jackson They Don't Care About Us és a Follow the Flow – Nem tudja senki című számokat az általa feldolgozott verzióban. Ismerd meg a páratlan tehetségű énekesnőt!

A hajdúböszörményi lány csak a szenvedélyének, a zenének él és zenésztársával Kovács Dániellel azon dolgoznak, hogy a zenéjük minél több emberhez eljusson.

Mi a különlegessége a feldolgozásaidnak?
Tulajdonképpen egy digitális hangfelvevő, azaz looper segítségével több éneksávot is fel tudok venni hangszeres kíséret nélkül, és azonnal vissza tudom játszani. Nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz a feldolgozásoknak. Teljesen megdöbbentem, hogy csak az én oldalamon több mint kétmillióan, míg a külföldi portálokon összesen tizenkétmillióan látták a videóimat.

Mióta foglalkozol énekléssel?
Kiskoromban nagyon sok időt töltöttem prímás nagypapámmal, biztos vagyok benne, hogy minden ide vezethető vissza. Aztán kilencedikes koromban jelentkeztem egy helyi tehetségkutatóba. A verseny után odajött hozzám egy zenekar dobosa és felkért, hogy csatlakozzak a bandájához. Bekerültem egy rockbandába, aminek négy évig voltam az állandó tagja. A középiskola után a Kőbányai Zenei Stúdióban folytattam a tanulmányaimat. Itt szabályosan kitárult előttem a világ, rengeteg zenei műfajban kipróbálhattam magam. A suli mellett folyamatosan dolgoztam, majd lehetőséget kaptam, hogy egy időre elmenjek egy óceánjáró hajóra énekelni.

Honnan jött a Nági név?
A hajón töltött időszak alatt a kollégáim és a főnökeim ragasztották rám ezt a nevet. Itt mindenki Náginak hívott, mivel nem tudták kimondani helyesen a Nagy nevet. Annyira megtetszett, hogy elhatároztam, előadóként ezt a nevet fogom használni.

Mely előadók állnak hozzád a legközelebb?
Az egyik nagy kedvencem a gyönyörű hangú Alicia Keys, akire nemcsak a tehetsége, hanem a világról alkotott szemlélete miatt is felnézek. A szeretetet, a békét és az önelfogadást hirdeti. Nem sminkeli magát, mert soha nem akar mást mutatni magából, mint aki valójában. A külföldi előadók közül még nagy kedvencem James Bay, vagy a Coldplay is, a hazai viszonylatban pedig
a Szabó Balázs Band, a Hiperkarma vagy éppen Presser Gábor dalai állnak hozzám közel. A magyar daloknál általában a dalszöveg fog meg először.

Miben változott meg az életed a feldolgozásoknak köszönhetően?
Soha nem a siker vezérelt, egyszerűen csak tartalmas zenei anyagot akartam feltenni az oldalamra. Szerencsére azóta csak a zenével foglalkozhatok, és a szakmában dolgozó zenésztársak is elismernek. Nagyon sok pozitív visszajelzést és szeretetet kapok, ami csak megerősít abban, hogy jó úton járok. Hiszem, hogy mindenkinek megvan a helye ebben a szakmában, és aki energiát fektet a munkába, annak előbb-utóbb meglesz az eredménye. A feldolgozások után most szeretnék a saját dalokra koncentrálni. Ebben nagyon sokat segít nekem a zenésztársam, Kovács Dániel, akivel együtt indítottuk el a Nági projektet.

Mit jelent neked a zene?
Nehéz megfogalmazni, egyszerűen az önkifejezést, nekem a mindent az jelenti. Hiszek benne, hogy a lelki dolgok mellett jótékony hatást gyakorol a testünkre is.

Mit gondolsz, igaz az, hogy a siker egyik fontos feltétele a virtuális világban való jelenlét?

Elengedhetetlen része ennek a szakmának, hogy a különböző digitális platformokon is jelen legyél. Ezeken a felületeken tudod tartani a követőiddel
a kapcsolatot, és kaphatsz visszajelzéseket. Nem beszélve arról, hogy számtalan új embert is megismerhetsz, és akár új kapcsolatokat építhetsz. Az én életemben is fontos szerepe van a közösségi médiának, így ismertem meg a The Shudras énekesét, Molnár Tibort is, így kért fel egy munkára, azóta is jó barátok vagyunk. Az egyik nagyon jó barátnőmmel és egyben fotósommal, Kupcsik Dórával is így találkoztam, sőt tulajdonképpen a mostani párkapcsolatom is a közösségi médiának köszönhető.

Világmentő popzene: Grimes, aki újjászületik

Világmentő popzene: Grimes, aki újjászületik

Egyetértesz azzal, hogy sokan teljesen mást mutatnak magukról a virtuális térben, mint a valóságban?

Abszolút! Nem azzal van a baj, ha valaki néhány filter, képszerkesztő vagy éppen applikáció segítségével korrigál a képein. Akkor van baj, amikor valaki nem találja meg az arany középutat. Meg kell tanulni meghúzni és megtalálni azt a határt, ami nem távolít el a valóságtól.

Szerinted miben rejlik a tökéletes szelfi titka?
Nagyon sok múlik azon, hogy mennyire tudod megőrizni a természetességed. Persze a tökéletes végeredményhez elengedhetetlen, hogy legyen egy olyan telefonod, ami profi kamerával van ellátva. Ezenkívül a különböző színek és fények használata is fontos, hogy később elégedett legyél a végeredménnyel.

Az éneklés mellett Nági másik nagy szenvedélye a fotózás, a kamerafunkcióban rendkívül erős HONOR okostelefon márka egyik nagykövete lesz.
Kíváncsian várta, hogy a fotózáson egy szelfit készíthessen a Honor 10 Lite okostelefonnal, melynek előlapi kamerája 24 megapixeles, és 8 különböző téma felismerésére alkalmas mesterséges intelligencia-támogatást kapott, amivel új szintre emeli a szelfikészítés mesterségét. Az algoritmus azonnal felismeri a legjobb beállításokat a háttér és az arc viszonylatában, a 3D arcfelismerés és az AI szépítő funkciók pedig tökéletes képeket eredményeznek. Gyenge fényviszonyok között a 4 az 1-ben szuperpixel technológia segít, hogy a képek világosak és kiváló minőségűek legyenek. Emellett 3D portrévilágítási mintákkal is feldobhatók a szelfik, ezek között megtalálható például a színpad-, vagy az osztott megvilágítás.

Legjobb dalok a 2000-es évekből, amiket te is biztos rongyosra hallgattál - Vol. 2

Legjobb dalok a 2000-es évekből, amiket te is biztos rongyosra hallgattál - Vol. 2

A végeredmény magáért beszél!

Nézd meg a fotózásról készített videót:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője