Nem véletlen, hogy a 97. Oscar-gála ruhái jóval visszafogottabbak voltak: íme a divattörténész magyarázata

2025. március 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Észrevetted, mintha az idei Oscar-gála vörös szőnyege a megszokottnál is visszafogottabb ruhákat tartogatott volna? Dr. Szatmári Judit Anna divattörténész járja körül a kérdést, elemzi a 97. Oscar ruhaválasztásait, és persze rámutatott a szerinte legkülönlegesebb tervezésekre is.

Mikey Madison, az Anora színésznője élete első Oscar-díjával együtt
Mikey Madison, az Anora színésznője élete első Oscar-díjával együtt
Fotó: Jeff Kravitz/Getty Images

Még alig kezdődött el az év, de már túlestünk egy vörös szőnyeges sokkon a 2025-ös Grammy díjátadó kapcsán, amikor Kanye West felesége, Bianca Censori – egy magas intelligenciahányadossal és építészmérnök diplomával rendelkező (!) nő – egy fizikailag létező, gyakorlatilag azonban láthatatlan ruhában, lényegében meztelenül jelent meg.

Mindeközben férje állig feketébe öltözve, napszemüvegben állt mellette. Hogy mi indította őt (őket) erre, arról már sokan, sok mindent mondtak és írtak; de azt hiszem, az minden nő számára egyértelmű, aki belegondol, mit élne át hasonló helyzetben, hogy a test itt eszközzé, az ember pedig tárggyá változott. Még akkor is fontos(abb) ez az olvasat, ha megjelenésükkel amúgy elérték (valószínűsíthető) céljukat: az aránytalanul nagy figyelmet, és a hatalmas bevételt – sőt, annál inkább.

Demi Moore egy csodás, ezüstösen ragyogó Armani Privé ruhát viselt az Oscar-gálán
Fotó: Kevin Mazur/Getty Images

Visszatetsző, ellentmondásos helyzetet eredményezett, és nagyon rossz üzenetet közvetített a nőkről, illetve a nőknek. Ahelyett, hogy a vörös szőnyeges bevonulás varázslatában lett volna részünk, és a sztárok irigylésre méltóan csillogó(nak tűnő) és izgalmas világába leshettünk volna be egy pillanatra, pont az ellenkezője történt: szembesültünk a csupasz valósággal.

Ki az a Sean Baker, aki egymaga négy Oscar-díjat nyert, és ezzel történelmet írt? Ismerd meg közelebbről az Anora rendezőjét

Az egyik legszebb magyar színésznő volt, örökre elaludt a díva

Elfordulás a külsőségektől

Úgy tűnik, az idei Oscar-gála résztvevői – legalábbis az öltözködéssel és a fenti botránnyal kapcsolatban – ugyanazt a filmet nézték, mint én, és megpróbálták visszahozni a vesztésre álló meccset. Szinte meglepő, milyen sok volt a visszafogott, klasszikus look, néhányan szinte „hercegnős” ruhát választottak (Gal Gadot – Prada, Monica Barbaro – Dior) – persze volt, amiben volt egy csavar, mint például Ariana Grande zseniális darabjában a Schiaparelli divatháztól.

Ariana Grande Schiaparelli ruhája kétségtelenül az Oscar-gála egyik legkülönlegesebb ruhája volt
Fotó: John Shearer/97th Oscars / Getty Images

Halkan hozzátenném ugyanakkor, hogy a mélyen dekoltált, felsőtestet szorosan követő, deréktól lefelé pedig bő, földig érő szoknyával rendelkező ruha, amely évszázadokon át (a 16-19. századokban) meghatározta a női sziluettet, nem kevésbé volt kifejezője a nők alárendeltségének, és (deformált) testük is legalább annyira volt a társadalmi státusz szimbóluma, mint a fent idézett esetben a 21. században. Csak azt hittük, ezen már túlléptünk nagyjából 120 évvel ezelőtt.

Persze a mai estélyik, még a testre simuló darabok is, messze nem olyan kényelmetlenek, mint az egykori szorosra húzott fűzők, ráadásul ezek az öltözékek az őket viselő sztároknak is inkább jelmezek már, de legalábbis kivételek a hétköznapok kényelmes öltözködése alól. Az más kérdés, hogy a tökéletes testet, a makulátlan megjelenést megvalósítani nem kevés előkészületet igényel, ami biztosan nem mindig kellemes, és sok lemondással, akár fájdalommal jár.

Szemben a botrányos Grammyvel, az Oscar vörös szőnyegében legalább nem csalódtunk – igaz, eufóriát sem okozott. Bár manapság már szinte „divatjamúlt”, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy az eseménynek van dress code-ja: ez egy black tie event, azaz a férfiaknál szmoking, a nők esetében estélyi ruha az illendő – persze ez nem zárja ki, hogy mindenki olyan stílust vagy fazont válasszon, amilyet szeretne, de némileg korlátozza a fantázia szárnyalását – nem úgy, mint például a MET gála esetében, ahol épp a megadott téma minél kreatívabb megközelítése a designerek feladata.

Selena Gomez Ralph Lauren ruhája tökéletesen belesimult az Oscar-gála visszafogott, fekete, fehér, arany és nude színvilágába
Fotó: Mike Coppola/Getty Images

6 kísértetiesen szép rejtett utalás, amit nem biztos, hogy észrevettél az Oscar-gála vörös szőnyegén

Fekete, fehér, nude, arany

Az esemény eleganciája ma is utal az Oscar-díj csaknem 100 éves történetére (az idei volt a 97. ünnepség), és a filmművészet által képviselt értékekre. A nagy divatházak és tervezők – Saint Laurent, Armani, Chanel, Givenchy, Louis Vuitton és a többiek – itt minden évben megmutathatják, mit tudnak anyagválasztás, kidolgozás, különleges textúrák és díszítések terén. Bár idén mintha tényleg máshova tartogatták volna a merészséget: a legtöbb ruha elegáns és kifinomult volt, és színekben is biztosra mentek.

Sok volt a fekete és a fehér, a nude árnyalat, ezek mellett pedig az ezüstös, flitteres csillogás, esetleg ezek kombinációja. Áttetsző, (túl) sokat sejtető, extrémen mély dekoltázsú vagy lábat, alsóneműt villantó darabokat pedig tényleg csak kevesen választottak idén – ami a fentiek ismeretében érthető. Persze a ruhák így sem voltak unalmasak, pláne ha az apró részleteket sem hagyjuk figyelmen kívül, különleges volt például Lupita Nyong’o gyönyörű megoldásokkal készült Chanel darabja. Formabontó azonban idén tényleg alig akadt, pedig egyáltalán nem evidens, hogy az Oscar vörös szőnyeges felvonulásán nem érhet minket meglepetés. Jól emlékszünk még például Billy Porter krinolinos szoknyával viselt, Christian Siriano által tervezett fekete selyem szmokingjára a 2019-es gáláról, csak hogy egyet említsünk a sok közül.

Tény, hogy egyetlen, Billy Porter 2019-ben viselt ruhájához hasonló formabontó szettet sem láttunk a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén
Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

Felesleges rongyrázásnak tűnik, de itt a bizonyíték, hogy igenis van értelme az Oscar-gálának

Az egyik legszebb magyar színésznő volt, örökre elaludt a díva

Az a kérdés is felvetődik, hogy kik ezek az ünnepelt – és szerencsés esetben díjazott – sztárok valójában, és ez milyen összefüggésben van a ruhaválasztásaikkal. Hiszen a színész mindig más bőrébe bújik, átlényegül azzá a karakterré, akivé a szerep szerint feladata. Ha pedig innen nézzük, akkor a Grammyn, vagy akár a MET gálán egyáltalán nem csoda, hogy sokkal inkább kifejezésre jut az egyéniség és az egyediség.

Hiszen az előadóművészek imidzsének minden esetben integráns része a különleges, gyakran figyelemfelkeltő öltözködési stílus és megjelenés – erről szólt a nemrég a budapesti Zene Házában is vendégeskedő, korábban a Victoria & Albert Museumban bemutatott Dívák című nagyszabású kiállítás is.

Ez pedig nem csupán a fellépőruháikban, hanem a vörös szőnyegen viselt öltözékeikben is megnyilvánul. A színészeknél viszont nem igazán ezen van a hangsúly, nem ebben áll a tehetségük sem. Az Oscar-díj pedig őket hivatott ünnepelni, így öltözékük inkább ehhez a különleges alkalomhoz akar méltó lenni - persze előnyösen kiemelve minden sztár személyes adottságait.

Emma Stone a világ legegyszerűbb ruhájában bizonyította be az Oscaron: a kevesebb több

Fellépő énekesből azért az Oscaron se volt hiány, a legextrémebb ruhát – micsoda meglepetés – Doja Cat viselte, aki több mint 1 millió Swarovski kristályból fűzött csillogó hálóban lépett a színpadra, amelyet stylistja, Brett Alan Nelson álmodott meg számára. Ebben a műfajban nehéz újat mutatni – Marilyn Monroe ikonikus kristályos ruhájától Jennifer Lopez 2019-ben viselt, tükörcserepekkel kirakott estélyijéig sok mindent láttunk már – de ez mégis izgalmas és újszerű volt.

Mellesleg Halle Berry egy utóbbihoz nagyon hasonló Christian Siriano darabot választott a mostani gálára, ami meglepő, hiszen nem valószínű, hogy szándékában állt kolléganőjét utánozni.

Halle Berry ruhájával Marilyn Monroe egyik ikonikus megjelenését alkotta újra
Fotó: Kevin Mazur/Getty Images

Egy pillanatra kihagyott a lélegzetünk Demi Moore Oscar-gálán viselt ruhájától, ami maga a meztelen álom

Bár szerencsére nem először fordul elő, hogy magyar résztvevője, és akár nyertese is van az Oscar-gálának, idén divatban biztosan győzött a magyar páros. Jancsó Dávid és kedvese, Nagy Ilka Janka vágóasszisztens, valamint utóbbi csodás ruhájának tervezője, Benes Anita (Daalarna), és a stylist, Csalár Bence hibátlan alakítást nyújtottak. Talán csak ékszer tekintetében volt visszafogottabb a lehetőségük, mint azoknak a sztároknak, akiket a Bulgari, a Cartier vagy a Chopard luxusmárkák támogatnak.

Jancsó Dávid és párja, Nagy Ilka Janka egyszerűen tündököltek a gálán, utóbbi egy csodás Benes Anita tervezésben lépett vörös szőnyegre
Fotó: Mike Coppola/Getty Images

Ékszerből egyébként a férfiakon sem volt hiány: Timothée Chalamet vaníliasárga szmokingjához nyakkendő helyett viselt egy ékszert, és Colman Domingo is tűzött egy arany Boucheron brosst vörös Prada zakójának fekete reverjére. De a prímet ebben – immár szokásosan – Adrien Brody vitte el, aki a magyar vonatkozásban is fontos A brutalista címszerepéért végül a szobrot is elnyerte. Brody rendszeresen jelenik meg egy-egy statement darabbal a vállán, amelyeket kedvenc designere, Elsa Jin tervez számára.

Timothée Chalamet a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díj kategóriájában volt jelölt
Fotó: Chelsea Guglielmino / Getty Images

2025-ben, amikor a klímaváltozást már mindannyian a saját bőrünkön tapasztaljuk, nem lehet, és nem is szabad elfelejteni a Los Angeles közvetlen környezetét nemrég sújtó tűz pusztítását, amiben sok sztár háza, vagyona is megsemmisült. Bizonyára ez is sokakat elgondolkodtatott, és esetleg a külsőségektől való elfordulásra, vagy legalábbis egy kis hátralépésre késztetett. A tűz megmutatta, hogy a fogyasztás helyett olyan dolgokra kellene fókuszálnunk, ami igazán fontos itt és most, és a jövőben is – legyen az emberi élet, a kapcsolataink, vagy épp a bolygó állapota.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Csillagjegyek, akiktől nem áll messze a kényszeres viselkedés

Csillagjegyek, akiktől nem áll messze a kényszeres viselkedés

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

7 aranyat érő tanács, ha végre jól akarsz aludni (x)

7 aranyat érő tanács, ha végre jól akarsz aludni (x)

Ezek a hatóanyagok segítenek, hogy a legszebb állapotában ragyogjon hajkoronád (x)

Ezek a hatóanyagok segítenek, hogy a legszebb állapotában ragyogjon hajkoronád (x)

Íme 10+1 hasznos tipp a pollenszezonra, amiért nagyon hálás leszel (x)

Íme 10+1 hasznos tipp a pollenszezonra, amiért nagyon hálás leszel (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)