18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Őszinte szexjelenete miatt ünneplik a 22 éves színésznőt

2018.január.5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Van úgy, hogy a sikerhez egészen furcsa dolgok kellenek. Jó, nem mondhatjuk, hogy a meglepően fiatal Florence Pugh csupán a szexjelenetének köszönheti a sikereit, sőt ezt egyáltalán nem állíthatjuk.

Florence Pugh
Fotó: Rexfeatures

A színésznő tavaly a Lady Macbeth címszerepét játszotta, és cseppet sem véletlen, ha egy mindössze 20 éves lányt választanak ki egy ilyen komoly szerepre. Még 20 éves sem volt, amikor az Eszmélet című filmben nyújtott alakítására mindenki felkapta a fejét, és rögtön jelölték is mindenféle rangos díjakra. Ezt követően nem kellett sokáig várni a következő nagy lehetőségre, hiszen azonnal megkapta a Lady Macbeth BBC feldolgozásában a főszerepet.

Láttad már? Ez a lány végigpucérkodja az Instagramot

A filmet általában pozitív kritikák fogadták, de a főszerepet játszó Florence Pugh alakítását egyértelműen lelkesen fogadta mindenki. A brit függetlenfilmesek díjátadóján meg is kapta érte a legjobb színésznőnek járó elismerést, az Evening Standard pedig Az év felfedezettje díját adta most neki. Ezek után valósággal kapkodnak a tehetségért az angol produkciók, és nem lennénk meglepve, ha Florence Pugh hamarosan Hollywoodban találná magát.

Florence Pugh a legjobb színésznőnek járó díjjal:

Florence Pugh
Fotó: Rexfeatures
Florence Pugh
Fotó: Rexfeatures

A fiatal sztárt mostanában a Lady Macbeth meztelenkedős-, szexjelenetei miatt emlegetik sokat. Persze, valamennyire minden filmben érdeklik az embereket a forró jelenetek, de Florence Pugh vetkőzése más okból keltett különös visszhangot. A 22 éves lány ugyanis nemrégiben elmesélte, hogy ő nem hajlandó fogyni egy szerep kedvéért. Egyszer kapott egy szerződést, amiben előírták volna, hogy fogynia kellene a szerephez, de Florence ráírta papírra, hogy korábban túl soványnak találták, úgyhogy nem érdeklik az ilyen kitételek.

„Nem érdekel, hogy kinek milyen az alakja, engem a karakterek érdekelnek, egyébként pedig nagyon fontos, hogy minél többféle test legyen látható a filmekben, úgy természetes, ha nem csak tökéletes testű embereket látunk, akár meztelenül, akár felöltözve” - nyilatkozta Florence Pugh

Florence Pugh meztelenül a Lady Macbeth egyik jelenetében:

Florence Pugh a Lady Macbeth egyik jelenetében

A Lady Macbeth pucérkodós jeleneteivel nem volt problémája, tudja, hogy a teste nem olyan, amire azt mondják, hogy álomalak, de nagyon büszke arra, hogy ilyen komoly szerepet kapott, és boldogan mutatta meg magát.

Szexjelenet a Lady Macbeth című filmben:

Florence Pugh szexjelenete a Lady Macbethben
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője