előfizetésem
Hírlevél
Amit a szülés után nem mondanak el: az anyaság valódi arca az első évben
Szülés, heg, hegmasszázs, köldökcsonk, sírás a negyedik trimeszterben, szoptatás, fogzás, mozgásfejlődés, hozzátáplálás. Dolgok, amikkel csak akkor találkozunk, amikor gyermekünk születik. Elmesélem, nekem milyen volt az első – a legnehezebbnek titulált – egy év.
Mi is az anyaság? Kicsivel több mint egy év távlatából erre a kérdésre nem lehet egyetlen szóval válaszolni. Nemrég megkérdezte a saját anyám, hogy: „Kislányom, ugye jó érzés édesanyának lenni?” Mondtam, hogy persze, elképesztően megható és túlcsordul a szívem, de állandóan aggódom érte. „Én is aggódom minden nap érted és a testvéreidért...” – válaszolta ő.
Tehát az anyaság elég sok aggódással jár, ezt leszögezhetjük. Szerintem az anyaság egy olyan érzékeny, intim, gyengéd, finom és súlyosan felelősségteljes, de észrevehetetlen hivatás, mint a pillangó szárnyán a por, ami alig látható ugyan, de ha letöröljük róla, a lepke nem tud felszállni többé.
Trimesztereken túl
A kilenc hónap, azaz a három trimeszter úgy elröppen, mint egy szempillantás. Csak az első és az utolsó hetekben tűnik örökkévalóságnak – amikor még minden bizonytalan, és az utolsó napokban, amikor már azt érzi az ember lánya, hogy na, ennek tényleg soha nem lesz vége. Annak ellenére, hogy az én kisfiam – a tokofóbiám miatt – programozott császármetszéssel született, és pontosan tudtam, hogy mikor lesz a nagy nap, az utolsó héten mégis nagyon türelmetlen voltam.
Pokorny Lia: „A színészetet szolgálatnak tartom”
A szülés gyönyörű és nagyon jó élmény volt, de a programozott császár szépsége egy teljes cikket megér. Szóval a vörösesszőke hajú, 3110 grammra és 52 centire növő kisherceg megérkezett hozzánk egy szép, tavaszi reggelen. Minden zökkenőmentes és magától értetődő volt az első pillanattól kezdve. A baba ügyesen szopizott, nekem már a szülés napján is – császáros sebhez képest – könnyen ment a mozgás, és fájdalomcsillapítót sem kértem. A csecsemősök minden rossz hírüket keltő mendemonda ellenére is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Három bent töltött, problémamentes nap után hazamehettünk.
2023 április végén megkezdődött nálunk a valódi családi élet. Beléptem az ajtón, és jött az első olyan szituáció, amiről ugyan voltak sejtéseink, és sokat beszélgettünk is róla, de senki nem tudta megadni a tuti receptet, hogy a kutya – a kvázi első gyerekünk – hogyan fogja majd kezelni a baba érkezését. Ő egyébként már a terhességemmel is hamarabb tisztában volt, mint én.
Az első pozitív teszt előtti hetekben pirosra nyalta a mancsát, mint utóbb kiderült, azért, mert érezte, hogy jön a baba, és szorongani kezdett. Andy, a westie először értetlenül állt a csöppség érkezése előtt, de ahogy teltek a hónapok, neki is leesett, hogy a kis fura jövevény, aki egész nap rajtam fekszik, és kimaradnak miatta az esti, kettesben töltött sétáink, a csapat része. Mára pedig mondhatni barátok, bár az egyéves az esetek nagy részében túl vehemensen akarja kifejezni a szeretetét.
Családdá válni
Az első héten nálunk volt anyukám, addig azt hittem, hogy csak városi legenda, hogy szülés után legyen segítséged. Tényleg legyen! Hatalmas segítség volt, hogy van főtt étel, tiszta ruha, rend és tisztaság, miközben nekem csak a csecsemőmre kell figyelnem.
A szülés utáni első három hónapot nem véletlenül nevezik a negyedik trimeszternek.
Tényleg akkora a szimbiózis és az egymásra utaltság, mint a terhesség alatt. Azzal ma már mindenki tisztában van, hogy a szülés utáni baby blues igen gyakori, és a depresszió sem ritka a frissen szült anyukáknál. Na, de azt senki sem mondja el, hogy ez mi is valójában? Érzelmi hullámvasút, oké! De ettől többet senki nem mond, maximum hozzáteszi, hogy ez teljesen természetes, és csak a hormonok játéka az egész, pár hét és vége.
A fogyás fejben dől el: így segít a pszichológia a tartós eredményekben
Alapvetően is egy szorongó típus vagyok, éppen ezért engem is utolért egy bizonyos mértékű baby blues, napi szinten többször előfordult, hogy fogtam a jóllakott, alvó kisfiamat, akire potyogott a meghatódottságtól eleredt könnyem. Hetekbe telt, mire feldolgoztam, hogy ő tényleg bennem volt, a hasamban lett belőle az a csodaszép baba, akit a kezemben tartok, és naponta ezerszer elmondtam neki, hogy mindent megteszek, hogy jó anyukája legyek, és hogy mennyire köszönöm, hogy engem választott. (Most is könnybe lábadt a szemem, pedig már 17 hónapos.)
Az érzelmi hullámvasút körülbelül a gyermekágy, azaz az első hat hét után egyre jobb lett, sokat programoztunk, jártuk a kiállításokat, sétáltunk Andyvel. Az én testem viszonylag gyorsan visszanyerte a terhesség előtti formáját, bár lelkesen csináltam a regeneráló tornát, és a táplálkozásra is odafigyeltem.
A szoptatási tanácsadó és a szülésfelkészítő szülésznő a szoptatás fontosságát ugyan órákig ecsetelték, de az kimaradt, hogy néha a baba jóllakása után is a szopifotelben ragad a kismama, ugyanis a gyerek csak az édesanya mellén akar aludni. Minden sorozatot befejeztem, amire addig nem volt időm.
Anyai ösztönök
A következő három hónap minden napja tartogatott valami meglepetést. Ezerféle olyan dolgot tapasztaltam, amire a védőnő felsorolt legalább tízféle opciót, ami okozhatja a tüneteket, majd hozzátette:
Lesz még ilyen, anyuka.
Ha már itt tartunk, én ettől az anyukázástól mindig teljesen kikészülök, nem értem, miért nem lehet egy édesanyát a saját keresztnevén hívni. Hat hónapos korára megtapasztaltuk, hogy mit is jelent az, hogy „fogzunk”. Ezzel elértem a második irritáló témához, hogy az anyuka és a gyereke = mi csináljuk a dolgokat.
Sok anyuka arcán látom a meglepettséget, amikor közlöm, hogy nem mi, hanem csak a kisfiam fogzik, kezdte meg a hozzátáplálást, és aludja át az éjszakákat. Utóbbi tudom, túlságosan érzékeny téma, ezért kérek minden anyuka társamat, aki ezt olvassa, ne utáljon. A fogak érkezése mellett volt szerencsénk megismerni a háromnapos lázat mint gyerekbetegséget is.
Aznap éjjel, amikor 40 fokos lázat kellett csillapítani a síró hat hónaposnak, és a lázcsillapító gyógyszert már kétszer kihányta, átfutott az agyamon, hogy a szülésfelkészítőnek miért nincs folytatása, miután megszületett a gyerek? Szerencsére tényleg működik az anyai ösztön, és valahogy abban a nehéz helyzetben pontosan tudtam, hogy mivel tudok neki a leginkább segíteni.
Fél éves korára lett egy minimális rutinunk. Tudtam, hogy mikor alszik napközben, hányszor eszik. A hozzátáplálás annyira bejött neki, hogy kilenc hónaposan úgy döntött, hogy leválik az anyatejről, és jöhetnek az ízek, illatok, textúrák, formák, evőeszközök. Annak ellenére, hogy a leválást teljesen magától csinálta, és három hónap fokozatossága volt mögötte, sokkal jobban megviselt, mint ahogy korábban gondoltam, hogy meg fog. Sőt, alapvetően nem is szerettem volna olyan sokáig szoptatni, hogy majd magától mondja, hogy cici, és reméltem, hogy nem kell majd semmilyen számára és számomra is fájdalmas módszerrel leválasztanom, mégis megsirattam az utolsó összebújós napot.
Elképesztő árat fizet a fast fashion termékekért az Atacama
Az első születésnap
Konstatáltam, hogy a kisbabám már annyira mégsem pici. Közben beindult a mozgásfejlődés, de a kúszás kimaradt, ettől persze én és az apja is teljesen pánikba estünk. TSMT-torna, gyógytorna, ortopéd orvos, megjártunk mindent, majd pár héttel később, mint ahogy a csecsemőfejlődés nagykönyvében meg van írva, egyszer csak elkezdett mászni. Mi meg rájöttünk arra, hogy minden baba a saját tempójában fejlődik, és attól még, hogy a betöltött tizedik hónapban nem produkál mindent, ami a sárga védőnői tesztfüzetben szerepel, attól még egészséges gyerekünk van.
Az első születésnapja legalább olyan megható volt, mint amikor világra jött. Két bulit is tartottunk neki. A szülinapot megelőző estén, miután ő elaludt, az apukájával együtt díszítettük fel lufikkal a lakást. Könnyekig meghatódtunk mindketten már akkor. Másnap letettem elé a tortáját, ő pedig tapsolva hallgatta, ahogy a „Boldog születésnapot” énekeljük neki. Sírtam.
Ez a sírás anyaként olyan, mint egy állandó kellék, ami néha csak úgy felbukkan. Mondjuk, ezt sem mondta senki azelőtt, hogy ezerszer könnyebben meghatódok majd attól is, ha csak rám néz vagy megsimogat. Arról az érzelemcunamiról meg már nem is beszélek, ami akkor indul el, amikor felfedezem benne az apja vonásait, vagy amikor a saját lábam minden részletében pontos mini verziójára adom fel a zoknit. Azóta megtanulta kimondani, hogy mami, papi, sőt még a kutya nevét is, mondanom sem kell, hogy akkor is azt éreztem, megáll az idő, amikor először mondta, hogy mami.
Szakértőt kérdeztünk: felelőtlenség-e gyermeket vállalni, miközben bizonytalan a Föld jövője?
Klisé, de az anyaságra, szülővé válásra nem lehet felkészülni, és nincs tökéletes időzítés sem. A szülésfelkészítők nagyon hasznosak, adnak egy jó alapot a szülés, a gyermekágy előtt. Jó lenne, ha több segítséget kapna egy kismama, és a legtöbb nem várt kritikus helyzetre is lenne egy kisokos, amit csak fel kell lapozni az adott fejezetnél. De nincs, és a lényeget senki sem mondja el. Talán éppen azért, mert nem lehet. Az anyaságot egy egész életen át tanuljuk, pedig a bennünk élő egyik legősibb ösztönünk, amire kötelező hallgatni.