előfizetésem
Hírlevél
Ma már egy kígyómarástól sem félek: ezeket a dolgokat tanultam magamról, mióta egyedül utazom
Egyeseknek rémálom, másoknak maga a földi paradicsom. Van, aki el sem tudja képzelni, és van, aki máshogy már nem is tud utazni. Elcsépeltnek hangzik, de ha egyedül kelsz útra a világban, olyan dolgokat tanulsz meg magadról, amikre otthon vagy egy társas vakáció során semmi sem világítana rá. Az egyedül utazásnak vannak árnyoldalai is, mégsem cserélném el semmi pénzért ezeket az élményeket!
Mindig szerettem a szabadságot. Eldönteni, hogy mit, mikor és hogyan szeretném megvalósítani. Már gyerekként rendkívül élveztem azt, ha szabad kezet kapok, és szerencsére ezzel a szüleim is tisztában voltak. Bár édesanyám szigorúan nevelt, nem engedett meg bármit, de hagyta, hogy mindent megtapasztaljak, és egyedül felfedezzem fel a világot. Már akkor sokat utaztunk, általában hármasban a nővéremmel. Később, amikor kollégiumba kerültem, újabb lehetőségem nyílt az önállóságra.
Bár távol voltam az otthonomtól, megszoktam az egyedüllétet, ami csak még jobban megerősítette bennem azt az érzést, hogy képes vagyok egyedül boldogulni. Most, hogy újra otthon élek, és nem terhel az albérleti költségek nyomása, lehetőségem nyílt arra, hogy belekóstoljak a digitális nomád életformába. Ez a fajta szabadság – az utazás, a felfedezés – mindig is vonzott, de most végre a saját ritmusomban élhetem meg.
Egy új kezdet: amikor nem számít a nyelvtudás
Egymagad felfedezni más országokat, városokat, kultúrákat, teljesen más élményt nyújt, mint csoporttal, családdal, barátokkal megtenni ezt. Mivel azonban sosem találtam magam mellé senkit, így egy idő után nem is kerestem. Végül fogtam magam, és 2018-ban elindultam az első szóló utazásomra. Ez még csak egy 5 napos londoni kiruccanás volt, brightoni városnézéssel, de már ott tudtam, hogy ennek nem lesz vége. Itt még bőven volt bennem félsz. Nem azért, mert tartottam attól, hogy kirabolnak vagy bántanak, sokkal inkább az ismeretlen újdonság rémisztett meg.
Emlékszem, hogy leszálltam a repülőről, és csak az volt meg bennem, hogy valahogy elérjek a szállásig. Minden flottul ment, nem volt fennakadás, nem késtem, csak egy jó vacsorára vágytam. A sztorihoz hozzátartozik, hogy akkor még ennyire sem beszéltem angolul mint most. Jelenleg nagyjából addig terjed a tudásom, hogy nem tévedek el vagy halok éhen. Szóval igen: lehet egyedül utazni minimális nyelvtudással. Főleg a mai világban, ahol a Google Translate mindenben segítséget nyújt. Főleg, hogy lesznek olyan országok, ahol egyáltalán nem ismerik az angolt, szóval hiába vagy profi, fel kell találnod magadat.
Lelkifurdalásom van, mert én utazhatok, míg más a megélhetéséért küzd - akkor most maradjak otthon?
A pánikbetegség miatt viszont aggódtam. Nem tudtam, hogy mikor üt be, mikor dönt úgy, hogy megkeseríti az életemet. Hiszen önállóan vágtam bele, egyedül jártam a világ egyik legnépesebb városát, amikor még semmi tapasztalatom nem volt benne. Rájöttem viszont, hogy az utazás nem fogja ezt kiváltani. Az viszont igen, ha túl sokat vállalok, és nem pihenek eleget a “nyaralás” alatt. Szerencsére épségben tértem haza, és alig vártam a következő utamat.
Álmaim országa, és a digitális nomád lét első állomása
Amióta az eszemet tudom, Spanyolország különleges helyet foglal el a szívemben, mindig is egy olyan hely volt, ahova mindig is el akartam jutni. A spanyol zene ritmusa, a kultúra színessége, az emberek életszeretete és az ételek zamata – mind-mind úgy hatott rám, mintha hívnának magukhoz. A pandémia miatt sokáig nem utaztam, majd 2023-ben részt vettem Mat on the Moon Eszter valenciai jógatáborában, ami csupán 5 napig tartott, de én úgy döntöttem, hogy nekem ez nem elég. Ott maradtam még további 10 éjszakát a városban. Életem legjobb döntése volt, és bár azóta nagyon sok helyet felfedeztem már, a mai napig a szívem csücske maradt a város.
Ez volt amúgy az első olyan utam, amikor már vállalkozó voltam. Ki akartam próbálni, hogy működik-e ez a távolról való munka, nem-e visz el esetleg az utazás szeretete, nem-e akarom inkább az időmet felfedezéssel tölteni. Viszonylag rövid idő alatt rájöttem arra, hogy nem csak sikeres ez a felállás, de kimondott inspirál is. Nem telt el sok idő, hogy lefoglaljam a következő utamat, amit egy másfél hónapos elmenekülés volt a novemberi szürke ború elől.
„Magányosan utazom, inkább a természettel kapcsolódom, mint az emberekkel”
Portugália felfedezése: magasságok és mélypontok
Az első komoly történet, amiből azt gondolom, hogy rengeteget tanultam, az pontosan a hosszas, 6 hetes utazásomhoz köthető. 2023 októberében felkerekedtem, és elindultam Portugáliába, azon belül is Portoba. Pár napot itt töltöttem, majd vonattal leutaztam Lisszabonba, végül egy hónapot töltöttem a déli régióban, a csodálatos Algarve-ben. Autót béreltem, és felfedeztem a világ legszebb partjait. De ahogy az lenni szokott, még a legszebb utazás sem mentes a kihívásoktól.
Ha egyedül utazol, biztos lehetsz benne, hogy lesznek nehézségek, mélypontok, akadályok, amik miatt megkérdőjelezed, hogy biztos neked való-e ez az életforma. Velem is hasonló történt. Alig, hogy leértem erre a területre, az életem egyik legkomolyabb betegségét éltem át. Távol mindentől, és mindenkitől. Nem volt a közelemben senki, akit ismernék, egy idegen országban betegedtem meg olyan szinten, hogy két éjszaka is féltem elaludni. Valószínűleg COVID volt, bár ezt már sosem tudom meg. Egy hét fekvés várt rám, amikor az összes létező gyógyszert beszedtem, amit magammal vittem.
3 nap után jutottam el a 200 méterre lévő boltig, addig csak túlélni akartam.
Biztos felmerült benned a kérdés, hogy miért nem mentem be a kórházba. Mert tudtam, hogy nálam ez milyen lefolyású, ráadásul nem akartam internet nélkül, egy idegen ország kórházában feküdni napokon keresztül, ahol utána még 2 hét karanténra is fognak. Édesanyámmal tartottam a kapcsolatot, de az éjszakáim nem teltek túlzottan nyugodtan.
Ez volt az a pont, amikor azt mondtam magamnak: ha ezt túlélem, semmi sem fog megingatni. Így is lett. Szerencsére béreltem autót, így mikor már egy kicsit jobban voltam, indulhatott is a felfedezés. A mai napig emlékszem viszont arra, hogy mennyire rosszul éreztem magam akkor ott egyedül. Nem a magány okozott problémát, hanem az, hogy nem tudtam, mi lesz ennek a vége. Csak azt volt meg bennem, hogy még nem hívom a mentőket, hátha jobban leszek, és elkerülhetem a kórházi ágyat.
Visszagondolva nem kellett volna ennyire rettegnem, nem volt ennyire félelmetes a helyzet, de akkor ezt máshogy éltem meg. Az viszont tény, hogy most itt, Balin, egy kávézóból dolgozva, fel sem merül bennem, hogy mi lesz, ha elkapok valami ázsiai betegséget. Ha megtörténik, akkor majd megoldom. Nagyon sok erőt adott nekem ez a történés, hiszen ma már tudom, hogy semmi sem jelent akadályt. Minden megoldódik, amit haza is vittem magammal. Azt gondolom, hogy még az események által még pánikbetegségem is enyhült egy kicsit, hiszen egy új dolog, ami félelemmel töltött el, nem ölt meg, nem taszított le, hanem sokkal inkább megerősített. És ezt a tudást már senki nem veheti el tőlem.
Kapcsolódás új emberekhez
Az utazás mindig lehetőséget ad arra, hogy megismerjünk más kultúrákat, más embereket. Egyedül pedig pláne keressük mások társaságát. Őszintén szólva Európán belül ritkán éreztem igazán mély kötődést a helyiekhez. Ezzel szemben Ázsia egy paradicsom azok számára, akik nem vágynak már az otthoni társalgásra, szeretnének teljesen elszakadni attól a világtól. Itt nincs nap, hogy valaki ne szólítana le, kérdezné meg, hogy honnan jöttem, meddig maradok, mit csinálok, mivel foglalkozom. Ezekből szinte mindig egy tartalmasabb beszélgetés alakul ki - már amennyire az angol tudásom engedi. Bár az is igaz, hogy itt senkit sem zavar, ha valamit rosszul mondok, máshogy ejtek, megértik akkor is, ha kézzel-lábbal mutogatom el, hogy nem jó krumplit írtak fel a számlámra az ebédemhez.
Itt megemlíteném, hogy mivel sikerült levetkőznöm a kiejtés miatti gátlásaimat, így sokkal szabadabban próbálkozom. Olyan szavakat és kifejezéseket használok, amik máskor eszembe sem jutnának. Egyedüli utazóként kizárólag magadra számíthatsz, amibe bizony beletartozik az is, ha gond van, akkor egy másik nyelven kell azt megoldanod. Bár Portugáliában még azt gondoltam, hogy inkább meghalok, minthogy elkezdjem elmagyarázni egy kórházban, hogy mi a bajom, ma már ez sem tölt el félelemmel. Annyi lehetőségem van kifejezni önmagamat, hogy biztos vagyok benne, egy komolyabb nátha, gyomorrontás, lábtörés vagy éppen egy kígyómarás sem ölne meg. Még a világ másik végén sem.
Néha magányos, néha nem
Talán kicsit az előző ponthoz is tartozik, hogy bár mindig lehetőségem van új embereket megismerni, valahol néha mégis magányos tud lenni a szóló utazás. Nálam viszont ez ritkán jelentkezik, hiszen az időm nagy részében otthon sincs társaságom, végzem a kis munkámat, telnek a szürke hétköznapok. Talán Gran Canaria volt az a hely, ahol azt éreztem, ide nem biztos, hogy vissza akarok térni. Nem azért, mert ne lett volna varázslatos a hely, sokkal inkább azzal volt a gondom, hogy felkerültem egy kisebb falura, ahol két macskára vigyáztam, így még lehetőségem sem volt minden nap elmenni egy forgalmasabb kávézóba vagy étterembe.
Ha viszont egy nagyobb városban kötök ki, akkor ezzel szinte sosincs problémám. Egész nap jövök-megyek, felfedezek, megismerek új ételeket, italokat, beülök egy kávéra, hogy dolgozzak néhány órát, majd folytatom tovább, este pedig bedőlök az ágyba. Amikor digitális nomádként utazom - tehát nem csak néhány napig vagyok távol az otthonomtól -, akkor a napjaim csupán annyiban különböznek az átlagostól, hogy egy más környezetben vagyok. De itt sem felejthetem el azt, hogy bizony pénzből élek, muszáj elvégeznem a feladataimat. Ha nem figyelek, akkor ez elvihet egy olyan irányba, hogy túl sokat vállalok, fáradt leszek, magányosan, egyedül érzem magam.
Hiába menekültem el a világ legszebb helyére, a mentális nehézségeim itt is utolértek
De már megtanultam kezelni, felismerni a jeleket, tudom, hogy ez nem azért van, mert nem jött velem senki. A saját lakásomban ugyanúgy hiányzik a társaság, az emberek, mint amikor bárhol máshol vagyok a világban. A különbség csak annyi, hogy itt, idegenben, tudatosabban figyelek önmagamra. És épp ez az, amiért hiszem: a világ bármely pontján is legyek, mindig képes vagyok egyensúlyba kerülni. Otthon viszont sajnos ez nem mindig történik meg. Egyedül utazva jöttem rá igazán arra, hogy az élet sokkal többről szól, mint munka és pénz.
Nem számít, hogy mit viselsz, 2 nadrágot váltogatsz 4 héten keresztül, hogyan beszélsz angolul, hányszor repülsz egy kontinensen belül, hogy ezzel is pénzt spórolj, hiszen az utazás során mindenki egyenlő. Nincsenek státuszok, rangok, márkák, csak emberek, akik úton vannak, keresnek valamit, vagy épp önmagukat találják meg újra és újra. Mióta kinyílt előttem a világ, sokkal elfogadóbbá váltam, máshogy tekintek az életemre, a materiális dolgaimra, a családomra, a szeretteimre. Hiszen, ha valakit igazán szeretsz, akkor nem számít a 6 óra időeltolódás, meg fogjátok oldani, hogy kommunikáljatok egymással.
Oldalakon át tudnék írni arról, hogy mit adott nekem ez az út, ez az életforma, amit a szóló utazás hozott magával. De azt érzem, számomra ez még csak a kezdet. Néhány ország múlva ismét felcsapom a laptopot, és megírom, merre vitt az utam, mi változott bennem, mit tanultam ismét önmagamról. Addig is: ha még nem tetted, talán itt az ideje, hogy lefoglald azt a bizonyos repülőjegyet. Nem csak egy új országot fogsz felfedezni vele – hanem saját magadat is. És lehet, hogy ez lesz életed legfontosabb utazása.