Bekövetett a nagymamád? Gondold újra, amit az Instagramról és róla hittél

2025. május 26.
A nagyszülők szerepe jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben
A nagyszülők szerepe jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben
Fotó: Copenhagen Fashion Week

Volt idő, amikor a nagyszülők szerepe kimerült a vasárnapi húsleves főzésében, a kötögetésben, meg persze a „bezzeg az én időmben” nosztalgiázásban. Ma azonban egészen más képet fest mindez, hiszen az unokák TikTokján megjelenő nagymamák, nyugdíjas influenszerek, bakancslistás világutazók, valamint a motoros nagypapák korát éljük.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ez mennyire normális, hogy mennyit változott a világ alig 20–30 év alatt, valamint persze felvetődik az is, hogy mit jelent mindez a családok számára.

A fiatalság második kora

„A mai hatvanasok a tegnapi negyvenesek”: sokan így vélekednek, és bár gyakran félkomoly megállapításnak tűnhet, mégsem áll messze az igazságtól. Az életkor manapság már korántsem csak annyit jelent, mint a régebbi időkben, amikor a szüleink, nagyszüleink gyerekek voltak. A modern orvostudomány, az egészséges életmód, a folyamatos szellemi aktivitás, valamint a digitális nyitottság teljesen új távlatokat nyitott meg a nyugdíjas generáció számára.

Az adatok szerint az 55 év felettiek több mint 70%-a aktív internetfelhasználó, és egyre nagyobb arányban vannak jelen a közösségi médiában is. Itthon sem történik mindez másképpen. A KSH 2023-as kutatása szerint a 60 év felettiek 62%-a napi rendszerességgel használja az okostelefonját, és közülük sokan nemcsak a családi kapcsolattartás miatt, hanem szórakozás és hírfogyasztás céljából is kezükbe veszik a mobilt. Nem ritka az sem, hogy valaki ebben a korban vág bele egy olyan dolog tanulásába, amit az interneten keresztül könnyedén megtehet.

A nagyszülő a legjobb mentor

A „cool nagyszülőség” nemcsak abban rejlik, hogy a nagymama az Instán követi az unoka barátait. Egyre többen válnak aktív szereplőivé a családi életnek, a társadalmi, a gazdasági színtérnek is. A nagyszülői szerep manapság már nem csupán az unokák pesztrálását jelenti, a mama és a papa sok esetben válik mentorrá, tanácsadóvá, időnként második szülőként is megállják a helyüket. Mindezt úgy, hogy gyakran új munkába, új hobbiba vagy tanulási folyamatba kezdenek.

glamour plusz ikon Öt nap, és mintha kicseréltek volna: léböjtkúrám története a Dunakanyarban

Öt nap, és mintha kicseréltek volna: léböjtkúrám története a Dunakanyarban

Remek példa erre, hogy édesanyám éppen egy éve lett nagymama, de idén úgy döntött, hogy mivel félig már nyugdíjba vonult, ideje és pénze is van arra, hogy megtanuljon úszni. Bizony, közel 60 évesen vág bele, és ebben az a meglepő, hogy egy kisvárosba jár, ahol mellette nagyjából tíz ember szintén ennyi idősen döntött úgy, hogy ideje lenne belevetnie magát a medencébe. Van, aki félelemből nem tette korábban, akad, akinek pénze vagy ideje nem volt rá, most azonban minden adott arra, hogy megpróbálják a „lehetetlent”.

De nem ők az egyedüliek. Egyre több idős kezd vállalkozásba, tanul új szakmát, vesz részt közösségi projekteken, workshopokon, hogy újra éljen, és ne csak a mindennapi munkáról szóljon az élet. Nem ritka, hogy valaki nyugdíjasként, nagyszülőként dönt úgy, hogy újra egyetemi padba ül. A legidősebb diákok sokszor 80 év felettiek. Ezek az aktivitások pedig nemcsak őket töltik el örömmel, de az unokák számára is inspiráló lehet, hogy ők is folyamatosan fejlődni és tanulni akarjanak.

Változó családi struktúrák

A többgenerációs együttélések sok esetben gazdasági kényszerből történnek, azonban ennek ellenére újra népszerűvé váltak, és nem csak az anyagiak miatt. Ezzel együtt a nagyszülők újra hangsúlyos szerephez jutnak a mindennapi nevelésben. Egy friss felmérés szerint a magyar családok 38%-ában heti rendszerességgel vesznek részt a nagyszülők a gyerekek ellátásában, legyen szó iskolába vitelről, elhozásról, különórákra fuvarozásról vagy akár házi feladatban való segítségnyújtásról. A mai nagyszülők manapság már nem a sarokban ülnek a fotelben. Ők lesznek azok, akik ott vannak minden iskolai színházi előadáson, tudják, mik azok a videójátékok, sokszor még jobban bele is élik magukat, mint maguk a gyerekek.

A nyugdíj ma már nem a vég, hanem a legtöbb ember számára egy új kezdetet jelent. Pszichológusok úgy vélik, az aktív öregedés, aminek része a tanulás, az önkénteskedés, a társadalmi szerepvállalás, segíthet megelőzni mind a mentális hanyatlást, mind pedig a depressziót időskorban. Mindez ma már nem korhoz, hanem választáshoz kötött. Aki 60 felett akar belevágni egy új hobbiba, az nemcsak saját magát építi, hanem példát is mutat a fiatalabb generáció számára, hogy a fejlődés bizony sosem ér véget.

A technológia generációs térhódítása

A „cool nagyszülőség” témához hozzátartozik, hogy erre bizony szükség is van a digitális világba való belépéshez. A technika, a közösségi média, az internet ma már nemcsak a 20–30-as korosztály terepe, és éppen ez az, ami a generációk közötti kapcsolat új formáját is megteremti. Nagyszülők és unokák együtt játszanak online játékokat, videóhívással tartják a kapcsolatot a világ másik végében élő fiatalokkal, sok esetben pedig együtt gyártanak izgalmas és érdekes tartalmakat. Gondoljunk csak a több százezres követőtáborral rendelkező TikTok-nagymamákra, akik tulajdonképpen megmutatják, hogy bizony nem kell hinni minden sztereotípiának.

Persze ott a kérdés, hogy mi lesz akkor a nagyszülők klasszikus, gondoskodó szerepével? Teljesen elveszik, esetleg átalakul, vagy éppen új tartalommal töltődik meg ez az egész? A válasz talán az, hogy nem kell választani. A régi értékek, az otthon melege, a családi receptek követése és átadása, a mesék, a történetek világa most új korukat élik. A nagymama, aki rántott húst süt, lehet ugyanaz, mint aki este online kurzuson tanul, vagy éppen egy videót vesz fel az unokájával egy vicces családi sztorival kapcsolatban.

glamour plusz ikon A kor csak egy szám – így találják meg újra önmagukat a nyugdíjas nők

A kor csak egy szám – így találják meg újra önmagukat a nyugdíjas nők

A láthatatlan munka újragondolása

Arról sokat beszélünk, hogy sok nagyszülő él aktív életet, mutat modern példát, nem szabad megfeledkezni arról az óriási mennyiségű láthatatlan munkáról sem, amelyet sokan közülük a háttérben vállalnak. A gyermekfelügyelet, a főzés, a házimunka, a logisztikai támogatás, ezek mind olyan teendők, amelyek nélkül sok fiatal család napi működése tulajdonképpen ellehetetlenülne. És bár ezek gyakran csendben történnek, társadalmi szinten pótolhatatlan értéket képviselnek.

Csak érdekesség, hogy a nagyszülők által végzett láthatatlan munka évente több milliárd forintot takarít meg az állam számára. Ennek fényében pedig elgondolkodtató, hogy ezt a szerepet mennyire alulértékeljük, nemcsak a kisgyermekkel otthon lévő anyukák, hanem bizony a nagyszülők esetében is. A mostani idősek azok, akik egyszerre képesek gondoskodni másokról és magukról is, amivel egy teljesen újfajta társadalmi képet építenek magukról. Ők lesznek a gondoskodó, azonban nem alárendelt, aktív, de nem fáradhatatlan, mindig jelenlévő nagyszülők.

Új példaképek

Menő nagyszülőnek lenni nem egy divat, sokkal inkább egy válasz a változó világra. Az én nagyszüleim már nem élnek, fiatalon meghaltak, de szerencsére van egy fogadott nagymamám, aki legalább annyira „cool”, mint az említett idősek. Minden tud a világról, ismeri az okostelefont, a tabletet, a számítógépet, amikor pedig távol vagyok, például Ázsiát járom, akkor sokszor beszélünk videóhívásban, mert kíváncsi arra, hogy mi történik velem. Pedig elmúlt már bőven 70 is, tehát nem az a tipikus 60-as nagymama.

glamour plusz ikon Elképesztő árat fizetett a sikerért Coco Chanel

Elképesztő árat fizetett a sikerért Coco Chanel

Jól látszik tehát, hogy ma már nemcsak az számít, hogy ki hány éves, hanem az, hogy mit kezd az idejével, a tudásával, a szeretetével. A 21. században egy nagyszülő lehet egyszerre nevelő, kalandor, mentor, de akár egy remek barát is. Mert ha egy valamit megtanulhatunk tőlük, akkor az az, hogy az élet sosem egy lineáris vonal, hanem egy sokágú ösvény, ahol aztán tényleg bármikor új irányt vehet az életünk. És ha szerencsénk van, akkor valahol az ösvényen ott vár egy nagyszülő, napszemüvegben, egy okostelefonnal a kezében, hogy segítse az utunkat.