Felelőtlenség-e gyermeket vállalni, miközben bizonytalan a Föld jövője?

Egyre többen érzik úgy, hogy a gyerekvállalás ma már nem csak magánügy, hanem etikai kérdés is. Mit jelent felelős szülőnek lenni akkor, amikor a bolygó jövője bizonytalan? Hogyan lehet egyszerre őszintén vágyakozni a szülővé válásra, miközben tudatában vagyunk a túlnépesedés, az ökológiai válság és a globális instabilitás következményeinek?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ Kimmel Hajnival, a Tudatos Minimalizmus alapítójával – tabuk nélkül, empátiával és gyakorlati nézőpontból.

Téged érintett a klímaszorongás a gyermekvállalás kapcsán?

Húszas éveimben én voltam az, aki folyamatosan hangoztatta: a bizonytalan jövőbe nem szabad gyermeket vállalni! Sok mindent tudtam a környezeti terhelésről és a társadalmi igazságtalanságokról, úgy éreztem, egy ilyen döntés minimum felelőtlen. Közben teltek az évek, én pedig megismertem azt a férfit, akivel nem is volt kérdés, hogy gyermeket vállalunk. Elképesztőn sok érzés kavargott bennem, de közben megjött az az anyai ösztön is, mely ellen nem lehet és nem is szabad tenni.

Hogy érintett-e a klímaszorongás? A helyzet az, hogy akkor terített le, amikor már kisebb fiam is megszületett. Fél éves volt, amikor egy újságcikkből megismertem a híres Deep Adaptation tanulmányt Jem Bendelltől, mely átfogóan és komplexen vizsgálja a klímaváltozást és a polikrízist. Ez utóbbi jóval összetettebb és mélyebb téma az éghajlatváltozásnál. Bár tudtam ezekről, ennyire részletesen nem. Hogy kikészített-e? Hetekre levett a lábamról és nem jó értelemben.

Viszont amikor magamhoz tértem, egyből tudtam, ebből a helyzetből a legtöbbet kell kihozni. Szembenézni, küzdeni, cselekedni. Így lett a környezeti és társadalmi felelősségvállalás misszióm és szakmám is együtt. Az egészben nagyon fontos pillér, hogy a gyermekvállalás előtt állókat is támogassam.

Világvége hangulat 2025-ben? Így őrizd meg a mentális egészséged a krízisek közepette

Mik voltak a pro és kontra érveid?

Mivel a tudatosulás ezen szintjén már megvoltak gyermekeim, igyekszem inkább úgy válaszolni, hogy másoknak is adhassak támpontot saját döntéseikhez. A kontra oldalon egyértelműen ott lehet a világ, önmagunk és családunk iránt érzett aggodalmunk. Az ökológiai összeomlás rémképe, az éghajlati bizonytalanságok, a társadalmi egyenlőtlenségek és a gazdasági instabilitás mind-mind felvetik bennünk a kérdést: szabad így gyermeket vállalnunk?

Van, akiből ezek a kérdések mély szorongást váltanak ki, és úgy érzi, a „nem vállalok gyereket” döntés egyfajta morális állásfoglalás a világ jelenlegi működése ellen. Rengetegen vannak, akik így döntenek. Társadalmunk viszont sajnos sokszor úgy definiálja ezt az utat, hogy önző és hiányos. Mintha az önmegvalósítás csak a szülővé válással lehetne teljes!? Én azt gondolom, elképesztően bátor és mélyen felelős döntés nemet mondani a gyermekvállalásra egy olyan világban, melyben már nap, mint nap szembesülünk korlátainkkal és a bolygó teherbírásának végével.

Fontos lenne, hogy végre elválasszuk reprodukciós feladatainkat, személyes társadalmi pozícionálásunktól. Attól, hogy nem vállalunk gyermeket, még nem élünk kevésbé fontos, szeretetteljes vagy kiteljesedett életet. Sőt, sokszor éppen ezek az emberek szolgálják jobban a környezetet és az emberiséget.

A pro oldalon ott van az ösztönös vágy, életet adni, kapcsolódni, továbbadni valamit abból, amit mi is kaptunk, amik mi is vagyunk. Én régen tudatosan nem akartam gyermeket vállalni ebbe a kiszámíthatatlan, válságokkal teli világba, de aztán jöttek a fiaim és minden megváltozott. Nem is kérdés számomra: ők a legnagyobb ajándék, amit az élet adhatott. Velük együtt olyan érzések, értékek és mélységek születtek bennem, melyeket korábban el sem tudtam képzelni. A nevetésük, a hangjuk, a meleg kis ölelésük, a feltétel nélküli szeretetük igazi tartalmat adnak napjaimnak.

Ők tanítottak meg arra, mi az, hogy jelenlét, mi a felelősség, mi a végtelen szeretet. Ha most valaki a gyermekvállalás dilemmájában van, csak azt tudom mondani: hallgass a szívedre, és merj túllátni félelmeiden. Ne csak azt nézd, mi romolhat el a világban. Azt is vedd észre, milyen csodát varázsolhatsz bele! Gyermeket vállalni ebben a korban tehát nem naivitás! Sokkal inkább bátorság, és egy mély, szeretetteljes hit abban, hogy az életnek még mindig van értelme...

Sokan a túlnépesedést tartják a klímaválság egyik fő hajtóerejének. Szerinted egyéni szinten lehet hatása annak, ha valaki úgy dönt, hogy nem vállal gyermeket a bolygó érdekében?

A klímaváltozás és a népességszám kapcsolata közel sem egyértelmű. A probléma gyökere elsősorban nem az, hányan vagyunk, hanem az, hogyan élünk és mennyit fogyasztunk. A klímaváltozást az üvegházhatású gázok kibocsátása okozza, ezek pedig legnagyobb arányban az ipari tevékenységek, az energiafelhasználás, a közlekedés és a mezőgazdaság révén kerülnek a légkörbe.

Fontos szempont még, hogy a legnagyobb környezeti terhelést nem azok az országok okozzák, ahol a legtöbben élnek, hanem azok, ahol a legnagyobb a fogyasztás. A fejlett országok — mint az Egyesült Államok, vagy számos európai ország — sokkal több erőforrást használnak el, és jóval több üvegházhatású gázt bocsátanak ki egy főre vetítve, mint például India vagy a legtöbb afrikai ország.

A klímaváltozás szempontjából tehát nem az a fő kérdés, hányan vagyunk, hanem hogy a világ egyik része túlfogyaszt, miközben a másik része alig jut hozzá az alapvető javakhoz is (tiszta víz, élelmiszer, biztonság…). És hogy egyéni szinten lehet e hatásunk arra, hogy kevésbé terheljük a bolygót? Optimista válaszom, hogy igen, realista válaszom, hogy nem. Bolygónk már sajnos annyira túlterhelt és túlfogyasztott, hogy egy-egy ember döntése is csak minimálisan tesz hozzá a kibocsátás és szennyezés-csökkentéshez.

Tény viszont, hogy egy gyermek vállalása, főleg a fejlett országokban, nagy ökológiai lábnyommal jár – hiszen egy új élet energia- és erőforrásigénnyel jár. A kérdést, hogy vállalunk-e gyermeket, szerintem ne erre a mérlegre tegyük. Egyéni szinten nem tudunk felelősséget vállalni rendszerszintű problémákért és nem is tudjuk befolyásolni őket. Ha valaki úgy dönt, nem vállal gyermeket a bolygó érdekében, az tiszteletet érdemel, de ugyanilyen értékes, ha valaki gyermekének tudatosságot, szeretetet, társadalmi és környezeti felelősséget ad át.

Kimmel Hajnalka: Az egyik legnagyobb tévhit, hogy a klímaváltozás teljes mértékben visszafordítható

Ha valaki úgy dönt, hogy gyermeket vállal, milyen módokon nevelheti őt a fenntarthatóság szellemében?

Ebben a kérdésben én inkább a környezeti és társadalmi tudatosság kifejezést használnám, mert ez pontosabban írja le azt a szemléletet, mely nemcsak a természeti környezetre, hanem az emberi kapcsolatokra, közösségekre is figyel. A környezeti problémák nem választhatók el attól, hogyan működik társadalmunk és gazdaságunk. A természeti erőforrások felhasználása, a termelés és fogyasztás rendszerei mind hatással vannak ránk is, ezért fontos, hogy ne csak a környezetre, egymásra is figyeljünk.

Az ilyen jellegű nevelésben a szülő példamutató szerepe kiemelt. Fontos, hogy merjünk kilépni a materiális világból, a nyomasztó fogyasztói körből, és legyünk jelen életünk pillanataiban. Tanuljunk meg szeretettel kapcsolódni a természethez, élőlényekhez, emberekhez. Értsük, mi az erőforrás, hogyan hat életünkre, és miképp élhetünk úgy, hogy keveset pazaroljuk belőle. Ha van kertünk, beton helyett élettel töltsük meg. Válasszunk helyi, szezonális, vegyszermentes zöldséget, gyümölcsöt és lehetőség szerint a húst is kisgazdától szerezzük be.

Szükség és ne igény szerint vásároljunk. Játék helyett az élményeket részesítsük előnyben, gyermekeinket pedig a túlzsúfolt, zajos programok helyett vigyük gyakrabban a békés természetbe. Ne a tökéletességre törekedjünk, mert e témában ez kizárt. Értsük a folyamatokat és igyekezzünk olyan életet kialakítani, mely a lehetőségekhez mérten a legkevésbé környezet-terhelő. Ha ebben a személetmódban nevelkedik a gyermek, nem kell nagy erőfeszítéseket tennünk annak érdekében, hogy ő maga is igyekezzen támogatni és ne rombolni a minket éltető természetet.

Mikor kell ezt elkezdeni? Milyen lehetőségek vannak a fenntartható gyermekvállalásra?

A környezeti tudatosságra születésüktől kezdve lehet nevelni a kicsiket. Ami fontos, az a példamutatás, az értékrend, a családi szokások. Gyermekekre erőltetni viselkedésformát nem lehet, főleg úgy, ha szülőként is másképpen cselekszünk. A fenntarthatóság pedig sajnos egy idealizált kép a köztudatban, mintha elég lenne néhány „zöld” döntést meghozni, mellyel már jó úton járunk. A valóság ennél sokkal komplexebb. A világ, melyben élünk már rég nem úgy van berendezve, hogy valóban környezettudatosan, önellátó módon, minimális erőforrás használattal tudjunk működni.

E rendszer a túlfogyasztásra és folyamatos növekedésre épül, ezért még a legjobb szándékaink mellett is nagyon nehéz benne környezettudatosnak maradni. Ezek miatt azt gondolom, a polikrízishez és klímaválsághoz való alkalmazkodás legalább annyira fontos – ha nem fontosabb, mint a klasszikus értelemben vett hétköznapi ember szintjén kivitelezhető környezeti tudatosság.

A fenntartható gyermekvállalást én úgy fogalmaznám: igyekezzünk minimalizálni családilag a környezeti terhelésünket, és készítsük fel gyermekeinket egy változékonyabb, sérülékenyebb világra. Éljünk egyszerűbben, a jelenben, szeretetben. Gondolkozzunk komplexen és lássunk túl a materializmuson. Ezzel tehetjük a legjobbat.

A pingvinek túlélése szorosan összefügg az emberek jövőjével

+ 7

Szükséges-e, és ha igen, hogyan beszélgessünk a gyerekekkel a klímaváltozásról?

Úgy gondolom, igen, mindenképpen, de egyáltalán nem mindegy, hogyan. Nem az a cél, hogy rájuk zúdítsuk a világ problémáit, hanem hogy kapaszkodókat adjunk nekik ahhoz, hogy megértsék a körülöttünk zajló változásokat. E témában kiemelt tényező a szülő hozzáállása. Nem pánikolhatunk, és próbáljunk meg nem szorongani. A gyerekek nagyon gyorsan megérzik, hogyan viszonyulunk ezekhez a témákhoz, ráadásul a bizonytalan helyzetekhez való hozzáállást is tőlünk tanulják.

Amikor kérdeznek, jó, ha tudunk reagálni, de biztosan nem lesz mindenre válaszunk. Fontos emiatt, hogy igyekezzünk megérteni világunk összefüggéseit, a gazdasági, környezeti és társadalmi folyamatok kapcsolatát, ránk gyakorolt hatásait. Ez számunkra is eszköz lehet ahhoz, hogy mérsékeljük félelmeinket. Ha megkezdjük a beszélgetéseket, mindig a gyermek életkorához igazítsuk. A kicsiknek elég, ha azt látják, vigyázunk a természetre, együtt kertészkedünk, kevés dolgot vásárolunk, és beszélgetünk arról, miért fontos például a fák védelme vagy a takarékosság.

Egy kamasznak már érdemes őszintén elmondani, milyen helyzetben van a világ, a társadalom, a gazdaság. Mindenekelőtt pedig a legfontosabb, ne pánikot adjunk tovább, hanem lehetőséget a cselekvésre és a gondolkodásra. Ne tehetetlenséget tanítsunk, hanem empátiát, felelősséget és kreatív hozzáállást. Talán éppen erre lesz a legnagyobb szükségük: hogy merjenek szembenézni a valósággal, de közben ne bénuljanak le, legyenek képesek mozdulni, tenni, kapcsolódni.

Hogyan lehet őket úgy felkészíteni a jövőre, hogy ne szorongjanak, de felelősen gondolkodjanak?

Ez talán az egyik legnagyobb kihívás ma szülőként! Úgy hiszem, ennek alapja, hogy mi magunk ne csússzunk bele egyik végletbe sem, amikor a klímaváltozás és egyéb nehézségek kezeléséről van szó. Sokan választják a struccpolitikát, nem vesznek tudomást a problémákról, és vannak, akik meg annyira utána mennek a témának, hogy kikészülnek tőle. A gyerekek a hozzáállásunkból tanulnak. Ha azt látják, mi képesek vagyunk bizonytalanságban is jelen lenni, alkalmazkodni, kérdezni, újratervezni, akkor ők is ezt fogják természetesnek venni.

Nekem ez az egyik legfontosabb tanítási elvem, lényegében naponta gyakoroljuk az életből érkező gyermeki kihívásokon keresztül. Nem kész válaszokat kell adni, hisz még nekünk sincs meg igazán. A klímakatasztrófa emberi léptékben új kihívás, nekünk szülőknek is fel kell magunkat vértezni mentálisan, fizikálisan és lelkileg egyaránt. A kulcs szerintem nem az, hogy mindenre reagáljunk, hanem hogy együtt kezdjünk el alkalmazkodni, tanulni.