„A nők rengeteget tanulnak, hogy megmutassák, bármire képesek” – Kukity Krisztinával beszélgettünk a Marina Abramović által inspirált női tréning apropóján

2025. január 25.
Marina Abramovic szerb képzőművész minden munkájában szereti kifejezni a női energiákat
Marina Abramovic szerb képzőművész minden munkájában szereti kifejezni a női energiákat
Fotó: Joe Maher/Getty Images

Hogyan lehet hatékonyan kezelni a konfliktusokat az iskolában vagy a munkahelyen? Miképpen inspirálhat egy női önismereti tréninget Marina Abramović? Miért fontosak az esélyegyenlőségi kezdeményezések?

Beszélgetőpartnerünk Kukity Krisztina, mediátor, tréner, coach, a Partners Hungary Alapítvány külsős munkatársa, akivel többek között a fenti témákat árnyaljuk.

A hivatásodat elnézve, feltételezem, hogy korán kiderült, hogy szeretsz segíteni másoknak. Jól gondolom?

Igen is és nem is. Nem mondhatnám, hogy tudatosan készültem erre a pályára. A középiskolai osztályfőnököm, aki egyébként kémiatanár volt, nagyon meghatározó személyiség volt számomra. Bár nem voltam jó kémiából, mindig támogatóan, humanisztikus szemlélettel fordult felém. Egyébként már kamaszként nagyon érdekelt a pszichológia. Egy barátnőmmel a TIT Szabad Egyetemre jártunk, ahol időnként Popper Péter adott elő.

Mindig személyesen fogadott bennünket, ott állt az ajtóban, az ő szemlélete szintén nagy hatással volt rám. Az emberi kapcsolatok és minták, gyerek- vagy kamaszkorban, nagyon jelentősek tudnak lenni abban a tekintetben, hogy milyen irányba haladunk tovább. Már fiatalon is szerettem az emberekkel beszélgetni, és az volt a visszajelzés, hogy ők is szeretik elmondani a problémáikat.

Mindig vonzott a pszichológia, de mivel a reáltárgyakból gyenge voltam, alternatív utakon jutottam el oda, ahol most vagyok. Bármilyen munkakörben dolgoztam, fontos volt, hogy szeressem, amit csinálok – nekem a munka egy flow élmény és nem kényszerűség. Középiskolás koromban egy olasz politikai perről szóló könyvből kiírtam egy mottót:

Segítsd az elnyomottakat és az üldözötteket.

Ez a gondolat végigkísérte az életem, és harminchét évesen, egy véletlen során a Partners Hungary Alapítványnál megtaláltam azt a munkakört, ami egy hitvallás is lett – terjeszteni az együttműködés módszertanait.

Mivel foglalkozik a Partners Hungary Alapítvány és konkrétan milyen szerepet töltesz be ezen belül?

Az idén harminc éves non-profit szervezet főként közösségépítéssel, konfliktuskezeléssel és társadalmi integrációval foglalkozik. Az országot járva mediációs, kommunikációs, tárgyalástechnikai és még sok más típusú tréninget tartottunk, ami segítheti az együttműködéseket. Gyakran hátrányos helyzetű csoportokkal valósulnak meg a projektjeink, nők, roma közösségek vagy a háború elől menekülők támogatására. Emellett a gyerekek minőségi oktatáshoz való hozzáférését célozzák még a projektek.

glamour plusz ikon Az utóbbi években nagymértékben nőtt a fiatal nők alkohol fogyasztása - ezek az okok állhatnak a háttérben

Az utóbbi években nagymértékben nőtt a fiatal nők alkohol fogyasztása - ezek az okok állhatnak a háttérben

A kooperatív tervezés és a közös problémamegoldás módszerei közel álltak hozzám, ezért jelentkeztem egy tréner képzésükre a kétezres évek elején. Kiderült, hogy a legjobb résztvevők állást is kapnak, így belevágtam. Ezt megelőzően sok olyan dologgal foglalkoztam, ami segítette tréneri munkámat: pedagógus az alapszakmám, később mentálhigiénét, családterápiát tanultam és drámapedagógiával foglalkoztam, így a konfliktusok megszokottak voltak számomra.

Miután a Partners-hez felvettek, teljesen megváltozott az életem, az országot jártuk két-háromnapos tréningeket tartottunk, a legkülönbözőbb szakmákból jövőknek. A Partners módszerei szerintem még ma is évekkel előrébb járnak a hagyományos megközelítéseknél. Jelenleg mediátorként és trénerként dolgozom a szervezetnél, ma már külsősként. Ezt a munkát mindig is amolyan „jóember képzőként” tartottam, hiszen aki jobban tud kommunikálni, annak valószínűleg jobbak lesznek a kapcsolatai is.

Kukity Krisztina, mediátor, tréner, coach, a Partners Hungary Alapítvány külsős munkatársa
Fotó: GLAMOUR Hungary

Az elmúlt másfél évtizedben a konfliktuskezelésben is nagy tapasztalatot szereztél. Hogyan működik ez és miért van rá szükség?

A mediációban fontos, hogy a mediátor előfeltevések nélkül üljön be közvetíteni a felek közé, ne akarjon tanácsot adni, bízzon abban, hogy képessé tehetőek a felek a saját megoldásaik megtalálására. Az emberek gyakran panaszként vagy támadásként fogalmazzák meg a problémáikat, és ez konfliktust szül. Ha viszont képesek a szükségleteiket és érzéseiket egyértelműen megfogalmazni, a másik fél is kevésbé érzi magát támadva, így könnyebb lehet egy közös megoldást találni.

Nem siettetjük a megoldást, a folyamatban hiszünk.

A mediációs képzések során a résztvevők olyan kommunikációs és tárgyalástechnikai módszereket sajátíthatnak el, amelyek nemcsak a munkahelyi klímát javítják, de a magánéletükre is pozitív hatással lehetnek. Marshall Rosenberg módszere, az együttműködő kommunikáció a (zsiráfnyelv), segít kilépni a versengő, kritikára épülő kommunikációból (sakálnyelv), és egy empatikusabb, együttműködőbb világot teremteni.

Az önismeret kulcsfontosságú ebben a folyamatban, hiszen csak akkor tudunk hitelesen kommunikálni, ha tisztában vagyunk saját magunkkal, illetve ismerjük a szükségleteinket, igényeinket. Az érzelmi intelligencia fejlesztése is hozzájárul ahhoz, hogy a konfliktusokat ne harcként, hanem közös megoldási lehetőségként éljük meg, ezt ma már tanítják az óvodában, iskolában és a felnőttképzéseken is.

Az iskolai és munkahelyi tréningek egyaránt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy empatikusabb, együttműködőbb, szolidárisabb társadalmat építsünk.

Szóba kerültek az iskolai foglalkozások. Miben segíthetnek ezek a felnőtteknek, gyermekeknek?

Nyolc éve indult egy régi-új szakma itthon, amit óvodai és iskolai szociális segítőnek hívnak. Az a feladata, hogy segítsen összhangot teremteni a szülők, diákok és pedagógusok között, és olyan dolgokkal foglalkozik, mint a konfliktuskezelés, kommunikáció javítása, bullying megelőzése, aminek az alapja az érzelmi intelligencia fejlesztése.

A szakma szükségessége onnan jött, hogy manapság annyira bonyolultak a családi helyzetek, hogy sok konfliktus begyűrűzik az óvodába és iskolába. Ezek a gyermekvédelmi szakemberek segítenek ezeket az érzelmi helyzeteket kezelni, akár osztályfoglalkozásokkal, akár a szülőkkel vagy az érintett pedagógusokkal közösen.

Nagy előny, hogy ha időben felismernek egy problémát, a családsegítő szolgálatokkal közösen akár családterápiát, jogi tanácsadást vagy mediációt is igényelhetnek az érintettek. Ha úgy érzi valaki, hogy jól jönne egy kis támogatás térítésmentesen, érdemes utánajárni, hogy elérhető-e ilyen szakember abban az intézményben, ahová jár a gyermekük.

glamour plusz ikon Albérletet keresel házikedvenccel? Ezért utasítanak el sokan már az első körben

Albérletet keresel házikedvenccel? Ezért utasítanak el sokan már az első körben

Ha jól tudom, több roma integrációs programban is aktív szerepet vállaltál a Partners Hungaryn belül. Mire fókuszáltatok elsősorban ezeken a programokon?

A Partners Hungary Alapítvány számára az esélyegyenlőség mindig is alapvető fontosságú volt. A rendszerváltozás után, amikor a korábban előre jelzett társadalmi feszültségek, konfliktusok már látszódtak, amerikai segítséggel szakembereket képeztek ki és olyan módszereket hoztak be a helyi közösségek számára, amik segíthetnek az békés integrációs folyamatokban. A programok célja az volt, hogy megerősítsük a kisebbségi önkormányzatokat és támogassuk a helyi közösségek együttműködését, fejlesztését.

A Partners-nél mindig is arra törekedtünk, hogy a projekteket a helyiekkel együtt valósítsuk meg. Nem az volt a cél, hogy Budapesten, egy második emeleti irodába bezárkózva kitaláljuk, mire lenne szüksége egy közösségnek. Ehelyett a közvetlen érintettekkel együtt dolgozva segítettünk a kisebb településeknek abban, hogy megtanulják, hogyan indíthatnak projekteket és hogyan pályázhatnak forrásokra.

A női programokban a nők vezetővé válásának támogatása a cél, illetve annak segítése, hogy helyi projekteket indítsanak a közösségük javára. Most a Partners egy új projektet is indít, ami a roma nők mentális egészségére fókuszál. Én trénerként és facilitátorként dolgoztam ezekben a projektekben, és most egy új fejlesztésű női tréninggel szeretnék visszanyúlni a kezdetekhez.

Beszéljünk a Marina Abramović által inspirált, nőknek szóló egynapos tréningről! Hogyan, mivel hatott rád leginkább a művész?

Nyáron olvastam az életrajzi könyvét, és amikor a felénél jártam, elgondolkodtam, hogy ezt a történetet talán meg lehetne valósítani tréning formájában. Az erős történetek segíthetnek a résztvevőknek is az önismeretük fejlesztésében a közös beszélgetések és a csoportos, illetve páros gyakorlatok által. A tréning lehetőséget adhat arra, hogy reflektáljanak a saját életükre, új megküzdési stratégiákat találjanak és megértsék, honnan jöttek, merre tartanak, milyen erőforrásaik vannak, amelyekre építhetnek.

A tréningen a résztvevők saját döntésük szerint oszthatják meg a megélt tapasztalatokat. A cél nem az, hogy feldolgozzuk a traumákat, hanem hogy mindenki a saját tempójában dolgozhasson, hazavigyen egy inspiráló, változást adó lendületet, ami elindíthat egy pozitív folyamatot, egy megerősödő önismeretet. Ezt a szemléletet képviselem stílus coach-ként is, amikor a slow fashion irányzathoz csatlakozva a nők önkifejezését támogatom, etikus, környezetkímélő módon.

glamour plusz ikon Skinlabs: A környezettudatos szépségápolás új dimenziói

Skinlabs: A környezettudatos szépségápolás új dimenziói

Végezetül, szerinted hogyan változott a női vezetők helyzete az elmúlt évtizedekben, és milyen irányba tart ez a folyamat?

Egyes területeken, például az oktatásban, sok női vezetőt láthatunk, de azért még mindig jelen van az üveglift jelenség, vagyis, hogy a férfiak könnyebben kerülnek vezető pozíciókba. Egyébként a kimutatások alapján az hozza a legjobb eredményeket, amikor férfiak és nők együtt vezetnek egy céget. A fiatal női vezetők száma gyarapszik, kérdés, hogy meddig juthatnak a ranglétrán. Szerintem

fontos, hogy a nők is bátrabban képviseljék magukat és támogatást kapjanak ebben.

Láthatjuk ugyanis, hogy a munkaerőpiacon egyre inkább megállják a helyüket, a férfiak által dominált területeken is, mint például a mérnöki vagy IT szakmák. Amikor azonban egy nő bekerül egy férfiak által uralt vezetőségi csapatba, a „másféle gondolkodás” sokszor idegennek tűnik, vagy ő érzi magát kívülállónak, vagy próbál „férfiasodni”, hogy beilleszkedjen.

Nehéz megőrizni a nőiességet, miközben el kell hitetni, hogy érdemes velünk együtt dolgozni. Ezért is jó, ha nem egyedül van egy nő egy ilyen csapatban, hanem vannak mellette még női kollégák. A kétezres évek óta valamelyest változott a helyzet pozitív irányba. Továbbra is fontos lenne, hogy minden lány érezze: bármilyen pályát választhat és hogy ne érezze magát „rendszeridegennek” a férfiak által uralt szakmákban. Én azt látom, hogy a nők tényleg rengeteget tanulnak, hogy megmutassák, bármire képesek!

Ha bárki szeretne az önfejlesztés útján továbblépni és érdekli egy tavaszi, életrajzi könyv ihlette női tréning, akkor hamarosan a krisztadorka.hu/services.html és a partnershungary.hu oldalakon találhat további információkat. (A tréning a Partners Hungary Alapítvánnyal együttműködésben jött létre.)