Nyári túlélőkalauz szülőknek: Így nem égsz ki a szünidő alatt

2025. június 19.
A kínai asztrológia szerint május a nyár első hónapja
Anyaként is lehet pihentető a nyár – így vészeld át a szünidős káoszt
Fotó: AleksandarNakic/Getty Images

Nincs még egy évszak, amelytől annyira sokat várnánk el szülőként, mint a nyártól. A vakáció kezdetével nemcsak a gyerekek számolnak vissza – a szülők is próbálnak felkészülni a következő hetekre, amikor a napok hosszabbak, az elvárások nagyobbak, a türelem pedig véges. A közösségi médiát elárasztják a boldog, napfényes családi pillanatok, de a valóság gyakran mást mutat: hisztik, kimerültség, bűntudat és a „nem vagyok elég jó” érzései keverednek a meghitt pillanatokkal. Milyen a jó nyár? És milyen a jó anya nyáron? Záborszky Zsófia pszichológussal, az Anyatükör oldal alapítójával beszélgettünk.

A szakember szerint a válasz nem a tökéletességben, hanem az életszerű, esendő, mégis kapcsolódni képes anyaságban rejlik. A nyári élmények valódi értéke nem a programok számában, hanem a lelki jelenlétben és az érzelmi biztonságban mérhető – ezt viszi végig cikkünkben a szakértői tanácsok és megható anyai történetek tükrében.

Minden szülő, és főképp minden anya tökéletes nyarat, boldog és elégedett gyermeket/gyermekeket szeretne látni a szünidő alatt. A nyár a pihenésről, a feltöltődésről szól, ezért a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, a gyermekünkből és természetesen a nyaralásból is. Azonban a sok elvárás, az „ilyennek kellene lennie a tökéletes nyárnak, a tökéletes anyának, a tökéletes gyereknek” típusú sztereotípiák szorongásokat generálhatnak.

Tovább nehezíti a helyzetet a szülőkben tomboló programkényszer is. Ráadásul a pozitív élmények is okozhatnak túl sok stresszt, vagy lehetnek érzelmileg megterhelők a gyerekeknek. „A kicsik számára a nyaralásban a legfontosabb a közös élmény és az, hogy a szülő jól érezze magát. A gyermek abból töltődik fel, ahogyan az anya vagy az apa rá figyel. Ez az élmény pedig bárhol elérhető: a lakóhelyhez közeli vadasparkban, a játszótéren, de egy luxusnyaraláson is” – mondja Záborszky Zsófia, majd hozzáteszi: „a 10 éves kor alatti gyerekeknek az a legideálisabb, ha az idegrendszerük nyugalmi állapotban tud működni.

glamour plusz ikon Kutatások igazolják: konkrétan megváltoztatja a férfiak agyát, ha jó apává válnak

Kutatások igazolják: konkrétan megváltoztatja a férfiak agyát, ha jó apává válnak

A szakértő kiemeli: „az érzelmi viharok, a hisztik, a kibillenések legtöbbször a túl- vagy alulstimulálás miatt következnek be. Ezért ajánlatos az aktív nyaralásokat úgy szervezni, hogy egy egész napos állatkert vagy vidámpark, esetleg aquaworld után legyen egy pihenőnap. Az anyák hajlamosak arra, hogy már a kezdetek kezdetén szorongjanak azon, hogyan lehetne minél többet és jobbat adni a gyermeküknek. Milyen programokkal, hány kirándulással tegyék feledhetetlenné ezt a pár hetet. Pedig az ideális nyárhoz a legfontosabb kellék az anya idegrendszere és az érzései, mert ebből tud a gyerek is meríteni.

Ha az anya tud figyelni a saját fizikai-érzelmi jóllétére, akkor képes a gyermekének érzelmi biztonságot is adni” – magyarázza Záborszky Zsófia, aki arra is kitér, hogy tévhit, hogy egy kiegyensúlyozott, jó anya soha nem ideges, soha nem kiabál, mindig kedves, együttérző. „Ez egy rózsaszín buborék, ilyen anya nincs!

Az igazi nyugodt anya az, aki meg tudja élni a saját érzéseit.

A konfliktusok ellenére, például egy hiszti vagy kiabálás után is tud kapcsolódni a gyerekhez, meg tud nyugodni, és vissza tud lépni a kicsi érzelemvilágába. Képes arra, hogy újra meg újra azonos hullámhosszon legyen a gyermekével. Ha elszakad a cérna, és kiabál a gyerekkel, akkor is ő teszi meg az első lépést, ő kér bocsánatot.

Nyugalomromboló elvárások

Nagyon sok anyát azonban nyomasztanak azok az elvárások, amiket saját magával szemben állított fel. Ezek a negatív gondolatok az egyik legfőbb nyugalomrombolók. Záborszky Zsófia azt tanácsolja, hogy ezeket a nyomasztó érzéseket – „nem vagyok jó anya, ha nem főzök minden nap, nem vagyok jó anya, ha nincs rend otthon” – érdemes egy papírra leírni, majd széttépni.

glamour plusz ikon Miért vált Thaiföld a digitális nomádok mekkájává? Ott voltam és elmesélem!

Miért vált Thaiföld a digitális nomádok mekkájává? Ott voltam és elmesélem!

Eszter kétgyermekes édesanya, tavaly nyáron a kislánya születése után már három héttel ott volt a konyhában, hogy megfőzze a többfogásos ebédet a családnak. „Mire elkészült az ebéd, már alig bírtam állni, a kislányom a mellkasomra volt kötve kendőben. A szülés után pár nappal még bőven az ágyban kellett volna pihennem. De úgy éreztem, ez a kötelességem” – emlékszik vissza az anyuka, aki attól is frusztrált volt, hogy a kicsi hasfájós volt, és egész nap rajta lógott.

Egyszer nem bírtam tovább, és letettem az ágyra, hadd sírjon... Ezután viszont rettentő bűntudatom lett, hogy tehettem ilyet. Szégyelltem, ha nem tudtam mindennap főzni, ha nem volt ugyanannyi időm mindkét gyerekre. Aztán egy éjjel szívdobogásra, légszomjra, remegésre ébredtem. Azt hittem, szívinfarktusom van. Kihívtuk a mentőt, de csak pánikrohamom volt.

Ekkor döntöttem el, hogy leszámolok a szorongásaimmal, a téves elvárásaimmal, és változtatok az életemen.

Most nyugodtan rendelek ebédet, ha nincs időm főzni, és már megengedem magamnak azt is, hogy csatatér legyen a ház. A nyugalmam és az egészségem fontosabb ezeknél” – mondja Eszter, akinek a története Záborszky Zsófia szerint igazolja, hogy az anya jólléte, viszonylagos nyugalma nem felesleges luxus, hanem öngondoskodás és minta a gyermeke számára.

Jótékony hullámok és a rózsaszín köd

A nyugodt anya tehát nem él állandóan rózsaszín ködben, hanem életszerűen hullámzik. Vannak idilli pillanatok, amikor minden jól alakul, de bármikor kitörhet a háború. Andrea jól emlékszik a tavalyi nyárra, amikor az egyik gyermeket még pelenkázni és szoptatnia kellett. „Rettenetes időszak volt. Akárhogyan igyekeztem, valamelyik gyerek mindig elégedetlen volt. Mire összepakoltam a ruhákat a strandolásra, megfőztem az ebédet, már hulla voltam. De a kicsit kétóránként szoptatni kellett, a nagyok pedig azt várták, hogy velük foglalkozzak. Amikor nem sikerült mindenre és mindenkire időt szakítanom, akkor verekedtek. Elég sokat kiabáltam a tavalyi nyáron a tehetetlenségtől” – emlékszik vissza.

A szakértő azt tanácsolja az anyukáknak, hogy feszült helyzetekben próbálják ki a progresszív relaxációt. Ez az izmok megfeszítését és elernyesztését jelenti az egész testfelületen. A gyakorlat elvégezhető a játszótéren vagy a strandon is, és segít egy kicsit kikapcsolódni. De nagyon nyugtató lehet a buborékfújás is, csak szívószál és egy pohár víz szükséges hozzá. Ezt a gyerekekkel közösen is lehet gyakorolni, mert a buborékolás az idegrendszer bolygóidegére hat, ami a megnyugvásért felelős. Jó módszer lehet a kijelentésváltás gyakorlat: az „És mégis!” bevetése, ha nagyon elbizonytalanodunk.

  • A gyerekek egész nap kiabáltak, a lakás úszik, és mégis, milyen jó, hogy le tudtam ülni egy finom kávé mellé.
  • Egész nap főztem, de a gyerekek nem ették meg, és mégis, milyen jó, hogy elkészítettem, mert a férjemnek ízlett.
  • Elmentünk kirándulni, de a gyerekek unatkoztak, és mégis, milyen jó, hogy mozogtunk egy kicsit.

Az „és mégis” gyakorlat ugyan nem tünteti el a problémákat, de segíthet fókuszt váltani.

glamour plusz ikon A mentális egészségednek is jót tesz, ha gyakran álmodsz, elmondjuk, miért

A mentális egészségednek is jót tesz, ha gyakran álmodsz, elmondjuk, miért

A szakember arra is figyelmeztet: „az anyával szembeni elvárások után nem árt tisztázni azt sem, hogy mit várhatunk a gyerektől a nyáron. Nem lesz soha ideges? Nem dobja le magát a földre a szálloda közepén? Nem bántja a kistesót a vacsoránál? A reggelinél csendben, de szépen eszik, és válaszol, ha kérdezik, sőt még mosolyog is? Bizony, ebben az idilli nyári képben is könnyű csalódni, és mindent magunkra venni, és szégyenkezni. Pedig fontos tudni azt, hogy a gyermekek érzelmi viharai, hisztijei, ellenkezései természetesek, mert a szervezetük intenzív idegrendszeri fejlődés alatt áll.”

Minirituálék egy boldog nyárért

Jó hír azonban, hogy nyáron is fel lehet készülni a feszült helyzetekre. Záborszky Zsófia szerint segíthetnek speciális gyakorlatok, amik a szülő-gyermek kapcsolódásban adnak támogatást, vagy a gyermek idegrendszerére fejtenek ki hatást. Ezek a két-három perces rituálék támogatni tudják a gyermek idegrendszerét.

A kicsik lelkéhez a testén keresztül vezet az út, ezért a legkisebbek, bölcsisek feszültségoldására, kizökkentésére alkalmas a tortilla gyakorlat, amikor takaróba tekerjük, vagy takaróban hintáztatjuk őket. Az óvodás 3–6 éves korosztálynak segíthetnek az állatmozgások: a lajhár, a béka vagy a kígyó utánzása. Jó játék lehet a szenzoros ingerlésen alapuló futárjáték, amikor a szülő kérésére különböző tapintású tárgyakat kell kosárba gyűjtenie a gyereknek.

Kiabálás esetén bevethető a hangvihar–csendszoba játék, amikor vagy hangosan kiabálnak, vagy néma csendben vannak a gyerekek. A légzőpárna gyakorlatnál a gyereket hanyatt fektetjük, és azt kell figyelnie, hogyan emelkedik a párna a mellkasán. Jó ötlet lehet egy egyedi reggeli pacsisorozat, ami csak a tiétek a gyerekkel.

glamour plusz ikon A kitűnő bizonyítvány ára: szorongás, sebhelyek, álmatlanság – Mennyit ér egy gyerek lelki egészsége?

A kitűnő bizonyítvány ára: szorongás, sebhelyek, álmatlanság – Mennyit ér egy gyerek lelki egészsége?

Sok gyerek idén nyáron indul el az első ottalvós táborába. Ilyenkor mindenképpen érdemes megbeszélni vele, hány napot fog ott aludni, milyen programok várnak majd rá. „Meséljünk konkrét történeteket, saját táborozós élményeinket a gyereknek. Segíthet az elválásban az anyától kapott kiegészítő, egy sál vagy karkötő. Ez anyából „egy darab”, ezzel pedig az este sem lesz olyan félelmetes. De pozitívan hat a gyerekekre a szeretetfonál hasonlat is. Ezt a láthatatlan fonalat, ha képzeletben megfogja, akkor azt az anyukája érezni fogja. Ez a különleges fonál akkor is összeköti őket, ha éppen nincsenek együtt” – javasolja Záborszky Zsófia.