előfizetésem
Hírlevél
Elképesztő szabályokat kell betartania annak, aki haute couture kollekciót akar tervezni
Az haute couture, vagyis a magasfokú kézműves divat a 19. századi Párizsból ered, melyet a divatvilág előkelő szereplői (Chanel, Dior, Givenchy) honosítottak meg. Ennek ellenére ma már inkább önálló művészi ágként tekintünk rá, mintsem a divatipar egy külön szegmensére – eláruljuk, hogy miért. Sőt, még az is kinyomoztunk, pontosan mi kell hozzá, hogy egy divatház ilyen ruhákat alkothasson.
Akik követik a divatot, bizonyára sokszor hallották már az haute couture kifejezést. Legtöbben csak annyit tudnak róla, hogy ezek a ruhák nem géppel, hanem kézzel készítettek, emiatt pedig nagyon drágák. Van, hogy hosszú heteken-hónapokon át varrnak egy ilyen ruhát, általában pedig csak a múzeumokban, vagy az Oscar- és a MET-gála vörös szőnyegén láthatunk belőlük. Most kicsit betekintünk ebbe a csodálatos szakmába, a divat egy olyan elvarázsolt szegmensébe, ahol a tömegtermelés semmit sem ér, ahol a kínálat sokkal limitáltabb, mint azt valaha is gondoltad volna és ahová még bekerülni sem egyszerű – még egy világhírű, globális márkának sem.
Nem készíthet bárki haute couture kollekciót
Az haute couture azon túl, hogy a francia kézi ruhavarrás legfelsőbb fokozatát jelenti, egy jogilag védett kifejezést is takar, amelyet csak a Chambre Syndicale de la Haute Couture által meghatározott kritériumoknak megfelelő divatházak használhatnak. Ezek általában francia márkák, de manapság egyre több külföldi is használhatja ezt a kifejezést (pl. Ralph & Russo, Elie Saab, Zuhair Murad, Guo Pei). Talán mondanunk sem kell, de jelenleg nincsen olyan magyar divattervező vagy márka, aki ezt a kifejezést használhatná.
Főként azért, mert egy halom kitételnek meg kell felelni ahhoz, hogy valaki haute couture darabokat készíthessen. Kezdjük ott, hogy csak azt használhatja ezt a kifejezést, akinek a divat fővárosában, Párizsban van varrodája. Egy legalább 15 főt számláló varrónői csoportot (les petite mains ~ kis kezek) kell alkalmazni, akik főállásban dolgoznak az haute couture műhelyben, vagyis az atelier-ben. (Csak érdekességként: a Valentino divatház haute couture részlegén 80 varrónő dolgozik.)
A svéd divattervező, aki az Eurovíziós Dalfesztivált és a királyi családot is meghódította
Nagyon kevesen, nagyjából kétezren vannak az egész világon, olyan magas minőségben dolgoznak. A ruhákat kézzel készítik, szabják, varrják, díszítik, ez pedig rendkívül időigényes folyamat. Csak példaként: egy átlagos haute couture öltöny elkészítése nagyjából 150 óra. Egy finom hímzést tartalmazó ruha több, mint 1000 órán át készül. A legigényesebben, legrészletesebben készülő ruhák elkészítéséhez pedig tízezer óra is szükséges lehet.
Például Rihanna 2015-ös MET-gálán viselt Guo Pei ruháját 50 000 órán át készítette húsz varrónő. Gigi Hadid 2024-es MET-gálán viselt Thom Browne ruháját 13 500 órán át készítették két teljes évig. Demi More 2024-es MET-gálás Harris Reed ruháját is 11 000 órán keresztül készítették. Kendall Jenner 2021-es MET-gálán viselt Givenchy ruhájára pedig 2500 órán át varrták fel a gyöngyöket.
A divatszakma csúcsa
A divatházaknak évente két haute couture kollekciót is be kell mutatni a Párizsban zajló Haute Couture Fashion Weeken, amiből az egyik az év elején, januárban, a másik pedig a nyáron, júliusban kerül megrendezésre. A bemutatott kollekcióknak legalább ötven egyedi ruhát kell tartalmazniuk, nappali és esti ruházatokból egyaránt – szóval, olyan nincs, hogy valaki csak ötöt, hatot vagy tízet mutat be. Egy nagy kollekció kell, hogy legyen az egész: és fontos, hogy mindenből csak egy készüljön.
Nem tömeggyártás ez, nem is limitált divat, hanem egy egyedileg készített, saját méretre varrt ruha. Ezeknek a szigorú szabályoknak kell megfelelnie azoknak, akik az haute couture kifejezést szeretnék használni. Persze, kivételek azért akadnak: mostanában például egyre több divatház készít évi egy kollekciót (pl. Maison Margiela, Balenciaga), aminek főként fenntarthatósági okai vannak; de az anyagok terén is egyre szabadabb, kötetlenebb a mozgás az haute couture világában.
Míg régen a nagyon ritka, nagyon különleges és nagyon drága anyagok voltak a vonzóak, addig ma már egyre többen próbálják ki a nyers selymeket, az újrahasznosított organzákat és a 3D-s nyomtatással készült elemeket az haute couture kollekcióikban (pl. Iris van Herpen). Az új módosítások, a forradalmi anyagalkalmazások és a technológiai újítások viszont nem azt jelentik, hogy az haute couture egy kicsit is elérhetőbb lett.
Művészet, divat, technológia és slow fashion: Iris van Herpen diktálja a legújabb trendeket
Mert mindig is elérhetetlen volt – legalábbis az átlagemberek számára. Az első haute couture ruhát Marie Antoinette francia királynénak tervezte Rose Bertin couturier (~ haute couture ruhákat tervező személy), aki a francia köztudatba hozta a szóban forgó fogalmat, később pedig az első tervezők között ott volt Coco Chanel, Elsa Schiaparelli, Yves Saint Laurent, Cristóbal Balenciaga és Christian Dior is. Az alapítóik nevét viselő márkák a mai napig a divat legnagyobbjai között szerepelnek, melyeket azonban nem viselhet akárki.
Klienseik közé tartozott Grace Kelly és Nan Kempner, ma már pedig Ránija jordán királyné, Moza bint Nasser, a volt katari emír felesége és Wendy Yu kínai milliárdos üzletasszony visel haute couture ruhákat. De ez csak néhány példa: nagyjából négyezer olyan nő van, aki rendszeresen vásárol haute couture darabokat, ami globális szinten nézve lképesztően kevés.
Nem ruhák, alkotások
„Az haute couture az a szint, ami a legtöbb ember számára elérhetetlen. Ez nyilván az árában is megnyilvánul, de inkább a minőség és kidolgozás az, ami miatt értékes – illetve, ami megkülönbözteti a designer daraboktól is – mondja dr. Szatmári Judit Anna divattörténész, viselettörténet-kutató, a Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének vezetője.
„Darabjait nevezhetjük lenyűgöző szakmai tudást igénylő tárgyalkotásoknak, melyek a fantázia és a kreativitás szabadságát, a korlátlan lehetőségeket tükrözik. Természetesen korlát az, hogy fel lehessen venni egy testre, de azon túl nem kötöttség sem a hordhatóság, sem az eladhatóság vagy a tömeggyártás lehetősége. Az haute couture során ugyanis olyan anyagokat és technikákat használhat a tervező, amivel maga a ruha egy autonóm alkotássá válhat.”
Ezek a ruhák tehát nem arról szólnak, hogy minél szebbek, jobbak és hordhatóbbak legyenek, mert mindegyik mű egyedi. Inkább maga a művészet megteremtése a cél, a testet egyfajta vászonként használva az alkotás bemutatására. Ennek legjobb példája a szakértő szerint Elsa Schiaparelli.
Szóváltással indult, tettlegességig fajult Elsa Schiaparelli és Coco Chanel párharca
Újító megoldásai és szürrealista divatstílusa hamar felvonta az emberek figyelmet, neki köszönhetően pedig világossá vált, hogy az haute couture ruhák már önmagukban is mesterművek, melyeket alkotásokként és nem a hagyományos értelemben vett ruhákként kell kezelni. „Számomra Elsa Schiaparelli olasz divattervező volt az, aki kiemelkedett az haute couture mesterek közül. Az 1930-as években először kezdett különböző tematikus kollekciókat készíteni, azaz egy választott témára fűzte fel az adott szezon darabjait (pl. cirkusz, zene, asztrológia, rovarok), melyeket formában, anyagmintában, gombokban, hímzésben vagy más díszítésekben is variált.
Játszadozott a választott témával és az inspirációval, ami a mai napig jellemző azoknál tervezőknél, akik inspirációból dolgoznak. A mai művészek közül pedig számomra Iris van Harpen tevékenysége a meghatározó, aki kimagasló szinten műveli az új technológiák és az öltözködés összekapcsolódását” – mondja dr. Szatmári Judit Anna divattörténész.
Mi az haute couture jövője?
Vajon mennyire lesz igény rájuk a következő évtizedekben, amikor a tömegtermelés és az olcsó ruhák a tetőfokukra hágnak? Fog még valaki haute couture-t viselni, mondjuk ötven év múlva? Egyáltalán mennyire lesz létjogosultsága ennek a szakmának? Összetett kérdések ezek, melyekre nehéz válaszolni. Az biztos, hogy az egyre magasodó gyártási költségek, a fast fashion márkák felemelkedése és a luxusipar hanyatlása megingathatja a vészharangot a szakmában: a kutatások azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják.
Bár az haute couture luxuskategóriás divat, egyre inkább művészetként tekintünk rá, semmint a divatipar egy különálló szegmensére.
A Market Research Intellect idei jelentése szerint az haute couture 2031-re eléri a 15,3 milliárd dolláros bevételt, a 2,3%-os növekedést – ez pedig valószínűleg az exkluzivitás iránti növekvő vágynak, valamint az haute couture művészi ágnak való besorolásának köszönhető. A szakma tehát nem fog tönkremenni, sőt!
Még mindig rasszista a divatipar?
„A francia állam jelenleg is támogatja és védi a szakmát, mert az haute couture nagyban hozzájárul a divat, mint művészet létjogosultságához. Ennek ellenére az haute couture rendszere régi. Bár az idők folyamán többször is megújult és megváltozott, megtartotta azt a kézműves ruhakészítési hagyományt, melyek csak az egyedi daraboknál lehetségesek. Ilyen például a plumassier, a tollkészítés technikája, mely során kézzel festenek le minden egyes tollat, amit felvarrnak a ruhára” – mondja a divattörténész.
De említhetnénk még a kézi mintakészítést, a rátétezést és a gyöngyfűzést is, ami egészen kiemelkedő ruhakészítési eljárásnak minősül, gyféle ékszerré alkotva ezzel a ruhát. Ezek azok a technikák, melyek miatt értékes az haute couture: miattuk nem fog soha tönkre menni a szakma. Bár nagyjából csak kétezer olyan varrónő van a világon, aki képes megvarrni kézzel ezeket a ruhákat, a limitált exkluzivitás csak még feljebb emeli az haute couture fényét.
A modern, elgépiesedett világban pedig mindennél többet fog érni a divat kézműves tudománya, az haute couture, ami immár nemcsak a divatipar egy külön szegmense lesz, hanem egy önálló művészeti ág.