30 éve hódít a Dior ikonikus táskája, amit Diana hercegné tett híressé

2025. július 19.
glamour lady dior bag
A Lady Dior táska a Christian Dior divatház ikonikus darabja, amely 1994-ben debütált és azóta is milliók vágynak rá
Fotó: Launchmetrics/Spotlight

Egy ikonikus táska. Stílusörökség. A Dior-ház szimbóluma. Diana hercegné kedvence, amiről minden nő álmodozik. Nem másról van szó, mint a Lady Dior táskáról, aminek divatiparbeli hatása megkérdőjelezhetetlen. Most utánajártunk, miért örvend olyan nagy népszerűségnek ez az egyszerű, kifejezetten szofisztikált táska, ami harminc évvel ezelőtt jelent meg a boltok polcain.

A Dior jelenlegi kreatív igazgatója szerint a Lady Dior „egy olyan táska, ami minden nő vágyálma” – ez pedig nem is lehetne közelebb az igazsághoz. Harminc éves történelme révén ez az egyetlen olyan dizájner táska, melynek népszerűsége nem fakul az évek során, sőt, jobban vágynak rá a nők, mint valaha! Diana hercegné kedvenceként is szokták hívni, de a hétköznapi nők is örömmel álmodoznak róla, mert azon kevés táskák közé tartozik, ami soha nem megy ki a divatból.

Valószínűleg soha nem is fog, mert olyan mértékben lett a nőiesség és az elegancia szimbóluma, hogy az utána keletkező űrt egy másik táska sem tudná betölteni. Következzen most az ikonikus Lady Dior története, ami örökre beírta magát a divattörténelembe.

Egy klasszikus darab

A táskát 1994-ben mutatta be a Christian Dior akkori kreatív igazgatója, Gianfranco Ferré. Eredetileg a Chouchou (franciául kedvenc) nevet kapta, de miután Bernadette Chirac, a volt francia elnök felesége a következő évben egy csodás, fekete változatot ajándékozott Diana hercegnének, a táska nevét gyorsan megváltoztatták Lady Diorra.

Diana hercegnét sokszor kapták lencsevégre a táskával, lényegében körbe utazta vele a világot. Többek között az első Met-gálás megjelenésére is egy ilyen sötétkék, szatén anyagból készült táskát viselt a hercegné, amit pár évvel ezelőtt újra kiadott a márka. A kétszáz darabos limitált kollekciót percek alatt elkapkodták a rajongók, de ez nem csoda: a Lady Dior mindig is népszerű volt.

Nem is lehetne ennek nagyobb bizonyítéka annál, hogy a táskából a megjelenés utáni két évben kétszázezer darabot adtak el, ami annak idején rekordmennyiségnek számított. Hogy miért imádták annyira a nők? Azért, mert olyan eleganciát és nőiességet sugárzott, mint semmilyen más dizájner táska. Esztétikai szépségén kívül pedig praktikusnak is bizonyult, hiszen nem volt kicsi, sem túl nagy, minden belefért, amire egy nőnek szüksége volt.

Kötött formája stabil tartást biztosított, a táska tartalma pedig kívülről soha nem volt kivehető: olyan volt, mint egy hétköznapi női táska és egy drága aktatáska keveréke, mindez egy csodás külsővel párosítva.

Elég volt néhányszor feltűnnie Diana hercegné kezében, hogy a Lady Dior népszerűsége az egekbe szökjön
Fotó: Tim Graham/Getty Images

A Dior-ház minden kézjegyét magán viseli

Ezt az eleganciát tovább fűszerezte az a tény, hogy a Lady Dior a Dior-ház minden kézjegyét magán viseli: a klasszikus bőrt a márka emblematikus cannage, azaz keresztezett-négyzetes mintájával varrták össze, a táskát díszítő Dior betűk pedig az alapító, Christian Dior előtt tisztelegnek. Ez azért érdekesség, mert a divatház névadója rendkívül babonás ember volt: névbetűivel díszített emléktárgyait és csecsebecséit szinte mindenhová magával vitte, annyira bízott a szerencsehozó erejükben.

A Lady Dior tervezője, Gianfranco Ferré ezért úgy gondolta, hogy ő is a ház névbetűivel díszíti a táskát: hátha szerencsét fog hozni a viselőjének, pont úgy, ahogyan anno Christian Diornak. A négyzet alakú táska ezeken túl két lekerekített fogantyúval is el van látva, melyekre vállpántokat is lehet rakni, ha valaki mégsem kézi-, hanem válltáskaként szeretné azt hordani. Közepes, nagy és mini méretben lehet kapni, a közepes ára több mint kétmillió forinttól kezdődik. A jelenlegi kollekcióban főként a hagyományos színekben (fekete, fehér, piros), a szofisztikált, földes árnyalatokban (barnák és bézsek), valamint a pasztellszínekben (babarózsaszín, babakék) lehet megvásárolni borjú- és báránybőr anyagból.

Léteznek azonban egészen különleges darabok is belőle: ilyen például a repedezett borjúbőrből készített, ezüst fűzőlyukakkal és gyantagyöngyökkel díszített Lady Dior; a hálószövésű, fémgyöngyös kiadás, a kék farmerből és természetes raffia pillangókból álló csodás verzió, valamint az ezüst és fekete strasszkövekkel díszített táska is - de ezen kívül még fényes szaténből, hímzésekből, gyöngyökből, tweed anyagból és lakkbőrből készült darabokat is lehet találni a webshopban.

Sőt, nemrégiben új változatokat is bemutattak a Lady Diorból. A 2019-ben kiadott variáns a Lady D-Lite nevet viseli. A D-Lite ugyanolyan alakkal és formával rendelkezik, mint az elődje, azzal a különbséggel, hogy főleg pamutból, hímzéssel készül, középen pedig markáns márkajelzés díszíti. Ebből kifolyólag ez a táska inkább a hétköznapi benyomást kelti, nem azt a sikkes, elegáns érzetet, ami miatt olyan nagy népszerűségnek örvend olyan a Lady Dior.

glamour plusz ikon Carrie Bradshaw és Katalin hercegné is hordta már a világ legikonikusabb cipőjét

Carrie Bradshaw és Katalin hercegné is hordta már a világ legikonikusabb cipőjét

Épp ezért, a táska külalakjának főbb vonásait és esztétikai megjelenését a Lady Book Tote, valamint a Lady D-Joy táskák is felidézik, de mindenki láthatja, hogy ezek sem olyan már, mint az eredeti. Kereslet viszont van rájuk, a Lady Dior-legenda él és virul, ezért nagy eséllyel a jövőben is sok különleges változat megszületésének lehetünk majd tanúi. Jobb példa nem is lehetne erre a Lady Dior Art kézműves darabjainál.

A táska, ami meghódítja a világot, így a művészetet is

A táska olyan nagy hatással van a világra, hogy 2016-ban kreatív projektté fejlesztették a Lady Dior Art koncepció keretén belül. A művészeti programok arról szólnak, hogyan lehet az emblematikus és ikonikus táskát különféle anyagokkal, mintákkal és változatos kézműves technikákkal újra alkotni, ehhez pedig a Dior-ház a világ minden táján tevékenykedő szakembereket és mestereket kér fel. Anna Weyant festőnő például a védjegyévé vált faerezetes módszerrel festette le a Lady Diort, míg Liang Yuanwei egy 3D-s eljárással keltette életre a táskán a saját festményeit.

Danielle Mckinney kézzel hímzett női alakokkal díszítette a saját darabját, a vegyes technikákkal dolgozó művész, Jeffrey Gibson pedig apró színes gyöngyökből alkotta újra a táskát. Ezenkívül törzsművészek, lakatos mesterek, ékszerészek, grafikusok, festők és kézműves szakemberek is dolgoztak már Lady Dior táskákkal, az egyedi darabokat pedig időről időre kiállítják a Dior párizsi főhadiszállásán, valamint a világkörüli Christian Dior galéria turnén – így jelenleg Szöulban, a Designer of Dreams nevű kiállításon.

Időről időre olyan művészek is elkezdenek foglalkozni a táskával, akik egészen forradalmi ötletekkel valósítják meg a Lady Diort. Pár hónappal ezelőtt így tett Isaac Monte belga tervező is, aki ásványokat és természetes oxidokat alkalmazva egy olyan kristályosodási technikát kísérletezett ki, mellyel újra álmodta a kiegészítőt. A Lady Diort több különböző színben is elkészítette, a ragyogó darabokat pedig a divatház új, bécsi üzletének kirakatában helyezték el, olyan érzetet keltve, mintha valódi kristályokat állítottak volna ki.

glamour plusz ikon A Szex és New York tette naggyá a Fendi ikonikus kistáskáját, ami egy kenyér nevét viseli

A Szex és New York tette naggyá a Fendi ikonikus kistáskáját, ami egy kenyér nevét viseli

Később nemcsak a márkaüzletben, hanem a milánói Spazio Nobile galériában is bemutatták ezeket a darabokat, bebizonyítva ezzel azt, hogy a nyers és természetes elemeket is bátran lehet ötvözni a divatvilág legstílusosabb táskájával. Valószínűleg pedig ezért is szeretik annyian ezt a táskát. Bár ezernyi változata van, a külalakja egy olyan egyszerű és klasszikus forma, amit egyszerűen nem lehet megunni. A művészek üres vászonképként látják, a lehető legkülönfélébben lehet díszíteni, hímezni vagy akár festeni – erre viszont nincsen semmilyen szükség.

Nők milliói rajonganak ezért a táskáért

A Lady Dior már önmagában is gyönyörű. Nem kell hozzá semmilyen „extra”, különleges anyag vagy újdonság, hogy eladható legyen. Nincsen formabontó dizájnja, ami szezonális trendtáskává emelné őt, ugyanazt hozza, mint három évtizeddel ezelőtt.

Statikus, strapabíró, formailag egyszerű, de épp ezért elképesztően elegáns és nőies.

Nők milliói vágyakoznak iránta, a sztárok és a hírességek - köztük Sarah Jessica Parker, Angelina Jolie és Rihanna - pedig előszeretettel viselik, írjunk bármilyen évszámot.

Fekete és piros színben láthattuk már Blair Waldorf karján A pletykafészekben, de a Szex és New York több epizódjában is felbukkant Charlotte kezében, és valószínűleg még rentegeg filmben, sorozatban és videoklipben fogunk vele találkozni a következő évtizedekben. A Lady Dior ugyanis egy örök táska, ami soha nem fog kimenni a divatból.