Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

A régi mondás szerint „napi egy alma az orvost távol tartja”. Dr. Schwab Richárd gyógyít, előadásokat tart, interjúkat ad, és eltökélt abban, hogy minél többen ismerjék meg a célzott életmódváltás jelentőségét és alapjait, ami azért jóval túlmutat az almán, de abban van hasonlóság, hogy a táplálkozás, a napi mozgás és az éjszaka nyugalma egészen elképesztő hatással van az egészségünkre.

Rendkívül szerencsésnek tartja magát, hogy kutathat, gyógyíthat, saját beosztása szerint élhet és publikálhat, és nagyon hisz abban, hogy az életét az emberi kapcsolatai és a személyek iránt érzett tisztelete, lojalitása és fókusza határozta meg.

Milyen találkozások segítettek az orvosi pálya felé fordulni?

Elsőnek mindenképp Eckhardt Sándor professzort kell megemlítenem, aki az édesanyám kezelőorvosa volt, és a daganatokat kutató világszervezet (UICC) meghatározó vezetői között szerepelt, elnöke is volt a szervezetnek. Visszatekintve is valóban korát megelőző kísérleti, molekulárisan célzott kezeléseket biztosított édesanyámnak is, és közben csodálatosan kedves ember volt, aki nemcsak a betegeihez, de hozzám, egy kisfiúhoz is rendkívüli közvetlenséggel és szeretettel viszonyult.

Már végzett orvosként, harminc évvel később újra megkerestük a már nyugdíjas, mozgásában súlyosan korlátozott tudós orvost Peták István barátommal szakmai tanácsok miatt, és még lett közös közleményünk is. A professzor tekintete, a hanghordozása ugyanolyan szuggesztív maradt, a vele való beszélgetés pedig ugyanolyan inspiráló volt, mint gyerekkoromban. Nemcsak szemléletmódban, de emberként is örök példa marad mindenkinek, aki ismerte őt.

A mi családunkban nem volt orvos, Székesfehérváron nőttem fel, és az általános iskolai legendás biológiatanárom, Vastagh Rita néni volt az első mentorom, aki nemcsak komolyan vette az orvosi pálya és a kutatás iránti érdeklődésemet, de kifejezetten támogatott és megerősített ebben. Ő egy deklasszált polgári családba született, szüleit elveszítette korán gyermekkorában, és az ötvenes években hiába szerzett maximális pontszámot az egyetemi felvételin, a bizottság elutasította azzal, hogy nőknek ez a pálya nem való, menjen tanárnak.

Ekkor nemes bosszút fogadott, hogy biológiatanárként orvosokat fog nevelni, és így is tett egész életében. Én lettem a harmincnegyedik orvos, aki neki köszönheti a hivatását. A belvárosi otthonában az ajtó mindig nyitva állt az érdeklődő diákok előtt hétvégén is: metszeteket készítettünk, és kitárult előttünk egy mikroszkóp alatt látható világ, a megfigyelés és a kísérletezés a mindennapjaink részévé vált.

Később olyan csodálatos pedagógusok egyengették az utunkat az orvosira készülő barátaimmal, mint Rockenbauer Lajos, Teleki Sándorné vagy Szász József is, akik teljes elánnal minden idejüket és energiájukat arra szánták, hogy fakultáción és szabad idejükben is tanulmányi versenyekre készítsenek fel minket. De nagy hatással volt rám az angoltanárom, Kasper Teréz is; az iskolában délután külön is foglalkozott velem, és támogatott, hogy részt vegyek angol nyelvi tanulmányi versenyeken is, ami meghatározó magabiztosságot adott később a nyelvtudásban az angol és amerikai egyetemi tanulmányok során.

A szakirányválasztás is ilyen, személyhez köthető élményen alapszik?

A sikeres egyetemi felvételi után kisebb kulturális sokk volt egyedül a fővárosba költözni, az egyetemen a korábbi iskolák szoros mentorkapcsolatai után háromszáz emberből lettem egy diák, minden helyismeret nélkül. Az első két év nagyon nehéz volt lelkileg is, és az egyetem követelményei miatt is. Aztán a harmadik évben belgyógyászat gyakorlaton olyan szerencsém volt, hogy a magyar gasztroenterológia már akkor nemzetközi hírű alakja, Pap Ákos professzor lett a belgyógyászat gyakorlatvezetőm, aki a Mayo Klinikáról jött épp haza.

Személyre szabott, nagyon gyakorlat orientált oktatást tartott, iszonyatos tempót diktált. Elképesztő figura volt bárkihez képest, akivel addig találkoztam az egyetemen. A szakma megszállottja: oktató, kutató, gyógyító ember, akinek a nevéhez nemzetközi szintű felfedezések kötődtek, top nemzetközi lapokban publikált. Bármikor, hétvégén is lehetett hívni, az otthona is mindig nyitva állt, és olyan volt a légkör – hierarchiamentes meritokrácia –, mint a régi tanáraimmal Fehérváron.

Csak a teljesítmény, az elkötelezettség és a munka számított. Nemcsak szakmai értelemben volt mindannyiunk mentora, de szinte második apaként támogatott minket az élet minden területén.

Dr. Schwab Richárd: „A bélrendszer nem tudja, hogy karácsony van”

Folyamatosan jelen van a beszélgetésünkben a közösség, aminek a fontossága többször is előjön az előadásokban, de ez otthon és a mindennapokban is számít?

Ezt az örökséget Kéri György professzortól kaptam, akit az egyetemen csodálatos szellemi holdudvar vett körül a biokémiai intézetben. Már végzett orvosként ismertem meg, és ehhez az időszakhoz kötődik, hogy Peták István egykori évfolyamtársam és később legjobb barátommal egy közös kutatócsoportot, majd cégeket alapítottunk. Ez

a közösség meghatározza mind a mai napig az életem.

Kéri Csaba, a Havervagy közösség alapítója Kéri professzor fia, akivel ma megpróbálunk az ország minden szegletébe eljutni, és inspirálni azokat, akik az életmódban kódolt egészségkockázataik ellen próbálnak tenni a táplálkozás, mozgás és alvásminőség helyreállításával. Megpróbálunk olyan közösségeket életre hívni, ahol egymást is tudják segíteni az emberek tapasztalattal és közös élmények által. Maga a Havervagy brand és tapasztalat ehhez óriási erő, ami már tizenöt éve jelen van, és közel ötvenezer embert ér el országszerte a társadalom minden szegletéből.

Nagyon hiszek abban, hogy az ember ilyen „műhelyekben” tud leghatékonyabban tanulni, és lehetővé teszi, hogy mindezt távol tartsuk az egészségügytől. A célunk az, hogy a csatlakozó emberek ne kerüljenek később a kórházi vagy (magán)klinikák várólistáira. Miközben egyetlen egészségügyi intézménynek sem lehet célja, hogy távol tartsa magától az ügyfeleket.

Az embereket érdekli az egészség, de ezzel együtt az áltudományok is nagyon gyorsan terjednek, néha úgy tűnik, hogy a tudományba vetett bizalom is megingott. Ezen hogyan tudnak változtatni a tudomány emberei?

Az egészséges életmód hirtelen divatos téma lett, de talán nem független attól, hogy a mikrobiom-kutatás óriási tudományos lendületet és hitelességet is adott ennek a témának. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos az ok és okozati kapcsolat megértése azon innovátorok számára, akik laikusként kezdik alkalmazni ezeket az elveket, és a rendkívül látványos eredmények további követőket tudnak megszólítani. Azt is látni kell ugyanakkor, hogy az újdonságra való nyitottság mellett a szabálykövetés is lényeges eleme a sikernek.

Hogy valaki sikeres innovátor lesz vagy kókler, az gyakran csak nüanszokon múlik. A jelenlegi mikrobiomhoz köthető táplálkozási trendet megelőzte körülbelül húsz évvel egy érdekesnek tűnő ötlet a cukorfogyasztás kizárásával kapcsolatban, amit összekötött sok laikus valamiért a candidagombák elszaporodásával, aminek ugyanakkor semmilyen tudományos megalapozottsága nem volt.

A módszer működött, és ma is sok elemében érvényes, más kérdés, hogy valójában a bélflórát alkotó baktériumok arányainak megváltozásában volt kódolva a probléma, és a gombákhoz semmi köze sem volt. Kellenek objektív megfigyelések, reprodukálható vizsgálatok, amiknek egyszerre kell a kémcsövekben is igazolhatónak lenniük és a klinikumban, a betegágy mellett. Ha a végletekig lecsupaszítom az üzenetet, akkor az az, hogy időszakosan böjtöljünk,

aludjunk eleget, ne igyunk alkoholt, együnk több zöldséget, és mozogjunk sokat.

Laikusként hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az orvosok azzal, hogy tudják, mit kell tenni, mindenfajta gond és nehézség, pillanatnyi megingások nélkül ezeket tartják is. Mennyire igaz ez?

Nagyon fontos látni azt is, hogy az innovátorok ugyanolyan – kis – százalékban vannak jelen a társadalom minden szegletében. Nincs több innovátor orvos, mint mérnök vagy asztalos. Ez nem függ a képzettségtől vagy az IQ-tól. Nehéz elhagyni a megszokottat, kilépni a komfortzónából. Ráadásul az egészségügyben hősiesen helytálló szakemberek élete hektikusan változó alvásciklusok köré épül: tervezhetetlen ügyeleti terhelés, stressz, fáradtság. Ez nemcsak hazai jelenség.