Egy kerek születésnapon ne azon gondolkodj, miről maradtál le, mert lehet, hogy még csak most jön a java
A születésnapom időjárási és az ezzel állítólag összefüggő asztrológiai és humánmeterológiai szempontból a legkedvezőtlenebb időpontban van: január végén. Mit csinál az ember január végén? Már javában gyűlöli a telet, várja a napsütést, és akkor jött még egy pofon: negyven lettem.
Most ez komoly!? Joey jut eszembe a Jó barátokból, amikor harminc lett, és az ég felé nézve kesergett: „miért, Uram, miért? Megegyeztünk, a többiek öregszenek, én nem!” Mennyi minden változott két évtized alatt! Ma már nem a harmincon vagyunk kiakadva, hanem a negyvenen.
Jobb munka, jobb fizetés, jobb projekt!
Arra gondoltam, írok egy cikket, amivel átsegítem a negyvenen azokat, akik ugyanúgy rettegtek tőle, mint én, és leírom, mit ne tegyenek a neves ünnep környékén. Te, kedves olvasó, szoktál az életeden gondolkodni? Na nemcsak úgy az életeden, hanem úgy igazán az életeden. Mész az utcán, nézed a kirakatokat; fú, de jó ez a cipő, kicsit drága ez a szoknya, de muszáj lenne megvenni, aztán egyszer csak bumm, meglátod magad a kirakatban, és nem az áll ott, akire emlékeztél.
Ez természetesen nem azt feltételezi, hogy naponta nem nézel tükörbe, sőt. Csak otthon valahogy nem látjuk ugyanazt, mint amikor kíméletlenül megvilágít minket a nap, és kimerülten vergődünk végig az utcán. Miközben épp elábrándoznánk az Andrássy úton, hogy mit vehetnénk, ha mi lennénk az Álom luxuskivitelben Audrey Hepburnje, akkor hirtelen fejbevág a valóság, és nemhogy Audrey Hepburn nem áll ott, hanem még a legigyekvőbb magyar verziója sem.
Beyond Flesh - Hagyjatok, minket nőket idősödni, ráncosodni, őszülni, félelmek, műtétek, szégyen, ageizmus, lehetetlen elvárások nélkül
Nos, ha hajlamos vagy ilyen gondolatokra, úgy érezheted, hogy most arcul csapott az élet, vagyis: mit álmodozol itt, és egyáltalán, hogy nézel ki!? Mindez a legnagyobb valószínűséggel akkor fordul elő, ha a bizonyos negyedik iksz felé közeledsz. Vagy épp annyi vagy, vagy épp elhagytad. Mert hidd el, kedves olvasó, főleg, ha nő vagy, hogy a negyvenedik születésnapod mindenképpen kiemelt lesz, és lehet, hogy nem épp az Andrássy úton sétálva fogsz rádöbbenni, hogy közeledik, és már nem vagy húsz, de legkésőbb a negyvenedik születésnapodon mindenképpen rá fogsz jönni, hogy már tényleg nem vagy húsz.
Kis közvélemény-kutatást tartottam a környezetemben, és kiderült, hogy valamiképp a férfiak ezzel (is) jobban jártak: őket sokkal kevésbé rendítette meg a negyvenedik születésnapjuk. Inkább előrelendítette őket a karrierjükben, hogy még jobban akarjanak. Negyvenéves vagy, akkor gyerünk! Hozz össze még egy jobb munkát, egy jobb projektet, még jobb fizetést! Mutasd meg magadnak, hogy képes vagy rá! Ehhez persze hozzátartozik, hogy a megkérdezett férfiak jóval kevesebb önbizalom-problémával küzdenek, mint az általam ismert nők.
A negyven határkő
A negyven az új harminc, szokás ezt mondogatni a Szex és New York óta, és mindig volt nekem valami fura ebben a közmondássá vált biztató mondatban. Mintha valaki azt mondaná neked: nyugi, mindegy, hogy hány éves, de tíz évvel biztosan kevesebbnek nézel ki. Most már értem, mi ebben a biztató, és mi ebben a furcsa. Furcsa, hogy biztató. Miért nem fogadjuk el az idő múlását? (Költői kérdés, a válasz egyszerű: mert emberek vagyunk).
Amikor negyven lettem, egyáltalán nem akartam negyvenéves lenni. Még harminckilenc évesen is csak harmincasnak éreztem magam, és amikor nagy ritkán eszembe jutott, hogy jön a negyven, csak elhessegettem magamtól a gondolatot. Az idő viszont jó szokása szerint ellenem dolgozott. A megelőző napon még attól rettegtem, megérem-e a nagy napot. Aznap pedig már attól, hogy a másnapot megérem-e. Az irracionális katasztrofizálásban rengeteget segített egy fantasztikus puncstorta, aminek a harmadát lefagyasztottam, és két hónappal később boldogan vetettem rá magam egy este.
Ha George Clooney ősz halántékáért odavan a világ, Jennifer Anistont miért bíráljuk a ráncaiért?
Repül az idő, mint egy gyorsvonat
Mindenki más pillanatban szembesül az idő múlásával, és saját halhatatlanságának kényszerű tagadásával. Sokunk a negyvenedik szülinapja környékén jut erre a sokkoló felismerésre. A tükröt és a kirakatot hoztam példának, pedig ez a felismerés innentől már nagyon belső, nagyon lelki: mindenképpen tükröt tart az addigi eredményeinknek, és annak, mit gondolunk magunkról. Én arra tippelek, ilyenkor is születnek fogadalmak. Én is tettem ilyet, mert megjelenik a „ha eddig nem tettem meg, épp itt az ideje” gondolat.
Csernus Imre szerint bármikor lehet váltani, változtatni, gyógyulni, tiszta lappal kezdeni. Vagy lehet hátat is fordítani, őrülten bulizni hónapokig, és annyira leépíteni magunkat, hogy mire negyvenegy évesek leszünk, hatvannak nézünk ki (kinek-kinek melyik tetszik, ne én mondjam meg a tutit). Visszatérek oda, hogy szoktunk-e az életünkön gondolkodni, mivel én nagyon gyakran szoktam, és már megvolt a negyvenedik szülinapom is, mindenkinek azt javaslom, aki még nem töltötte be, hogy akkortájt inkább ne gondolkodjon rajta.
Ne gondolkodj azon, miről maradtál le, mert lehet, hogy még most jön a java! Inkább adj hálát, mindenért, amiért tudsz, mert állítólag jót tesz a léleknek és az immunrendszernek is: ha egészséges vagy, azért, ha van saját lakásod, azért, ha van szerető családod, sőt ha van bárki, aki megölel, azért. A halálfélelem alapvető ösztön, de megtanuljuk elfojtani. Az ilyen, egyre nagyobb számmal kezdődő szülinapokon viszont elgondolkodhatsz azon, hogy úristen, húszéves korom egyes pillanataira pontosan úgy emlékszem, mintha tegnap történtek volna, ilyen gyorsan fog elröppenni a következő húsz is?!
Rajtunk múlik, hogy lelassítjuk-e az időt, vagy átrohanunk az életünkön, szerintem a negyven erre is figyelmeztet. De mondom, nem érdemes ilyeneken gondolkodni, inkább edd te is puncstortát és örülj a pillanatnak.