előfizetésem
Hírlevél
Boldogabb közösségeket és az élelmiszerválság megoldását jelentheti ez az új mozgalom
Van valami különösen megragadó abban a gondolatban, hogy egy virágágyás nemcsak esztétikus, hanem illatos fűszerekkel, ropogós zöldségekkel és lédús gyümölccsökkel is megtelik. Az „edible landscaping”, avagy az „ehető tájkertészet” egyre inkább utat tör magának az életünknek, megjelenik a hátsókerekben, a nagyvárosi parkokban, a köztereken, az iskolák udvarán, de gyakran még az irodaházak zöld tetőin is. Ez tehát már nem csak egy új divathullám, hanem sokak szerint ez egy csendes, de gyökeres forradalmi változás.
A hagyományos városi kertépítészet gyakran a „ne nyúlj hozzá” elvét követi. Dísznövények, bokrok, nyírt gyep, betonozott területek, amelyek nemcsak nem segítik a levegő minőségének javítását, de még fel is forrósítják a bolygót. De miért ne lehetne a dísz funkciót ehető növényekkel helyettesíteni, még több növényt, zöldet, bokrot és fát ültetni, aminek haszna is van? A rozmaring például szépen virágzik és még illatosítja is a levegőt, miközben ízesíti a sült krumplit vagy a csirkét.
A mángold harsány levelei pedig vetekednek bármely dísznövény színességével. A futóbab piros virágaival legalább mutatós, mint a klasszikus díszszőlő. Ha pedig gyümölcsökről van szó, akkor a málna vagy a ribizlibokrok sem foglalnak sok helyet, szép zöldek egész tavasszal és nyáron. Nem beszélve arról, hogy a bogyós gyümölcsöket már így is aranyáron mérik a boltokban.
Az Egyesült Államokban már több mint 200 városban találhatóak úgynevezett „public food forest-ek”, avagy a „közösségi ehető erdők”, ahol bárki szedhet magának gyümölcsöt, gyógynövényt vagy zöldséget. Atlanta például 2019-ben nyitotta meg az ország legnagyobb ilyen erdejét, amely több mint 7 hektáron terül el, és több mint száz ehető növényfajnak ad otthont. A projekt fő célja, hogy növeljék a városi élelmiszerbiztonságot, valamint visszaállítsák az ökológiai sokféleséget.
A természettel való kapcsolódás az idegrendszeredre is hat, ezért jó, ha sokat tartózkodsz vidéken vagy a szabadban
Budapest is csírázik
Jó hír, hogy már hazánkban is megjelentek az „edible landscaping” csírái. Budapesten például a 8. kerület egyik belső udvarában létezik egy ehető közösségi kert, ahol levendula, paradicsom, saláta és eper bújik meg a bokrok és a városi forgalom között. Ezeket a lakók gondozzák és szüretelik, eközben pedig új közösségi kapcsolatok születnek. Az emberek kapcsolódnak egymással, a környezetükkel, jobban értékelik azt, amijük van vagy éppen azt, amihez nem jutnak hozzá.
Az ilyen típusú kertek több szempontból is előnyösek lehetnek. A Michigan State University kutatás aszerint egy átlagos városi kert egy szezon alatt egy négyzetméteren akár 2,5 kg zöldséget is termelhet. Ez éves szinten háztartásonként akár húszezer forint értékű megtakarítást is jelenthet. De az anyagi oldala csak az egyik vetülete ennek az újfajta tájhasználatnak.
Az ehető növényekkel beültetett városi tereknek pszichológiai és ökológiai hozadékai is vannak. Azok a városlakók, akik rendszeresen kapcsolatba kerülnek a növénytermesztéssel, még ha csak egy fűszernövény gondozásáról is van szó, azok alacsonyabb stressz-szintet és nagyobb társas aktivitást mutatnak. Nem véletlen, hogy ez a jelenség gyakran kapcsolódik a közösségi kertekhez vagy edukációs célú projektekhez, mint például az iskolai zöldprogramok, aminek során a fiatalabb generáció ismerheti meg a kertészkedés világát, annak minden előnyét.
Tapasztalatból tudom, hogy egy kis gazolás, szüretelés, paradicsomkötözés képes teljesen kizökkenteni a mindennapokból, a munkából. Én szerencsés vagyok, mert itthonról dolgozom, és ha túl soknak érzem a feladataimat,
akkor egyszerűen csak kiugrom a kertbe 20 percre, hogy egy kicsit máshogy lássam a dolgokat.
De nem mindenki él falun, nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség. Vagy mégis? Persze az „ehető tájkertészet” nem csak ennyiről szól. A városi hőszigethatás csökkentése, a biodiverzitás növelése, sőt a beporzó rovarok, mint például a méhek támogatása, szintén az előnyök közé sorolható. Az élő rendszerek esetében érdekes tény, hogy az ehető növényzettel telepített városi parkokban 50% több beporzó rovar található, mint egy hagyományos, fűvel borított parkban.
Napi 20 perc ezen a helyszínen jelentősen csökkentheti a stresszt és a szorongást
A levendula vagy más fűszer- és gyógynövények nem sok gondoskodást igényelnek, cserébe rengeteg bogarat és rovart vonzanak magukhoz, ami nemcsak a növények, hanem az emberiség számára is rendkívül fontos.
Az „ehető városok”- projekt kihívásai
Azt gondolhatnánk, hogy mindenki támogatja ezt az újfajta megoldást. Ez sajnos nem így van, hiszen nem mindenki díjazza, ha a közparkban a szomszéd gyerek kiszedi a répát, leszedi az epret. A városi zöldfelületek karbantartása, főleg ha ehető növényekről van szó, komoly tervezést és gondoskodást igényel. Ráadásul az ehető növények nem sterilek, hiszen vonzzák az állatokat, gyorsabban romlanak, emellett nem minden növény bírja jól a városi környezetet, a szennyezést, a kipufogót, a párás közeget.
A megoldás minden esetben a jól átgondolt tervezés, a közösség bevonása. A városok akkor járnak a legjobban, ha nem csak egyfajta termőkertet hoznak létre, hanem teljesen újragondolják a közterek funkcióját. Egy sétány melletti áfonyából álló ösvény, egy levendulával szegélyezett járda, esetleg egy pad melletti kakukkfű vagy menta ültetvény amellett, hogy illatosítja a levegőt, újra tudja értelmezni a közösségi tér, illetve a táplálék fogalmát is.
Az „edible landscaping” mozgalma nem csak a kertészkedésről szól. Sokkal inkább egy rendszerszintű újragondolása annak, hogyan is élünk együtt manapság a természettel. A kérdés tehát nem az, hogy megéri-e ehető növényeket ültetni, hanem az, hogy megengedhetjük-e a mai világban magunknak azt, hogy ne tegyük? Gondoljunk csak bele abba, hogy hányan éheznek, és milyen nagy problémát okoz már most az emberek élelmiszerrel való ellátása.
A városi zöldfalak nemcsak gyönyörűek, hanem fontos szerepük lehet az emberiség túlélésében, mutatjuk, miért
Ha mindenki meg tudná magának termelni a betevőjét vagy csak részben képes lenne fedezni azt, akkor azzal hatalmas előrelépést tehetnénk ezzel kapcsolatban. Nem beszélve az anyagiakról és a mentális hatásokról. A városi mezőgazdaság nem csak a tetőkertek és közösségi kertek létrehozását jelenti. A Google Earth Engine szoftverével végzett kutatásból kiderült, hogy az urbanizált területeken történő mezőgazdasági tevékenység akár a globális élelmiszertermelés 10%-át is fedezheti, miközben évente 160 milliárd dollárnyi járulékony előnyt hozhat, hiszen csökkentheti a csapadékvíz elfolyását, valamint az energiafelhasználást.
Ahogy tehát a klímaváltozás hatásai egyre kézzelfoghatóbbá válnak, úgy egyre sürgetőbb az önellátóbb, fenntarthatóbb városi életmód kialakítása. Az „ehető város” tehát nem egy elvont utópia, amit régen a filmekben láthattunk. Sokkal inkább egy virágzó, zöld lehetőség, amely ott van a lábunk alatt, csak el kell vetni a magját. A városi élelmiszererdők és közösségi kertek nemcsak az élelmiszerbiztonságot növelik, hanem hozzájárulnak a városi ökoszisztémák egészségéhez is.
Az ilyen kezdeményezések révén a városok élhetőbbé, fenntarthatóbbá és közösségibbé válnak. Az ehető tájkertészet egy olyan mozgalommá vált, amelyhez egyre több város csatlakozik, ezáltal világossá válik, hogy a jövő városai zöldek és ehetőek lesznek.