Így lehet egyszerre izgalmas és biztonságos a baba hozzátáplálása

2025. március 19.
A hozzátáplálás fontos együttműködési pont az anya és a kisbaba között
A hozzátáplálás fontos együttműködési pont az anya és a kisbaba között
Fotó: Shutterstock

A hozzátáplálás a szoptatás után az első komoly együttműködés, egy izgalmas fordulópont a kisbaba és az anyukája között. Szentelj különös figyelmet ennek az időszaknak, mert sok mindent megalapoz, amire a későbbiekben építkezhetsz!

Félelmetesnek tűnhet – mint elsőre minden a kisbabák ellátásával kapcsolatban, viszont fontos, hogy ezen a közös úton lazán, félelmek nélkül és szilárd elhatározással induljon el az anyuka. Ehhez ad most néhány hasznos tippet Havas Dóra a Lila füge gasztroblogger, aki az elmúlt években több könyvet is írt a témával kapcsolatban. A mamának óriási lehetőség arra, hogy kisbabáját a helyes irányba indítsa el a táplálkozás útján, lerakja egy egészséges élet alapjait, miközben ez egyben egy csodálatos, felfedezésekkel teli folyamat is.

Ugyanúgy, ahogy a felnőttek között is vannak jó és rossz evők, ínyencek és szükségevők, a kisbabák sem mind rajonganak az újdonságokért vagy az általunk finomnak vélt falatokért. Az persze óriási öröm, ha a babánk az első pillanattól kezdve érdeklődő és együttműködő. Dóra hisz abban, hogy ezt az egészséges alapállást részben mi magunk építjük a kisbabánkban azzal, ha nem csinálunk túl nagy felhajtást az étkezések körül. Van néhány irányelv és jó tanács, amit érdemes szem előtt tartani, de az, hogy mikor és mit, milyen gyakran és milyen formában kap enni, személyes döntés kérdése, és csak két emberen múlik: a babán és az anyukáján.

Mikor érdemes elkezdeni?

A mai ajánlások szerint a kisbabák étrendje legalább négy, de inkább hat hónapos korig kizárólag anyatejből vagy (ennek hiányában) tápszerből kell hogy álljon, mert ezek tartalmazzák mindazt a tápanyagot, amire egy újszülött szervezetének szüksége van. Az anyatej ráadásul segíti is a baba immunrendszerének egészséges fejlődését, hiszen minden olyan betegség ellenanyagát tartalmazza, amelyen a kismama már átesett. Ezt követően fokozatosan bevezetheted a babát az ízek, illatok és textúrák világába.

glamour plusz ikon Nem arról érdemes beszélgetni ovi után a gyerekünkkel, hogy mi volt az uzsonna, hanem hogy kivel játszott és mi volt a nap legjobb része

LEGOLVASOTTABB

A túl korai hozzátáplálás növelheti a táplálékallergia kockázatát, közrejátszhat a cukorbetegség kialakulásában, és előszobája lehet a gyermekkori elhízásnak is. A hozzátáplálás megkezdése után az anyatej vagy tápszer továbbra is fontos egészen a baba egyéves koráig. Az átmenet a folyékony táplálék és a szilárd ételek között fokozatos és kiegyensúlyozott kell hogy legyen, így juthatsz el bő fél év alatt addig, hogy később veled együtt étkezik, és akár ugyanazt eheti ő is, amit te.

A babák emésztőrendszere öt-hathónapos korban még nagyon érzékeny, ezért a legkönnyebben emészthető falatokkal érdemes kezdeni a hozzátáplálást. Erre legalkalmasabb az alma, mert annak rostszerkezete ideális az emésztés számára, de bármilyen éppen akkor érő friss gyümölcs és zöldség alkalmas lehet. Az almától aprólékosan építkezve haladj a komolyabb ételek felé. Minden egyes újonnan bevezetett elem a baba ízlését és érzékenységét teszi próbára, éppen ezért az újdonságokat egyesével, három-öt nap kivárással vezesd be. Mire a baba öt-hat hónapos lesz, nagy valószínűséggel ő maga fogja jelezni, hogy készen áll az evés nagy kalandjára.

Ezekre figyelj a hozzátáplálás során

Fontos, hogy kialakíts bizonyos szabályokat. Először is, csak akkor kapjon enni, amikor annak ideje van. Ezáltal rendszert, biztonságot viszel az életébe, ami egy gyermek számára nélkülözhetetlen – nem mellesleg pedig a saját életedet is megkönnyíted. A főétkezések között lehetőleg ne adj neki enni, ne szoktasd rá a nassolásra. Az első ízeket mindig szoptatás után 15-30 perccel add, lehetőleg a délelőtti órákban (így az esetleges, az étel által okozott problémákra napközben fény derülhet).

Fontos, hogy partnerként kezeld a babádat, figyelj rá, és igyekezz megfejteni a jelzéseit.

Ha valamiből nem kér, akkor ne erőltesd. Ha kihagy egy-két étkezést, akkor valószínűleg nem éhes, de ha több étkezést is kimarad egymás után, akkor mutasd meg orvosnak, mert az étvágytalanság betegséget is jelezhet! Ne feledd: az étkezések gyakorisága a baba korával változik. A cél az, hogy 11-12 hónapos korára napi négy-öt étkezéssel biztosítani tudd a számára az elegendő és elég változatos táplálékot.

glamour plusz ikon „Addig nem állsz fel az asztaltól, amíg meg nem etted” - így hatnak ránk a gyermekkori szabályok

LEGOLVASOTTABB

Bármennyire hihetetlen, a babák étrendje nem kell hogy unalmas, íztelen pürékből álljon. Miután bevezetted az alapokat, és nem derült ki semmiről hogy allergiás lenne rá, nem mutatott semmire érzékenységet, nyugodtan el lehet kezdeni azon munkálkodni, hogy az ízek világába bevezesd. A kicsik érdeklődőek, nyitottak és játékosak. Ha ezt veszed alapul, és figyeled a jelzéseit, kalandos perceket szerezhetsz magadnak azzal, hogy feltárod előtte a fűszerek és az ízletes ételek világát.

Ezzel nemcsak a mindennapjaidat teheted érdekesebbé, de szívességet teszel a gyermekednek, hogy megmented a válogatós, unalmas gyerekkortól. Manapság rengeteg olyan fűszer és zöldfűszer közül válogathatsz, melyek nem bántják, sőt még védik is a baba érzékeny emésztőrendszerét, és közben ételeiket is érdekesebbé, ízesebbé teszik. Egy kis rozmaring vagy kakukkfű kiemeli a sütőtök ízét, a kömény remek párost alkot a lilakáposztával, a csirkehús pedig ízletesebb lesz egy kevés petrezselyemtől vagy édespaprikától.

Innen tudhatod, hogy kisbabád készen áll a hozzátáplálás megkezdésére:

  • Tudatosan képes elfordítani a fejét, ezzel jelezve, hogy nem kér többet az ételből.
  • Segítség nélkül képes ülni.
  • Kinézi a szádból a falatot, érdekli a felnőttek étkezése.
  • Ha megkínálod egy kiskanál péppel, le tudja nyelni, anélkül hogy öklendezni kezdene (ez az első alkalmakkor még nem lesz teljesen egyértelmű – a kiskanálról még inkább leszopogatják a falatot, és szopó mozgással juttatják le a nyelőcsövükön, de ha ez sikerül öklendezés nélkül, már van miért próbálkozni).

Ha további kérdés merül föl benned, vagy konkrét recepteket keresel a témában, feltétlenül szerezd be Dóra Születéstől születésnapig és az Így etesd a családodat című könyveit.