előfizetésem
Hírlevél
Lassan többet telefonozunk, mint amennyit alszunk: a képernyőhasználat is addikciónak számít
A legfrissebb adatok szerint átlagosan napi hét (!) órát töltünk képernyőzéssel – a valós adatok szerint ennél azonban még több is lehet, ha számítógéppel dolgozunk. Vajon tényleg mindannyian képernyőfüggők lettünk? Tényleg szükség a modern élethez, vagy már túlzottan rájuk szorulunk? Mennyi ideig tudnánk ellenni képernyők nélkül és hogyan számolhatunk le a túlzott képernyő használattal? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Magyary Ágnes pszichológussal, az ELTE Addiktológia kutatócsoport tagjával.
Világszerte több, mint 7 milliárd okostelefon-felhasználó van a világon – ez a szám pedig folyamatosan növekszik. Előrejelzések szerint 2028-ra akár 8 milliárd embernek is lehet okostelefonja, ami miatt nagy rá az esély, hogy a képernyőfüggés fogalma már nemcsak disztópikus jövőben fog szerepeli, hanem a mindennapjainkban is, egy elfogadott és természetes dologgá nőve ki magát.
Azt pedig ne felejtsük el, hogy az okostelefon csak egy képernyő a sok közül: van még tévé, laptop, számítógép, tablet, GPS, okosóra és még csomó más kütyü is, amiben erősen és közvetlenül hat ránk a kijelző.
Félsz a nőgyógyásztól? Akkor ezt a három fiatal orvost meg kell ismerned
Könnyen kialakulhat a képernyőfüggés, sokan nem is veszik észre
Képernyőfüggőségről akkor beszélünk, ha a képernyő-használat már olyan mértéket ölt egy személy életében, amitől ő vagy környezete szenved, és ennek felismerése ellenére sem tud felhagyni a viselkedéssel. Ha állandóan, sőt, már-már kényszeresen nyúl a telefon, a laptop vagy a tablet iránt, amint offline, valós térbe csöppen és nem történik „semmi”. Ha már hiányzik neki az, ha eltelik egy óra kijelzők nélkül, valamint, ha már szinte megvonásos tünetei vannak akkor, ha lemerül az aksi, nincs wifi, elromlott tévé vagy elmegy az áram.
Ma már ugyanis annyira rá vagyunk szorulva a technológiára és minden annyira gépesítve lett, hogy könnyen érezhetjük magunkat szorongónak nélkülük. Offline állapotban előbb-utóbb szinte mindenkinek hiányozni kezd az online lét – ez pedig ahhoz vezet, hogy szépen lassan elképzelhetetlennek fogjuk tartani a napjainkat képernyők nélkül. Vajon ez természetes érzés, a modern társadalom és a fejlődő technológiai élet velejárója? Vagy inkább már népbetegség, amit veszélyes lenne normalizálni? Kicsit mindkettő.
Egy biztos: a statisztikák szerint átlagosan napi 6 óra 40 percet töltünk képernyők előtt, ami elképesztően sok idő. Főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy a napi 24 órából nyolcat eleve alvással töltünk, a maradék időnk felét pedig jóformán csak telefonok és tabletek pötyögésével töltjük – valamikor akár két-három órán át egyfolytában.
Ezek után nem csoda, hogy gyorsan kialakulhat a képernyőfüggés: olyan nagy mértékben vannak ugyanis jelen a képernyők az életünkben, ami már káros a mentális egészségre. Vajon addikció is kialakulhat belőle? „Bár a képernyőfüggőség hivatalosan nem tekintendő mentális zavarnak, tipikusan a viselkedéses függőségekhez sorolják. Több szempontot szükséges figyelembe venni a túlzott képernyőhasználat megállapításához.
Az átlagos élet is lehet teljesen egyedi és értékes, ha őszinte vagy magaddal
Figyelmeztető jel például, ha a személy nem tudja uralni a késztetését, hogy rápillantson az értesítéseire és/vagy gyakran a tervezettnél hosszabb időt tölt képernyős eszközök használatával. Továbbá problémát jelezhet, ha a személy életében már olyan mértékű az eszközhasználat, hogy hanyagolja más tevékenységeit, kötelességeit és kevesebb időt szentel kapcsolataira is” – mondja Magyary Ágnes, aki szerint az is intő jel lehet, ha a képernyős eszközhasználat olyankor is leköti a gondolatainkat, mikor éppen más elfoglaltságunk akad.
Hozzáteszi, hogy az is problémát jelezhet, ha egy személy arra használja a képernyős eszközzel való elfoglaltságot, hogy megfeledkezzen a problémáiról és elmeneküljön a stressz, valamint a kellemetlen élmények felől.
Nehéz róla leszokni, de tudatossággal nem lehetetlen!
A digitális tudatosság és a mértéktartó képernyőhasználat épp ezért nagyon fontos: a képernyőket már amúgy is sokat használjuk a tanulással és a munkával kapcsolatos tényezők miatt, amit sajnos nem nagyon tudunk lecsökkenteni. Abba viszont lehet beleszólásunk, hogy a maradék időnkben mennyit töltünk a képernyő előtt: ugyan miért kéne minden szórakozásos és társas interakciónknak telefonon, tévén vagy tableten történnie?
Bár vannak, akik jobban szeretik a digitális tartalmakat és előnyben részesítik a különböző technológiákat az analóg lehetőségekkel szemben, azzal azért érdemes számolni, hogy a túl sok képernyőidő egészen biztosan negatívan hat az egészségre. A korábban már említett negatív neurológiai és pszichés hatások mellett a képernyők előtt történő hosszan tartó ülés is számos egészségügyi problémát okozhat (hátfájás, súlygyarapodás, mozgásszervi problémák, szív-és érrendszeri betegségek stb.).
Aztán, ott van még az információs túlterheltség, valamint a „Netflix-szemek” kialakulása, ami miatt egyre többen lesznek rövidlátóak. A túlzott kütyühasználattól ráadásul ellustul az agyunk, egyfajta digitális demenciát teremtve ezzel magunknak. Mindezek miatt (is) érdemes az offline létre voksolni és több időt tölteni a valós, jelen térben.
Persze, ez a képernyőfüggőknek rendkívül nehéz lehet, de azért vannak módszerek a leszokásra. Például az, hogy nem vonjuk ki teljesen az életünkből a képernyőket (ez a mai világban amúgy is lehetetlen lenne), hanem csak tudatosan figyelünk arra, hogy mikor mennyit és mire használjuk őket!
Külföldön például nagyon népszerű a 20-20-20 módszer, ami azt jelenti, hogy 20 percenként 20 másodpercre elfordítjuk a fejünket a képernyőről és lehetőleg 20 méteres távolságba nézzünk. Ha otthonról dolgozol, a távolságok miatt ezt nehezebb lehet kivitelezni, de azt te is be tudod iktatni, hogy húsz percenként felállj a képernyőtől és egy-egy perce sétálgass, hogy átmozgasd a testedet.
Sminkelj a csillagjegyed szerint – Így leszel igazán ellenállhatatlan
„Segíthet a képernyőidőt korlátozó alkalmazások használata, valamint a célok felállítása is. Továbbá post-it kártyák emlékeztethetnek a túlzott képernyőidő következményeire, vagy épp arra, milyen előnyökkel járhat a tudatos, kontrollált eszközhasználat. Mindezek mellett a függőségekhez hasonlóan többféle lehetőség is felmerülhet a tudatos használatra való áttérésben” – mondja a pszichológus, aki szerint a következő módszerekkel egészséges szokássá is át lehet fordítani a problémás képernyő használatot.
Egészséges szokássá is át lehet fordítani a képernyőfüggést – csak nem mindegy, hogyan
„Az egyéni viselkedésterápia mellett például hatékony segítséget nyújthat a családterápia, ugyanis sokszor a problémás képernyős eszközhasználat az egész családot érintő probléma. Emellett bizonyos esetekben (pl. kapcsolódó játékfüggőség esetén) önsegítő csoportok is segítséget jelenthetnek a probléma megoldásában” – magyarázza a pszichológus.
A képernyőfüggőségről való leszokáshoz különböző képernyőmentes „zónák” megteremtése is segíthet (pl. hálószobában, konyhában, fürdőszobában nincs mobilozás), ahogyan a nem létfontosságú üzenetek kikapcsolása; az egyszerűsített, fekete-fehér képernyőmegjelenítést ígérő alkalmazások használata; valamint a szabadban történő telefonmentes időtöltés is hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb időt tölts a képernyők előtt.
Ha viszont így sem megy a leszokás, érdemes szakembert segítségét kérni a leszokásban – az azonban nem mindegy, milyen szakembert. Tévhit ugyanis, hogy mindegyik pszichológus és életmódtanácsadó tud hatékonyan segíteni a függőségekben szenvedőknek. „Elsősorban addiktológiai tanácsadó szakpszichológust, pszichiátert, addiktológiai konzultánst ajánlott felkeresni, ugyanis ők rendelkeznek azzal a szakértelemmel, amellyel az addiktív viselkedés célzottan és hatékonyan kezelhető.
Még mindig rasszista a divatipar?
Akkor érdemes hozzájuk fordulni, ha a képernyőhasználat olyan mértéket ölt a személy életében, amitől ő vagy környezete szenved, és ennek felismerése ellenére sem tud felhagyni a viselkedéssel. Hosszú távon a viselkedéses terápiák segítenek olyan személyes erőforrások kiépítésében, támogatásában, amelyek segítségével a személy egészségesebb megküzdési stratégiákat alakíthat ki az őt érő stresszel szemben.”