előfizetésem
Hírlevél
Szakértő segít: kifulladt a kapcsolatod vagy csak hullámvölgyről van szó?
Vannak egyértelmű jelek, amelyek a kapcsolat végét jelentik, vagy ez minden párnál másmilyen? Honnan tudhatjuk, hogy a férfi, akit szeretünk, elhidegült tőlünk? A hűtlenség egyenlő a kapcsolat kifulladásával? Na és mi a helyzet azzal, amikor minden különös ok nélkül mi magunk vonjuk kérdőre a folytatást? Kérdések, amelyek a legtöbb kapcsolatban óhatatlanul is felmerülnek, legyen szó friss románcról, tíz éve tartó együttélésről, vagy házasságról. Marlyin Dorina pszichológus segít eligazodni a jelek és tévhitek között.
Melyek azok a jelek, amiket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, amikor egy kapcsolat már rég a végét járja? Tényleg mindig intő jel a sok konfliktus? És miért olyan nehéz kilépni akkor is, ha látjuk, hogy ez így nem mehet tovább? Ezekkel a kérdésekkel bombázom szakértőnket, akár egy nő, aki érzi, hogy magánélete megfeneklett, és aki jól tudja: nincs egyedül. Tegyük a szívünkre a kezünket, olykor mindannyian elbizonytalanodunk, éljünk bár boldog kapcsolatban, teljes harmóniában vagy vágyakkal teletűzdelt kapcsolatban.
Csakhogy hiba lenne azt gondolni, hogy egy kérdésekkel teli időszak azonnal véget vethet két felnőtt ember kapcsolatának. A helyzet ennél bonyolultabb. Egy kapcsolat ritkán ér véget egyetlen drámai pillanatban. Gyakoribb, hogy csendesen, lassan kopik ki belőle az a láng, amitől párkapcsolatnak hívhatjuk. Marlyin Dorina pszichológus szerint éppen ezért olyan nehéz felismerni, ha már tényleg menthetetlen a helyzet.
Egy-egy hullámvölgy még normális
„Sokan normálisnak találják, vagy meg is magyarázzák azokat a jeleket, amik valójában arról szólnak, hogy a kapcsolat már nem működik” – mondja a szakértő. Tipikus példa, amikor valaki már nem meri őszintén megosztani az érzéseit a partnerével, mert fél a reakciójától. Vagy amikor valaki többször érzi magát magányosnak a kapcsolatban, mint azon kívül – ezt hívjuk társas magánynak.
„A manipuláció eltorzítja a valóságot” – így ismerhetjük fel, ha mérgező kapcsolatban élünk
„A közös idő sem minőségi már, csak valahogy elfolyik a hétköznapokban. Feszültté válik a légkör, a felek tojáshéjakon járnak, és egyre gyakrabban jut eszükbe: mi lenne, ha kilépnék belőle? Teljesen normális, hogy egy párkapcsolat eljut erre a pontra, hiszen a kapcsolati dinamikának része a folyamatos közeledés és távolodás. Mindez nem feltétlenül jelenti, hogy holnap szakítani kell.” Tehát attól, hogy időnként megkérdőjeleződik a kapcsolat, még nem biztos, hogy véget ér.
A hullámvölgyek normálisak,
a probléma ott kezdődik, amikor ezek a kérdések fokozatosan állandóvá válnak, ekkor már nem ülhetünk ölbe tett kézzel, mondván, úgyis jön majd a változás.
Baj, ha sokat veszekedünk?
A gyakori konfliktusok önmagukban nem feltétlenül jelentenek gondot. „Nem a veszekedések száma a lényeg, hanem a minőségük” – magyarázza Marlyin Dorina, majd hozzáteszi: amennyiben két ember képes megoldani a problémákat úgy, hogy mindkettőjüknek jobb legyen, és megértést tapasztalnak, akkor a kapcsolat megerősödhet a konfliktusok hatására. De ha mindig ugyanazokon vitáznak, ha a veszekedés megalázással, bántással, hatalmi harccal jár, és ez huzamos ideig fennáll, akkor az hosszú távon rombolja a kapcsolatban lévő feleket.
Ezért, amikor attól tartunk, hogy túl sok a vita, akkor a kétségbeesés helyett nézzük objektíven a dolgokat: milyen jellegű vitákról van szó? Hogyan végződnek a konfliktusok?
Építi vagy rombolja a kapcsolatot?
Beleszerettél egy külföldibe? Így lesz igazán tartós a kapcsolatotok
Van, amikor már nem érdemes tovább küzdeni?
Nemcsak a hangos veszekedések lehetnek vészjóslók. „Az érzelmi intimitás elvesztése az egyik legfontosabb jel. Amikor már közönyösen nézünk a másikra, nem érdekel igazán, mi van vele, inkább szőnyeg alá söpörjük, ami zavar.” Ez nem hirtelen történik, hanem a feldolgozatlan konfliktusok lassú felhalmozódásából fakad. A kérdés csak az, hogy ezen a ponton még megmenthető a kapcsolat? Szakértőnk leszögezi, hogy ez mindig egyéni felelősségvállaláson múlik.
“Amikor mindkét fél nyitott a változásra, még lehet dolgozni rajta, de ha az egyik fél minden energiáját beleadja, a másik pedig elzárkózik, elutasítja a fejlődést, és csak beletörődik, hogy ez a kapcsolat ilyen, az már bizony a lezárásra utal.” Gyakori, hogy sokan még egy ilyen helyzetben is ragaszkodnak a kapcsolat fenntartásához, csakhogy az egyoldalú kötődés mellett nem tud fejlődni a pár.
Baj, ha már nem hiányzik?
Sokan hiszik, hogy ha már nem hiányzik a másik, vagy ha nem beszélnek közösen a jövőről, az mindenképp a párkapcsolat végét jelzi. Habár ezek mind fontos jelek, de ami még fontosabb, az a közöny. „Elsősorban a kötődési minta befolyásolja, hogy mennyire hiányoljuk a másikat, amikor távol van. Könnyen lehet, hogy valaki a kapcsolat elején is normálisnak tartja, hogy mondjuk napokat kell külön tölteni, míg más tíz év után is egy intenzív hiányt él meg, ha például egy napra elutazik a társa. A hiányérzéssel kapcsolatban akkor beszélhetünk vészjósló jelről, amikor már teljesen mindegy, hogy ott van-e a másik, vagyis, amikor már az intimitás és a kíváncsiság is eltűnt.”
Hasonló a helyzet a megcsalással. Marlyin Dorina szerint sokan túlértékelik a hűtlenséget, a szexuális vágy csökkenését vagy a gyakoribb konfliktusokat. „Ezek önmagukban nem feltétlenül végzetesek. Ami igazán aláássa a kapcsolatot, az az érzelmi éhezés: amikor valaki évek alatt kiüresedik, és már nem hiszi el, hogy megérdemel egy jobb kapcsolatot.”
Szakértő figyelmeztet: ezért veszélyes, ha mindent a pároddal akarsz csinálni
Miért olyan nehéz kilépni?
A pszichológus szerint gyakori, hogy valaki akkor is marad, ha tudja, hogy nem jó, mert felnagyítja a partner pozitívumait, vagy mert megtanulta, hogy még egy rossz kapcsolatban is jobb, mint egyedül. Ez a magyarázat arra, hogy sokan a falig mennek, vagyis mindent megpróbálnak, csak hogy ne kelljen lezárni a párkapcsolatot. De egy kapcsolat nem projekt, amit tökéletesen kell teljesíteni.
“Amikor minden energiánkat beleadjuk, és mégsem változik semmi, akkor magunknak kell feltennünk a kérdést: miért gondolom, hogy megváltozik majd a másik?” - tanácsolja a pszichológus, és még hozzáteszi, nagyon fontos, hogy megengedjük magunknak az érzéseinket, és ne meneküljünk előlük. A szembenézés segít felismerni, mi az, amit valóban akarunk, és mi az, amit csak megszokásból tűrünk el.