Tényleg boldogabb lesz az életed, ha kevesebbet dolgozol?
Pénzt vagy életet? Ezt a kérdést sokan fölteszik maguknak mostanában körülöttem, és nem örülök annak, hogy a legtöbbüknek szóba se jöhet, hogy a vagy helyett ést is használhatnának. Vajon ez tényleg így van, vagy csak félünk megtudni, mi az, amit igazán akarunk?
Zsuzsának biztos állása van. Napi nyolc-kilenc órát tölt a munkahelyén, évi huszonkét szabadnapja van – igaz, mivel vezető beosztásban van, az elmúlt néhány évben egy hétnél hosszabb időt nem vehetett ki egyben. Amikor összefut barátnőjével, Krisztával, aki alkalmi munkákból él, mindig földühíti azzal, hogy nem ülhetnek be drága étterembe, de sárgul az irigységtől, miközben a lány beszámolóját hallgatja legutóbbi ázsiai hátizsákos körutazásáról.
Egyébként Kriszta is hányszor irigyelte Zsuzsát, akinek a cég fizeti a mobilját, kocsit lízingel számára és annyi pénzt utal havonta a bankszámlájára, amennyit ő három hónap alatt kapar össze jó esetben. Persze fázik a gondolattól, hogy ő is igába hajtsa a fejét, és minden egyes nap bejárjon egy irodába, ne akkor utazzon, amikor kedve tartja, és neki nem tetsző feladatokat is el kelljen vállalnia. Barátnője éppígy fél a szabadúszó lét okozta bizonytalanságtól.
Ha csak arra gondol, hogy nem tudja előre, mennyi lesz az éves bevétele, összerándul a gyomra. Egyiküknek sem érné meg a váltás, és ha ez nem szül bennük komoly szorongást és bizonytalanságot, akkor ez rendjén is van így.
Mi van, ha mégsem?
A probléma akkor van, ha másképp élünk, mint ahogyan valójában szeretnénk. Ennél tragikusabb az, amikor valaki évtizedekig áltatja magát azzal, hogy egyszer lelassít, majd lesz ideje a családjára, hogy nyugdíjba megy ötvenévesen, de addig hajt, hogy végül szívrohammal kerül kórházba, vagy annyira leromlik a mentális vagy fizikális egészségi állapota, hogy már nem tudja majd maradéktalanul élvezni az életét. Azt gondolom, hogy soha senkinek sem szabadna egy bizonytalan jövő reményében a jelenben tönkre tennie az életét.
Nemcsak anyagilag, de mentálisan is probléma lehet, ha egy nő a családja miatt feladja a karrierjét
Ez pedig nem azt jelenti, hogy ne dolgozzunk, de ha a sok munka valami esszenciális szükségletünkben akadályoz meg nap mint nap, vagy meggátolja, hogy boldogan éljünk, akkor ott tenni kell valamit, különben hosszú távon nem lesz jó vége. Ugyanez fordítva is igaz lehet: sokan félnek feláldozni a szabadságukat, miközben a szabadúszó létből fakadó bizonytalanság felőrli az idegeiket, vagy éppen túl alacsony önértékelésük miatt nem mernek olyan foglalkozást választani, ami kihívás elé állítaná őket. Pedig lehet, hogy csak az a baj, hogy nem azt a hivatást választották, amelyben szenvedélyesen és örömmel dolgoznának.
Reálisan látod a helyzetet?
Sokaknak ismerős lehet Martin Seligman 1970-es években végzett kísérlete, amely az azóta széles körben ismert tanult tehetetlenség felismeréséhez vezetett. A kísérletben a kutyák egy csoportja random áramütéseket kapott, amiket azonban egy velük egy ketrecben található kar megnyomásával le tudtak állítani. Olyan kutyákkal párosították őket, akik ugyanakkor és ugyanolyan mértékű áramütést kaptak, azonban ők nem tudták azt leállítani, csak akkor szűnt meg a kellemetlen inger, ha a másik csoportban tartozó kutyák lenyomták a saját karjukat.
Egy későbbi kísérleti helyzetben azok a kutyák, amelyek nem tudták befolyásolni, mikor és meddig éri őket az áramütés, akkor sem tettek semmit a kellemetlen inger megszüntetésért, amikor arra már lett volna lehetőségük. A kísérlet eredménye eredetileg a depresszióval kapcsolatos elképzeléseket árnyalta, ma már azonban gyakran olyan helyzetek jellemzésére is használják a tanult tehetetlenség kifejezést, amikor valaki már nem képes felismerni, hogy a helyzetén változtathatna, és ezért inkább nem is tesz semmit, csak csendben szenved.
Ha egyszer a vezetői feladataimat le szeretném adni, el tudom képzelni, hogy nyugdíjas éveimben Spanyolországban egy tengerparti kis butikot nyitok, és békésen horgolok
Nem arról van szó, hogy valaki szerencsétlen vagy ügyetlen – hanem arról, hogy annyi látszólag vagy ténylegesen megjósolhatatlan negatív inger érte. Ha pontosan megfogalmazod, hogy mit szeretnél, és átgondolod, hogyan érhetnéd el azt, emellett bízol magadban annyira, hogy tudod, reálisak a célkitűzéseid, és adott energiabefektetéssel el is tudod érni azokat, máris a kezedben van a saját elégedettséged kulcsa. Természetesen fontos a realitás talaján maradnod, de csak abból engedj, amiből úgy érzed, hogy tudsz és akarsz is.
Persze az ideális az lenne, ha az álomhivatásodat űznéd, sok pénzért, rugalmas munkaidőben, kevés túlórával. De a tökéletes csak keveseknek adatik meg. A lényeg az, hogy mindig tudd, miért csinálsz valamit, mi azzal a célod – és nem csak hosszú, hanem rövid távon is –, ahogyan azt is, hogy mitől leszel igazán boldog és kiegyensúlyozott. Igazából leginkább ez utóbbi számít, nem!?