A tökéletes szépségideálok hajszolásának nagy ára van, vajon megéri?
A tökéletes külső utáni hajszába bele lehet őrülni, pedig nem kéne, hogy így legyen. Csupán azt kell felismerni, hogy a szép külsőtől senki sem lesz tartósan boldog: egy pisze orrnál, egy dús hajkoronánál vagy egy szupermodell testalkatnál azért jóval több kell ahhoz, hogy boldogan, önfeledten töltsd el a hétköznapjaidat és éld szabadon az életet.
Tökéletesnek lenni mindig is menő volt. Tíz, húsz, száz éve is és most is. Csak abban az időben akkor jöttek szembe velünk a „tökéletes” nők, ha nagy ritkán a tévéképernyőn vagy az újságban láttuk őket, most pedig mindenhol ott vannak. Lehetetlen kikerülni őket, mert mindenhol szembejönnek velünk – még akkor is, ha igazából nem is léteznek, csak manipulációk eredményei.
Őket sorozatosan látva nem csoda, hogy egyre több nő az önbizalomhiányos, akik önkritikákkal ostorozzák magukat azért, mert nem olyanok, mint az ideák. Mindennek látják magukat, csak szépnek, szexisnek, kívánatosnak nem – holott nagyon is azok. Miért is ne lennének azok? Sokan mégis szégyellik saját arcukat, testüket, mindennapi kis tökéletlenségeiket, saját kritikájukból származó gyengeségeiket, melyek lehet, hogy másoknak álomszerűen gyönyörűek. De miért nem merjük felvállalni a saját külsőnket?
Miért kenünk magunkra tucatnyi sminkterméket, vállalunk be extrém diétákat és próbálunk ki csodakrémeket? Miért tartjuk cikisnek és szégyenteljesnek a narancsbőrt, a pattanásokat, a görbe orrokat és a társait? Most utána jártunk, hogy mi az oka annak, hogy a nők többsége nem elégedett - és sajnos soha nem is lesz teljesen elégedett - a külsőjével, de arra is rájöttünk, hogyan érdemes a szépséghez viszonyulni ahhoz, hogy boldog életet tudjunk élni.
Minden nő szép és értékes, függetlenül a narancsbőrtől – vagy bármi mástól
Bella Mercédesz cellulitis szakértő, a Narancsbőr Klinika tulajdonosa szerint a nők mindent hajlandóak kipróbálni azért, hogy még szebbnek, tökéletesebbnek érezzék magukat. Sokkal inkább, mint tíz-húsz éve, mert már nemcsak a tévéképernyőben, hanem a mindennapi közösségi médiában is azt látják, hogy a tökéletes az elvárt és az ideális – amit, ha nem teljesítenek, akkor negatívak szerepbe lesznek skatulyázva. Ráadásul nem(csak) mások szemében, hanem a saját maguk önkritikája miatt is.
Visszatérhetnek a kilencvenes évek, de a mesterséges intelligencia is egyre nagyobb szerepet kap majd - szakértő mesél az idei év sminktrendjeiről
„Ha valaki nem tökéletes, a nők többsége azt a következtetést vonja le, hogy ő a hibás, ő csinál valamit rosszul, amin azonnal változtatnia kell. A rengeteg “tökéletes nő”, akit az arcunkba tolnak, azt érezteti a nőkkel, hogy csak akkor szépek és csak akkor szerethetőek, ha ők is ilyen »tökéletesek« lesznek” – mondja a szakértő, aki naponta találkozik olyan nőkkel, akik szégyellik vagy takargatják magukat azért, mert van rajtuk narancsbőr.
„Számos olyan vendégem volt már, aki nagyon nagyfokú szégyenérzettel élt a narancsbőre miatt. Utálta a testét, programokat hagyott ki miatta. Pedig minden nő szép és értékes; függetlenül attól, hogy van-e narancsbőre vagy nincs!” – mondja Bella Mercédesz, aki szerint a narancsbőr egy teljesen normális jelenség, szinte minden nőnek van. Van, akit zavar, van, akit egyáltalán nem. Saját missziójának viszont azt tekinti, hogy ha tud segíteni azokon a nőkön, akik ezt nem tudják elfogadni önmagukon – akár kezeléssel, akár tájékoztatással, finoman, a lélek ápolásával az önelfogadás útjára terelgetve.
Úgy gondolom, hogy egy önmagát elfogadó és szerető nőnél nincsen szexisebb, narancsbőr ide vagy oda!
Ráadásul a férfiak nagy része nem is érti, nem is látja a narancsbőrt. Azt sem tudja mi az. Sőt, tovább megyek! Az a férfi, aki ezen szempont alapján válogat (talán még a párja szemére is veti), az nem a nőre kíváncsi, hanem csak a külsőségek érdeklik. Az a pasi pedig pukkadjon meg! Véleményem szerint ezt nekünk, a szakembereknek a feladatunk elmagyarázni a nőknek; mi tudunk a lelkükön is segíteni és megszüntetni a szégyenérzetüket.
Végeredményben pedig ez a legfontosabb” – vélekedik a cellulit szakértő, majd hozzáteszi, hogy léteznek olyan embertől független tényezők, amiken nem lehet változtatni. Akkor sem, ha belegebedünk, mert nem tudunk, olyanok vagyunk és kész. Érdemes ezért az önelfogadásra, az önmagunkkal való megbékélésre fókuszálni az önmarcangolás helyett.
„A narancsbőr esetében azt gondolom, hogy ha egy nő hetven százalékban odafigyel az étkezésére, rendszeresen sportol, megfelelő mennyiségű vizet fogyaszt és kúraszerűen jár el cellulit kezelésekre, akkor mindent megtett, ami tőle telik és semmilyen szégyellnivalója nincs. Még akkor sem, ha még mindig maradt narancsbőre! Bátran menjen strandra, vegyen fel rövidnadrágot és illegesse magát a párja előtt. Egyszer élünk, nem ér ez ennyit, hogy emiatt kihagyjunk egy jó programot, ami akár egy örök emlék is lehet!”
Itthon a felnőttek közel egyharmada küzd időszakos vagy tartós alváshiánnyal, pedig már egyetlen éjszaka rossz alvás is komoly fizikai tüneteket okoz
A testi-lelki béke a mentális jóllétet is pozitívan támogatja
Ezt Magyary Ágnes pszichológus is így gondolja: „Ha képesek vagyunk békében élni a saját testünkkel, lényegesen javíthatunk a mentális jóllétünkön. A testünk egy része annak, akik vagyunk, de nem határoz meg minket teljes egészében.” Különösen jó érzés ezt, hiszen néha úgy tűnik, hogy a XXI. századi társadalomban az egyik legkiemelkedőbb érték az, ha valaki jól néz ki.
A modern világban az emberi értékek ugyanis erősen függenek attól, hogy ki mennyire szép, csinos vagy éppen szexis, ami emberi gondolatok és érzelmek ezreit képes befolyásolni. Talán ezért van az is, hogy a tizenhét éves lányok hetven százaléka gondolja úgy, hogy külsőleg valami nem stimmel velük; több, mint kilencven százalékuk pedig szinte biztosan változtatna valamit a megjelenésén.
Rendkívül szomorú ez, mert ez az önostorozó gondolatokon kívül nemcsak egészségtelen énképhez, szégyenérzethez, de különböző lelki problémák kialakulásához, súlyos esetben pedig depresszióhoz is vezethet. Ideje lenne ennek véget vetni és egyszerűen elfogadni önmagunkat, változtathatunk azon, amin tudunk, amin szeretnénk, de nem érdemes túlságosan nagy felelősséget vállalni abban, hogy teljesen kiforduljunk önmagunkból és megváltoztassuk az egész kinézetünket.
Érdemes inkább az egészséges énképen javítani, ami hosszútávon sokkal több előnnyel jár. „Szeressük és tiszteljük meg annyira a testünket, hogy gondoskodjunk róla, ennek részeként pedig törekedjünk a külső és a belső egyensúly megtalálására. A jóllét-kutatásokból kiderül, hogy azok az emberek élnek a legnagyobb boldogságban, akik képesek tudatosan megélni a jelent, a pillanatot.
Tegyük tehát fel a kérdést: mi az, ami igazán fontos a boldogságunk eléréséhez?” – javasolja a Magyary Ágnes pszichológus. A szakértő, aki szerint érdemes rugalmasan viszonyulni a saját kis „tökéletlenségeinkhez”, hiszen minél kényszeresebben próbálunk megfelelni a külső esztétikumoknak, ideáloknak, annál kevésbé tudunk teljes, önfeledt, boldog életet élni.
A szinkronúszáshoz huszonnégy képesség tökéletes egyensúlya szükséges, aki itt helytáll, az biztos, hogy az élet más területein is sikeres lesz
„Használjuk a személyesen választott értékeinket iránytűként az életünkben, ne a média, a társas elvárások, vagy a közösségi felületek által közvetített képet! Ha meg tudjuk őrizni a belső szabadságunkat, tudjuk gyakorolni az önelfogadás folyamatát, véget tudunk vetni az önostorozó gondolatoknak és a saját értékeinkkel együtt összhangban élni, akkor nincs mitől aggódni. Ilyen esetekben nem fogunk küzdelmet vívni saját magunkkal, ahogyan a saját belső kritikusunk rabjai sem leszünk” – teszi hozzá Magyary Ágnes pszichológus.
Önmagad legjobbja légy, ne másé!
Ha tehát a boldogság a tét, akkor érdemes két lépést hátra menni és egy külső szemlélő nézőpontjából szemlélni önmagunkat. Tényleg olyan ciki az a narancsbőr? Mást is zavarnának a szeplők és az anyajegyek? A nagynak és tökéletlennek tartott orr nem inkább egy szexepil? Megéri arra időt és energiát fecsérelni, hogy a külső megjelenés teljes megváltoztatására vonultatunk fel gondolatokat?
A válasz nem. Egyszerűen nem éri meg. Vannak ugyanis olyan emberek, akik észre sem fogják venni a rajtad lévő változásokat. Említésre sem fog náluk kerülni, ha levágattad a hajad, ha leadtál tíz kilót, vagy ha eltűnt az általad utálatosnak vélt anyajegy.
Rusznyák Gyula: Giorgio Armani szerint a tökéletes smink alapja a gyönyörű bőr
Érdemes inkább arra törekedni, hogy magadnak tetsszél és magadra szeress ránézni a tükörben ahelyett, hogy valaki más igényeinek felelnél meg. Azt ugyanis úgysem lehet maradéktalanul teljesíteni. Amint ezt felismered és bevallod magadnak, hogy tényleg így van... egy rendkívül felszabadító érzés fog a hatalmába keríteni. Onnantól kezdve már magától fog jönni a boldogság, a jó érzés és akár még az a lelkiismeret-furdalás nélküli habos csokis muffin is. Hiszen tudod: akkor leszel a legjobb önmagad, ha szereted önmagad.