Az emberi kapcsolatok csendes gyilkosa, ami sokkal jobban jelen van a mindennapokban, mint gondolnád: a projekció
A mindennapok szerves részre, mégsem vesszük észre, milyen szinten van jelen az életünkben a projekció, ami az egyik legnagyobb teher az emberi kapcsolatainkra nézve. Ugyanis az, amikor másokra - sokszor épp a hozzánk legközelebb állókra - vetítjük ki a saját vélt - vagy valós - félelmeinket, azzal komoly sérüléseket okozhatunk a másik félben.
Csak próbáld ki, és legközelebb nézz magadba, mikor azt mondod, „Tudom, hogy haragszol rám” – lehet hogy csak projektálsz. Vagy amikor azt mondod a párodnak: féltékeny vagy - de igazából te vagy az, aki féltékeny. Ez csak két nagyon egyszerű példa a kivetítésre, amivel napi szinten találkozhatunk, naponta tehetjük meg másokkal anélkül, hogy észrevennénk.
Anna egy olyan alkat, aki nem mutat ki haragot, dühöt, agressziót. Ha mégis felmegy benne a pumpa, azonnal eltereli a figyelmét vagy igyekszik még kedvesebb lenni. Mikor férje Ádám azt kéri tőle, rakja el az asztalról a magazinjait, azt mondja, hogy a férfi dühös rá. Ádám tagadja ezt és azt mondja, csak egy egyszerű kérés volt a részéről. Mivel Anna nincs tisztában a saját érzéseivel, addig hajtogatja, hogy a férje dühös, míg a végén csakugyan az lesz, amiért megpróbálják belé beszélni, így önbeteljesítő jóslat jön létre.
Ez egy is egy teljesen átlagos példája a kivetítésnek, és tökéletesen megmutatja azt, hogy az elfojtott érzéseink utat találnak magunknak.
Az érzelmek kivetítése
A fenti példákból jól látszik: a projekció akkor következik be, amikor egy személy olyan tulajdonságot tulajdonít egy másik személynek, ami valóban önmagától származik. Kristen Beesley pszichológus szerint a kivetítés igazából nem jó és nem is rossz, minden attól függ, mit vetítünk ki. A Psychology Today cikkében azt írja: a projekció olyan csodálatos tulajdonságok alapja lehet, mint az empátia, nagylelkűség és romantikus érzelmek.
Például a kivételesen kedves és nagylelkű emberek azt feltételezhetik, hogy körülöttük mindenki egyformán jóindulatú. A pozitív kivetítés optimista világnézetet eredményez, és segíthet erős kapcsolatokat kiépíteni. Ugyanakkor negatív kivetítés esetén olyan tulajdonságokat projektálhatunk, mint a düh, a kritikusság és a megvetés. Fontos megjegyezni: a kivetítés mindkét formája lehet tudatalatti, és az egyének nem mindig tudják, hogy kivetítenek. Tehát, a projekció jót is tehet a kapcsolatainkkal, de akár rombolhatja is őket.
Kiközösítés, önsértés és lázadás jellemezte Angelina Jolie fiatalkorát, mielőtt a világ legismertebb nőjévé vált
Szentkuti-Barkász Heléna pszichológus azt mondja, a projekció egy elhárító mechanizmus, ami a primitív elhárító mechanizmusok közül való, és ez azt jelenti, hogy az alacsonyabb szinten szervezett ember gyakrabban használta ezt a módot. Ez egy rendkívül egyszerű, nem túl átgondolt megküzdési módja a személyiségnek arra, hogy a kellemetlen impulzusokat távol tartsa magától. Segít megőrizni az önbecsülését, elviselhetőbbé téve a nehéz érzelmeket.
„Minden elhárító mechanizmusnak ez a feladata, hogy távolságot teremtsen az énünk számára attól, ami megbolygathatná a rendszer működését, ami szorongást keltene és ezáltal felborítaná a szervezetnek az egyensúlyát” – magyarázza a szakértő.
Valójában sokkal könnyebb észrevenni, ha valaki más vetít, mintsem azt, ha mi magunk projektálunk, méghozzá azért, mert egy öntudatlan folyamat. Projektálásra utalhat az, ha túlságosan megbántott, védekező vagy érzékenyek vagyunk valamivel kapcsolatban, amit valaki mondott vagy tett. Különösen akkor, ha mindenáron módot akarunk találni arra, hogy bizonyítsuk: a másik fél a hibás. Ha pedig képtelenek vagyunk elszakadni gondolatban a személytől vagy az esettől és akár napokon át rágódunk rajta, az igazán ordító jele a projektálásnak.
Az önismeret szerepe
A házas Péter egyre frusztráltabbnak érzi magát. Úgy érzi, a kolléganője, Tamara vonzódik hozzá. A dolog odáig fajul, hogy szóvá teszi neki, ám a nő tagadja, és azt mondja, a férfi és flörtöl vele, ettől viszont Péter dühös lesz. Valójában önmagára haragszik, mert ő az, ki bele van habarodva Tamarába, de ezt képtelen beismerni. Általában, aki nem magától ébred rá arra, hogy projektál, annak egy közeli barátja, hozzátartozója vagy éppen a pszichológusa szokta felhívni rá a figyelmét.
„Mivel ezek általában tudatalatti dolgok, ezért az önismereti munka közben, az úgynevezett szelíd konfrontáció során jön rá a kliens, amikor például a terapeuta felhívja a figyelmét arra, hogy kivetít. Elkerülhetetlen része a gyógyulásnak, hogy felismerjük, hol lehet ezzel egy elakadásunk és ennek nem megkerülhető módja az önismeret. Sokat segít az, ha valaki kicsit hajlik az önreflexióra és elgondolkodik azon, miért mondta azt másra amit, vagy van-e igazság abban, amit rámondtak.
Érdemes megkérdőjelezni az első benyomásunkat, gondolatunkat, ugyanis sokan azt hiszik az az egyetlen és abszolút igazság, pedig rengeteget lehet segíteni a helyzeten, ha elfogadják azt, hogy többféle verziója is lehet a valóságnak” – javasolja ki Szentkuti-Barkász Heléna.
A rúzsindex a magyarázat arra, hogy miért sminkelünk többet krízisben
Amikor esetleg felmerül a projektálás gyanúja, tanácsos kilépni a konfliktusból. Kérdezzük meg magunktól, hogy az adott helyzetben miért érezzük az adott érzelmet. Ez közvetlenül kapcsolódik ahhoz, ami történt vagy valami mélyebben bennünk lévő dologból fakad? Célszerű lehet objektíven leírni vagy átgondolni a történteket. Gondoljuk át a saját szemszögünket: mit tettünk, mit mondtunk és mi mozgatott bennünket. Utána jöjjön a perspektívaváltás és nézzük meg a másik felet: mi tett vagy mondott és mi motiválhatta?
Tegyük fel a kérdést, hogy a reakciónk valóban a jelenlegi helyzetre vonatkozik-e, vagy egy múltbeli tapasztalathoz vagy belső konfliktushoz kötődik. Mindez segíthet rájönni, ha valóban mi projektáltunk és azt is, hogy miért. Ha felismerjük ezeket a kiváltó tényezőket, elválaszthatjuk érzelmeinket a helyzettől, csökkenthetjük annak a valószínűségét, hogy az érzéseinket másokra vetítjük ki.
Projekciók a szülő-gyerek kapcsolatokban
Az is lehet, hogy valaki azért projektál, mert gyerekkorában azt tanulta: nem biztonságos kimutatni az érzéseit vagy elfogadhatatlan hibázni, sebezhetőnek lenni. A pszichológus szerint a szülők is projektálhatnak anélkül, hogy észrevennék. Például egy édesanya azt mondja a gyerekének: kérjen bocsánatot, amiért rossz volt, de mikor ő hibázik, nem kér bocsánatot, hanem azt kezdi el ecsetelni a gyereknek, hogy mindenről ő tehet és miatta annyira stresszes.
„Ez egy projektív folyamat, mert áthárítja a saját felelősségét a gyerekre és nem tanítja meg arra, hogy tévedni emberi dolog. Bármely szülőnél előfordulhat, hogy a saját családjából hozott mintái miatt nem veszi észre azt, amikor belekényszeríti a gyereket az agresszor szerepébe, miközben érzelmileg zsarolja és bűntudatot kelte benne elérve, hogy sajnálja ők, aki persze azt sulykolja, hogy ő az áldozat. A cél, hogy felmentse saját magát és a gyerekre háruljon minden felelősség” – fejtette ki a szakember.
Önismereti munka várandósan: hatalmas segítség lehet a kismamának, ugyanakkor a rosszul kezelt trauma veszélyezteti a babát
Néha pedig épp a nehéz gyerekkor és a problémás kapcsolat a szülőkkel az, ami meghatározza a kapcsolatainkat, hiszen nemcsak érzéseket, hanem komplett viselkedésmintákat is projektálhatunk. Amikor azt mondjuk, a párunk olyan, mint az apánk vagy a kollégánk az anyánk, azzal negatívan befolyásolhatjuk a kapcsolatot. Ilyenkor is meg kell kérdezni magunktól, miért látjuk benne a szülőnket és biztos úgy viselkedik vagy csak mi látjuk ezt?
A kapcsolatok mérgezője
A kivetítés gyakran feszült kapcsolatokhoz vezet a barátokkal, a családdal, a kollégákkal vagy a párunkkal. Ha igazságtalanul hibáztatunk másokat a haragunkért – vagy bármi egyébért –, az alááshatja a bizalmat és a kommunikációt. Az, akire vetítünk zavartnak, sértettnek vagy haragosnak érezheti magát, ami ronthatja a kapcsolat minőségét.
Ahogy azt a szakértő is megjegyzi: abszolút lehet projekció eredménye az, ha valakit olyannak látunk a párkapcsolatban, amilyen. Azt gondolhatjuk, a párunk hűvös, zárkózott, titkolózik, kifelé kacsintgat, haragszik, bizonytalan pedig valójában a saját érzéseinket vetítjük ki rá. Ha pedig mindenáron rá akarjuk „bizonyítani” és emiatt rendszeresen konfrontálódunk, azzal a kapcsolatot veszélyeztetjük. Tehát ezért lenne szükség az önismeretre és arra, hogy kérdéseket intézzünk magunkhoz.
A pszichodráma a legintenzívebb módszer, amivel meggyógyíthatjuk lelki sérüléseinket
„Például mikor valaki arról beszél, hogy őt minden kapcsolatában kihasználták vagy elhagyták, meg kell kérdezni, ez miben nyilvánult meg. Valószínűleg fog tudni különböző eseteket mesélni, de talán egy idő után észreveszi, miért történik vele mindig ugyanaz.
Amikor észrevesszük, hogy nagyon sok az ismétlődő minta, akkor ott célravezető elgondolkodni, lehetséges-e, hogy szándékosan választott magának ugyanolyan típusú partnereket vagy talán az állandó projektálása miatt hagyták el, különösen akkor, ha azt állítja, hogy ő semmiben sem vétkes. Intő jele a projekciónak, hogy nem oszlik meg a felelősség. Nem azt mondja, ő mivel járult hozzá a feszültséghez, a szakításhoz, hanem mindig egyoldalú és kifelé mutatott bűnösök vannak” – fejti ki Szentkuti-Barkász Heléna.
Amennyiben valaki nem tudja féken tartani a projekciót, az elmagányosodáshoz vezethet. Éppen ezért, ha valaki újra és újra azt éli meg, hogy ő az áldozat, annak érdemes elgondolkodnia, hiszen minden két emberen múlik és be kell látnia a saját szerepét a különböző helyzetekben, hogy ő mihez járult hozzá annak a kialakulásához és milyen hatással voltak a tettei a másik félre.