Ma nem könnyű egyensúlyban maradni, nem tanítják az iskolában, hogyan lehet ezzel a problémával megbirkózni
2012-ben indult útjára a Slow Budapest, a sokakat mentoráló mindfulness és meditációs tréner, Krajcsó Nelli vezetésével. A mozgalom tagjai olyan problémával küzdőknek segítenek, akik szeretnék megélni az élet pillanatait, de úgy érzik, valamiért nem tudnak erre időt szánni.
Te alakítod az életed!
Korábban Nelli is hasonló problémákkal küzdött, a saját lassítási kísérlete döbbentette rá, hogy másoknak is jól jöhet a segítség. „Az emberek állandó rohanásban vannak, és van egy erős vágy bennünk, hogy nem szeretnének le maradni a fontos pillanatokról. Túlvállaljuk magunkat, sokkal energiaigényesebb minden. A technika ugrásszerű fejlődése pedig csak ráerősített a belső sürgetettség érzésére, ami folyamatos hajszában tart bennünket – foglalja össze Nelli.
„Van, aki úgy nevelkedik, hogy könnyebben veszi az akadályokat, bár én azt gondolom, ma nem könnyű egyensúlyban maradni, mindenkinek nagy kihívás, mivel sajnos nem tanítják az iskolában, hogyan lehet ezzel a problémával megbirkózni. Az én esetemben fejfájás, lehangoltság, rossz kedv és különböző testi tünetek formájában mutatkozott meg, hogy valami nincs rendben.
Egyszer szembejött velem egy slow-mozgalomról szóló cikk, és tulajdonképpen akkor tudatosult bennem, le kell lassítanom, felelősséget kell vállalnom az életemért. Felismertem, hogy nekem kell változtatni, nem másra mutogatni a problémáim miatt.” A felismerés teljesen átalakította az élethez való hozzáállását, annyira belelkesült, hogy előadásokat kezdett el tartani a témával kapcsolatban, majd szép lassan önálló közösség formálódott körülötte, és megszületett a Slow Budapest.
Elszáguld melletted az élet és bedarálnak a mindennapok? A slow living lehet a megoldás
Ideje változtatni
A Slow Budapest mozgalomnak mindig is az volt a célja, hogy felnyissa az emberek szemét: ideje változtatni! A közösségük kifejezetten az éberségre és a tudatos jelenlétre helyezi a fókuszt. Nelli szerint, ha tudatosan foglalkozol a belsőddel, az önismerettel, olyan átalakulást fogsz tapasztalni, ami segít ellentartani a gyors világnak, és hosszú távon tényleg boldoggá tesz. A nulladik ponttól fogják az emberek kezét, csapatával a kezdetektől arra keresi a választ, hogyan lehet a fogyasztói társadalomban, az információs túlterheltségben, és a nagyvárosi környezetben egyensúlyt találni.
„Munkánkban elsősorban a pozitív pszichológia tudományára építkezünk, inspirációul az egyszerűség, a fenntarthatóság, a do-it-yourself szemlélet mód és a művészeti tevékenységek szolgálnak. Szakmai programjainkon mindfulness módszertant alkalmazunk. Még a vírus előtt voltak slow sétáink is. Egy ilyen túra jó lehetőség, hogy teljesen más szemmel lásd például a környezeted, és megtapasztald, milyen lelassulni a városi forgatagban. Sokan keresnek meg minket olyan problémával, hogy túl sokat agyalnak.
A slow living üzenete: egészség és nyugalom a mindennapokban
Az agyalás a stresszre adott reakció tipikus formája, kényszeres megoldáskeresés, amire tévesen problémamegoldásként tekintünk. Rágódásaink, kezeletlen stresszeink hatására beáll a derekunk, a nyakunk, vagy rángat a lábunk, szemünk. Rengetegen szoronganak, nekem sem ismeretlen ez az érzés. A szorongás, mindig a bizonytalanságból fakad, az internet és a modern életvitelünk pedig csak ráerősít erre. Pillanatok alatt szembetalálhatod magad egy természeti katasztrófa, világjárvány tényével vagy éppen más nyomasztó hírrel.
A szorongás mellett sok pánikrohammal küzdő fordul hozzám és számtalan más egészségügyi tünettel kérnek tőlem segítséget. Miután elkezdik megtapasztalni a tudatos jelenlét és a meditáció hatását, szép lassan felismerik, hogyan lehet kevésbé feszültséggel teli életet élni.” - avat be minket. A probléma kortól, nemtől függetlenül, bárkit érinthet, mindenféle korosztály megfordul a tréningjein és előadásain, egyre több fiatallal kiegészülve, akik viszont szerencsére már tudatosabban állnak az önfejlesztéshez.