előfizetésem
Hírlevél
„A transzgenerációs minták felkutatása egy olyan út, ami nem kifelé mutat, hanem inkább befelé vezet”
Miért reagálunk úgy, ahogy? Miért ismételjük újra és újra ugyanazokat a mondatokat, helyzeteket, hibákat – akár anélkül, hogy felismernénk őket? Lehet, hogy nem is a saját történeteinket éljük, hanem a nagyszüleink, dédszüleink sorsát folytatjuk tudattalanul? A transzgenerációs minták – vagyis az elődeinktől átvett viselkedési és érzelmi forgatókönyvek – mélyen befolyásolják életünket, még ha nem is mindig vagyunk ennek tudatában. De mit tehetünk, ha meg akarjuk törni a láncot? Tóth Borbála klinikai szakpszichológussal beszélgettünk.
A szakember szerint minden családban létezik egy finom atmoszféra, ami szinte észrevétlenül átjár bennünket. Ebben a légkörben gesztusokat, érzelmi reakciókat, sajátos kommunikációs mintázatokat veszünk át – tudattalanul. Ezek a kimondott vagy ki nem mondott gondolatok, sémák évtizedeken keresztül öröklődhetnek.
„Fontos azonban, hogy ne hibáztassuk minden rossz mondatunkért vagy reakciónkért az őseinket” – figyelmeztet a szakember. „A saját személyiségünk is kell ahhoz, hogy ezek megjelenjenek bennünk.” Hozzáteszi: az internethasználat és a digitalizáció tálcán kínálja az álságos megoldásokat, hiszen a miénkhez kísértetiesen hasonló problémákat mutat. De az igazi okok feltárása és feloldása mindig egyéni, az adott személyhez és élethelyzethez kötött.
Dr. Angster Mária: „Bármilyen testi és lelki baj lehet a saját életünk eseményeinek következménye”
Elmúló intimitás
A gyereknevelés és a házimunka sok nőt felőröl – így volt ezzel Krisztina is. A gimnáziumban ismerte meg leendő férjét, és a negyedik gyermekük megszületése után kezdte érezni, hogy eltávolodtak egymástól. Az intimitás lassan eltűnt az életükből. Krisztina keresni kezdte az okokat.
„Egyéni terápiára jelentkeztem, és sokszor felmerült kérdésként, hogy én hogyan értékelem a saját teljesítményemet. Mennyire érzem – vagy éppen nem érzem – értékesnek magam. A gyerekekkel töltött otthoni évek alatt háttérbe szorítottam az egyéni érdekeimet. Amikor pedig lehetőségem lett volna magammal foglalkozni, a sok otthon töltött év után már azt sem tudtam, hogy tulajdonképpen mit is szeretnék” – emlékezik vissza Krisztina.
„Egyre kevésbé éreztem jól magam. Nem láttam a saját céljaimat, nem éreztem azt, hogy hasznos az életem. Ez a belső elégedetlenség a párkapcsolatomban is egyre jobban érződött, feszültebb lettem. Ekkor ajánlotta fel Tóth Borbála a genodráma-csoportban való részvételt” – fogalmaz a családanya.
A genodráma-csoportok önismereti céllal jönnek létre: a családfa felvételével és a transzgenerációs minták feltárásával foglalkoznak. Az első ilyen csoportot a Magyar Pszichológiai Társaság 2016-ban indította Tóth Borbála vezetésével, eredetileg pszichológusok részére, de azóta bárki jelentkezhet erre a százötven órás önismereti képzésre.
„Van mód a gyógyulásra” – Dr. Balikó Eszterrel beszélgettünk az apasebről
Az ilyen terápiás munka alapja a tagok feltétlen bizalma és a titoktartás. A résztvevők szerepcserés helyzetben játsszák el egymás történeteit: mindig az aktuális csoporttag problémái és érzései kerülnek fókuszba, miközben az érintett személy csak instruálja a többieket. A folyamat során az ismétlődő családi mintázatok feltárása pár- és kapcsolati nehézségekre, elakadásokra is rávilágíthat.
A felismerések ereje
Krisztina nagyobb önismeretre vágyott, így úgy döntött, részt vesz a következő csoportban. „Az anyai nagymamám nagyon sokat jelentett nekem. Igyekeztem mindent megtudni az életéről. Elvittem a csoportfoglalkozásra egy régi fényképet, amin a mérnök nagyapám egy tábla előtt áll és gondolkodik, a nagymamám pedig mosolyogva figyeli a háttérből. A terápiás szerepjáték nyomán megelevenedett a fotón látható pillanat, és az az érzés is, ami egykor közöttük megvolt.
Amikor a csoporttagok megjelenítették a nagyszüleim kapcsolatát, mindent megértettem.
Rájöttem, hogy nem vagyok egyedül ebben a helyzetben. Az őseim életét támaszként is használhatom. A családommal szívesen foglalkozom, ebben a keretrendszerben nőttem fel. A családanya-szerep nálam nem egyenlő az önfeladással – én alapból ilyen vagyok. Ahogy ezt megértettem és elfogadtam, már nem akartam görcsösen munkát találni. Mégis, ezután vettem észre azokat a lehetőségeket, amelyek segítettek visszatérni a munka világába. Harmonikus egyensúly kezd kialakulni a család és a munka között.
Miután magammal is elfogadóbb lettem, a férjemmel való kapcsolatom is oldottabbá, nyitottabbá vált. Másképp tudtam reagálni a feszültségekre, problémákra. Az is sokat segített, hogy a párom is szakemberhez fordult, és ő is elkezdte keresni a saját hibáit, elakadásait” – részletezi Krisztina a tapasztalatait.
Tudatosulás, belátás, megértés egysége
„Az ősöktől örökölt – jó vagy rossz – reakciók nem racionálisak” – hangsúlyozza Tóth Borbála. „Ezek olyan érzelmi impulzusok, amelyek akaratlanul aktivizálódnak egy-egy adott szituációban. A genodráma ereje éppen a tudatosulás, a belátás és a megértés egységéből fakad.” A résztvevők a foglalkozások során nemcsak a saját működésükre, de a többiek élethelyzeteire is rálátnak.
„A közös munka során arra törekszem, hogy a hozzám fordulók képesek legyenek átlátni a nehézségeiket, veszteségeiket, és megtalálják a belső harmóniájukat. Egy alkalommal például egy fiatal nő keresett meg, aki nehezen talált párt magának. Az édesapjáról még beszélni sem akart, mert az elhagyta az édesanyját még a születése előtt.”
Ilyen helyzet is előfordul, de fontos elgondolkodni azon: hogyan akarhat egy fiatal nő párt választani, gyermeket vállalni, ha közben tagadja az élethez szükséges másik szülőt, az apát?” – teszi fel a kérdést a pszichológus, aki szerint lehetetlen vállalkozás az, ha valaki meg nem történtté próbálja tenni a szüleit. A genodráma-csoport egyfajta szakmai műhely, ahol gyakran alkalmaznak szimbólumokat is. Egy fiatal férfi például különleges csoportosításban mutatta be az apai ági felmenőit: voltak köztük „szentek”, „áldozatok”, „harcosok” és „túlélők”.
Svéd halál-takarítás: A rendteremtés és elengedés skandináv művészete
„Számára is meglepő volt, mennyi értéket és milyen nehéz sorsokat hordoznak ezek az ősök. Ez a felismerés azért volt különösen fontos, mert az anyai ágon csak leértékelést és kirekesztést tapasztalt az apai ággal szemben” – mondja Tóth Borbála, majd hozzáteszi: „Ebben az esetben az érintett férfiban tudatosulhatott, hogy miből fakadhatnak a párkapcsolati nehézségei. A transzgenerációs minták feldolgozása nagyon mély belső munka, amely nem kifelé, hanem inkább befelé vezet.
A múlt bennünk él – de mi döntjük el, hogyan folytatjuk.
A családi mintáink nem feltétlenül kőbe vésett sorsok. Bár nem választhatjuk meg az őseinket, dönthetünk arról, hogyan értelmezzük a tőlük örökölt történeteket. A megértés, a tudatosság és az önismeret segítségével új reakciókat, új kapcsolódásokat és új életutat teremthetünk. A változás nem könnyű – de lehetséges. És gyakran pontosan azzal kezdődik, hogy kimondjuk: „ez nem az én történetem – de én írom a folytatását.”