Nászútra mentem Vietnámba, új alapokra helyeződött a házasságom
Egy, a saját kultúrádtól merőben különböző földrészen tett utazás nemcsak a felfedezés örömével jár: ha életed párjával veszel részt rajta, az teljesen új alapokra helyezheti a párkapcsolatotokat is. Milyen hatással vannak a nyelvi akadályok, a gasztronómiai (néha nehezen emészthető) kalandok és a kihívások egy párkapcsolat dinamikájára és mit nyerhettek azzal, ha mindezeket megugorjátok?
A házasságkötésünk után sokat gondolkodtunk azon, hol töltsük a mézesheteket. Válasszunk már jól ismert, bejáratott helyszínt, vagy esetleg nyissunk az újdonságok felé? Hál’ Isten az utóbbi mellett döntöttünk, és nem bántuk meg: Vietnám káosza ugyanis nemcsak egyéni-, hanem párkapcsolati szinten is hasznos felismeréseket hozott az életünkbe. A kommunikációs nehézségek, az étlapról hasraütésszerűen kiválasztott ételek, a váratlan kihívások és a keserédes tapasztalatok mind segítettek eltávolodni a mindennapi rutintól, a komfortzónánk kitolása és a határaink feszegetése miatt pedig mostanra merőben új színben látjuk önmagunkat, egymást és a párkapcsolatunkat is. Elmesélem, miért!
Rugalmasság és csapatmunka
Azt valószínűleg mondanom sem kell, hogy egy Ázsiába tervezett utazás nagy fokú rugalmasságot igényel. Bár az otthon melegében könnyedén tud legyinteni az ember erre a mondatra, Saigon (hivatalosan Ho Chi Minh city) színes, szagos, párás utcáira megérkezve teljesen más megvilágításba kerül a rugalmasság kifejezés. Különösen abban a pillanatban, amikor például kiderül, hogy még a hotel recepcióján is olyan „ázsiai” angolt beszélnek, amit egy huszon-egynéhány órás repülőút és az azt fűszerező jetlag után kezdetben csak nagy nehezen tudunk megérteni, pedig muszáj lenne, hogy boldogulni tudjunk az elkövetkezendő napokban.
Bár a kommunikációs nehézségek végig kísértek (kísértettek?) minket az úton (a vietnámiak nagy többsége egyáltalán nem beszél angolul, vagy, ha mégis, az általában egy betanult szöveg a turistalátványosságok környékén), egy-két nap után ráéreztünk a helyiekkel történő beszélgetés ízére. Míg én a régimódi activity-hez folyamodtam a piacok forgatagában, és általában egy széles mosollyal tettem pontot „mondataim” végére, addig a férjem a Google Fordító segítségét vette igénybe. A két módszert egyesítve tökéletesen megértettük magunkat a helyiekkel, akik nagyra értékelték, hogy egyáltalán próbálkozunk. Csapatmunka kontra Vietnám 1:0.
Nemcsak verbális tekintetben volt szükségünk rugalmasságra és csapatmunkára, hanem fizikai síkon is: a város közlekedésére is muszáj volt ráhangolódni, hogy egyáltalán átjussunk az utca túloldalára. (A tömeges autó- és motorsor nagyon megnehezítette a dolgunkat.) Ilyenkor mindig az állt kettőnk közül az élre, aki épp jobban érezte magában „az erőt”: hol én húztam magam után a férjem és szlalomoztam a motorosok között, hol ő tette meg ugyanezt. Láthatatlanul adtuk át és vettük vissza egymástól a stafétát, az utazás végére pedig elég volt csak megszorítanunk a másik kezét, hogy jelezzük a következő lépést. Hosszú idő után először (újra) képesek voltunk annyira egymásra hangolódni, hogy beszéd nélkül is tökéletesen értettük a másikat.
Így használd a mesterséges intelligenciát, ha szeretnéd felpezsdíteni a szerelmi életed
Kreatív helyzetfelismerés és brainstorming
És ha már lépések: miután itthon már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ismeretlen helyszínen azonnal a Google Maps segítségét vesszük igénybe, óriási pofonként ért, hogy Vietnámban gyakran elestünk ettől a lehetőségtől. (Hiába vesz ugyanis az ember már a nulladik pillanatban egy SIM-kártyát, attól még nem biztos, hogy az maradéktalanul működni fog.) A kezdeti „elvesztünk és soha nem találunk vissza a hotelhez, el kell adnunk a vesénket, hogy hazajussunk” pánikot követően viszont brainstormingba kezdtünk, és ketten, saját kútfőből összeraktuk a hazafelé vezető utat egy-egy, ismerős ruhabolt (ezek nekem maradtak meg) vagy magas épület (ezekre pedig a férjem emlékezett) segítségével.
Ugyanilyen, nagy cégek marketing értekezleteit megszégyenítő, kreatív brainstorming-pillanatokat éltünk át a túraszervezések során is, hiszen számtalanszor próbáltak minket rábeszélni a helyi látványosságoknál tett, „jutányos” utazásokra. Mialatt én azt figyeltem, hogy az illető (általában a taxisofőr) vajon igazat mond-e és megbízhatunk-e benne, a férjem már a Trip Advisort bújta, hogy kiderüljön, a „hivatalos” árakhoz képest mennyivel olcsóbb vagy drágább lenne a menet ezzel a javaslattal. Kettőnk következtetései aztán találkoztak valahol a végtelenben, miután pro- és kontra érvekkel próbáltuk rá-, vagy épp lebeszélni egymást az ajánlatról. (És persze, valamelyikünkből mindig előbújt a „magyar” is, aki próbált alkudozni az ajánlattevővel. Fun fact: általában sikerült.)
Hasonló felállás alakult ki akkor is, amikor az egyikünk a jetlag vagy épp gyomorrontás miatt „kidőlt”: ilyenkor automatikusan a másik vette át a domináns szerepet és rángatta végig élete párját a belföldi reptéren vagy egy egész napos túrán a hegyekben. Az ehhez hasonló, kiélezett szituációkban rendre új tulajdonságok derültek ki önmagunkról és a másikról is, mint ahogy a hiányosságainkra is rámutattak. (Egy ilyen helyzetben jöttem rá például arra, hogy a jövőben sokkal jobban oda kell figyelnem az utazással kapcsolatos alkalmazások használatára, mert azok olykor – bármennyire vonakodtam is elhinni – tényleg életmentők lehetnek.)
Ízek, imák, szemétdomb és patkányok - Bali az Instagramon túl
Minőségi idő és tudatos jelenlét
A felsoroltak azonban – valószínűleg mind – eltörpülnek a minőségi idő jelentősége mellett. Mert az egy dolog, hogy a szigorú napirendhez szokott testünk és lelkünk újfajta rugalmasságot tapasztalt meg, hogy összezártunk a bajban, vagy valamiféle kreatív megoldással próbáltuk megértetni magunkat egy idegen kultúrában, az viszont teljesen más, hogy végre zavartalanul tudtunk figyelni a másikra.
(Köszönhetően annak, hogy nem kellett foglalkozni olyan profán dolgokkal, mint a munka vagy a háztartás.)
Ebben az állapotban – ücsörögjünk akár Saigon egyik vendéglátóegységében egy csöpp műanyagszéken, akár a phu quoc-i tengerparton – kiéleződnek az érzékek és zárójelbe kerül a sallang. Felfigyeltünk például arra, hogy a vietnámiak mennyire családcentrikusak és összetartók, és éjszakákba nyúló beszélgetések során elemeztük ennek az okait. Felmerültek olyan kérdések, hogy az ott tapasztalt nyüzsgéshez képest vajon mi mennyire élünk felfokozott életet és hogyan változtathatnánk ezen, mint ahogy az is leesett, hogy nem véletlen az első napokban tapasztalt kultúrsokk. A sok-sok, külső input egy idő után összeadódott, és szép lassan önreflexióba fordult. Az önreflexió pedig nemcsak egyénileg, hanem párkapcsolati szinten is ugyanolyan erőteljes és hasznos, hiszen segít a régi mintákat újakra cserélni.
Az új kultúrák felfedezése, a közösen átélt élmények és a minőségi időtöltés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy új perspektívából lássátok a kapcsolatotokat. Egy ilyen utazás nemcsak az élményekről szól, hanem arról is, hogyan formálhatjátok együtt a jövőtöket, és hogyan építhetitek tovább azt az erős, szeretetteljes kötődést, ami (jobb esetben) végig kíséri az életeteket. Végtére is, erről kellene szóljon egy nászút, nem?