Albina Mali-Hočevar: a nő, aki a történelem viharaiban talált önmagára

Mi történik, ha egy fiatal lány csatlakozik a második világháború harcaihoz? Hogyan marad valaki erős, ha az élete során csaknem mindent elveszít? Albina Mali-Hočevar bátor és megingathatatlan antifasiszta szabadságharcosként írta be magát a történelembe. De ki volt ő valójában?

Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy vannak-e példaképeim? Úgy emlékszem, semmit nem feleltem erre, mert kissé leblokkoltam: egyszerre annyi név, arc, hőstett pörgött a fejemben, hogy nem tudtam, kit vegyek előre, kit emeljek ki. Ami a közös nevező volt bennük, hogy csaknem mindannyian nők voltak (nem direkt, eskü), és a legtöbbjüknek köze van/volt valamilyen szabadságért, igazságosságért folyó küzdelemhez.

Amikor nemrég megismertem Albina Mali-Hočevar történetét, ő is felkerült a képzeletbeli idolos listámra. Története rávilágít arra, hogy nem az határoz meg minket, hogy mit veszítünk el és milyen viszontagságok érnek minket, sokkal inkább az, hogy miért állunk ki és közben mit őrzünk meg saját magunkból.

Erő és elegancia: a délszláv nők stílustitkai - Divatkörkép a Balkánról

Gyermekkor: a túlélésért folyó harc kezdete

Albina Mali-Hočevar 1925. szeptember 12-én született egy kis szlovén faluban, Vinicában, amely a mai Črnomelj községhez tartozik. Egy munkáscsaládban nevelkedett hét testvére mellett, igen szerény körülmények között. Édesapja cipész, édesanyja segédmunkás volt. Amikor az apa megbetegedett, a család kénytelen volt Jurka Vasba költözni annak reményében, hogy így könnyebb lesz a családfő ellátása. 1934-ben végül az apa meghalt, és ez egyben azt is jelentette, hogy Albina gyerekkora véget ért.

Akkoriban nem volt ritka, hogy a szülők korai halála vagy munkaképtelensége miatt az idősebb gyerekek dolgozni kezdtek azért, hogy ne haljon éhen a család. Albina sem folytathatta tanulmányait, munkába kellett állnia. Először Vrh pri Šmihelben, majd Brezova Reber pri Dvoruban dolgozott, két évvel később pedig itt folytatta tanulmányait, Dolnji Ajdovecben. 1941-ben végzett az iskolában, ám

a háború ekkor már mindent felforgatott körülötte.

Az első magyar szinkrontolmács 28 nyelvvel boldogult: lépj te is a nyomdokaiba

A háború árnyékában: harc a szabadságért

Amikor a második világháború elérte Jugoszláviát, Albina késztetést érzett arra, hogy csatlakozzon a Nemzeti Felszabadító Mozgalomhoz, ahol a Herman Heningman partizántól kapott kiképzést. Kapcsolattartóként tevékenykedett Novo Mesto és Brezova Reber között, illetve összekötőként dolgozott az ellenállás tagjai számára. A fiatal lány felelősségteljes feladatokat kapott és tettre készen várta, hogy még inkább belefolyhasson a szabadságért folyó küzdelembe.

1941 decemberében Heningman utasítására elhagyta Brezova Rebert, és munkát vállalt Novo Mestóban, egy szállodában, amely valójában az ellenállás titkos központja volt. Ezen a rejtekhelyen röplapokat terjesztett, és kapcsolatot tartott a partizán futárokkal. Ahogy a háború egyre durvult, Albina egyre aktívabb szerepet vállalt benne. 1942 júniusában a megszálló olaszok folyamatos ellentámadást indítottak, így a partizánok szétszóródtak. Albina a nyár végén, Podstenicében hivatalosan is csatlakozott a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Ligához.

1942 decemberében belépett a jugoszláv hadseregbe, és a 3. század 3. zászlóaljának katonája lett a „Tone Tomšič” nevű nemzeti felszabadító szlovén proletár rohambrigádban. És hogy mi késztette arra, hogy az életét kockára téve kiálljon a szabadság ügyéért? Ma azt mondanánk, hogy a közhangulat és a sajátos körülményei mellett egy olyan erős belső drive, amelyet képtelen volt elnyomni magában – bár valószínűleg meg sem próbálta azt. A rohambrigádnál kezdetben ápolónőként szolgált, de nem találta a helyét ebben a szerepben, mindenáron harcolni akart. Egy alkalommal sírva is fakadt attól, hogy nem engedték neki a fegyverviselést…

A sisterhood nem válogat! Vagy mégis? - Elmagyarázzuk, mi az az inkluzív feminizmus

A harcok ára: súlyos sérülések

Albina 1942 és 1943 között Szlovénia-szerte harcolt, és háromszor is súlyosan megsérült. 1942 szeptemberében Suvoj mellett egy küzdelem során érte az első sérülése. Bár komolnak bizonyult, néhány hónap után visszatért a csatamezőre. 1943 januárjában Zagorica pri Čatežu közelében egy fehérgárdista erődítmény elleni támadás során ismét megsebesült.

A legnagyobb és legmaradandóbb sebet azonban 1943 őszén szerezte. Veliki Osolniknál, a Turjakért vívott csatában, alighogy betöltötte a 18. életévét, egy akna felrobbant mellette. Ekkor súlyosan megsérült és eldeformálódott az arca, valamint elvesztette az egyik szemét.