Tévedésből nem osztanak öt Oscart - Anora, a film, ami kötelező
Nem egy Disney-hercegnős történet vagy egy lányregény adaptáció happy enddel, de talán pont ettől olyan jó az Anora című, női főszereplős, Oscar-nyertes film.
Egy pillanatig sem unatkozunk a több mint kétórás filmen, sőt, néha szakadni lehet a nevetéstől az egyébként komoly témákat is boncolni hivatott, Cannes-ban Arany Pálmát nyert alkotáson.
Lehet-e kurvából királylány?
A Sean Baker rendezte Anora egy 2024-es amerikai romantikus dráma, screwball-comedy elemekkel meséli el Anora Mikheeva sztriptíztáncosnő történetét, aki megismerkedik a klubban egy orosz oligarcha fiával. Mikey Madison a címszerepben, szerelmét, Ivánt Mark Eydelshteyn alakítja, mellékszerepben pedig Yura Borisov, mint Igor látható.
Anora, azaz Ani egy ügyes, fiatal, New York-i sztriptíztáncosnő, aki tényleg csak magára számíthat. Felmenői között van orosz vonal, így gyerekkorából megmaradt némi orosz nyelvtudás, ami az új kuncsaftok megszerzésében is segíti őt. A húszas évei elején járó dúsgazdag orosz fiú, Ványa és Ani nagyon megkedvelik egymást, kapcsolatuk több mint szexmunkás-kliensi.
Közös életüket bulisorozatok töltik ki, majd szándékaik komolyságát egy gyűrű és egy kicsit sem átlagos szertartás is hitelesíti. Szexi, romantikus jelenetek, álmodozás és rózsaszín felső. A film élvezhetően váltogatja a bulizós-nyüzsgős és csendes-intim jeleneteket,
egy reményteli tündérmese mégis kegyetlen valóságát.
„Szeretnék hatni a világra, és egy jobb világot hagyni magam mögött” - Szily Nórával dr. Gyurkó Szilvia beszélgetett
Két különböző világ találkozik, társadalmi helyzetük között szakadék tátong, kapcsolatuknak nem mindenki örül a környezetükben. Részleteket előre nem elárulva annak, aki még nem látta a filmet; a történetbe orosz oligarchák, örmény intézők és az ortodox keresztény egyház is képbe kerülnek – elszabadul a pokol. A néző pedig együtt érezve bár, de mégis nevet groteszk helyzeteken és a felforduláson. Humor és dráma jól váltakozó kettőssége zajlik. Nézőként úgy tudunk kapcsolódni a film mélyebb témáihoz, hogy közben szórakozunk is.
Értékrendek vonzásában
A pénz és hatalom kiváltotta társadalmi különbözőségek konfliktushoz vezethetnek a magánéletben is. Az egyenlőtlenség nyomasztó dinamikát eredményez. Az Anoranem csak a főhős történetéről szól; jól bemutatja a hatalmi játszmák működését és a társadalom különböző rétegeiben élők életére gyakorolt hatását. Kiszolgálás kiszolgáltatottság, vágyak és érzelmek – ezeket mind láthatjuk Sean Baker filmjében. A karakterek hitelesek és szórakoztatók, de persze minél több karaktert dolgoznak ki minél mélyebben, a téma súlya annál erősebbé válik, és a néző is jobban kötődik a karakterekhez.
A film a szexmunkások életét nem mutatja be annak brutalitásában, inkább egy személyes történet elmesélésére koncentrál. A film jól reflektál a Z generáció értékrendjére és érdeklődési körére is. A férfi karakterek esetében érdekes, hogy inkább érző szívű, visszahúzódó, gondoskodó vagy éppen tetteikért soha felelősséget nem vállaló személyiségeket láthatunk.
Nem csak nők űzhetik a legősibb mesterséget
De Anora sem egy tipikus főhősnő, mégis könnyen tudunk hozzá kapcsolódni; jobb életet szeretne magának, és szeretetre vágyik. Ugyanakkor érdekes Anora karakterében, hogy éveken át arra szocializálódott, hogy figyelmet, pénzt, elismerést csak a testével, szexualitásával szerezhet. Elgondolkodtató a történetben, létrejöhet-e egy egészséges párkapcsolat két ember között úgy, hogy szexuális együttléteik pénz ellenében történő szolgáltatásként zajlottak? Milyen önértékelése, milyen jövőképe lehet egy ilyen sorsú nőnek?
Mikey Madison mély és árnyalt alakítást nyújt a film könnyed hangvétele ellenére is; az érzelmes, kedves csajszi és a vagány, belevaló vadmacska szerepét éppolyan hitelesen játssza, mint a megtört nőét.
Talán nem is az a legjobb számunkra, amit látszólag a legjobban szeretnénk?
A film vége erős jelenettel záródik. Az őrült felfordulás és az érzelmi hullámzás eléri csúcspontját, mégis, ezzel együtt feloldást is ad főhősünknek és a nézőknek is.
Benyomások
Az Anora Brooklyn ikonikus negyedeiben, például Coney Islanden és Brighton Beachen játszódik, amelyek autentikus hátteret biztosítanak a történethez. A film helyszíneinek bemutatása hozzájárul a történet hitelességéhez és atmoszférájához. Képi világa és színei jól illeszkednek az éppen aktuális hangulatokhoz, ahogy a közeli és távoli beállítások váltakozása is jól vezeti a nézőt. A zenéje is tökéletesíti az élményt.
Érdekesség, hogy az Oscar-díjak felé vezető úton a Neon (2017-ben alapított független amerikai filmforgalmazó cég) szokatlan taktikát alkalmazott az Anora számára. Míg a versenytársak – már amelyek tudtak ilyesmire költeni – javarészt hagyományos marketingstratégiákra támaszkodtak, például exkluzív vetítésekre és csillogó hirdetésekre, a Neon egy Los Angeles-i autószerelő műhely előtt szervezett pop-up árusítást, ahol pólókat és tangákat kínáltak a film logójával. Ráadásul a Brooklyn-i eszkortlány és az orosz oligarcha fiú történetéről szóló film első vetítésén nem az Oscar-szavazók, hanem szexmunkások vettek részt.
Az Inventing Annából is ismert Julia Garner áttörést jelentő szerepét a festészet és az ökölvívás inspirálták
Ez az innovatív megközelítés nemcsak hogy nagy publicitást hozott a filmnek, de egyben mélyebb kapcsolatot is teremtett azokkal, akik számára a film üzenete és története különösen releváns.
Elismerések
Justin Chang amerikai filmkritikus, újságíró a The New Yorker magazinba azt írta,
az Anora olyan, mint egy vad álom – először örömteli, majd katasztrofális, és mindig kiszámíthatatlan.
Úgy vélte, hogy a film a klasszikus screwball (pörgős) komédiák hagyományát idézi, miközben modern elemekkel gazdagítja azt. Az Anora jelentős sikereket ért el a 2024–2025-ös díjátadó szezonban, számos rangos elismerést begyűjtve.
Oscar-díjak:
- Legjobb film: Az Anora elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat a 97. Oscar-gálán.
- Legjobb rendező: Sean Baker megkapta a legjobb rendező díját ugyanezen az eseményen.
- Legjobb női főszereplő: Mikey Madison alakítását a legjobb női főszereplő díjával ismerték el.
- Legjobb eredeti forgatókönyv: Sean Baker elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv díját is.
- Legjobb vágás: A legjobb vágásért járó díjat szintén Sean Baker kapta.
Ezekkel az elismerésekkel az Anora lett a negyedik film, amely egyszerre nyerte el az Arany Pálmát és a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, az „Elveszett hétvége”, a „Marty” és a „Parazita” nyomdokaiba lépve.
Brit Filmakadémia díjai (BAFTA):
- Jelölések: Az Anora hét jelölést kapott a BAFTA-díjátadón.
- Díjak: Mikey Madison elnyerte a legjobb színésznő díját, valamint a film megkapta a legjobb szereposztásért járó elismerést is.
Golden Globe-díjak:
- Jelölések: A film öt jelölést kapott, többek között a legjobb film - musical vagy vígjáték, a legjobb színésznő és a legjobb rendező kategóriákban.
Critics' Choice Awards:
- Legjobb film: Az Anora elnyerte a legjobb filmnek járó Critics' Choice-díjat.