előfizetésem
Hírlevél
A Barátnők története ott kezdődik, ahol a lányregények véget érnek
Hűség és hűtlenség francia módra, a Barátnők című film három főszereplőjének története ott - vagy inkább tíz évvel azután - kezdődik, ahol lányregények véget érnek. A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” után, ott, ahol már tragédiák, rossz döntések, félresiklások árnyékolják be az ember életét - de ettől lesz igazán érdekes. A francia film már nézhető a hazai mozikban is, mi pedig elmondjuk, miért érdemes beülni rá!
„A Barátnők a tragédia újraértelmezése, amelyet egy könnyedebb és gyengédebb hangszín gazdagít – vezette fel mondandóját egy interjúban a rendező, Emmanuel Mouret. – A központi, tragikus karaktert, Joant (India Hair) olyan helyzetekben és olyan más szereplők mellett akartam megmutatni, akik ellensúlyozzák a film általános hangulatát és a Joan két legközelebbi barátnője, Alice (Camille Cottin) és Rebecca (Sara Forestier) által megtestesített domináns nézőpontokat.
Joan tragédiája saját érzéseiben és dilemmáiban, illetve a szeretetről alkotott felfogásában gyökerezik, amely a teljes őszinteségen alapul. Bármennyire is szereti Victort, akivel együtt él, rájön, hogy a szíve mélyén már nem szerelmes belé. Azzal, hogy ezt őszintén megmondja neki, olyan törést idéz elő, ami tragédiához vezet, és Joan úgy érzi, ő a hibás ezért. Szerintem a Barátnők vígjáték, de úgy, hogy a tragédia és a komédia állandóan összefonódik benne, az elejétől a végéig.”
Sorsfordító pillanatok
De a Barátnők nem puszta melodráma. Joan történetszála valóban összefügg Alice fordított helyzetével, aki számára a párkapcsolat nem a szenvedést okozó szenvedélyről, hanem sokkal inkább a stabilitásról és a biztonságról szól. Mindez lehetővé teszi az egymásnak ellentmondó felfogás és a különféle hangnem közötti váltásokat is. A harmadik barátnő, Rebecca újabb nézőpontot kínál: ő a szerelemben és a munkában egyaránt bizonytalan, és több stabilitást keres.
A történet időhurokkal kezdődik, majd úgy bontakozik ki, hogy az az érzésünk, egy véget nem érő történetet nézünk. A sztori több, mint két évet ölel fel. A narráció a tragédiával vezet be minket a történetbe, amelyet elhagyunk, hogy visszatérjünk a múltba, mielőtt újra visszakanyarodnánk a kiindulóponthoz. A film az időkeretek váltogatásával bontakozik ki, gyökeresen eltérő hangulatokkal, melyek során a három főszereplő történetszála megmutatja magát.
Nem minden barátság tart örökké, innen tudhatod, ha már inkább elvesz tőled
Ahogy Joan és Victor (Vincent Macaigne) tragédiája elindítja az események áradatát, az egymásba fonódó, váratlan szituációk teljesen átrendezik a három barátnő viszonyát a párkapcsolattal és az élet értelmével – meglepő módon azonban egymással való kapcsolatuk sértetlen marad. Emmanuel Mouret nagyon megengedően és humánusan kezeli a cselekményfolyam során felmerülő élethelyzeteket, teret adva színészeinek az őszinte, letisztult karakterábrázoláshoz.
A három főszereplő a film során lehetőséget kap arra, hogy felülírja mindazt, amit korábban saját magáról, a helyzetéről vagy magáról a párkapcsolatról gondolt. A talpig őszinte, monogám Joan például abban a furcsa helyzetben találja magát, hogy több férfihoz vonzódik egyszerre, az idealista álmodozó Rebecca végül egy korábban elutasított férfi mellett találja meg az érzelmi és szakmai kiteljesedés lehetőségét, a racionális Alice pedig egy álmot kergetve jut létfontosságú felismerésekre a házasságát illetően.
„Az álmok is olyan narratívák, amelyek hatással vannak az érzelmeinkre. Nagyon szeretem a fantázia szabadon engedését és az ilyen irracionális vagy álomszerű elemek kínálta lehetőségeket, amelyek szerintem nem rontják a film mélységét – éppen ellenkezőleg. A racionálisan lehetetlen dolgok gyönyörűek tudnak lenni.” – folytatta a rendező.
A női barátsághoz semmi sem fogható
Mouret korábbi munkáihoz hasonlóan a filmben minden folyamat, felmerülő szituáció teljesen életszerű, néhány apró, sorsszerű, hétköznapi csodával gazdagítva. Nem ítélkezik, nem kezeli hősként a szereplőit, miközben morális dilemmákkal szembesíti őket: merre viszik a kapcsolatokat a hazugságok? Meddig lehet elmenni a titkolózásban? Mennyit bír a lelkiismeret? A szereplők megbízhatatlanok, néha önzők, szeszélyesek, de képesek az önreflexióra és a visszafogottságra is.
„A különböző történetekben válaszokat próbálunk találni arra, hogy hogyan ragadjuk meg saját kétségeinket. Ezért fontos számomra, hogy megpróbáljam megtalálni a karaktereimben a nagyszerűség egy formáját, legyen az bármilyen minimális, és néha akármilyen groteszk is. A karaktereim egyszerre szépek és kissé nevetségesek – ez a kombináció nagyon tetszik! Küzdenek a saját lelkiismeretükkel, lehet, hogy egy kicsit, vagy nagyon is, szét vannak esve, másoknak szenvedést okoznak, de mindeközben tekintettel is vannak másokra, és igyekeznek rendbe tenni a dolgokat.
Szeretem azokat a karaktereket, akik tévednek, újrakezdik, majd megint újra hibáznak.” – elemzi a rendező a film során folyamatosan felmerülő, ellentmondásos szituációkat. A nők közötti barátság sokkal több rétegű, érzékenyebb rendszer, mint amit a férfiak élnek meg hasonló helyzetben. Az, hogy nem két, hanem három nő érzelmei bonyolódnak ebben az érzelmi struktúrában, még komplikáltabbá teszi a helyzetet: erkölcsi és felelősséggel kapcsolatos dilemmákat vet fel.
Harmincas éveink legnagyobb titkos erőforrása, ha van mögöttünk egy női támogató közösség
Ez magában foglalja azt, hogy tanácsot kell adnunk, hogy egymás élete iránt érdeklődést kell mutatnunk, és néha bizony hazudnunk is kell, hogy ne bántsuk meg egymást. Ebben a filmben a nőket összekötő barátság soha nem kerül válságos helyzetbe, pedig a szerelmi életük zűrzavaros. Míg a szerelmi történetek felbolydítják az életüket, a barátságuk alapjai érintetlenek maradnak.