Forgó Árpád: „Lehet a kortárs néha ijesztő, pedig nem az. Egyszerűen ezt csak be kell engedni.”

2024. november 11.
Forgó Árpád műveinek alapegységét egy-egy feszített vászon elem adja: méretre vágott falapokra egy gerincet illeszt, majd arra feszíti a vásznat
Forgó Árpád műveinek alapegységét egy-egy feszített vászon elem adja: méretre vágott falapokra egy gerincet illeszt, majd arra feszíti a vásznat
Fotó: Anita Festy

Forgó Árpád a matematika szabályaira alapozva alkot többdimenzióst és több síkon működő képtárgyakat, objekteket. Műveit mérnöki tervezés, alapos elgondolások előzik meg, ám a végeredmény mindig valami váratlant nyújt. A nemzetközileg is elismert, a magyar neoavantgárd hagyományait folytató művész a stúdiójában avatott be képei és az alkotói világa rejtelmeibe.

Forgó Árpád művei első látásra megijesztenek: az általános iskolás matematika órák kegyetlen leckéit és gyakorlatait juttatják eszembe a geometrikus alakzatok, a síkban eltolt sziluettek és az alaposan kiszámolt derékszögek. Számomra a művészet inkább a vadságról és szabadságról szól, ezért kíváncsian méricskélem a művész stúdiójában az alkotást, amin dolgozik - látni akarom, hol van benne az izgalom.

Matematika a művészetben

Aztán Árpád meglep: elárulja, hogy ő sem szerette a matematikát, sőt nem is volt kifejezetten jó benne diákként. Viszont bepillantást nyerhetek a noteszbe, amiben körvonalazódik először az összes képtárgy, amelyek később a világ minden táján galériák falaira kerülnek föl. A jegyzetek tele vannak számokkal, vonalzóval egyenletesen lemért síkokkal, és még inkább elgondolkodtat, hogy hogyan találja meg a felszabadulást az alkotási folyamatban. Forgó Árpád jelenlegi alkotói fázisát egy évekkel ezelőtt kifejlesztett feszített vászonból készült hármas elem és annak kombinatorikája határozza meg.

Még 2018-ban vett részt a The Josef and Anni Albers Alapítvány művészeti rezidenciaprogramján az amerikai Connecticut államban, amikor elkészítette a műveiben visszatérő formázott vászon hármas alakzatot. Az egység három parallelogrammából áll, amelyeket a művész „különböző szimmetriák alapján” variál.

Úgy fogalmaznék, hogy anno derékszögű munkáim voltak, Piet Mondrian és kortársainak konstruktivista hagyományaiból táplálkozva. Ezt egy idő után nagyon statikusnak találtam, ezért a korábban használt téglalap két oldalát megdöntöttem, és ezt a diagonális alakzatot kezdtem el használni. Ezt azóta sem untam meg.

glamour plusz ikon Cserbik Rita újraértelmezi az absztraktot és még téged is meggyőz az alkotás felszabadító hatásáról

Cserbik Rita újraértelmezi az absztraktot és még téged is meggyőz az alkotás felszabadító hatásáról

A belvárosi stúdiójába lépve feltűnik, hogy a padlót festékpöttyök tarkítják, felfüggesztve pedig különböző méretű és színű képtárgyak vágnak változatos sziluettet a megvilágított falra. Találkozni a kísérletező „Konstruktivistisk” sorozat szereplőivel, és egy új, kidolgozás alatt lévő ciklus indítógondolataival. A szoba közepén lévő asztalon Árpád következő alkotása készül.

Műveinek alapegységét egy-egy feszített vászon elem adja: méretre vágott falapokra egy gerincet illeszt, majd arra feszíti a vásznat. A végeredmény egy áramvonalas forma, amelyben elvesznek az alapanyagok és egy önálló tárggyá válik. Ezekből készül a fentebb emlegetett hármas, amelyek pedig a mű egészét teszik ki. A művész izgatottan mesél az alakuló művéről, amelyet egy véletlen skiccelés hívott életre - addig rajzolta egymáshoz illesztve a paralelogrammákat, ameddig azok egy tökéletlen, össze nem érő kör alakját adták ki.

Árpádot nem is a kész alkotások, hanem maga a folyamat nyűgözi le: a tervezés, ahogyan a szimmetrikus, vagy éppen szándékoltan asszimetrikus elemek sokaságából egy harmónikus entitás születik, ilyenkor úgy érzi kicsit „rendet rak”, és visszahozza a világba a kiegyensúlyozottságot.

A fizika is szerephez jut

Bár már több éve hivatásszerűen csak a művészettel foglalkozik, mégis sokat merít az olyan szigorú és merev szabályokra alapuló tudományokból, mint a részecskefizika. A fizikának ez az ága foglalkozik a szuperszimmetria elméletével, miszerint minden részecskének van egy anti párja: a mi világunk is úgy áll fel, hogy a szimmetria egyik oldalán van az általunk hétköznapi értelemben érzékelhető világ, mely nem létezhet a szimmetria másik oldalán, egy másik dimenzióban létező szuperpartner részecskék nélkül.

Forgó Árpád sokat merít az olyan szigorú és merev szabályokra alapuló tudományokból, mint a részecskefizika
Fotó: Anita Festy

Ezt a gondolatmenetet emeli át Árpád a műveibe, és véleménye szerint ennek mentén lehet „lamentálni” az alkotásain- észrevenni a rendet és a rendetlenséget, felfigyelni a formák egymáshoz való viszonyulására, és hagyni, hogy az alakzatok felébresszenek valami érzéki reakciót bennünk. A stúdiótól nem messze van Árpád bemutatóterme, ahol egy előző, „Eight” című sorozat darabjai sorakoznak a falakon. A három króm, és csillogó metálos alkotás mellett egy matt formáció lóg kakukktojásként.

A négy, első blikkre azonos konstrukciójú feszített vászon mű mindegyike apró részletekben más. Felületük - a mattot kivéve - hipnotikusan csillog, és fluid felületet kölcsönöz a neonfény alatt. Közelebb, majd távolabb sétálva, a képek más és más arcukat mutatják a nézőknek. A kékes zöldesen irizáló felület például az akril tenger hullámzására emlékeztet, de egészen közelről vizsgálva feltűnik, hogy a feszített vászon nem festve van - Árpád egy kínai út során tett szert az eozinos hatású, műbőr anyagra, amivel lefedte a művet. Hasonló érzéki csalódást kelt a mellette lévő képtárgy is, melynél rozsdamentes acél pigmentet használt.

A részletekben rejlik a művészet

Bár egy képtárgy elkészültekor a szín a legutolsó dolog, ami kidolgozásra kerül, gyakran az az első pont, amiből ihletet szerez; például a városban biciklizve, amikor meglát egy izgalmas autót az urbánus dzsungelben. Több munkájához az autóiparban gyakran használt fémes, krómos festéket használja, ami részéről egy tudatosan lázadó választás, mivel szeretné ezeket a képzőművészetben „giccsesnek és túlzásnak” tartott színeket átemelni a galériákba.

glamour plusz ikon A művészet iránti szenvedélyüknek köszönhetik, hogy találkoztak, ma pedig már egy családot alkotnak

A művészet iránti szenvedélyüknek köszönhetik, hogy találkoztak, ma pedig már egy családot alkotnak

Művészetére nagy hatással van még a holland Jan Maarten Voskuil, aki a grandiózus formázott vászon alkotásairól híres; ebben a művészeti stílusban azt élvezi a legjobban, hogy a képek tárggyá alakulnak át, nem ablakként tekintünk rájuk, amelyen keresztül a művész meg akar mutatni valamit. „Ilyenkor a tárgy néz minket, és néha mi is látjuk magunkat benne.” A művész maga is azt szereti, ha a látogatók körbesétálják a képeit, és az apró részletekben vesznek el, nem feltétlenül a kerek egészben.

Árpád munkássága minden részletében visszaköszönnek a neoavantgárd hagyományok, amelyek a képzőművészet és a mindennapi élet közti banális falat hivatottak lebontani. Bár művei elsőre egyszerűségükben meghökkentőek, a laikus szemnek nehéz lehet megfogni:

Narratívája abszolút nincs a dolognak, talán a néző nehezebben tud kapcsolódni, hiszen szeretne fogódzkodókat kapni.

Azonban a fogódzkodó magában a figyelőben van: mire asszociál a fényes felületekről, mit lát bele az inverzen kivágott árnyékba, mi jut eszébe a döntött formákról. Ahogy nézzük a falakon a több éves kísérletezés által megszületett képeket, már én is érteni kezdem mi a megkapó bennük. A művész pedig kimondja a művészetének ars poéticáját: „Színek vannak, formák vannak - ez mind borzasztó egyszerű. Lehet a kortárs néha ijesztő, pedig nem az. Egyszerűen ezt csak be kell engedni.