előfizetésem
Hírlevél
Írónők férfiruhában: George Sand, Szendrey Júlia és Vay Sándor, a nadrág úttörői
Ma már semmi sem tiltja, hogy kifejezetten férfias szabású inget, vagy blézert hordjunk, ráadásul a legtöbb nő eleve gyakrabban vesz elő a szekrényből nadrágot, mint szoknyát. Azonban ez a szabadság és kényelem valójában hosszú küzdelem eredménye, hiszen csak a legutóbbi évtizedekben kezdett közelíteni egymáshoz a férfi és a női divat, a két nem öltözködése évszázadokon keresztül élesen elvált.
A trendek pedig szinte mindig kényelmetlen és bonyolult öltözékeket kényszerítettek a nőkre, olyan ruhákat melyeket sokszor egyedül sem felvenni, se levenni nem tudtak, közlekedni, esetleg munkát vállalni pedig végképp lehetetlennek tűnt. Kik voltak azok a nők, akik mégis a sarkukra álltak, és maguknak követelték a nadrág kényelmét?
Voltak nők, akik azért öltöttek férfiruhát, hogy biztonságosabban utazhassanak egyedül, hiszen a magányos női utasra megannyi veszély leselkedett az utakon. Rengeteg lány és asszony azért vágatta le a haját és húzott egyenruhát, hogy férfitársaikhoz hasonlóan harcolhassanak a háborúban.
Picasso nemcsak a festészetre hatott: divatházak sora tiszteleg munkássága előtt ma is
Mások egyáltalán nem akartak a harctéren hőssé válni, mindössze tisztességes munkát akartak, lehetőleg annyi fizetésért, amennyi a férfikollégáknak járt; ezt pedig nem lehetett máshogy elérni, csak akkor, ha egy az egyben férfinek adták ki magukat. A tizenkilencedik században azonban több olyan írónő is akadt, akiknek egyáltalában nem állt szándékában névtelenül elrejtőzni a férfiruhák mögött. Ehelyett büszkén vállalták a nőiességüket, vagy éppen a férfiasságukat, természetesen nadrágban, gyakran szivarral a kezükben.
George Sand valójában egy arisztokrata hölgy volt
A történelem leghíresebb férfiruhás asszonya George Sand volt, vagyis Amantine Lucile Aurore Dupin de Francueil, aki a tizenkilencedik század elején született Franciaországban, arisztokrata családban. Amantine a korát meghaladóan progresszív nagyanyjának köszönhetően kiváló nevelést kapott, komoly filozófiai alapokkal, emellett szabadon rohangászhatott fiúruhába öltözve a környékbeli parasztgyerekekkel.
Ezután a szokatlan, szabad gyermekkor után a lány ugyan férjhez ment, ahogy mindenki várta tőle, azonban a házasság hamarosan zátonyra futott, és Amantine egyedülálló nőként folytatta az életét, egy olyan korban, amikor az ilyesmi szinte hallatlan volt. A szabadságot persze nem adták sem könnyen, sem pedig ingyen: a válásakor még csak huszonhét éves nőnek le kellett mondania a gyerekeiről és birtokairól is a férje javára.
Így változik az állatvédelmi szemlélet Magyarországon
Mégis, a válása után kezdődött Amantine igazi élete: Jules Sandau nevű szeretője nevéből kitalálta saját írói álnevét, így végül George Sand néven ismerte meg a világ. Vad, szabad évek következtek: Amantine-George utazott, írt, szeretőket tartott; többek között viharos kapcsolata volt Chopin-nel is. A lengyel zeneszerző és az írónő még egy szenvedélyes telet is eltöltöttek Mallorca szigetén, ráadásul a Valdemossai kolostor egyik cellájában, a szigorú szerzetesek társaságában.
Mindeközben a George Sand név egyre ismertebb lett Párizsban, legalább annyira írásai, mint botrányos életmódja miatt. Az írónő ugyanis visszatért gyerekkori szokásához, és ismét férfiruhát kezdett hordani, ráadásul – felháborító módon – gyakran lehetett szivarral a kezében látni. Ha vidéken kilovagolt – természetesen férfinyeregben – a környékbeli asszonyok behúzták a függönyt, nehogy a gyerekeik meglássák az ördögi, férfiruhás nőt.
Ha ez még nem lett volna elegendő, írásaiban Sand már akkor gyakran gendersemleges jelzőket használt, amikor ilyesmiről még senki sem hallott, sőt, kortásai őt magát is néha férfiként, néha nőként írták le, kihasználva a francia nyelv végtelen lehetőségeit és játékosságát. Végül George Sand az 1830-as évek végén egy jogász szeretője segítségével visszaszerezte az ex férjétől mind a gyerekeit, mind a Loire-völgyi birtokait, és Chopinnel együtt itt rendezkedtek be.
Az együtt töltött nyolc év pedig mindkettőjük életművében kiemelkedően termékeny időszaknak bizonyult: Chopin legnépszerűbb zenéi készültek el, és Sand számos regénye megírása mellett egyre aktívabb lett a női jogok területén is, akkor amikor még nagyon kevesen hittek abban, hogy ilyesmire egyáltalán szükség van.
A Loire-völgyi otthon pedig a kor legismertebb művészeit vonzotta Honoré de Balzac írótól Liszt Ferencig.
Szendrey Júlia és Vay Sándor: a magyar George Sandok
George Sand életében ismertebb volt, mint a Nyomorultak szerzője, Victor Hugo, azonban az írónő halála után kritikusainak többé-kevésbé sikerült eltemetniük ezt a formabontó asszonyt. „Egyszer még megismer és megért engem a világ.” – írta egyszer George Sand.
Ha pedig mégsem, az sem számít különösebben, hiszen kinyitottam az ajtót más nők előtt.
Valójában már életében is sokan megértették az írónőt, például a George Sand-nál majdnem negyedszázaddal fiatalabb Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége egészen biztosan. A francia írónőnőhöz hasonlóan öntörvényű lány annak idején az apja kifejezett tiltása ellenére ment feleségül a nyughatatlan költőhöz, aki szülői szemmel valóban nem lehetett a legjobb fogás.
„Virágot senki sem akar lopni” - beszélgetés Dávid Zita festőművésszel
A Petőfi korai halálával tragikusan gyorsan véget ért házasság mégis boldog volt, Szendrey Júlia pedig lubickolt a pesti irodalmi életben, amely jóval szabadabb volt, mint bármilyen addig megismert közeg. George Sandhoz hasonlóan Júlia nemcsak írt, de rövidre vágatta hosszú, barna haját, ha pedig ahhoz volt kedve, nadrágban indult el otthonról, és simán szivarra gyújtott, pont, mint férfi kortársai.
Vay Sándor női névvel, Saroltaként látta meg a napvilágot 1859-ben. Bizonyos források szerint a Vay-család annyira fiúörökösben reménykedett, hogy amikor Sarolta megszületett, elkeseredésükben a kislányt kezdték fiúként felnevelni, aki így már gyerekkorában kitűnően vívott. Azonban az elszegényedő nemesi családból származó lány számára hamar egyértelmű lett, hogy el kell tartania magát, így Vay Sándor néven ő lett az első újságírónő Magyarországon.
Míg George Sand és Szendrey Júlia számára a szivar és a nadrág szabadságharc, Vay Sándornak – akit szintén emlegettek magyar George Sand-ként – az elfogadható élet elengedhetetlen kelléke volt. A saját neméhez vonzódó nőként Saroltának csak akkor volt esélye a boldogságra, ha minden tekintetben férfiként éli az életét.
Így is tett: külföldi egyetemeken tanult, műveit pedig egy férfi szemszögéből, férfihangon írta, és természetesen mindig férfiruhát, pici lábán férficipőt hordott, annyit és úgy ivott, mint egy férfi, valamint a korabeli bordélyházakban is gyakori vendég volt. Sőt, még párbajozott is asszonyokért, ha arra volt szükség.
Ennek megfelelően hiába volt sikeres író, a magánélete mindig is jobban érdekelte a közvéleményt, mint a művei: talán ezzel is magyarázható, hogy Vay Sándornak egy idő után elege lett a pesti belvárosi közegből, és a századfordulón egyre népszerűbbé váló Rákospalotán találta meg a nyugalmát, feleségével együtt.