A világ legegyszerűbb dolgának tűnik, mégis rettentő nehéz - az édes semmittevés művészete

2025. január 24.
Mihályi Barbara: Semmittevés (Doing Nothing, 2021), állóképek a videóból
Mihályi Barbara: Semmittevés (Doing Nothing, 2021), állóképek a videóból
Fotó: Mihályi Barbara

Kevés egyszerűbb dolog van a semmittevésnél, újabban azonban ezt is tanulni kell. Sokan ugyanis nyomasztóan haszontalannak érzik magukat, ha épp nem foglalkozhatnak a munkájukkal, nem képezhetik magukat új irányokba vagy nem tájékozódhatnak a világ dolgai felől ötpercenként. Kikapcsolódás – így is nevezzük a semmittevés bizonyos formáit, kifejezve egyúttal azt is, hogy vannak olyan esetek, amikor be vagyunk kapcsolva, mint egy gép, azaz dolgozunk.

A két állapot közti különbséget manapság egyre nehezebb megragadni, számos munkához csak internet hozzáférés és egy laptop kell, a home office, a szabadúszó lét és az ezekhez hasonló egyéb új élethelyzetek elterjedése révén a munkaidő és a szabadidő határai fokozatosan elmosódnak, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a dologtalanságot időpocsékolásnak érezzük.

Nem is olyan rég a gazdasági kockázat miatt csak a vállalkozásoknak kellett aggódniuk, ha valaki munkát kapott és keményen dolgozott, akkor gondoskodott róla a munkaadója. Ez a helyzet változóban van: kiélezett versenyben sokkal inkább magunkra utaltan kell helyt állni a (munkaerő)piacon. A hustle culture, azaz a törtető produktivitás kultusz korszakában pedig már nem működik tovább a „nyolc óra munka – nyolc óra pihenés – nyolc óra szórakozás képlet sem:

a sikert, a középszerűség meghaladását kemény munkával, állandó túlórázással, plusz feladatok bevállalásával és önfejlesztéssel lehet csak elérni.

Az univerzum jelenleg legsikeresebb embere, Elon Musk is azt vallja, hogy heti negyven óra munkával nem lehet igazi változást elérni, mert a nagy dolgok véghezviteléhez teljes odaadásra van szükség. Ezek után hogy érezze magát önfeledten az ember?

Kell egy kis áramszünet

A kikapcsolódás nem csak az „emberi munkagép„ üzemmódból való kilépést jelentheti, hanem az internettől és a közösségi oldalaktól való szándékos - időleges és teljes - elzárkózást is. „Azok vagyunk, amire odafigyelünk” – írja Jenny Odell képzőművész A semmittevés forradalma címmel magyarul is megjelent bestsellerében (How to Do Nothing, 2019), amely mint egy jóféle kézikönyv, hasznos példákat kínál olvasója számára ahhoz, hogyan lassítsunk le, hogyan térjünk ki a mentális egészségünket fenyegető erők elől, más szóval, hogyan lazítsunk.

glamour plusz ikon Ezek a 4+1 napos munkahét előnyei a szakértő szerint

Ezek a 4+1 napos munkahét előnyei a szakértő szerint

Az információs túltelítettség korszakában, amelyben a közösségi média és az okostelefonjaink a figyelmünkkel kereskednek számtalan figyelemgazdasági problémára kell megoldást keresnünk. Gyakorló, amatőr madármegfigyelőként Odell egyik javaslata, hogy a figyelmünket ilyenkor a természeti jelenségekre irányítsuk, ellenállva a profitorientált technológiai környezet elvárásainak, amelyben bármi, ami a munkára és az önfejlesztésre használható idő tartamát csökkenti, az túlságosan drágának számít.

A különböző esettanulmányok között szerepel egy igen érzékletes példa: az egyik művésztárs barátja, Scott Polach, Biztatás a tapsra címen szervezett előadást még 2015-ben egy San Diego melletti, kisebb Csendes-óceáni partszakaszon. A rendezvénykordonokkal leválasztott részen nyolc fő számára biztosított ülőhelyet a naplemente megtekintéséhez. A nyilvános eseményre - akárcsak egy színházi előadásra -, előre meghirdetett időpontra kellett érkezni.

A vendégeket egy ceremóniamester fogadta, aki köszöntőt mondott, majd kérte, hogy kapcsolják ki telefonjukat, emlékeztetve a jelenlévőket, hogy az esemény alatt tilos fényképezni. Miután lement a nap, a nézők megtapsolták a „produkciót”, a szervezők pedig az est lezárásaként frissítőkkel kínálták őket. Polach tehát saját színházi előadás létrehozása helyett a nézők figyelmével játszott: mesterséges térbeli helyzetben irányította a jelenlévők tekintetét, befolyásolta a lelkiállapotukat.

Egy olyan szituációt teremtett, amelyben a világ szépségei, különleges vagy épp hétköznapi jelenségei felülértékelődhetnek, csupán azáltal, hogy időt áldoztak rá a résztvevők. A könyvben található legtöbb példa valamilyen ehhez hasonló mindfulness gyakorlat, amellyel figyelmünket szándékosan és ítélkezés-mentesen a jelen pillanat felé fordíthatjuk, és ezeket a röpke ideig észlelhető belső és külső tapasztalatokat tudatosíthatjuk.

glamour plusz ikon Az elme edzőterme: Mindfulness a biohacking legújabb dimenziója

Az elme edzőterme: Mindfulness a biohacking legújabb dimenziója

„Dolce far niente”

Sokszor csak akkor engedjük meg magunknak a teljes kikapcsolódást, ha valamilyen egészségügyi probléma miatt valóban kidőlünk. Nem ritka az olyan helyzet azonban, amikor magát a betegséget is az okozza, hogy nem tudunk nap mint nap lazítani, a stressz állandósul. Mihályi Barbara intermédia művész diplomamunkája, a Láthatatlan betegségem a saját nőiességéről és az akkor nemrégiben diagnosztizált vastagbél-gyulladásáról szólt.

A betegség lelkileg és testileg megterhelő pillanatai inspirálták a fotóit, és őszinte, dühös, sértett, szókimondó szövegeit. Ezekben beszél a nőkre háruló teljesíthetetlen elvárásokról, és arról is, hogy ezzel kapcsolatban, sajátos önvizsgálata tanulságait összegezve szerinte miért alakult ki a betegsége. Mihályi Barbara a diagnózist követően életmódot váltott, a sportolás, a tudatos étkezés mellett önszeretet-gyakorlatokat dolgozott ki magának. Megváltoztatta a gondolkodását a testéről:

elkezdett kapcsolódni hozzá, csodálni, figyelni rá.

Ebben az időben költözött Olaszországba, ahol ezt az egész fordulatot valamelyest megkönnyítette az új kisvárosi környezet, az olasz életszemlélet belsővé tétele is, amelynek része a „dolce far niente”, azaz édes semmitevés gyakorlása is. Semmittevés címet viselő videósorozatát (Doing Nothing, 2021) már az ott töltött karantén ideje alatt készítette, amelynek témája a XXI. századi teljesítmény- és cselekvés-orientált világ, a pénzgyűjtés, az állandó produktivitás, és az ehhez kapcsolt boldogságélmények kritikája.

glamour plusz ikon Terápiás zene nem létezik, bármilyen műfaj képes hatékonyan működni terápiás környezetben - beszélgetés Paár Julianna zeneterapeutával

Terápiás zene nem létezik, bármilyen műfaj képes hatékonyan működni terápiás környezetben - beszélgetés Paár Julianna zeneterapeutával

Mihályi Barbara – az önjelölt YouTube-er coach szerepét felvéve – a finom humorral mutat be különböző irányadó semmittevési pózokat, jó választásnak tartott helyszíneket a dologtalanságra (műteremben, frissen elkészült festmény mellett, tó közepén).

Mini szeánszait online, széles körben megosztott munkájával egyszerre őszintén és ironikusan hangsúlyozza ki, hogy mennyire kevés időt fordítunk a nyugalomra, a befelé figyelésre. Arra az igazi semmittevésre, amikor csak ülünk és próbálunk magunkra, a pillanatra, a környezetre koncentrálni.

Ma sem voltam a strandon

Benczúr Emese képzőművész érzéki konceptuális munkáiban rövid szövegeket, szavakat használ fel, amiket valamilyen jelentéssel bíró hordozón, gondosan kiválasztott eszközök segítségével jelenít meg. Alkotóként gyakran tematizálja és kommentálja a szabadidő és a munka viszonyát, a kötelességteljesítés szükségletét, a hasznosságot vagy éppen haszontalanságot.

Ma sem voltam a strandon részhez: Benczúr Emese: Ma sem voltam a strandon (2021)
Fotó: Benczúr Emese

Ma sem voltam a strandon (I Didn’t Go to the Beach Again, 1994) című alkotását 1994-ben egy egész nyáron át hímezte három különböző színű, csíkos nyugágyvászonra, mialatt természetesen valóban nem jutott el a strandra. A fürdőzésre és napozásra alkalmas vízpart kivételes nyilvános tér, ahol a nyugalmat élvező, ”kikapcsolt” emberek változatos megnyilvánulásai és a különféle furcsa vízparti jelenségek keresetlen összhangba kerülhetnek.

glamour plusz ikon Hogyan szelídítsük meg a belső kritikusunkat?

Hogyan szelídítsük meg a belső kritikusunkat?

A strand az önfeledt időtöltés kitüntetett helyszíne, ahol az emberek pihenhetnek, hódolhatnak a hobbijaiknak, napozhatnak, ehetnek-ihatnak, vagy olvashatnak – vagyis a kikapcsolódás megannyi formáját gyakorolhatják. Benczúr Emese saját bevallása szerint alapvetően elég lusta, abban viszont, amit szeret csinálni, nagyon szorgalmas. A nyugágyak hímzésével egyrészt azzal kísérletezett, hogy van-e elég energiája és kitartása egy ilyen projekthez, másrészt megtanulta, hogy

monoton, másfajta figyelmet igénylő, fizikai munkával mennyire mélyre lehet jutni az önvizsgálatban.

A Ma sem voltam a strandon egy saját kézzel létrehozott alkotás, amellyel Benczúr Emese egyfelől rámutat a befektetett munka súlyának problematikájára. Másfelől arra is felhívja a figyelmet, hogy a szabadidő eltöltése – a fogyasztói kultúrában, ahol a szabad idő szabadidővé, azaz olyan tartammá alakult, amit az emberek piacon vásárolt javak és szolgáltatások igénybevételére épülő tevékenységekkel töltenek meg – nem feltétlen egyenlő a valós kikapcsolódással.