Bár minden kamasz megnézné ezt a filmet: a Jó reggelt, búbánat! üzenete örök

Kevés filmet vártam ennyire, mint ezt! A Jó reggel, búbánat alapjául szolgáló regény kamaszkorom egyik legfontosabb olvasmányélménye volt, annyira együtt rezegtem minden mondatával, hogy hatszor olvastam el egymás után a nyári szünetben.

Ez valószínűleg nem véletlen: Francoise Sagan 17 évesen, néhány hét alatt írta meg 1953 nyarán, ami a mű spontán, érzelmekkel telített hangulatán is visszaköszön. A regény merész és szenvedélyes stílusban írja le a kamaszkor szabadságvágyát, a szépség iránti fogékonyságát, a szerelemre utáni vágyakozást és az életkorra jellemző, mindenben tragédiát sejtő érzelmi hullámvasutat.

A címe (Jó reggelt, búbánat) Paul Éluard egyik versének sorából származik, és tökéletesen összefoglalja a mű kettősségét: az életöröm és a mély, megindító melankólia együttélését. A könyv megjelenését követően óriási hatással volt a francia és nemzetközi irodalomra, világszerte bestseller lett, és számos nyelvre lefordították.

Ezért meglepő, hogy mindössze két film készült belőle: az első, amerikai adaptáció 1958-ban, a kor legnagyobb sztárjaival – a kamaszlány, Cécile alakját Jean Seberg formálta meg, aki két évvel később Jean-Luc Godard korszakalkotó filmje, a Kifulladásig főszerepében vált világhírűvé Jean-Paul Belmondo oldalán. A most mozikba került változat francia gyártású produkció, de Durga Chew-Bose kanadai rendezőnő munkája, nemzetközi szereplőgárdával.

A tini, aki megszervezte minden idők leghíresebb improvizatív jazzkoncertjét

Mostohaanya a képben

A film 110 perces hosszával egy belső utazásra hívja a nézőt, átszőve a 18 éves Cécile nyári kalandjaival a francia Riviérán, ahol bohém, jóképű apjával és annak élénk, fiatal barátnőjével nyaral. A lány és az apa teljes érzelmi szimbiózisban élnek a lány anyjának halála óta, a barátnő, Elsa pedig elfogadja ezt a helyzetet és Cecile barátnőjévé válik. Hármuk kapcsolódása inkább egy egyenrangú baráti társaság köteléke, mint szülő-gyerek kapcsolat.

A gondtalan, örömteli napokat azonban hirtelen megzavarja Anne – az elhunyt édesanya egykori barátnője –, aki teljesen felborítja a családban működő dinamikát és vele Cécile békés világát: Anne ugyanis felnőtt, aki nemcsak Cécile-t, hanem az apját is gyerekként kezeli. Meglepő módon a férfinak jól esik, hogy újra támaszkodhat valakire és a halott feleség iránti nosztalgia, a közös emlékek felidézése is közel hozza őket egymáshoz Anne-nel, akivel úgy döntenek, hogy összeházasodnak.

Elsa elhagyja a házat, Cécile pedig ott marad egyedül megbabonázott apjával és a „gonosz mostohával”. A lány kétségbeesetten próbálja visszaszerezni az irányítást és végzetes következményekkel járó tervet eszel ki, hogy megszabaduljon Anne kontrolljától.

70 éves történet új köntösben

Durga Chew-Bose rendező újszerű, kortárs megvilágításba helyezte a 70 éves történetet: több interjúban is elmondta, hogy számára nem csupán a forrásmű újrafeldolgozása, hanem egy mélyebb érzelmi utazás megmutatása volt a cél. Minden esetben hangsúlyozta, hogy milyen fontosnak tartotta a karakterek belső vívódásának aprólékos ábrázolását, miközben a modern kor feszültségeit – az identitáskeresést, generációk közötti különbségeket és a társadalmi elvárásokat, sőt az okoseszközök használatát, az azzal való visszaélést – is szerves részévé tette az alkotásnak, ezáltal a klasszikus életérzést mai, dinamikus formanyelvre fordította.