előfizetésem
Hírlevél
A kortárs táncelőadásoknál nagyjából megszoktuk a színpadi meztelenséget, de ebben a sorozatban a néző is felvállalja a maga meztelenségét
Fotó: Varga Kinga
Egy rendhagyó életpálya harminc éves jubileumát ünnepli az idén ötven éves Ladjánszki Márta táncművész, koreográfus. A kettős évforduló kapcsán színpadi munkásságát összegző válogatássorozattal lépett több estén át a közönség elé, három évtized távlatából is emlékezetes darabjait felújítva.
Mindezekről, valamint a testet érintő tabukról, táncos és közönség közti bizalomról beszélgettünk - az alkotói függetlenséget szolgáló megfejtések közt kis kitérővel a hieroglifákra is. „Ez egy pikáns előzménye a történetemnek” - kezd bele a beszélgetésbe Ladjánszki Márta.
Amennyiben?
Amennyiben fűszerezi a kapcsolódásaimat. Érettségi után nem sokkal, négy évig dolgoztam a Soltész Rezső szakmai lapjainak szerkesztőségében, ahol zenészek kézírással beadott cikkeit gépeltem be a számítógépbe. Akkor úgy éreztem, hogy más hieroglifákat is meg tudnék fejteni…
Mikor kezdtél tánccal foglalkozni?
Voltak különböző szárnypróbálgatások, gyerekként magánképzésben tanultam klasszikus balettet és sportoltam is. A gimi után kezdtem újra táncolni, egyrészt Regős Pali bácsiéknál, akik a Műegyetemen amatőröknek szerveztek intenzív mozgásra lehetőséget adó kurzust nyaranta. Másrészt volt egy színházi próbálkozásom is, esti képzéssel, ahol a mozgásórákon „becsengettek” nálam: úgy gondoltam nekem ezzel valamit kezdeni kell. Később találkoztam Csabai Attilával, akivel megalapítottuk a kompMánia formációt.
„Nem láttam kiutat, gyógyszerfüggő és pánikbeteg lettem” - beszélgetés Horváth Renátó táncművésszel
Ami a kilencvenes években induló legendás kulturális kezdeményezések egyike volt a kortárs tánc terén.
Számomra mindenesetre ekkor indult a komolyabb táncos- és színpadi lét. Komplexen gondolkodtunk, Attila kirakatrendező sulit végzett, nagyon közel álltak hozzá a színek, a formák. Engem elsősorban a mozgás precizitása érdekelt: jól kiegészítettük egymást. Hajszobrászokkal is dolgoztunk, volt, hogy kék hajjal jártam be a szerkesztőségbe. És magunk varrtuk a kosztümöket is…
A 30/50 jubileumi eseménysorozatod egyik, RS9 béli előadásán a jelmezek is fókuszba kerültek.
A harminc éves alkotói pályafutásom néhány kosztümjébe most új táncosok bújtak bele, és ezekbe új életet leheltek az improvizációk során. Minden egyes jelmeznek színpadi múltja volt és többnyire én magam készítettem őket. A textileket éppúgy szeretem, mint a színpadi meztelenséggel foglalkozni.
A jubileum alkalmából felújítottad azt a szólódat is, amivel, mint mondani szokás, berobbantál.
Az volt az első emblematikus munkám, az Egy című szólóm, amit a Pálos István vezette Mozdulatművészek Háza kezdeményezésére indult szólótáncversenyre készítettem.
És amit meg is nyertél.
Egy flitteres, piros naciban, meztelen felsőtesttel mentem színpadra - és a spicc cipőt a kezemre húztam fel. Technikailag nagy kihívás volt, most ezt már látom, mert Mórocz Eszter, akinek a jubileumi előadásra átadtam ezt a szólót, egy tehetséges, fiatalabb korosztályt képviselő táncos, ő is nagyon sokat dolgozott vele. Tizenegy percen át alig áll két lábon: eleve egy fejjel lefele helyzetben, ahol el lehet játszani, hogy a kéz a láb…
Ahogy ebben a jubileumi időszakban, úgy az elmúlt évtizedekben is jelen voltál a nemzetközi porondon.
Sokat jártunk sokfelé… Idén ősszel ez egy intenzív időszak volt, de marha sokat kellett dolgozni érte. Küzdelmes minden egyes lehetőséget megtalálni, megragadni.
Saját magad menedzsere vagy?
Nagyjából igen, bár szeretném, ha lenne segítségem ebben.
Már benne voltál jócskán a gyakorlatban, mikor úgy döntöttél, hogy elvégzed a Táncművészeti Egyetemet.
Az én generációm nem arról híres, hogy előbb lediplomázott és aztán csinálta a művészetet, hanem pont fordítva: huszadrangú volt, hogy van-e papírja róla. Csináltuk, éltük az alkotást. Egyébként egy törvényi szabályozás miatt kellett a diploma, én akkor már jó ideje a Berger Gyula által alapított L1 Egyesület művészeti vezetője voltam, és azt gondoltam, hogy legalább nekem legyen meg az a papír (szakirányú diploma).
Mi lettél?
Modern táncos és próbavezető és táncpedagógus. Papíron is.
Visszatérve a jubileumhoz: a 30/50 eseménysor előadásait milyen helyszín fogadta be?
Az RS9+ Vallai Kert, valamint az Artus Stúdió. A Trafóban pedig az emblematikus szóló előadásaim kerültek elő, szám szerint négy, amiből kettőt vettem vissza a saját testemre, kettőt pedig betanítottam. Minden egyes alkalommal más-más összeállítás volt, harminc év előadásaiból válogatva.
Érdekes megfogalmazás ez a „visszavettem a saját testemre”…
Csak gondolj bele, hogy huszonegynéhány évvel ezelőtt egy fiatal test indította el ezeket a koreográfiákat… Nagy kihívás volt számomra, hogy visszadolgozzam magam, mert bizonyos dolgokat már nem csinál az én ötven éves testem. Persze, van, amit jobban csinál, mert sokáig csinálta. Szerencsére megugrottam ezt a lécet.
Beyond Flesh - Hagyjatok, minket nőket idősödni, ráncosodni, őszülni, félelmek, műtétek, szégyen, ageizmus, lehetetlen elvárások nélkül
Ahogy a többit is: volt olyan előadás a felújítottak közt, amiben rengeteg szereplőt „mozgatsz”.
Tizennégy táncost és két zenészt, a Széki Lucában. Ez volt a Trafóban a második estém. Már 2013-ban sem volt egyszerű összeszervezni, amikor eredetileg ezt a csoportos darabot csináltam. Ez egy kőszínházi produkcióban is nagy stábnak számítana… A régi felállásból három „ős-Lucám” maradt, azok, akik most is vállalták a fellépést – időközben a többiek vagy elhagyták az országot, vagy pályaelhagyóvá váltak.
Kicsit már a jövőbe vezet az a kezdeményezésed, ami nem csak idehaza, de a világban is kuriózum. A meztelen nézők bevonásával előadott produkciókra gondolok, amikben te, és előadótársaid is meztelenül játszotok.
A kortárs táncelőadásoknál nagyjából megszoktuk a színpadi meztelenséget, de ebben a sorozatban a néző is felvállalja a maga meztelenségét – ami egyben közösségépítő vállalás is. Nekem most négy előadásom van, és mellette workshopom is, ahol egyfajta érzékenyítés történik.
Honnan indult ez a történet?
A naturisták 2007-ben kibérelték a Lankadó extázis - A test nem tabu című előadásomat, ami a meztelenséggel foglalkozott. Nekik az alcím ragadta meg a fantáziájukat. A naturista szemléletmód az FKK, Frei-Körper-Kultur, Németországból eredeztethető. Színházi előadás kapcsán viszont az első aktivitás a velünk közös kezdeményezés volt. A naturista közeg számára az újítás, a fiatalítás is kihívás – ami, érdekes módon Litvániában éppúgy nem probléma, mint ahogy az sem, hogy egyre több nő merjen élni a lehetőséggel.
Említetted, hogy Litvániában nemrégiben workshopot is tartottál.
Igen, és az arra jelentkezők többsége nő volt, ebből látszott az is, hogy még mindig a nők számára fontosabb, hogy megszabaduljanak a hétköznapi béklyóktól, amiben élünk.
„Rengeteg elfojtást, ki nem beszélt érzést hordozok, amiket a darabjaimon keresztül próbálok kiadni magamból” – Interjú Feledi Jánossal
A nézők a hagyományos, passzív szerepben vannak olyankor, mikor meztelenek, vagy bevonjátok őket is az előadásba?
Előadása válogatja. A négy előadásom közül az egyikben a nézőtér hagyományos. Egy másikban viszont a szólóm picit meg van bolondítva egyfajta többlet-reagálás lehetőségével. Például a nézők helyet változtathatnak: ráirányítom őket, hogy ettől ne ijedjenek meg. És van két előadásom, amiben meg is osztjuk a színpadot velük, így ők is részesei a színpadi eseménynek, sőt interakciókra is van lehetőség.
Hogy oldódnak fel a nézők ennyire?
Az egész lényege a bizalom, amit nekem kell felépítenem a nézőinkben, főleg azokban, akik először élik meg a közös meztelenséget. Ezt szerencsére eddig mindig sikerült elérnem, többek közt az olyan érzékenyítő workshoppal, mint amit októberben Litvániában is csináltunk. A workshop résztvevőivel két helyszínen is prezentáció formában megmutattuk, amin dolgoztunk, már-már előadás-szerűen. Kaunasban szinte minden néző be is mozdult az akciókba, részt vettek, táncoltak, nagyon izgalmas volt.
Smink és haj: Marencsák Zsófia