Lakos Nóra, a Véletlenül írtam egy könyvet rendezője: „Egy film mindig hatással van a nézőre és én a pozitív példában hiszek”

2025. február 4.
Lakos Nóra rendező a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál alapítója is egyben, szívügye hát, hogy egyre több, minőségi családi filmet láthassanak a magyarok is
Lakos Nóra rendező a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál alapítója is egyben, szívügye hát, hogy egyre több, minőségi családi filmet láthassanak a magyarok is
Fotó: Kocsis Judit

Január közepén került a magyar mozikba a Véletlenül írtam egy könyvet, ami sok évtizedes űrt tölt be az ifjúsági-családi filmek piacán. Erről beszélgettünk a film rendezőjével, Lakos Nórával, aki az alkotói maximalizmus mellett valódi küldetéstudattal kezeli a célcsoport, a gyerekek és szüleik igényeit is.

Már a film kezdetén nagyon szembeszökő, hogy sokat dolgozol alapszínekkel. Eltervezett elem volt, hogy ezekre koncentráltok?

Igen - mikor írtam a forgatókönyvet, akkor csak azt tudtam, hogy szeretném bátran használni a színeket. Mikor kerestük a fő helyszínt, rátaláltunk egy Bauhaus-házra a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepen és eldöntöttük, hogy ez legyen a főszereplő család otthona, beugrott nekem, hogy a Bauhaus világa jó alap lesz. Kapcsolódik történethez – a film alapjául szolgáló holland regény is a földön jár, nagyon őszinte, de közben van benne egyfajta játékosság. A Bauhaus, mint építészeti stílus is ilyen.

Hogy lehetett ezt a gondolatmenetet átültetni a filmbe?

Ez lett az irányadó út az alkotótársak számára, a Bauhaus az alapszíneket használja, piros, kék, fehér és sárga. Ezért ez volt a jelmeztervező, a díszlettervező és az animációs csapat szabásmintája is, ez segített a jelmez, a díszlet és az animáció egyben tartásában. De még ezzel a vezérfonallal sem volt egyszerű mindent összehangolni. Ebben a filmben az átlagosnál jóval több, összesen 195 jelenet van, tehát nagyon sokat kellett sakkoznunk.

Én ebben maximalista vagyok, fontos, hogy a kis részletek is jól működjenek, nem mindegy, hogy ki milyen ruhában van a másikhoz képest és hogy milyen a háttere. Lányi Fruzsina jelmeztervező - aki egyébként a féltestvérem - és Szurdi Juci látványtervező sokat segítettek az irányvonal tovább gondolásában és együtt is jól tudtak dolgozni.

Lídia, az írónő világa viszont élesen eltér ettől a koncepciótól – miért?

Lídia (Zsurzs Kati) egy kicsit időn és téren kívülálló, így nem kapcsolódik szervesen a többi jelenethez: mikor Nina, a főszereplő elmegy Lídiához, az idős írónőhöz íróleckéket venni, az elején még kronológiában vagyunk, de nagyon hamar elkezdünk ugrálni időben és térben. Ez lehet, hogy egy visszaemlékezés, lehet, hogy egy képzeletbeli esemény, lehet, hogy egy jövőbeli dolog – mindig valami más.

Az íráson keresztül ő vezeti át Ninát egy bonyolult lelki folyamaton, ezért egy különálló szegmens ebben a mátrixban, így szándékosan egy másik, varázslatos világot teremtettünk neki, ami az írás csodáját és a belső lelki utak burjánzását is szimbolizálja.

Lídiával kapcsolatban az volt az érzésem, hogy a felnőtt női karakterek közül ő a legkidolgozottabb. Jól érzékelem?

Anette Huizing, aki az eredeti regény írója, egy Lídiához hasonló korú írónő. Szerintem ő ezzel a karakterrel tudott a leginkább azonosulni. Lídia egy nagymamafigura, egyben mentor és nagyon sokoldalúan mutatkozik be a filmben. A regényben az anya (Lovas Rozi) karaktere például kevésbé volt kidolgozott, ezért ott számos új jelenetet írtam, ami segít a főhős aktív keresésében, hogy a történet végére összeálljon számára egy saját, személyes kép a rég elvesztett anyukájáról az emlék morzsákon keresztül.

A Véletlenül írtam egy könyvet az első hazai zöld filmes produkció
Fotó: Kocsis Judit

A Mátray László által megformált apuka karaktere elég idealizáltnak tűnik a kelet-európai körülmények között – az eredeti regény nyilván egy másik társadalmi közegben íródott, nem merült fel, hogy ilyen szuperapuk errefelé nem nagyon teremnek?

Én úgy érzem, hogy komoly változás indult be ezen a téren itthon is szerencsére, és egyre több az igazán aktív, érzékeny és gondoskodó apuka. Emellett minden karakterben valamelyest benne vagyok, de amikor írtam a forgatókönyvet, akkor az apával különösen erősen tudtam azonosulni. Ebben a történetben egyszerre kell apának és anyának is lennie, mivel egyedül neveli a gyerekeit.

Őt egy felelősségteljes apukának álmodtam meg, aki minden családtagnak próbál valamelyest megfelelni, miközben a saját érzelmeit kicsit elnyomja, viszont ezt a művészetébe tudja beletenni (animációs filmeket készít), ezért volt fontos számomra, hogy a filmben készüljön egy saját animációja, amit bemutatunk és ezen keresztül az apa érzelmi világa is megjelenik. Ezen kívül ez egy családi film, amire az apukák is beülnek és az apa karakterén keresztül tudnak kapcsolódni ehhez ez az egyébként sok szempontból női történethez.

Mátray László könnyen ráhangolódott az apukaszerepre?

Benne szerintem él egy ösztönös apa, amit még nem tudott megélni, mert ő még nem apuka a valós életben, de ezt ebben a szerepben gyönyörűen tudta hozni. Nagyon-nagyon eltalálta ezt a karaktert – érdekes és izgalmas feladat volt számára, és jó volt vele együtt dolgozni ezen. Az is sokat segített, hogy ismerte a Nina szerepét alakító Demeter Villőt, hiszen Villő apukája Mátray Laci gyerekkori legjobb barátja.

Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön nőttek fel, ez a casting során véletlenül derült ki számomra is, emiatt volt egy erős kémia köztük, egy ösztönös óvás Villő felé, ami visszaköszön a vásznon is.

glamour plusz ikon Szimler Bálint, a Fekete Pont rendezője: „Perspektíva, pénz és az előremutató döntések hiányában csodálatos emberek tartják lélegeztetőgépen az oktatást”

Szimler Bálint, a Fekete Pont rendezője: „Perspektíva, pénz és az előremutató döntések hiányában csodálatos emberek tartják lélegeztetőgépen az oktatást”

Nagyon érzékenyen kezeled a mozaikcsalád szerepét a történetben, ez is a regényből fakadó elem?

Én is mozaikcsaládban nőttem fel, a szüleim elváltak, majd újra házasodtak, így ez egy erős azonosulási pontot jelentett számomra. A regényben a volt nőkről például nincs túl sok utalás, de nyilván az alaphelyzet, hogy egy új nő érkezik a családba, megadja ezt az alaptémát is. Ma Magyarországon nagyon gyakori a mozaikcsalád és ebben a filmben fontosnak tartottam, hogy a történeten keresztül beszéljünk erről a helyzetről és arról, hogy fontos, hogy a gyerekek bevonásával hozzanak meg döntéseket és minden helyzetet őszintén kezeljenek.

Ez hatalmas biztonságot tud adni egy gyereknek: hogy nincs mindig mindenre rákényszerítve, és nem a feje fölött döntenek a sorsáról, hanem figyelembe veszik az ő szempontjait is, és megértik az álláspontját. Egy film mindig hat az érzelmekre és én a pozitív példában hiszek. Személyesen, a saját életemben is ez volt a tapasztalatom: a lányom kamaszkorában, az összes nehézségénél azt éreztem, hogy meg kell várni azt a pontot, amíg ő nyitottá válik egy következő lépésre, a saját és a családi életben is arra, hogy tovább tudjon lépni, vagy hogy nyitottá váljon egy új helyzetre, egy új emberre – ilyen helyzet nagyon sokszor adódik a mozaikcsaládoknál.

A filmben ez Detti (Rujder Vivien) karakterével kapcsolatban merül fel, mikor az apuka elfogadja Nina ellenérzéseit: érti, figyel rá, és nem kényszerít rá semmit, hanem megvárja, hogy a gyerek megértse, nyitottá váljon, és érzelmileg képes legyen arra, hogy befogadjon egy új embert a családba.

Mennyi idő alatt találtad meg a főszereplő kislányt?

Demeter Villőt 300 gyerekből választottam ki egy másfél éves casting folyamat során. Az első casting kör után kiderült, hogy csak egy évvel később fogunk tudni forgatni, mint ahogy elsőre megálmodtuk, Ezért 8 hónappal később újra visszahívtuk Villőt, azzal, hogy ha nem növi ki a szerepet, akkor lehet, hogy megkapja. Egy centit sem nőtt, azzal szoktam viccelődni, hogy ebből is láttam, hogy mennyire elkötelezett.

Miután őt kiválasztottuk, elkezdtük keresni az apukát, több emberrel készült próbafelvétel, de itt hamar kiderült, hogy Mátray Laci lesz a tökéletes választás. Ezt követte a többi gyerek és a női karakterek: a szigorú, de szerethető nagynéni (Tenki Réka), Detti, akibe az apa végül beleszeret, és Lídia, a mentor.

Lakos Nóra és a film főszereplőja, a Ninát alakító Demeter Villő
Fotó: Kocsis Judit

A gyermek gyászfeldolgozás folyamatában elmerültél az írás során? Dolgoztál szakmai segítőkkel ezen a téren?

Alapvetően a regény maga nagyon hiteles és nagyon pontosan visz végig ezen az úton. Úgyhogy nekem ilyen szempontból nem volt nagyon sok feladatom, de utánaolvastam, mesepszichológia és terápiás oldalról is. Igazából most utólag látszik: több olyan nézői visszajelzést is kapunk, hogy hasonló helyzetet átélt szülők, vagy épp kamaszok írnak nekünk, hogy mennyire magukra ismernek és milyen hitelesnek érzik a történetet.

Egyébként hiszel az írás és általában a művészet traumafeldolgozó erejében? Ez számodra működik?

Igen, nekem nagyon. Én írok kézzel naplót is, forgatókönyveket is, számomra elképesztő felszabadulás, stresszoldás, de segít összeszedni a gondolataimat, segít megérteni, hogy ha nem tudom, miért vagyok ideges, vagy miért van bennem valamilyen feszültség. Írás közben az ember lenyugszik, a rohanásban kénytelen magához visszatérni és fókuszálni egy kicsit.

A lányom is írt egy regényt tizenéves korában, ami kifejezetten a kamaszkori nehézségei feldolgozásáról szólt Spicc, pipa címen, amit a Móra kiadó adott ki, mikor 17 éves volt. Tehát ebből a szempontból nagyon hasonló a lányom története a regény történetéhez: ő is véletlenül írt egy könyvet. Ezért amikor pár évvel később rátaláltam erre a regényre, azonnal összekapcsolódtam vele és tudtam, hogy ezt nekem filmre kell vinni.

Nagy hiány van családi filmekből, de a téma nem könnyű – könnyen találtál partnereket a megvalósításhoz?

Szerencsére Anette Huizing, a regény szerzője, akit első körben megkerestem a kiadóján keresztül, kezdettől fogva nagyon lelkes volt a megfilmesítést illetően. Az alaptörténet egyik legnagyobb kihívása az volt, hogyan tudjuk vizualizálni azt, hogy valaki könyvet ír, de végül rengeteg ötletet tudtunk belevinni és az animációs betétekkel kiegészítve nagyon vizuális lett. Ezt követően magyar oldalról a JUNO11 csapata is rögtön nyitott volt a történetre.

glamour plusz ikon Tarnóczi Jakab, a rendező, aki szereti, ha a nézői fegyelmezetlenek

Tarnóczi Jakab, a rendező, aki szereti, ha a nézői fegyelmezetlenek

Miért tartod fontosnak a családi filmek kultúrájának az újraélesztését?

Hú, minimum egy egész órán keresztül tudnék erről beszélni! Itthon több évtizedes hiánya van a gyerekeknek készült minőségi élőszereplős mozifilmnek. Ez oda vezetett, hogy felnőtt több generáció úgy, hogy nincs gyerekkori élménye a magyar filmekhez kapcsolódóan, ezért nem ismeri a magyar színészeket és nem feltétlenül nyitott ezért később sem a magyar alkotásokra.

Én elég rég kezdtem ezzel foglalkozni, most tíz éve dolgozunk gyerekekkel a Gyerekfilm Akadémia keretében, emellett hét éve megalapítottam a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált, azzal a céllal, hogy a fiatal közönségnek szóló, minőségi filmeket mutassunk be a világ minden tájáról a magyar nézőknek. Eleinte a személyes, alkotói kíváncsiság vezetett, hogy akár a környező országokban, akár más területein a világnak milyen filmeket készítenek gyerekeknek, fiataloknak, és ezekbe teljesen beleszerettem.

Elkezdtük ezeket a filmeket vetíteni a Cinemira keretében, de nyilván nem csak nekem tűnt fel, hogy itthon évtizedek óta nem készülnek magyar filmek a családoknak, gyerekeknek. Amikor a lányomnak magyar gyerekfilmet akartam mutatni, harminc évre kellett visszanyúlnom. Emellett azt is fontosnak tartom, hogy ezek az alkotások komolyan vegyék a gyerekeket és az életük mindennapi problémáival és örömeivel találkozzanak a vásznon.

A Véletlenül írtam egy könyvet is ilyen, mer komoly kérdésekről beszélni, mint az első szerelem, a testvérharc, a veszteség feldolgozás, az írás, mint terápiás eszköz, de az első menstruáció is megjelenik benne. Ezek mind olyan témák, amelyekhez tudnak kapcsolódni és amelyek segíthetnek a fiataloknak, vagy a teljes családnak, hogy a közös mozizás után elinduljon ezekről egy beszélgetés.

Háromszáz gyerek közül választották ki Demeter Villőt
Fotó: JUNO 11 Pictures

És hogy jött össze ez a holland koprodukció?

Sümeghy Claudia vezető producerrel szerettük volna nemzetközi koprodukcióban megvalósítani és mivel holland az alapregény, minden szempontból egyértelműnek tűnt, hogy ez lenne a legjobb út. Hollandiában rengeteg gyerekfilm készül, és volt egy, ami az egyik kedvencem volt az elmúlt évekből és a Cinemirán is vetítettük. Ennek a filmnek a holland gyártócégét kerestük ezért meg, és nekik is tetszett az ötlet.

Nem sokkal később 2021-ben Hollandiában a Cinekid fesztiválon megnyertük a legjobb filmterv díját - az Eurimages Koprodukciós díját. Ötéves folyamat volt az ötlettől a bemutatóig és nagyon örülünk, hogy azóta több nemzetközi díjat is nyertünk, illetve hogy a magyar közönség is ennyire szereti és sokan nézik a mozikban. Külön öröm, hogy ősszel Hollandiában és Belgiumban is bemutatják a filmet.

Ez az első magyarországi zöld filmes produkció. Amit te egyébként a személyedben, az életben képviselsz, mennyire tudtad kiterjeszteni magára a filmre meg a produkcióra ebből a szempontból?

Közel áll hozzám is ez a szemlélet, például mindig is biciklivel közlekedtem és a filmjeim főszereplői is bringáznak. Ez önmagában lehet egy jó minta. Nincs is autóm, jogosítványom sincs, úgyhogy ez az egész nagyon messze áll tőlem. A teljes stáb kulacsból ivott (ahogy én is) és ezzel rengeteg műanyag palack használatát tudtuk elkerülni, szelektíven gyűjtöttük a szemetet, stúdió helyett nagyon nagy részt valós helyszíneken forgattunk, sok jelmezt béreltünk, vagy varrattunk vásárlás helyett.

Öt éved van ebben a produkcióban – benne vagy íróként, rendezőként, producerként és forgalmazóként is. A rendező szakma jövőképe szempontjából mit gondolsz erről, muszáj ilyen sokat beletenni egy filmbe?

Ez egy különleges helyzet, mert régóta foglalkozom a gyerek- és családi filmekkel, kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerem van ezen a területen, ezért adta magát, hogy számos produceri feladatot tudok végezni, a koproducerek felkutatásától kezdve, a nemzetközi forgatókönyfejlesztési workshopokon keresztül, a hazai szponzorok bevonásáig. A forgalmazásba pedig a Cinemira Filmfesztivál csapatával ugrottunk be a JUNO11 mellé, mert itt is már hét éves tapasztalatunk van abban, hogyan tudjuk elérni a fiatal közönséget itthon jó filmekkel.

De az, hogy egy rendező producerként is jelen van egy filmben egyébként önmagában nem példa nélküli, sőt… Alapvetően minden filmnél meg kell találni azt a konstrukciót, ami minden fél számára elfogadható és a legjobban támogatja a film érdekeit.

A Véletlenül írtam egy könyvet című családi film írója és rendezője Lakos Nóra, producerei a CURTIZ-t és a Magasságok és mélységeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, valamint Lakos Nóra, holland koproducerei Maaike Neve és Joram Willink. A filmet, mely a Nemzeti Filmintézet első zöldprodukciója, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával, a JUNO11 Pictures és a holland BIND koprodukciójában, a JUNO11 Distribution valamint az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány mutatja be. Az alkotás line producere Tarr Erika, operatőre Reich Dániel, látványtervezője Szurdi Juci, jelmeztervezője Lányi Fruzsina, kreatív animációs rendezője Bátory Péter, zeneszerzői pedig Jacob Meijer és Alexander Reumers.