Az újraindult Magyar Filmszemlén jártunk és elmondjuk, miért fontos, hogy legyen a magyar filmnek ünnepe
Tizenhárom év után rendezték meg ismét a Magyar Filmszemlét a Corvin Moziban február 3 és 9 között, ahol több, mint húszezren voltak kíváncsiak az elmúlt két év hazai alkotásaira. Az újraindításról, a szakmán belüli összefogásról kérdeztük a Szemle Tanács tagjait.
Vastapsos teltházak, estéről estére hömpölygő tömeg a Corvin Mozi termei között. A díjnyertes magyar filmeket két év filmterméséből válogatta a zsűri. A Szemle fődíjasa Reisz Gábor Magyarázat mindenre című játékfilmje lett. A legjobb rendező Vermes Dorka, Árni című filmjéért, a filmet fotografáló Lehr Juhász Péter pedig átvehette a legjobb operatőr díját a Szemlének. A film Tarr Béla gondozásában készült el, a Velencei Filmfesztivál támogatásával.
A Fekete pont lett a legjobb első film, aminek külön érdekessége, hogy Szimler Bálint filmrendező 2010-ben volt utoljára a Szemle színpadán az Itt vagyok című, Cannes-ban is debütált kisfilmjével. A financiális háttérről csak annyit, hogy sok producer adta össze a kevés pénzt, de volt, aki a munkáját adta bele, többek között Rév Marcell operatőr is, aki már Hollywoodban dolgozik, amerikai sztárokkal forgat, amerikai költségvetésből, de ezt a filmet barátjának ingyen vállalta el.
Ez nem jelenti azt, hogy ez egyfajta üzleti modell lehetne, fenntartható megoldás. A Szemletanács különdíját Herendi Gábor kapta, a Futni mentem című filmjéért, friss hír, hogy már 700 ezres nézőszámnál jár, a rendszerváltás óta a legnézettebb magyar film lett, szintén állami támogatás nélkül.
Lakos Nóra, a Véletlenül írtam egy könyvet rendezője: „Egy film mindig hatással van a nézőre és én a pozitív példában hiszek”
Tarr Béla életműdíjat vett át a Szemle záróceremóniáján, nem csoda, hiszen “Tokiótól Fokföldig és Amszterdamtól New Yorkig az övé minden idők legmagasabb nézőszámát produkáló magyar film, a Sátántangó. Harminc éve nem lankad az érdeklődés világszerte, nem telik el úgy hét, hogy ne vetítenék a világ valamelyik mozitermében.” - emelte ki laudációjában Báron György filmesztéta. 2023 októberében Tokióban, majd decemberben Berlinben mély tisztelettel nyújtották át a filmrendezőnek az életműdíjat.
Az az Európa Filmakadémia, amit Ingmar Bergman filmrendező kezdeményezésére alapítottak, és ahol Bergman már bottal ment fel a színpadra átvenni életműdíját. Magyarországon ezidáig Tarr Béla nem kapott, nem vehetett át ilyen elismerést. Most, hogy 13 év után újra volt Magyar Filmszemle, megtörtént idehaza is a tisztelgés. Tarr, mint 37 éve Bergman, botjával sétált fel a Corvin Mozi színpadára. Hozott magával egy 2011-ben született, és ma is aktuális levelet, melyet Olasz Renátó színész olvasott fel.
Alapvetően az újraindult Szemle egy hetének hangulatát írta le a 14 évvel ezelőtti nyílt levél. „A kultúra alapvető emberi jog. A magyar film és mozgókép az európai kultúra integráns része…Mi, magyar filmesek, akik továbbra is elkötelezetten és híven szeretnénk eleget tenni hivatásunknak, meggyőződésünk szerint, legjobb tudásunk szerint, felelősséggel és becsülettel helytállva szeretnénk továbbra is dolgozni, arra kérünk mindenkit, hogy támogassa a többszólamú magyar film életben maradását! Budapest, 2011. Január 19. Barátsággal, Enyedi Ildikó, Fliegauf Benedek, Hajdu Szabolcs, Jancsó Miklós, Kocsis Ágnes, Mészáros Márta, Mundruczó Kornél, Pálfi György, Tarr Béla” .
Miért kell a Filmszemle, miért az újraindítás?
Majd másfél évtizede nem volt példa arra, hogy a magyar filmesek ünnepét február elején megtartsák.
2012-ben volt az Urániában az utolsó, Fapados Filmszemle, amire még Tarr Béla hívására neves A-kategóriás filmfesztiválok elnökei, külföldi filmkritikusok is érkeztek. Rekordokat döntött a nézőszám, pedig a szakma nagy várakozásban volt, ekkor indult el az Andy Vajna nevével jelzett új filmfinanszírozási rendszer.
A történet miatt az idővonalon most menjünk távolabbra picit, a kétezres évek elejére. Emlékszem arra, amikor Jancsó Miklós (ahogy hívtuk őt, Miki bácsi) a Szemle folyosóján meglátott, és beküldött, hogy most kezdődik egy vetítés, azonnal nézzem meg a Török Sándor: Valaki kopog vizsgafilmfüzért a Simó osztállyal. És eszméletlenek voltak. Aztán ők lettek a legendás Simó osztály - Hajdu Szabolcs, Török Ferenc, Pálfi György, Groó Diána, Miklauzic Bence, Erdélyi Dániel, Fischer Gábor.
Berobbantak, volt lehetőségük megmutatni magukat első nagyjátékfilmjeikkel, aminek a financiális hátteréért Simó Sándor, az akkori Hunnia Filmstúdió vezetője nagyon sokat tett, mert tudta, hogy ez az egyetlen esély, hogy megmutathassák mit gondolnak a világról, ha filmet készítenek. Talán ők voltak az utolsó osztály, akik ennyire látszódtak, és volt esélyük elkészíteni a filmjeiket, ami egy pálya elindításához elengedhetetlen. Elméletben nem lehet filmet csinálni. És ők hozták magukkal a szenvedélyt.
Én meg a mázlista, hogy ekkora magyar művészektől kaphattam tanácsot annak idején, mint riporter. Mert ez is a Szemle. Az összetartozás. Egy buborék. Ilyen is volt. A Magyar Filmszemle mindig is adott lehetőséget villantani, látszódni, megmutatni. Azoknak a filmeknek is, melyekkel nem találkozunk mozikban: a dokumentumfilmek, a kisfilmek, a vizsgafilmek, az animációs filmek. Szakmai kerekasztal beszélgetések, hosszú sorok a jegypénztáraknál.
A filmesek szeretnek együtt lenni, látni egymás filmjeit, kimenni meghajolni. Nem egy magányos műfaj, a szerzői film sem.
„Kell egy csapat”, ahogy Sándor Pál filmrendező, producer megtanította nekünk, aki most a játékfilmes zsűri tagjaként volt jelen a Filmszemlén. A dátum mögött pedig koncepció volt, nem véletlen, hogy évtizedek óta hagyományosan február elején tartják. Mert ez a legjobb dátum, közvetlenül a Berlini Filmfesztivál előtt, az év összes többi részében ütközne valamelyik nagy filmfesztivállal. És még mire képes a Szemle a filmeken túl?
A filmes közösség a kétezres évek elején képes volt egyként kiállni a szakmáért, megmutatni az erejét. Elképesztő szervezésekkel, egyeztetésekkel, kerekasztallal, törvénytervezettel elérték, hogy ne valósulhasson meg a magyar filmipar központosítása. Többéves munkájuk eredményeképpen 2004-ben életre hívták a Filmtörvényt, és hatalmi eseményeket befolyásoló érdekérvényesítő értelmiségi elitként léptek fel Bacsó Pétertől Makk Károlyon át Szomjas Györggyel, Grunwalsky Ferenccel, Muhi Andrással az élen. (Nem teljes a névsor, mert egység volt, minden filmes együtt).
Tarnóczi Jakab, a rendező, aki szereti, ha a nézői fegyelmezetlenek
Képesek voltak összetartozni akkor is, ha nem feltétlen értettek egyet a másikkal politikában, filmcsinálásban. Árokásás nélkül, egymásba kapaszkodva, félretéve a széthúzásokat. „Ez nem volt egy operett dolog, akkor, ott egy nagy összefogás történt, pedig hosszan kellett győzködni a szakmát, csak akkor még voltak virulens filmes szervezetek, és a demokratikusan megválasztott vezetőik vitték a hátukon a zongorát” – mondta erről a korszakról Muhi András producer, a Magyar Filmszövetség elnöke, aki a 44. Magyar Filmszemle ötletgazdája, a Szemle Tanács igazgatója.
Amikor 2023-ban átvette a Filmszövetség elnöki posztját Tarr Bélától, tulajdonképpen ez volt a programja: újra legyen egy hét együtt a filmeseknek. „Nyitott szívvel és nyitott lélekkel, bár összeszorított fogakkal vágtunk neki ennek a 2025-ös újraindult Filmszemlének, mert egyáltalán nem értek egyet a jelenlegi pénzosztással, hogy az adófizetők pénzéből a filmre szánt támogatások nagyon kevesek kezében összpontosulnak, sokszor olyanokéban, akik még kreditet sem tudtak felmutatni.” – tette hozzá Pataki Ági producer, a Szemle Tanács tagja.
Hogyan tovább magyar film?
Hajdu Szabolcs, aki az idei Szemle legjobb forgatókönyvét jegyzi a Kálmán-nap és az Egy százalék indián trilógiájának két részéért, valamint akit az idei Filmkritikusok Díjátadóján szó szerint díjözönnel jutalmaztak, arra kért mindenkit: „Ne hívjuk magunkat függetlennek. Ne legyen a Szemle független Filmszemle, mert ez itt a magyar film.” Akkor sem, ha a finanszírozása ezeknek a filmeknek nem a Nemzeti Filmintézet támogatásából. hanem borzasztó kemény munkával, baráti segítségekkel, ingyen munkaórákkal, mecenatúrával, a Szlovák Audovizuális Filmalap támogatásával valósul meg.
Amikor Pataki Ágival leültünk beszélgetni, épp az a furcsa helyzet állt elő, hogy a teltházak miatt nekik sem jutott már jegy, például Cseh András filmjére a Tejutcagyerekre, ami Baksa Soós Jánosról és a Kex zenekarról szól. Habár látta a versenyre nevezett játékfilmeket, minden szakmai fórumot meghallgatott, fontos volt, hogy minden vetítésre be is üljön, lássa azokat az alkotásokat is, melyeknek információs vetítése volt, vagy kísérleti kisjátékfilm, TV sorozat, animációs film, dokumentumfilm.
A Szemle Tanács tagjaként is annyira szigorúan ragaszkodtak ahhoz, hogy ne legyen protekció, hogy így járt. Persze ez inkább öröm, mint bosszúság. De a Szemle lényege máshol keresendő: „Szögezzük le, nem vagyunk függetlenek, mi vagyunk a Magyar Filmszemle. Ennek a fesztiválnak kettős küldetése volt. Az egyik az, hogy a finanszírozási háttértől függetlenül minden film lehetőséghez jusson. Ugyanakkor célunk volt az is, hogy azok a független filmek is megmutathassák magukat, amelyeknek már nem maradt erejük, financiális hátterük, egyáltalán lehetőségük a forgalmazásra, promócióra.
A kormány és Káel Csabáék végtelenül cinikusan és arrogánsan kezelik ezt a kérdést, ami elszomorító. Nem látják azt a szakmai erőfeszítést, önfeláldozást és áldozatvállalást, amely ezek mögött az alkotások mögött van – és azért nem látják, mert nem akarják látni. Mi tényleg nem vagyunk hajlandóak részt venni árokásásban. Itt a Szemlén bemutattunk NFI által támogatott filmeket is, és a nem támogatott, függetlennek mondott alkotásokat is. Külön megkerestük az elmúlt két évben elkészült milliárdos költségvetésű filmek producereit is, hogy információs szekcióban vetítsék le filmjeiket.
Nem éltek a lehetőséggel. A díjazott alkotások között sem tettünk különbséget, NFI által támogatott alkotást is díjazott a zsűri. Ugyanakkor senki nem várhatja el tőlünk, hogy meghúzzuk magunkat függetlenként, hogy a magyar filmesek láthatatlanok maradjanak pusztán azért, mert nem kapnak állami támogatást.” – foglalta össze Pataki Ági az újraindult Szemle üzenetét.
A Filmszemle ideje alatt kilenc szakmai filmszervezet összefogásával megszületett egy nyílt levél Tényleg ezt akartuk? címmel. A Szemle ideje alatt a szakmai programok lehetőséget teremtettek, hogy definiálja a filmes közösség magát, kvázi kiterítse a kártyákat, hol tartanak, és mi történhetne a változásért. És volt csalódás is, amikor beültem a rendezők producerek beszélgetésére.
Mazzag Izabella: A mentális betegség nem szégyen
„Semmit nem lehet csinálni a rendezők és a producerek nélkül. A nyílt levelünk publikálása után egy napra, itt a Filmszemlén volt egy rendezői, produceri összeülés, egy szakmai beszélgetés, fórum, lehetőség. Azt gondoltam, hogy pont ez lehet az első lépése annak, hogy ismét legyen filmes közélet, hogy megint találkozzunk, kezdjünk el beszélgetni, mint ahogy össze is jöttek végre a rendezők és a producerek. Azzal vezettem fel, hogy az új Kerekasztalt mi, a Filmszövetség bármikor megszervezzük.
A Filmszövetség nem akar rátelepedni a szakmára, ott szeretnénk lenni, de egy szavazattal, ahogy a többi szervezet is. És erre senki nem rezonált ezen a beszélgetésen.” - sajnálta a lehetőséget Muhi András. Vagyis senki nem rezonált arra felvetésre, hogy a kétezres évekhez hasonlóan történjen valami, induljon el a Filmes Kerekasztal. Ugyanakkor a bölcs, már háttérből mesélő, az egykori Magyar Mozgókép Közalapítvány volt elnöke, filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr - vagy ahogyan Gelencsér Gábor filmesztéta felvezette: a magyar filmnyelvet megújító magyar Jean Luc Godard - Grunwalsky Ferenc is eljött az idei szemlére.
Mi több, közösségi finanszírozással készülő könyvének előbemutatóján azt mondta: „Ugyan én egy ókori leletnek tartom magamat, de szerintem a kép többet mond, mint a szó.” Nem túlságosan optimista mondatokkal, de némi felrázást is adhat a szakmának, hogy Grunwalsky szerint a 2000-es évi kerekasztal idején komoly identitása kellett legyen a filmszakmának, ahhoz, hogy tárgyalóképesek legyenek, hogy egyáltalán összefogjanak. Ma egy rágóguminak látja egyelőre a helyzetet, de a világ más táján is.
Az összefogás hiánya a filmrendező szerint a félelemből fakad, most nem üldöz a hatalom, egyszerűen nem lesz munkád, ha sokat dumálsz. Grunwalsky szerint nincs visszarendeződés a történelemben, az életben, és úgy látja jelenleg a szó, a kép is eltűnőben.
Mégis, akkor hogyan tovább magyar film, kérdeztem Muhi András producert. „Megvalósult a 44. Magyar Filmszemle, és pont úgy, ahogy szerettem volna. És ami a legfontosabb, mindenki előjött valahogy a bunkerekből, mindenki mosolyog, és örülünk egymásnak, megint találkozunk, például veled is mikor találkoztunk utoljára. Olyan, mintha tényleg valami új kezdet lenne. Legyen így.”
