Tenki Dalma: „A legnagyobb kihívás az volt, hogy elengedjem a kontrollt”

2025. március 20.
Tenki Dalma színésznővel beszélgettünk az Egykutya filmadaptációjának kulisszatitkairól
Tenki Dalma színésznővel beszélgettünk az Egykutya filmadaptációjának kulisszatitkairól
Fotó: Forgács Bea

A magyar színházi és filmes világ egyik kiemelkedő tehetsége, Tenki Dalma, újabb mérföldkőhöz érkezett. A színésznő, aki már számos emlékezetes alakítással bizonyította kivételes művészi kvalitásait, most egy hatalmas sikerű színdarab filmadaptációjában tűnik fel. Hamarosan érkezik az Egykutya filmváltozata.

A kortárs magyar színház egyik legnagyobb sikere, az Egykutya több mint száz teltházas előadás után most a mozivásznon folytatja diadalútját. Az adaptációt Deák Kristóf, Oscar-díjas rendező készíti, és ahogyan a színdarab, a film is egy viharos éjszaka történetét meséli el, amikor négy egykori kollégiumi barát találkozik újra; a múltbeli sérelmek és a kimondatlan igazságok élet-halál kérdésekké válnak.

A stáb jelenleg is az utómunkák végső simításain dolgozik, hogy a film legalább olyan erőteljes hatást keltsen, mint a színpadi változat. Interjúnkban Tenki Dalma a kulisszák mögé enged betekintést, és elárulja, milyen kihívás és izgalom egy színházi sikert átültetni a mozivászonra

Színházból a filmvászonra

Csodálatos érzés egy ilyen sikeres produkció részese lenni” – mondja Tenki Dalma, színésznő, akinek az „Egykutya” című előadás különösen fontos mérföldkő az életében, ez az előadás adta vissza a hitét, hogy a színház nem csak feszültségekkel, hanem szeretettel és közös munkával is létrehozható.

Az Egykutya színdarab filmváltozata Deák Kristóf Oscar-díjas rendező vezetésével készült
Fotó: Grúz Bence

A színésznő karaktere, Vica egy kétgyermekes családanya, aki látszólag boldog és kiegyensúlyozott, de ha jobban megismerjük rájövünk, hogy korántsem minden rózsaszín, ahogy mutatja magát. „Minden szerep megformálása egy út, egy megismerése egy bizonyos tulajdonságomnak, Vica karaktere által a szélsőségesség fogalmával ismerkedtem színészként, illetve a színészi bátorsággal. Fontos, hogy nem színházi előadást adaptáltunk, így át kellett formálnom a szerepet filmes verzióra, megtartva a szerep íveit, a gondolatot, játékmódban kellett csak minimalizálni.”

Ez az első mozifilmje, de nagyjátékfilmet és tévéfilmet már forgatott, az életéből merített nők karakterei, a gyógypedagógusi munkájából hozott türelem és a protetikus környezet segítette őt a forgatás alatt. „A karakterem érzései és élményei, illetve gondolatai voltak számomra a legfontosabbak. Igyekeztem ezen dolgozni, nem azon izgulni, hogy most film készül az Egykutyából.

glamour plusz ikon Nicole Kidman a női reprezentáció harcosa, aki nem fél sebezhetőnek mutatkozni a kamera előtt

Járai Kírát azzal vádolják, hogy megfosztja Járai Mátét az apai örömöktől: „Mire végre megtalálom, hogy ki vagyok, miért kéne szülnöm egy gyereket?”

Harmónia és humor

Tenki Dalma azt is elárulta, milyen volt egy jelentős, sokat látott rendezővel együtt dolgozni. Bár a találkozásuk nem volt hagyományos értelemben vett választás, sokkal inkább tűnt karmikus összefonódásnak, hamar rájött, hogy Deák Kristóf személyisége és tehetsége tökéletesen illeszkedett a már összeszokott csapathoz.Több negatív élményem volt már rendezőkkel, de Kristóffal öröm volt dolgozni és szívből ajánlom, hogy mindenki találkozzon a pályafutása során legalább egy ilyen rendezővel.

A forgatás alatt tapasztalt nyugalom és szeretet mindent áthatott, ami különleges légkört teremtett. „Nem volt egy hangos szó, nem volt vita. Minden pillanat felemelő volt, és azt hiszem, hogy ilyen környezetben dolgozni igazi ajándék” – tekint vissza a forgatásra Tenki Dalma, aki szerint a rendező az eddigi legjobb vezető, akivel együtt dolgozhatott, mindenkivel jól együttműködött, mindig talált egy kedves szót. „A forgatás alatt a humor is nagy szerepet kapott, ami nekem különösen fontos.

Ha nem értette volna, hogy hogyan működöm, biztosan nehezebb lett volna a munka.

A legnagyobb kihívás

A színésznő számára a legnagyobb kihívás az volt, hogy a színházban eljátszott szélsőségesen fáradt és nyugodt kétgyermekes anyuka karakterét filmre is hitelesen át tudja ültetni. „A színházban már szinte magától működik Vica karaktere, ezért a filmen sokkal jobban kellett figyelnem arra, hogy a megfelelő finomságokkal és árnyalatokkal jelenítsem meg a szerepet” – tekint vissza Tenki Dalma. A színpadon gyorsan és intenzíven lehet váltogatni a hangulatokat, míg a filmen minden egyes pillanatot precízen kell adagolni.

A forgatás során nyugalom és szeretet vette körül az egész stábot, amely különleges légkört teremtett a művészek számára
Fotó: Grúz Bence

Új kihívás jelentett a kamera előtti koncentrálás is, hiszen a forgatás alatt Dalmának saját figyelemzavaraival is meg kellett birkóznia. „Nagyon sokat fejlődtem ebben, főleg, hogy figyelemzavaros gyerekekkel is foglalkozom a mindennapokban, akiktől nagyon sokat tanultam” – avat be a részletekbe. Deák Kristóf ebben is segített neki, mindig lehetőséget adott arra, hogy újra vegyék a jeleneteket, ha úgy érezte, hogy nem tudott mindent kiadni magából.

A munkamódszer része volt, hogy ne nézzük vissza a felvételeket, így én is jobban el tudtam engedni magam, és ha úgy éreztem, hogy nem adtam bele mindent, kérhettem újra a felvételt” – mondta el a színésznő, aki minden egyes jelenetnél úgy érezte, hogy amit el akart játszani, azt sikerült megvalósítania.

A nagy monológ

A színésznő arról is beszélt, hogy az előadásban és a filmben is van egy hosszú monológja, amelyben egy illuminált állapotban lévő anyuka elfojtott érzéseit adja ki magából. „A film és a színház között nagy különbség van játékmódban, ez kétségtelen, viszont mint már említettem mind a színpadon mind a filmben a legfontosabb, hogy tudjuk honnan hova tart a karakter és mindig ott legyen a mondat mögötti gondolat. Ami előnye a szerepnek, hogy lassan öt éve játszom, kívülről-belülről ismerem Vica karakterét.

A színház sokkal szabadabb, a filmben a kamera adja meg a határokat.

A monológ során a legnagyobb kihívás számára az volt, hogy elengedje a kontrollt, és felszabadítsa az összes elfojtott érzését. Tenki Dalma szerint karaktere, minden emberben ott van. A szerepében nem csupán azt próbálja bemutatni, milyen, amikor egy anya teljesen kimerül, hanem azt is, hogy milyen utakat jár be egy társasági esemény során, miközben eljut a mélypontig, és végre kimondja azt, ami valójában bántja.

glamour plusz ikon Milliók imádata sem tudta feledtetni Avicii-vel, hogy nem a saját életét éli

Járai Kírát azzal vádolják, hogy megfosztja Járai Mátét az apai örömöktől: „Mire végre megtalálom, hogy ki vagyok, miért kéne szülnöm egy gyereket?”

A színésznő azt is kiemelte, hogy a produkció vezetője, Bakonyi Alexa rendkívül jó érzékkel választotta ki a csapatot, ennek is köszönhető, hogy ilyen jól működnek együtt a színpadon és az életben is. „Látta, hogy mi négyen hogyan tudunk összhangban működni, és ennek hatalmas szerepe volt az előadás sikerében is.”