Demi Moore Golden Globe-beszéde arra sarkallhat minket, hogy leálljunk a tökéletesség utáni hajszával

2025. január 21.
Demi Moore évtizedeket várt első nagy filmes díjára
Demi Moore évtizedeket várt első nagy filmes díjára
Fotó: Michael Buckner/GG2025 / Contributor / Getty Images

Demi Moore több, mint negyven év munka után megkapta élete első filmes díját, a Golden Globe-ot A szer című filmben nyújtott alakításáért. Ez mind szép és jó: de köszönő beszéde rávilágít arra, mennyi nő nem érzi jól magát a bőrében akkor sem, mikor kívülről tündérmesének tűnik az élete.

Alig néhány hét telt el azóta, hogy Demi Moore A szer című filmben nyújtott alakításáért megnyerte élete első jelentős filmes díját, a Golden Globe-ot. Álló tapssal ünnepelték sikerét, köszönőbeszéde során azonban kíméletlenül bírálta azokat, akik kritizálták, elkönyvelték és esélyt sem adtak neki arra, hogy komoly filmszerepekben bizonyítson színésznőként. Mint mondta: „Popcorn színésznőnek lettem nevezve, amit én is elhittem. Elhittem, hogy ez a díj nem olyan dolog, amit megkaphatok.

Hogy tudok olyan filmeket csinálni, amik sikeresek és sok pénzt hoznak, de elismerést, díjakat soha nem fogok kapni. És ezt teljesen el is hittem. Egészen néhány évvel ezelőttig […], amikor egy nő azt mondta nekem: tudd meg, soha nem leszel elég. Elég okos, szép, elég csinos, sovány vagy sikeres. Semmiből sem leszel elég addig, amíg le nem teszed a mérőpálcát és elhiszed magadról, hogy elég vagy.”

Az állandó megfelelési kényszer

A színésznő a díjátadó után pár nappal azt nyilatkozta, hogy A szer című film az, ami miatt ismét beleszeretett a filmezésbe és a színészkedésbe. Ez a film tehát nemcsak díjesőt hoz(hat) neki, hanem boldogságot, elégedettséget is, hiszen régi szenvedélyére újra örömmel tud gondolni. Szépnek hangzana, jó lenne azt mondani, hogy ez Demi Moore hatalmas visszatérése, de az az igazság, hogy ő soha nem volt eltűnve, hiszen 1981 óta (tehát több, mint 44 éve) folyamatosan kapja a kisebb-nagyobb filmszerepeket.

glamour plusz ikon Hollywood provokatív filmekkel lázad a szépségideálok ellen, a való világban mégis sokan mindent feláldoznak a tökéletes külsőért

Hollywood provokatív filmekkel lázad a szépségideálok ellen, a való világban mégis sokan mindent feláldoznak a tökéletes külsőért

Igaz, az elmúlt két évtizedben csak felejthető alkotásokban lehetett őt látni, egyik sem volt egy Golden Globe-jelölés vagy kritikai dicsáradat közelében. Talán ezért is említette meg a beszédében, hogy egy rendező popcorn színésznőnek titulálta, aki képtelen bármilyen nagyobb hangvételű művet eljátszani. A szer című filmig pedig már-már el is hitte, hogy ő erre képtelen, hogy ezt nem érdemli meg. Mert egyszerűen nem elég jó. Nagyon szomorú dolog ez, hiszen egy gyönyörű, sikeres nőről, egy igazi nagy hollywoodi sztárról beszélünk.

Ha ő így gondolja, ebben a különlegesen privilegizált helyzetben, akkor vajon hogyan érezhetnek a világ többi részén a nők?

Demi Moore Golden Globe-díja tehát egy keserédes dolog. Látszólag mindenki örül neki, de valljuk be: nagy igazság lehet a szavaiban. Különben az első filmes díjára, színészi karrierje megkoronázásra nem kellett volna 62 éves koráig kellett várnia. Emiatt önkéntelenül is eszünkbe jut: mi van akkor, ha a nők százmillióinak is évtizedekig kell várnia? Ha ők is így járnak és úgy élik le életük több, mint felét, hogy nem tartják magukat elég szépnek, jónak, vékonynak vagy tehetségesnek?

Tényleg rendben van az, hogy a hatodik X-ig kell megalkudni, megalázkodni, elviselni a kritikákat, a negatív megjegyzéseket és belemarni a saját szívünkbe, lelkünkbe, testünkbe azért, mert nem vagyunk elég jók? Nincsen rendben. Sőt, tovább is megyünk. Ezt az érzést soha nem szabadna érezni, sem tapasztalni egy embernek sem.

Tudd, hogy te is vagy elég jó

Az önbecsülés fogalmát és az önértékelés fontosságát ugyanis soha nem lenne szabad elfelejteni – ezek olyan dolgok, melyeket már születésünk pillanatától kezdve belénk kéne nevelni, magunkba kéne szívni, aztán soha nem többé nem elfelejteni. Mert ha elfelejtjük, jönnek az önostorozó gondolatok. „Az önostorozó gondolatok sokféleképpen kialakulhatnak. Megjelenhetnek például a közösségimédia-használattal összefüggésben, a társadalmi elvárások kapcsán, a média által közvetített idealizált testképek és (korai) traumatikus élmények hatására is. Ez a sztároknál is így van, ettől ők sem különböznek” – mondja Magyary Ágnes pszichológus.

glamour plusz ikon Miért törődünk azzal, mit gondolnak rólunk mások, ha az a boldogságunk rovására megy?

Miért törődünk azzal, mit gondolnak rólunk mások, ha az a boldogságunk rovására megy?

Ha pedig egyszer már megszégyenítettek minket a külsőnk miatt, az mély érzelmi nyomot hagyhat bennünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent megtenni az újabb megszégyenülés elkerülése érdekében. Az ebből következő önostorozó gondolatoknak ezért az a funkciója, hogy megvédjenek minket az újabb megszégyenüléstől. Fontos azonban tudni, hogy nem a külsőnkkel kapcsolatos kritikus gondolatok szabnak gátat a boldogságunknak, hanem az, ahogy ezekhez a kritikus gondolatokhoz viszonyulunk.”

Ha ugyanis a kritikus, negatív megjegyzéseket belsővé tesszük és abszolút igazságként tekintünk rájuk, az keserűséget és boldogtalanságot hozhat a mindennapjainkba. Magyary Ágnes szerint amikor tényleg elhisszük, hogy nem vagyunk jók, akkor sokféle megküzdési stratégiát alkalmazhatunk: jókat és kevésbé jókat is. “A túlkompenzálás stratégiája során például intenzív küzdelmet vívunk azért, hogy bebizonyítsuk ennek a kritikus gondolatnak az ellenkezőjét.”

Valószínűleg ez történt ez Demi Moore esetében is így történt, hiszen ahogyan már említette, egész életében, szinte kiskora óta dolgozott azért, hogy végre jó legyen valakinek, végre elfogadják őt úgy, ahogy van, de mindig volt valaki, akinek egyszerűen soha nem volt elég jó. Ez arra sarkallta őt, hogy még keményebben teljesítsen. A túlkompenzálással azonban vigyázni kell a szakértő szerint. „Bár rövid távon megkönnyebbülést hozhat a túlkompenzálás, hosszú távon csapdába vezet, mert könyörtelen elvárásokat állíthatunk fel saját magunknak, melyek kényszeressé és megrögzötté is változtathatnak minket” – mondja a pszichológus.

A másoktól érkező, külsőnket érintő kritika kapcsán épp ezért először érdemes átgondolni, hogy kitől fogadunk el véleményt, és azt is, hogy milyet. Nem minden kritikát és véleményt érdemes ugyanis megfogadni, érdemes szelektálni a megjegyzések között. Míg bár az építő jellegű, tiszteletteljes visszajelzések a javunkat szolgálhatják, addig a kéretlen, sértő megjegyzések sokszor pont az ellenkező hatást érhetik el. Ezek kapcsán pedig érdemes lehet akár úgy is dönteni, hogy nem tulajdonítunk nekik nagy jelentőséget, vagy éppen eleresztjük a fülünk mellett az egészet.

glamour plusz ikon Hogyan szelídítsük meg a belső kritikusunkat?

Hogyan szelídítsük meg a belső kritikusunkat?

“Néha a kritikus megjegyzések valójában nem is nekünk szólnak, hanem a másik saját belső bizonytalanságát és könyörtelen mércéit tükrözik. A saját belső kritikusunk kezelésére azonban több fajta módszer létezik. Gyakoroljunk önegyüttérzést! Forduljunk magunkhoz melegséggel és megértéssel! Próbáljuk ki, milyen érzés, ha az önbíráskodás helyett empatikusan viszonyulunk önmagunkhoz.”

Gondold végig, mi mindenért lehetsz hálás önmagadnak

Az állandó külső-belső kriticizmus helyett tehát forduljunk magunkhoz megértéssel. „Rengetegen küzdenek szégyenérzettel, csökkentértékűség-érzéssel és az önelfogadás nehézségével. Ha viszont teljes életet szeretnék élni, ne hagyjuk, hogy a társas elvárások és saját önostorozó gondolataink rabjává váljunk! Helyette próbáljuk ne számokban mérhető, külső megerősítésekhez kötni az önértékelésünket, és minél inkább saját értékeinkkel összhangban élni az életünket” – mondja a szakember.

A cél pedig az, hogy békében éljünk a saját magunkkal, alakítsunk ki kapcsolatot és harmóniát a testi-lelki békénkkel, a mentális jóllétünket pedig folyamatosan lazítsuk, javítsuk! Igaz, a másoktól érkező megjegyzéseket sokszor nehezen lehet kezelni, de meg kell próbálni szelektíven viszonyulni hozzájuk. Ha pedig ez végképp nem megy és tényleg megkeserítik a kritikus megjegyzések a mindennapjaidat, akkor érdemes pszichológus segítségét kérni. Ő aztán majd segít a kritikák feldolgozásában, megértésében és elkísérhet az önelfogadás útján – ami végső soron a saját boldogságod kulcsa is egyben.