Az Instagram hajszolta tökéletességnek árnyoldalai is vannak - szakértőkkel beszélgettünk

2025. szeptember 9.
A közösségi média hatással van a fiatalok önbecsülésére és testképére, különösen a filterezett képek révén.
A közösségi média hatással van a fiatalok önbecsülésére és testképére, különösen a filterezett képek révén.
Fotó: Launchmetrics/Spotlight

2024-ben a Kalifornia Egyetem (UCLA) közleményben figyelmeztette a szülőket, hogy a közösségi oldalakon influenszerek hatására gyerekek és tinédzserek túlzó bőrápolási rutinokat folytatnak, ami sok esetben inkább árt, mint használ.

A szépség és a külsőségek mindig is érdekelték a kislányokat, a közösségi média azonban ebben is változást hozott, nem feltétlenül rosszat. Például a fényvédő használatára már a gyerekeket is érdemes rászoktatni, és a legtöbb tinédzser egyébként már tudja is, hogy ez fontos. „Annak is nagyon örülünk, hogy a szoláriumhasználatról vagy a dohányzásról is egyre több fiatal tudja, hogy milyen rossz a bőrnek is” - sorolja a közösségi média pozitív hatásait Dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyász és allergo-immunológus szakorvosa.

Ugyanakkor a tökéletességre törekvésnek a negatív hatásai is szembetűnőek. Erős negatív hatással lehet az önbecsülésre, énképére, és hosszú távon testképzavarhoz, evészavarokhoz is vezethet. Nem csak az, amit mutatni szeretnének magukról, hanem az is lényeges, amit látnak” - mondja Szegleti Gabriella, a Bethesda Kórház vezető pszichológusa.

glamour plusz ikon 30 éve hódít a Dior ikonikus táskája, amit Diana hercegné tett híressé

30 éve hódít a Dior ikonikus táskája, amit Diana hercegné tett híressé

Új generáció, új szokások

A UCLA cikkében bőrgyógyászok arra figyelmeztetnek, hogy a túlzó, nem az életkornak és a bőrnek megfelelő bőrápolási rutinok hiperszenzitivitást és további problémákat okozhatnak a gyerekeknél. „A gyerekeknek sokkal vékonyabb hámrétege van, ezért az ő bőrük sérülékenyebb, a vízvesztésre, szárazságra is hajlamosabb, illetve az atópiás dermatitisz, mint kórkép is jellemző lehet, amit gyakran kinőnek felnőtt korra. Ha a gyerekeknek nincs valamilyen betegségük, például ekcémájuk, akkor a tisztításon, fényvédelmen kívül a bőrük nem igényel egyéb ápolást.

Ezzel párhuzamosan arról viszont kevés szó esik, hogy amennyiben megfelelően használjuk a fényvédőket, D-vitamin szintünk csökkenhet, és ezt pótolni kell, hiszen a magyar lakosságra egyébként is jellemző a D-vitamin hiánya” - mondja Dr. Kovács Anikó. A tinédzserkorral együtt jár a bőr zsírosodása, bár a szakember megjegyzi, hogy ez nem törvényszerű, és a tiniknek is lehet inkább száraz a bőre, de általában ez az az időszak, amikor az első bőrproblémák megfelelő kezelést igényelnek, és például zsíros bőrre is alkalmazható fényvédőre kell váltani.

Náluk még ráncok, pigment egyenetlenségek nincsenek, csak a pattanások, ezért az arctisztítás, pattanások elleni küzdelem, hidratálás, fényvédelem az a négyes, ami uralja az arcápolási rutint” - foglalja össze a szakember. Ezekhez a lépésekhez nagyon sok recept nélkül is elérhető készítmény, illetve hatóanyag van forgalomban, különböző retinoidok, niacinamid, szalicilsav lehet megfelelő. „Azonban nem szabad elfelejteni, hogy

a tinédzserek bőre sokkal érzékenyebb, ezért agresszív kezeléseket nem javaslunk.

Az is fontos, hogy súlyos pattanás betegség esetén ne csak vény nélküli készítményezekkel próbálkozzanak a tinédzserek, hanem forduljanak bőrgyógyászhoz, mert belső kezelésre is szükség lehet.

glamour plusz ikon Elfedés helyett büszkeség: mit tanulhatunk a Z generáció tapaszkultúrájából?

Elfedés helyett büszkeség: mit tanulhatunk a Z generáció tapaszkultúrájából?

Odafigyelnek, de kell a segítség

A fiatalok tisztában vannak az arctisztítás fontosságával, ami a közösségi médiának is köszönhető. De nagyon könnyű a félinformációk miatt belefutni néhány hibába. „Ilyen szokott lenni, hogy nagyon agresszív arctisztítókat vagy szappanokat kezdenek használni, ami kifejezetten szárít. Sokan gondolják, hogy amennyiben feszül, húzódik a bőrük arcmosás után, az annak a jele, hogy tökéletesen tiszta a bőrük, de ez nem így van. A túlzott tisztítás irritációt okozhat, azaz hosszú távon inkább ront a helyzeten. A hidratálásnál is gond lehet a túlhasználat.

Jó, hogy itt vagy! Ez a prémium tartalom csak a GLAMOUR közösség tagjainak érhető el – és te közénk tartozol.

Erre a legjobb példa az úgynevezett periorális dermatitis, vagyis a száj körül kialakuló pattanásszerű képződmények. Napi kétszeri hidratálásnál semmiképpen sem javasolt többet alkalmazni. Fontos tudni, hogy különböző dolgok válthatnak ki allergiás reakciókat, tiniknél gyakori a hajfestés, műkörmök, géllakkok okozta allergia, de a kozmetikumok illatanyagai is okozhatnak ilyeneket, amelyek sosem az első használat után jelentkeznek, többször kell használnunk egy adott allergént, hogy kialakuljon rá a reakció.

Műkörmök, géllakkok esetében körömágyi pirosság, viszketés, égő érzés jelentkezhet.

Ha ezt nem szakképzett ember végzi vagy nem megfelelőek az alapanyagok, akkor fokozódik az allergiás reakciók veszélye, sőt a mikrosérülések miatt felülfertőződések is ki tudnak alakulni, de akár a köröm alá bejutó baktériumok is okozhatnak különböző tüneteket.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy a géllakkok, műkörmök felépítéséhez rendszerint UV-lámpát használnak, és egyre inkább az a vélekedés, hogy ezek mini szoláriumként funkcionálva hosszú távon, a kumulatív UV-dózis miatt megemelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát a kézfejen, ujjakon” - sorolja Dr. Kovács Anikó, miről esik a kelleténél kevesebb szó.

glamour plusz ikon Jetlag, fülbedugulás, napégés? Ez a három illóolaj megmentheti a nyaralásod!

Jetlag, fülbedugulás, napégés? Ez a három illóolaj megmentheti a nyaralásod!

A szakember azt tanácsolja, hogy ha bőrproblémája van valakinek, pattanásokkal, azok miatti hegesedéssel találkozik, akkor mindenképpen érdemes bőrgyógyász segítségét kérni már tiniként is, már csak azért is, mert a 3-4, de hatékony bőrápolási rutin egyszerűbb és költséghatékonyabb is, mint a 10-20 lépéses, de rossz rutinok.

A felelősség hatalmas

A közösségi médiában egészségügyi kérdésekben is rendkívül sok hamis hír kering, a tinik vagy a gyerekek pedig különösen ki vannak téve a megtévesztő, átverő információknak, főleg ha az a kedvenc influenszerüktől érkezik, vagy olyan témát érint, ami foglalkoztatja őket, legyen szó táplálékkiegészítőkről vagy szépészeti szerekről. A felelősség nem csak a tartalomgyártókat, de leginkább a szülőket terheli. A fontos kérdés az, hogy erre a szülők mennyire vannak felkészülve.

Nagyon elterjedtek a filterezett képek, ami rengeteget árthat az önbecsülésnek, hiszen a felhasználó folyamatosan azt érezheti, hogy a valódi kinézete nem jó, nem követi az aktuális trendet. Arra sarkall, hogy állandóan összehasonlítgassák magukat másokkal, hogy aggódjanak a megjelenésük miatt. Sok fiatal stresszforrásként tekint a közösségi média felületekre” - mondja Szegleti Gabriella. De nem csak emiatt izgalmas a közösségi média szerepét firtatni hanem mert kétélű fegyver.

glamour plusz ikon Diverz divatkampányok: A divat kritikája és az inkluzivitás ünnepe

Diverz divatkampányok: A divat kritikája és az inkluzivitás ünnepe

Egyre több tabu dől le, például a szépészeti beavatkozásokkal kapcsolatban, egyre többen felvállalják ezeket, és bátorítanak másokat is, ami üdvözlendő, másrészről vitathatatlan tény hogy hatással van a gyerekekre és a fiatalokra is. „Sok kamasz várja, hogy elmúljon 18 éves, és áteshessen szépészeti beavatkozásokon.

A közösségi média hat a megjelenés megváltoztatásának a vágyára, és a testtel kapcsolatos elégedetlenségre.

Önmagában ez nem jelenti azt, hogy valakinek testképzavara is van, viszont azok akik diagnosztizált testképzavarral szenvednek, különösen kitettek a közösségi média hatásainak, és belehajszolhatja őket különböző szépészeti beavatkozásokba. Viszont azt is látjuk, hogy ezek a műtétek az esetek többségében nem szüntetik meg a testképzavart, sőt nagyon gyakran felerősítik azt” - mondja a szakember.

„Elvárás a tökéletes arcbőr, ami feszes, nem fénylik, tökéletes a színösszetétele. Felmerülhet az igény az arcon megjelenő anyajegyek eltávolítására, különböző érképletek szintén zavaróak tudnak lenni”- részletezi Dr. Kovács Anikó, mik a tinik elvárásai, és elmondja azt is, hogy már ebben a korban is megjelennek extrémebb elképzelések, például az ajaktöltés igénye, vagy a botox kérdésköre.

A szülők szerepe

Bár úgy tűnik, hogy a korábbi generációkhoz képest háttérbe szorultak a szülők vagy a felnőtt tekintély személyek, de igazából az ő szerepük kifejezetten nagyon-nagyon fontos. A fiatalok mindig is igyekeztek felturbózni a másoknak róluk kialakított képet. Ez egy olyan jelenség, ami teljesen normális ebben az életkorban, de az okostelefonok, a közösségi felületek a megjelenésével ez felerősödött. Népszerűnek, vonzónak szeretnék láttatni magukat, ezért rengeteg időt áldoznak arra, hogy az a kép, amit kialakítanak magukról, az nagyon jó és tökéletes legyen, és hajlamosabbak elfelejteni, hogy az élet zajlik, a pillanatot érdemes megélni.

glamour plusz ikon Kissova Alexa: Attól még nem vagyok kevesebb, hogy botox van az arcomban, - de én vállalom

Kissova Alexa: Attól még nem vagyok kevesebb, hogy botox van az arcomban, - de én vállalom

Ennek a megtanítása, hihetetlenül fontos szülői feladat. Fontos, hogy ne ítélkezzünk, próbáljuk meg megérteni, hogy a gyermekünknek, a kamasz lánynak vagy fiúnak mennyire fontos a népszerűség és a megfelelő kép kialakítása, hiszen ez anno nekünk is fontos volt. Meg kell tanítani, hogy senki nem tökéletes, és hogy ez így van rendben. Szülőként minden pillanatban példát mutatunk, nem mindegy, mi hogy állunk a szépséghez, hiszen ezt látják nap mint nap körülöttünk a gyermekeink” - tanácsolja Szegleti Gabriella.