Demi Lovato drámai frizuraváltással lepte meg rajongóit: ilyen rövid lett a haja

2019.április.13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tavaly igencsak nagy ijedtséget okozott Demi Lovato, amikor túladagolással kórházba került és eltelt pár óra úgy, hogy nem tudtuk túléli-e. Szerencsére a popsztár felépült, és már az elvonót is megjárta, így ismét tiszta és reméljük, hogy még sokáig az is marad.

Demi Lovato
Fotó: Rexfeatures

Igaz, visszatérése óta volt egy-két botránya, de alapvetően Demi Lovato jól van, és minden jel arra utal, hogy a drogoktól és az alkoholtól is sikerül távol tartania magát. Most pedig rajongóit egy teljesen új, friss, egészen rövidre vágott frizurával örvendeztette meg Instagramon.

Demi Lovato visszatért az Instagramra, és jobban néz ki, mint valaha

Demi Lovato visszatért az Instagramra, és jobban néz ki, mint valaha

Lovato természetesen korábban is hordta már vállig érő hosszúsággal a haját, de az utóbbi években inkább hosszú hajjal lehetett látni, igaz, ez legtöbbször póthaj segítségével nézett ki ilyen hosszúnak. Demi most azt is elárulta Instagramon, hogy a hajhosszabbítások alatt is már igencsak megnőtt a haja, így már nagyon kellett a felfrissítés.

Demi Lovato hosszú haj
Fotó: Instagram

Az új frizura egy sikkes bubi, és a fekete színének köszönhetően Lovato olyan vele, mint Kleopátra.

Demi Lovato rövid haj
Fotó: Instagram

Több fotót is megosztott Storyban az új megjelenéséről:

Demi Lovato új frizura
Fotó: Instagram

Demi Lovato haja
Fotó: Instagram

Így élek bipolárisként

Így élek bipolárisként

Demi Lovato korábban a szivárvány összes színét felvonultatta a haján, tavaly például egy adott ponton szőke is volt, ami nem is állt rosszul neki egyáltalán.

View this post on Instagram A post shared by Demi Lovato (@ddlovato) on Jul 23, 2018 at 3:27pm PDT src="//www.instagram.com/embed.js">

De úgy gondoljuk, ez a sötét hajszín sokkal jobban illik hozzá, a vagány bubifazon pedig kifejezetten előnyös számára. Neked hogy tetszik?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

X-Faktor: Közülük kerülhet ki az utolsó mentor Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci mellé

X-Faktor: Közülük kerülhet ki az utolsó mentor Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci mellé

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője