7 sztárpár, akikről sosem gondoltad volna, hogy jártak

2020.november.7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hollywoodban nem ritka a sztárok közötti románc, ezeknek azonban csak kis része marad igazán tartós. Annak ellenére, hogy két híresség szerelme mindig nagy médiaérdeklődésre tarthat számot, vannak olyan kalandok, amiket sikerül titokban tartani, vagy annyira rövid ideig tartanak, hogy gyorsan ki is hullanak az emlékezetünkből.

Most néhány talán nem annyira ismert és biztosan nem túl tartós, viszont annál inkább meglepő sztárrománcot gyűjtöttünk össze:

Még évekkel ezelőtt a nagyszerű színész mesélte egy interjúban, hogy randizott néhányszor Drew Barrymore-ral. Mivel mindketten szeretik a horrorfilmeket, Bale jó ötletnek tartotta, hogy kapcsolatukat véres és ijesztő filmek megtekintése közben mélyítsék el. A színész azonban bevallotta, hogy nem igazán járt sikerrel, mert Barrymore egy idő után nem nagyon kereste, válaszolt a hívásaira. Utóbb a színésznő is megerősítette a hamar zátonyra futott próbálkozást és nagyon elismerően nyilatkozott Bale-ről, szerinte pusztán annyi történt, hogy nem a megfelelő időpontban találkoztak.

Janet Jackson és Matthew McConaughey

Hogy mi? Nos, igen popsztár és a sármőr színész között bizony fellobbant a láng még 2002-ben. Az egész egy Grammy-gálán kezdődött, ahol nagyon gyorsan egymásra hangolódott a két híresség, hogy aztán együtt távozzanak a díjátadót követő buliról. Többen is állították, hogy Matthew McConaughey egészen biztosan Janet Jackson szállodai szobájában töltötte az éjszakát. Később pletykáltak róla, hogy a páros titokban szerelmi légyottokat adott egymásnak ezt követően is, de ez már tényleg csak találgatás. Évekkel később Matthew McConaughey végül elismerte, hogy a kérdéses éjszakát valóban együtt töltötték, de cáfolta, hogy történt volna köztük komolyabb is. A színész szerint zenét hallgattak és táncoltak, valamint remek beszélgetést folytattak a világ folyásáról és igazán édes nőnek nevezte Janet Jacksont. Erre mondják, hogy hiszi a piszi.

Penélope Cruz és Matthew McConaughey

A színésznek nem ez volt az egyetlen félig titkos románca, sőt, Matthew McConaughey igazi nagymenő titkos kapcsolatok terén. A Szahara című háborús film forgatásán összegabalyodott a kolléganőjével, Penélope Cruzzal. Ekkoriban azonban a gyönyörű spanyol sztár hivatalosan Tom Cruise párja volt. Állítólag éppen McConaughey volt a végső oka a szakításnak, csakhogy később Cruz és a színész hivatalosan sosem szerepeltek egy párként. Ennek ellenére a kapcsolatuk egészen 2006 végéig tartott, amikor is McConaughey találkozott későbbi feleségével, Camilla Alvesszel. Ugyan hivatalosan nem voltak egy pár, de Penélope Cruz akkoriban nyilatkozta, hogy nem könnyű úgy egy párkapcsolatot életben tartani, ha csak hathetente találkozik valaki a szerelmével.

Seal és Tyra Banks

Valószínűleg kevés férfi vitatná a soul énekes ízlését, már ami a nőket illeti. Seal 10 évig volt Heidi Klum férje, tavalyi válásuk elég nagy szenzációt jelentett. Az azonban kevésbé ismert, hogy a zenésznek egyáltalán nem a német szupermodell volt az első Victoria´s Secret angyal az életében. Heidi Klum előtt ugyanis egy ideig Tyra Banks-nek csapta a szelet. A kapcsolatukat nem nevezhetnénk komolytalannak, vagy futó szerelemnek, hiszen még 1996-ban több nyilvános eseményen is párként jelentek meg.

Rihanna és Shia LaBeouf

Erről hogy maradhattunk le? Nos, úgy, hogy mindez még akkoriban történt, amikor Rihanna még nem vált igazi nemzetközi popsztárrá. Shia LaBeouf azonban felfigyelt a feltörekvő énekesnőre és próbálkozott nála. A színész később egy interjúban beszélt róla, hogy bár találkozgattak, de még csak egy igazi randijuk sem volt, mert valahogy hiányzott az a bizonyos szikra. A sikertelen hódítás azonban egy kevésbé ismert barátság alapja, mert bármennyire keveset is tudunk róla, de a két híresség a mai napig tartják a kapcsolatot.

Hilary Duff és Shia LaBeouf

Azt már tudjuk, hogy a színész számára a jó hangi adottságok sokat nyomnak a latba. Rihanna után Hilary Duffra is szemet vetett a rizikós szerepek szerelmeseként ismert LaBeouf. A színész azonban nem az a fajta, aki kérkedik a hódításaival, sőt, készséggel ismeri el, hogy bizony alaposan mellé tud fogni, ha párkapcsolatról van szó. Egy interjújában megkérdezték, hogy melyik volt élete legrosszabb randija. LaBeouf nem nagyon kerelt, mert bár a részletekről semmit nem árult el, viszont készséggel elmesélte, hogy az eset Hilary Duff-hoz köthető. "Minden valószínűség szerint az volt mindkettőnk számára életünk legpocsékabb randija" - fejtegette a sztár.

Fergie és Justin Timberlake

Ki emlékszik már rá, hogy egykor Fergie is Disney-sztár volt, hasonlóan Justin Timberlake-hez, vagy Britney Spearshez!? Nos, akik egészen véletlenül mégis, azoknak talán nem is olyan meglepő, hogy a két fiatal a ´90-es évek végén kavartak. Fergie 7 évvel idősebb volt az akkor 16 éves Justin Timberlake-nél, de úgy látszik, ez nem tartotta vissza, hogy összejöjjön a világhír kapujában álló énekessel. Később Fergie elismerte, hogy valóban együtt voltak még azelőtt, hogy Timberlake komolyabban érdeklődni kezdett volna Britney Spears iránt. A kapcsolatukat ismerők szerint rövid, de igencsak heves kapcsolatuk nagyobbik része az ágyban játszódott.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Gólyahír, babát vár a gyönyörű magyar modell: Axente Vanessa mesés fotóval jelentette be a baba érkezését

Gólyahír, babát vár a gyönyörű magyar modell: Axente Vanessa mesés fotóval jelentette be a baba érkezését

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője