Borbély Alexandra és Nagy Ervin: „Korábban gyakran volt nálunk otthon hurrikán, ma már csak kisebb szélviharok vannak”
A népszerű színészházaspár egy megkomponált színházi este formájában, képek és filmrészletek segítségével mesél a szerelmük születéséről, kapcsolatuk meghatározó pillanatairól, hétköznapi küzdelmeikről és a szülővé válás nehézségeiről – természetesen a rájuk jellemző sok humorral és öniróniával.
Ezeket láttad már?
2023 őszén indult az Egy életem című színházi sorozat, amelyben ismert művészek állnak színpadra, hogy egy stand-up est keretein belül elmeséljék az életüket. Országszerte már több mint 50 ezer néző látta eddig a sorozat különböző előadásait, amelynek repertoárja Magyarország talán legismertebb művészpárjával bővül. Borbély Alexandra és Nagy Ervin közös produkciójának premierje május 23-án 19 órától debütált a MOM Kulturális Központban.
Hogyan és miért született meg ez a közös produkció?
Borbély Alexandra: Lévai Balázsnak van az Egy életem című sorozata, és egyszer csak felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha mi ketten is szerepelnénk benne Ervinnel. Egyből igent mondtunk a felkérésre, mert a stand-up műfaj, és az, hogy kipróbáljuk magunkat ebben, közel állt hozzánk, szeretünk a baráti társaságunkban is történeteket mesélni. Nem mondanám, hogy introvertált típusok lennénk, és azt gondoltuk, hogy esetleg vannak olyan történeteink, amik abból a szempontból érdekesek lehetnek, hogy két ennyire ellentétes személyiség, mint amilyenek mi vagyunk, hogyan tud mégis jól működni.
Most már, hogy gyerekeink is vannak, és család vagyunk, olyan az életünk, olyanok a napjaink, hogy nagyjából minden héten elválhatnánk, de valamitől mégis működik, és talán mások is vannak így az életben, akiknek jó lesz látni egy hasonló kapcsolatot. Nekem az is eszembe jutott, hogy mennyire szívesen jártam mindig az AlkalMáté Trupp előadásaira, ahol az egykori osztálytársak a saját életüket vitték színpadra. Szerettem, hogy kicsit bekukucskálhattam valakinek az életébe.
Nagy Ervin: Igen, tényleg így volt, a felkérést rögtön elfogadtuk. Ebben tökéletes egyetértés volt közöttünk.
Borbély Alexandra: „Nem véletlenül van mellettem egy egészen más típusú ember”
Hol húztátok meg a határt, mennyire láthatnak bele a nézők az életetekbe?
Alexandra: Balázs ezt ránk bízta, az elején jelezte, hogy annyit osztunk meg, amennyit mi szeretnénk. Nem volt semmilyen kényszer, de azt fontosnak éreztük, hogy valamennyire személyes legyen, hogy adjunk is.
Otthon próbáltátok, vagy kellett a szakmai közeg?
Alexandra: Mindenképpen ki kellett mozdulnunk otthonról, és kellett az is, hogy legyen hozzá egy szakmai közeg.
Hogyan készült az előadás? Adtatok hozzá támpontokat?
Ervin: Nagyinterjú formájában indult az egész, olyan, mintha egyszerre adnánk életműinterjút megismerkedésünk pillanatától. Ezeket a szövegeket Fehér Boldizsár egy forgatókönyv formájában feldolgozta és dialogizálta, ez lett az alap, amihez utána még hozzátettünk, vagy kiegészítettük, ha úgy éreztük, hogy nagyon papírízű, vagy ha még eszünkbe jutott csomó más dolog.
Lévai Balázsnak az volt a célja, hogy kilépjen a stand-upból, amikor önmagával dialogizál az ember, és legyen az egésznek egy páros dinamikája. Szerintem ez nagyon fontos, mint egy jó bohócpárosnál. Én egyébként sokszor így is gondolok magunkra. Mindig megvan az állandó latinos ellenkezésünk egymással szemben, tényleg egy igazi mediterrán pár vagyunk. Mi nem színezzük ki a történeteinket, hanem tényleg az van, hogy általában semmiben nem értünk egyet. Így ez elég jó alapanyag drámai, de egyben humoros konfliktusokra, inkább egy kétszemélyes drámára emlékeztet, mint kétszemélyes stand-upra.
Nehezíti vagy könnyíti a helyzetet, hogy itt most nem betanult szöveggel dolgoztok?
Alexandra: Azért nehéz, mert az ember óhatatlanul megpróbál más szavakat, kifejezéseket is használni, nehogy megunja magát, és emiatt egy kicsit inkább máshogyan mesélné. Amikor hangsúlyos a testbeszéd, és közben a saját szövegemet is mondom, akkor Balázs szólt is, hogy ne improvizáljak, mert az elvisz másfelé. És ha elvisz, akkor nagyon nehezen, vagy talán soha többet nem találsz vissza ahhoz a struktúrához, amiben ez működik.
Ervin: Kellett, hogy legyen egy feszessége, és egy idő után ki kell essenek belőle a töltelékszövegek. Úgy próbáljuk felfogni, hogy magunkat játsszuk a két karakterben, nem úgy, hogy leülünk, kvaterkázunk együtt, és közben néha bevonjuk a közönséget.
Nagy Ervin: „Talán még soha nem volt ilyen egyensúlyban az életem, mint most”
Komolyan veszitek ezt a produkciót, vagy kicsit kikapcsolódás inkább?
Alexandra: Muszáj komolyan venni, mert egyáltalán nem könnyű magunkról beszélnünk.
Ervin: Sőt, szerintem most a legnagyobb a tét, mert az ember nem akarja a saját történeteit elrontani. Nem akarunk a saját életünkben, a saját életünkkel bukni.
Volt már olyan, hogy rácsodálkoztatok a próbák során egy szövegrészletnél, hogy úristen, én tényleg így reagálok?
Alexandra: Még nem, szerintem majd a közönség reakcióiból jön majd a flash, hogy „Jé, ez tényleg én vagyok?” Biztos, hogy lesz ilyen, de ezeket be kell vállalni, nem lehet az ember mindig, mindenáron szimpatikus.
Ki viseli otthon a nadrágot?
Alexandra: Mindketten, pont ettől van állandóan a sok összezörrenés, és mert senki nem akar engedni. De amikor az embernek gyereke lesz, akkor „kénytelen” egy teljesen másik családi struktúrában működni, onnantól fogva kellenek a kompromisszumok, kell, hogy néha ráhagyjam a dolgokat a másikra. Időnként csak annyi kell, hogy tíz percre kimenjek sétálni, és amikor visszajövök, már máshogy látom a történteket. Az az idő, amit eddig eltöltöttünk egymás mellett, valamennyire lecsendesítette azt az állapotot, ami az elején mindkettőnkre nagyon jellemző volt. A kezdetekben tényleg minden napra jutott egy hurrikán.
Ervin: Most már csak szélvihar van, esetleg néha jön egy tornádó.
Borbély Alexandra egy szerencsés véletlennek köszönhetően kapta meg élete szerepét: eredetileg nem is neki szánták a Testről és lélekről főszerepét
Tíz éve vagytok együtt. Kellett ennyi idő, hogy ebbe bele merjetek, tudjatok vágni?
Alexandra: Talán most értünk meg arra, hogy tudjunk nevetni magunkon, a párkapcsolatunkon, vagy a közös működésünkön. Semmiképpen nem úgy kell elképzelni, hogy szobrot emelnénk magunknak, vagy nagyon komolyan vennénk magunkat. Most már talán lenyugodtunk mindketten annyira, hogy bele mertünk vágni egy ilyen közös munkába.
Ervin: Kellett, mert most gyűlt össze ennyi anyag az életünkből. Fontos, hogy már rá tudunk látni bizonyos korszakainkra, melyek le is tudtak ülepedni. Ez mindennel így van: ha benne van az ember, akkor nem tud róla objektíven beszélni. Kellett ez a tíz évnyi idő, és a távolság is bizonyos történésektől. Nem egy lelkizős pszichodrámaként kell elképzelni, megpróbáltuk kifejezetten azokat a történeteinket előtérbe helyezni, amik humorosak, amikben öniróniát tudunk felmutatni. Az életünk abszurd történeteit kerestük, vagy azokat, amelyek fordulatokban bővelkednek, izgalmasak, vagy tele vannak komikus elemekkel.
Alexandra: Vagy azt, ami a legjellemzőbb a mi történeteinkre: hogy tervezzük valahogyan, de teljesen máshogy lesz. Hogy a körülmények nem ideálisak, vagy miattunk változik a menetrend, de elmondható, hogy nagyjából még soha nem történt semmi pontosan úgy, ahogy elterveztük.
Borbély Alexandra: „Nem tudom, hogy fogok kinézni öt év múlva”
Ervin: Nyilván a magyar családok túlnyomó része így él, de mi ezt még jobban fel tudjuk nagyítani, amitől a drámai pillanatok is szórakoztatóvá képesek válni. Nagyon fontos, hogy mindent kellő öniróniával kezelünk.
Alexandra: És humorral is, mert humorral nagyon sok mindenből ki lehet jönni.
A MOM Kulturális Központban volt a bemutató. Hol lehet majd találkozni az előadással?
Alexandra: Utazni fog, havi egy-két előadás van jelenleg tervben. Nyáron leszünk a Városmajorban és Győrben is, egyelőre ennyi, aztán majd meglátjuk, mennyire találják érdekesnek a történeteinket.
