Boszorkányok a sztárvilágban: Ezek a hírességek hisznek a mágiában

2018.október.21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Összeválogattuk azokat a hírességeket, akik valaha valamilyen formában már találkoztak a mágiával, boszorkánysággal vagy megmagyarázhatatlan jelenségekkel. Borzongásra fel!

Angelina Jolie
Fotó: Getty Images

Angelina Jolie

Ismerősei szerint a színésznő mindig is vonzódott a sötét mágiához. Sokak szerint válása előtt is a mágiát vetette be, hogy helyrehozza kapcsolatukat Brad Pittel. Mivel ez nem sikerült a válás óta egy üvegcsében magánál tartja exe vérét, mint egy talizmánt. Ez nagyon durván hangzik és valahol reméljük, hogy ez csak egy pletyka, azonban sokan az ellenkezőjét állítják.

Angelina tetoválásai is különleges jelentéssel bírnak, a legtöbbet azért varratta magára, hogy megvédjék a gonosz erőktől.

Beyoncé

Beyoncét egyik dobos kollégája vádolta meg azzal, hogy fekete mágiát próbált meg alkalmazni rajta és durva rituálékba kényszerítette bele. A nő elmondása szerint az énekesnő a macskáját is megölte, hogy egy ilyen szeánsz során áldozatként mutathassa be. Na, ne!

Ariana Grande

Az énekesnő egy interjúban elárulta, hogy ő maga soha nem szeretett volna fekete mágiával foglalkozni, azonban sokszor megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Ariana azt is elmesélte, hogy egyszer miután a temetőben járt, félelmetes borzongás, hidegrázás uralkodott el rajta, borzalmas negatív érzések fogták el. Utána pedig erős kénes szagot érzett, a kocsijában pedig a semmiből legyek jelentek meg. Később elalvás előtt az ágya mellett pedig egy fekete alakot látott, aki hónapokig visszajárt hozzá.

Lana Del Rey

Lana sosem tagadta, hogy gyakran veti be a mágiát a hétköznapokban is. Az amerikai választások előtt a közösségi oldalán nyilvánosan indított egy rituális szertartást, hogy megakadályozza Donald Trump elnökké választását. Követőit is kérte, hogy csatlakozzanak hozzá és azóta is nyíltan beszél az esetről. Azt vallja, hogy a mágia része az életünknek, hiszen a gondolatainkat képesek vagyunk szavakká formálni és ebből következik, hogy a vágyaink is tettekké válhatnak, ha nagyon szeretnénk.

A csillagjegyed elárulja, melyik a legértékesebb jellemvonásod

A csillagjegyed elárulja, melyik a legértékesebb jellemvonásod

Katy Perry

Katy büszke rá, hogy rengeteg ásványt és talizmánt szerzett az évek alatt és hisz benne, hogy az élet különböző területein szerencsét hoznak neki. Elmondása szerint a talizmánok mindig segítettek neki abban, hogy a jó dolgokat magához vonzza.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Színes programokkal és nyereményekkel ünnepeltük a GLAMOUR-napokat

Színes programokkal és nyereményekkel ünnepeltük a GLAMOUR-napokat

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)