Brad Pitt és barátnője, Ines de Ramon a vörös szőnyegen ölelkeztek: elképesztően forró fotók készültek a párosról

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

2022 novemberében tudódott ki, hogy Brad Pitt újra megtalálta a boldogságot Angeline Jolie-tól való válása után. Az ékszerbizniszben dolgozó Ines de Ramonnal két évvel később is ugyanúgy lángol a szerelem.

Továbbra is nagy a szerelem Brad Pitt és Ines de Ramon között
Továbbra is nagy a szerelem Brad Pitt és Ines de Ramon között
Fotó: Northfoto

Brad Pitt és Ines de Ramon nemrég a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkoztak együtt, most pedig újabb filmpremieren vettek részt, ezúttal is elegánsan, öltözéküket összehangolva - és csak úgy forrt a levegő közöttük! A Wolfs (Két magányos farkas) című filmet Los Angelesben mutatták be a minap, a főszereplő riválisokat pedig a legendás páros, George Clooney és Brad Pitt játsszák, így természetesen párjaik is megjelentek mellettük a vörös szőnyegen.

A nude színekbe öltözött Pitt és de Ramon párosa rendkívül elegánsan festett, de nemcsak ezért irigyeljük őket, hanem azokért a pillanatokért is, amit a lesifotósok lencsevégre kaptak - ahogy Pitt szorosan a karjaiba zárja barátnőjét a vörös szőnyeg szélén. Sajnos közösen pózolós hivatalos fényképek nem készültek róluk, de ezek a lopott pillanatok úgyis őszintébben mutatják be a szerelmeseket.

A duó a hónap elején debütált a vörös szőnyegen, a már említett filmfesztiválon, ahol George Clooney és Amal Clooney társaságában jelentek meg. Ezek a nagyszabású megjelenések egy bennfentes szerint nagy jelentőséggel bírnak a két éve tartó kapcsolatban, hozzátéve, hogy Brad Pitt és Ines de Ramon "nagyon szerelmesek".

Ines de Ramon és Brad Pitt bensőséges pillanata
Fotó: Northfoto

Különleges ékszert szúrtak ki Brad Pitten: máris komolyra fordultak a dolgok gyönyörű barátnőjével?

Különleges ékszert szúrtak ki Brad Pitten: máris komolyra fordultak a dolgok gyönyörű barátnőjével?

Brad imádja bemutatni Ines-t a barátainak, mert annyira jó vele lenni

– tette hozzá az informátor. „Ines a legjobbat hozza ki Bradből.

De Ramon nem csupán Brad Pitt barátnője

A 31 éves, spanyol származású, a Genfi-tó mellett nevelkedett Ines de Ramon saját jogán lett sikeres, irigylésre méltó karrierje van a divat- és ékszeriparban. Angolul, spanyolul, franciául és németül beszél, és 2013-ban végzett a genfi egyetem üzleti adminisztráció szakán. Dolgozott a Christie's aukciósháznál és a de Grisogono svájci ékszermárkánál is, most pedig az Anita Ko alelnöke. Az egészség és wellness világában is érdekeltsége van, okleveles integrált táplálkozási tanácsadó.

Forrás: US Weekly

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

4 jel, hogy állandóan szabotálod a kapcsolataidat, pedig működnének

4 jel, hogy állandóan szabotálod a kapcsolataidat, pedig működnének

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Buja természetesség: ezek a színek hódítanak ősszel (x)

Buja természetesség: ezek a színek hódítanak ősszel (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)