Ez az oka annak, hogy Bruce Willis demenciáját későn diagnosztizálták

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bruce Willis lánya, Talullah Willis és családja már régóta tudták, hogy valami nincs rendben a színésszel, nem vették észre (vagy tudat alatt nem akarták észrevenni) a betegségének a korai jeleit.

Mér rég tudták, hogy valami nincs rendben Bruce Willis színésszel
Mér rég tudták, hogy valami nincs rendben Bruce Willis színésszel
Fotó: Rich Fury/Getty Images

Bruce Willis lánya, Talullah Willis egy esszét írt az amerikai Vogue magazin számára, melyből kiderül, hogy már régen sejtették, hogy valami nincs rendben. „A válaszképtelensége idővel gyakoribb lett, és én ezt néha magamra vettem. Két gyermeke is született a mostohaanyámtól, Emma Heming Willistől, és én azt hittem, hogy elvesztette az érdeklődését irántam. Bár ez nem is állhatott volna távolabb az igazságtól, de a kamaszkori agyam hibás matematikával gyötörte magát. – Tallulah egyedül érezte magát, azt hitte, hogy sem az édesanyjának, sem az édesapjának nincs már többé rá szüksége.

Bevallom, hogy Bruce állapotának romlását az elmúlt években olyan mértékű kerüléssel és tagadással fogadtam, amire nem vagyok büszke. Az igazság az, hogy én magam is túl beteg voltam ahhoz, hogy ezt kezelni tudjam. – Talullah anorexiával, depresszióval, valamint ADHD-val is küzdött. A lány túl beteg volt, hogy észrevegye édesapja betegségének korai jeleit, míg édesapja is túl beteg volt ahhoz, hogy lássa, hogy lánya mivel küzd. Bruce Willis lánya jelenleg mindent dokumentál, fájó szívvel készül arra a napra, amikor édesapja már nem lesz.

Céline Dion állapota egyre aggasztóbb, közeli ismerőse mesélt a küzdelmeiről

Céline Dion állapota egyre aggasztóbb, közeli ismerőse mesélt a küzdelmeiről

Ezzel a betegséggel küzd Bruce Willis

Bruce Willist az FTD egyik típusa, az úgynevezett primer progresszív afázia kategóriába sorolják. „Az afázia nyelvi problémákat jelent, ez a szavak megtalálásának nehézségétől a szavak megértésiig jelenthet problémákat, általában stroke, daganat vagy más agyi elváltozás okozza. A frontotemporális demencia diagnózis azt jelenti, hogy a színésznek progresszív, neurodegeneratív betegsége van, és az afáziát nem stroke vagy az előbb felsorolt okok okozzák” – nyilatkozta a CNN-nek Dr. Henry Paulson neurológus professzor, a Michigani Egyetem Alzheimer-kór Központjának Igazgatója. Az Alzheimer-kórtól eltérően jelenleg nem léteznek olyan terápiák, amelyek lelassítanák az FTD terjedését, és a progressziót, így Bruce Willis gyógyíthatatlannak minősül.

Olvass még sztárhíreket:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ez is érdekelhet

Epres Panni a milánói divathét csillagaként tündökölt - Kata Szegedit viselt, és nem is akármit

Epres Panni a milánói divathét csillagaként tündökölt - Kata Szegedit viselt, és nem is akármit

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Kiderült: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, miért ilyen gyönyörű az arcbőre (x)

Kiderült: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, miért ilyen gyönyörű az arcbőre (x)

PR

Bakteriális vaginózis: okok és megelőzés (x)

Bakteriális vaginózis: okok és megelőzés (x)

PR

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

PR

Álomból valóság: Hogyan valósíthatjuk meg a céljainkat néhány alapvető lépésben? (x)

Álomból valóság: Hogyan valósíthatjuk meg a céljainkat néhány alapvető lépésben? (x)