Charlotte Clavier, az egykori R-GO gida őszinte vallomása: „Mindig is nagyon fontos volt, hogy magamnak teremtsem meg a dolgokat”
Charlotte Clavier, az első R-Go gida visszavonulása óta nem közszereplő, mégis kiváncsi rá az a generáció, aki egykor az együttes rajongója volt. A vietnámi származású, örökifjú nő hosszú idő után újból szívesen beszél az életéről.
Ezeket láttad már?
Évtizedek óta az R-GO együttes szerves része két fiatal nő, a gidák, akik Szikora Róbert mellett táncolnak. Charlotte Clavier az első gidák egyike volt, különleges arcát a mai napig sokan felismerik az utcán, annak ellenére, hogy koromfekete haját ősz színre változtatta.
Minek köszönheted, hogy a mai napig kíváncsiak rád az emberek, az első R-GO gidára?
A „gida-karrierem” csúcsán történt visszavonulásom után tizenöt-húsz évig egyáltalán nem akartam nyilatkozni, teljesen eltűntem a nyilvánosság elől. Akármire kértek fel, nemet mondtam, így szép lassan elcsendesedett körülöttem minden. Nemrég készült velem egy jó riport, és miután láttam a hozzászólásokból, hogy kíváncsiak rám az emberek, megnyíltam.
Mi volt az oka, hogy tizenöt évig nem adtál interjút?
Abban az időszakban untam már, hogy mindig az R-GO kapcsán kerestek meg, elegem lett belőle. Civil ember lettem, civil életet éltem, és nem láttam értelmét annak, hogy a múltamról nyilatkozzak. Már lerágott csontnak éreztem. Talán ha más témában kérdeztek volna, szívesen megszólalok – mint évekkel később, amikor a változó korról beszéltem. Az a cikk tényleg rólam szólt, nem az R-GO-ról.
Dér Heni: „Ez a szakma nagyon kiszámíthatatlanná vált”
Hogy gondolsz vissza a „gidás” időszakra?
Ki nem hagytam volna az életemből. Nagyon sok jót adott, rengeteget tanultam. Voltak benne fájdalmas, igazságtalan részek is, amiket akkor rosszul éltem meg, de összességében egy nagyon jó korszakom volt. Örömmel gondolok vissza rá. Megtehettem, hogy addig csináltam a táncolást, amíg jól éreztem magam benne, és amikor láttam, hogy nincs tovább fejlődés, elkezdtem a jövőmön gondolkodni. Már az együttes mellett is volt önálló munkám: modellkedtem, divatbemutatókon szerepeltem, és külföldre szerettem volna menni dolgozni. Élveztem, hogy nem voltam kiszolgáltatva senkinek.
Sikerült?
Igen. Annak ellenére, hogy nem beszéltem németül, sikerült munkát kapnom egy kis ügynökségnél Ausztriában. Gyorsan belerázódtam. Teljesen új hozzáállást tapasztaltam a munkához – sokkal profibbat, mint ami akkor Magyarországon jellemző volt. Egy óriásplakát volt az első nagy felkérésem: a Mariahilfer Straßéra kerültem fel egy hatalmas cipőmárka reklámjaként. Akkoriban a magyarok még oda jártak vásárolni, nagyon sokan látták, és a szakmában is gyorsan híre ment. Ez jól jött a továbblépéshez. Egy évre Münchenbe szerződtem a legnagyobb ügynökséghez, majd visszatértem Bécsbe. Már nem nekem kellett kilincselnem – az ügynökségek kerestek meg, teljesen megváltozott a helyzet.
Fontos számodra azóta is, hogy ne legyél kiszolgáltatva senkinek?
Igen. Nem szeretem, és biztos megvan ennek az oka. Talán az egyik, hogy nem Magyarországon születtem, a szüleimnek menekülniük kellett a hazájukból. Biztosan bennem is tovább élnek ezek az energiák: a kiszolgáltatottság, a félelem érzése. Számomra mindig is nagyon fontos volt, hogy magamnak teremtsem meg a dolgokat. Ezáltal talán egy kicsit keményebb nő vagyok, tudatosabb – de ehhez kellett ez a sok-sok év, ez a rengeteg tapasztalat, amikről ma már tudok beszélni.
Azért lettél vállalkozó, hogy a magad ura legyél? A függetlenséget kerested?
Általában az emberek azért lesznek vállalkozók, mert azt hiszik, hogy szabadok lesznek – aztán kiderül, hogy a saját vállalkozásukhoz kötődnek, így az sem jár határtalan szabadsággal. Mindenesetre jobban szeretem, ha nem más mondja meg, mit csináljak. Szeretem, hogy nem vagyok kiszolgáltatva sem egy főnöknek, sem egy rendszernek, csak annak, amit én építettem fel magamnak.
Éttermeket üzemeltettek?
Igen, a családnak van két ázsiai étterme. Nem vietnámi, mint a származásunk, mert más tájakról is kínálunk ételeket – olyanokat, amiket szeretünk.
Szőke Zsuzsi: „Ruhát soha nem dobok ki”
Honnan jött a vendéglátás a modellkedés után?
Sosem gondoltam, hogy egyszer vendéglátós leszek. A korábbi párkapcsolataim révén kerültem ebbe a körbe. Először butikjaim voltak, de az akkori társammal úgy döntöttünk, hogy a vendéglátás jobb lesz – így nyitottunk egy pizzériát. Az üzemeltetése inkább egy jó bulinak bizonyult, mi csináltuk az egészet. Az emberek azért jártak hozzánk, mert jól érezték magukat. Mindegy volt, hogy jó-e az étel, vagy kijövünk-e gazdaságilag. Másfél hónap után szétesett az egész üzlet – laikusokként, barátokként álltunk össze, szakmai háttér nélkül.
Mégsem adtad fel a vendéglátózást…
A volt párom, a gyerekeim apja belsőépítészként dolgozott, több, akkor menő helyet is ő tervezett. A barátaink unszolására újra belevágtunk egy étterembe – de az is befuccsolt, pedig ott már szakmabeli idegenekkel dolgoztunk együtt. Meg kellett tanulnunk, hogyan működtessük családi vállalkozásként. Együtt kellett gondolkodni, figyelni egymásra. Később nyolc és fél évig vezettünk egy kávézót – ott szereztünk valódi gyakorlatot.
Borsi Flóra: „Mindenáron nyomot akartam hagyni a világban"
Nem vágytál nyugalmasabb, kiszámíthatóbb életre?
Mindig úgy éreztem, hogy csinálnom kell valamit. Pörgettem az életet, a dolgokat – ha jött szembe valami lehetőség, és megtetszett, belevágtam.
Említetted, hogy elváltál, utána még egyszer férjhez mentél…
Először nagyon fiatalon mentem férjhez, mondhatnám, brahiból. El is váltam, és utána soha többé – még a gyerekeim apjával sem – házasodtam össze.
Tudatos döntés volt ez, a függetlenségi vágyad miatt?
Egyszerűen nem akartam magam ráerőltetni senkire. Amikor a második gyermekemmel várandós voltam, szóba került, hogy jó lenne „pontot tenni az i-re” és összeházasodni, de végül csak a lánykérésig jutottunk. Nyolc és fél év után szétmentünk – a párom nagy szabadságvágya miatt. Sajnos ő már nincs köztünk.
Mihályfi Luca elárulta, miért lesz hosszú távú a kapcsolata Hegyes Bercivel
Fontos számodra, hogy legyen valaki melletted?
Szeretek szeretni. Számomra nagyon fontos a szeretet és a kapcsolódás. Egész életemben úgy gondoltam, hogy ez az egyetlen dolog, ami bármit megváltoztathat, létrehozhat és örömet szerez. Soha nem akartam független nő lenni – mindig is szerettem valakihez tartozni, és nőnek lenni a párkapcsolatban. A családban nem akartam irányítani – örömmel kiszolgálok mindenkit, mindent megteszek értük. Most is párkapcsolatban élek.
A gyerekeid veled laknak, vagy már kirepültek a családi fészekből?
A lányom, Zoé, 28 éves lesz, már a párjával él. A fiam, Noel, 26 éves – még együtt élünk, de már szívesen kirepülne. Mindketten keményen dolgoznak azon, hogy felépítsék a saját világukat.
Bár hihetetlen, 61 éves vagy. Érzed ennek a súlyát?
Persze. A legrosszabb, hogy belülről abszolút fiatalnak érzem magam – a gondolkodásomat tekintve is. Még szívesen elmennék bulizni, de érzem, hogy már nem helyénvaló. Az öltözködésem sem olyan, mint egy 61 évesé – nem is tudom, hogyan kellene öltöznöm ebben a korban. Sajnos a tükör nem hazudik: látja az ember, hogy elmúltak az évek felette.
Schóbert Lara az őt támadóknak: „Csinálják utánam, és aztán majd üljünk le beszélgetni”
A hajadat direkt hagytad meg ősznek?
Fiatal koromban vágytam a fehér hajra – piros egyszer már volt. Amerikában legalább két órán át ültem a fodrásznál, hogy megcsinálják, de ehhez nagyon rövidre kellett volna vágni. Akkor épp növesztettem, így visszafestettem feketére, de a vágy a fehér haj után bennem maradt. Aztán eljött az idő, amikor több volt az ősz hajszálam, mint a fekete.
Egy fodrász barátnőm elvállalta – nem tudtam, hogy egy évembe fog kerülni, mire hófehér lesz. Öt-hat órákat ültem a fodrászatban, havonta kellett vele foglalkozni, végül tönkrement a hajam. Úgy döntöttem, elég, és elkezdtem lenöveszteni. Biztos fiatalosabb lennék fekete hajjal, de nincs kedvem újra elkezdeni ezt a procedúrát.
A mai napig felismernek az utcán?
Mostanában sok minden jelent meg rólam, így sokan felismernek. Nagyon kedvesek az emberek, akik megszólítanak – örülnek nekem, csodálkoznak, hogy milyen közvetlen és nyitott vagyok, ami számomra természetes. Egyébként civil emberként élek.
Tóth Gabi: „Nem úgy működik, hogy elmegyek egy terapeutához, aki majd megoldja a problémáimat, mi is kellünk hozzá”
Mit érzel, ha meghallasz egy R-GO számot, amire valaha táncoltál?
Mosolygok. Eszembe jut, hogyan mozogtunk rá. Örülök, ha látok egy régi cikket vagy fotót.
Nem is voltál azóta R-GO koncerten?
A tavaly előtti nagykoncerten, amikor 40 éves volt az együttes, a Robiék kérték, hogy menjek fel a színpadra én is. Jó érzés volt. Bár az ember fél az ilyentől, fölöslegesnek érzi magát, meg már öreg is – de a régi zenésztársaim idősebbek nálam. A rajongóknak pedig teljesen mindegy, ki hány éves.
Kuponok - GLAMOUR 