Demi Moore Bruce Willis állapotáról beszélt, nehéz kibírni könnyek nélkül a szavait
Demi Moore és Bruce Willis már több mint 25 éve elváltak, azonban a mai napig nagyon szoros köztük a kapcsolat. A színésznő szerint örökre egy család maradnak, ezért igyekszik segíteni a demnciával küzdő exférjének és új feleségének abban, amiben csak tud.
Ezeket láttad már?
Demi Moore és Bruce Willis az egyik legnépszerűbb hollywoodi álompár voltak a '90-es években. 1989-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, házasságuk alatt három közös gyermekük is született. Bár végül nem egymás mellett találták meg a boldogságot, és 2000-ben hivatalosan is elváltak, a mai napig jó viszonyt ápolnak.
Nemcsak lányaik - a 36 éves Rumer, a 33 éves Scout, valamint a 31 éves Tallulah - találkoznak rendszeresen a Die hard sztárjával, hanem Demi is. „Mindig is egy család leszünk, csak más formában” - mondta el a színésznő a Variety-nek. „Számomra ez soha nem volt kérdés. Ezt teszed azokért az emberekért, akiket szeretsz” - tette hozzá.
Bár Bruce Willis már új feleségével, a 46 éves Emma Heming Willis-szel, valamint közös lányaikkal, a 12 éves Mabelel és a 10 éves Evelynnel él, Demi heti rendszerességgel meglátogatja őket, és igyekszik mindenben támogatni őket.
Remélem, bátorítóan hat másokra, hogy azt látják, másképp is lehet csinálni a dolgokat. Van élet a válás után. Van mód a szeretettel való együttnevelésre
- fogalmazott. Ennek köszönhető az is, hogy a mai napig meghitt családi pillanatokat tudnak együtt átélni, amikor meglátogatja a demenciával küzdő volt férjét.
Bruce Willis friss videóját nem tudod sírás nélkül végignézni: szívszorító gesztust tett a demenciával küzdő színész
„A betegség, az betegség. Ezt el kell fogadni, mást nem lehet tenni. A helyzetéhez képest az állapota stabil. Fontos, hogy ne ragaszkodjunk foggal-körömmel a múlthoz, nézzünk szembe azzal, ami most van. Ha elfogadjuk a helyzetet, és ott vagyunk vele, ahol épp tart, az nagyon szép tud lenni" - idézi Demi Moore szavait a People magazin.
Forrás: dailymail.co.uk
