Haumann Petra: „A szerepálmokkal vigyázni kell – van, amikor jobb, ha megmaradnak álomnak”
Haumann Petra istenadta tehetségével méltó tagja a magyar színházi életnek. Édesapja, Haumann Péter nyomdokaiba lépett, de már régen a saját útját járja – színpadon, filmekben és a mikrofon mögött is. Az Orfeumban futó Anyád kínja című előadás apropóján beszélgettünk vele hivatásról, női szerepekről, anyaságról és arról, hogyan lehet megtartani az egyensúlyt a színpad és a magánélet között.
Ezeket láttad már?
Haumann Petra olyan, mint egy tökéletesre megírt szerep: sokszínű, meglepetésekkel teli és őszintén emberi. Egyszerre vidám és elgondolkodtató élmény volt vele beszélgetni; bátran mesélt életének kihívásairól, az anyaságról, és arról, hogyan lehet mindebben önazonosnak maradni. Van benne valami megnyugtató, hiszen egy olyan művésznőről van szó, aki nem fél kimondani, bármit is gondol. Exkluzív interjú.
Édesapád, Haumann Péter legendás alakja a magyar színházi életnek. Ez hogyan befolyásolta a döntésedet, hogy te is a színészi hivatást válaszd?
Ez sosem fog kiderülni, hiszen ebben nőttem fel, nem volt összehasonlítási alapom. Hárman vagyunk testvérek, és míg az öcsémmel mindketten természetesnek vettük, hogy a színészet felé fordulunk, a bátyám sosem gondolkodott ezen a pályán. Szóval ez talán örök rejtély marad. Számomra, és Máté számára is egyértelmű volt az első pillanattól kezdve, hogy ezt szeretnénk csinálni. Én már kislányként is tudtam, hogy színésznő szeretnék lenni. Úgy gondoltam, ehhez meg kell tanulnom táncolni, énekelni, hangszeren játszani – mindent, amit egy színésznőnek illik tudni.
A bátyád mivel foglalkozik?
Ő civil pályán mozog, három diplomája van.
Akkor ő is tudatosan választott más utat.
Igen, ugyanaz a szülőpár, ugyanazok a kondíciók – érdekes, hogy mégis mennyire más irányba indultunk el.
Boda-Novy Emília: „Megtanultam előnyömre fordítani a sanyarú gyerekkoromat”
Számos karaktert formáltál meg az évek során. Van olyan szerep, ami különösen közel áll a szívedhez?
Igen, a Karinthyráda című önálló estem, amit a mai napig játszom országszerte. Karinthy Frigyes írásaira épül, és az volt benne a kihívás, hogy miként lehet egy ennyire férfias szerzőt nőként megszólaltatni. Gyulai Eszter dramaturg barátnőmmel együtt találtunk rá Harmos Ilona – Kosztolányi Dezsőné – könyvére, amely Karinthyról szól.
Ebben rengeteg személyes részlet van, és mivel Karinthy és Kosztolányi jóbarátok voltak, így Frici és Didus történetein keresztül női szemszögből született meg ez az est. Szívem-lelkem benne van a darabban, régóta rajongok Karinthyért, és mindig is vágytam arra, hogy őt interpretálhassam.
Milyen élmény volt számodra a Blokád című film forgatása, és mit jelentett neked ez a szerep?
Ez egy kisebb szerep volt, de nagyon örültem neki. A film témája izgalmas és sokrétű volt, ilyen formában még senki nem dolgozta fel. Rengeteg kiváló kolléga szerepelt benne, a magyar színházi élet színe-java. Bár nem közösen forgattunk, Máté, az öcsém is megformált egy karaktert. Nagyon élveztük a korhűséget, a történetet és a stáb professzionalizmusát.
Szabó Zsófi őszinte vallomása: „Büszke vagyok arra a nőre, akit a tükörben látok”
A hangod sok filmben és sorozatban visszaköszön. Mit szeretsz leginkább a szinkronizálásban, és milyen kihívásokkal találkozol a munka során?
A saját magam arctalanságát szeretem benne. Az anyanyelvemen szólaltatok meg másokat, és ez rendkívül különleges érzés. A legnagyobb kihívás számomra a nyelviség: mivel beszélek angolul és németül, az ezekhez közeli nyelveket könnyebben követem. Az ázsiai nyelvek viszont már komolyabb koncentrációt igényelnek. A szinkronizálást 13-14 éves korom óta csinálom, a kedvencem a rajzfilmhősök megszólaltatása. Az egész egy nagyon összetett feladat: egyszerre kell figyelni a szöveget, a színészt, a timecode-ot, a képet és a hangot.
Két gyermek édesanyja vagy – hogyan tudod összehangolni a színházi életet az anyasággal?
Ma már könnyebben, mert nagyobbak a gyerekeim. De amikor kicsik voltak, nehéz volt – különösen amiatt, mert több mint tíz éve egyedül nevelem őket. Amikor Bella kétéves volt, épp akkor váltunk el az apjával, és azóta is egyedülálló anyaként élek. Sok segítséget kaptam a szüleimtől, volt egy fantasztikus bébiszitterünk, a testvéreim is sokat segítettek. Mindig megoldottuk valahogy. Úgy gondolom, ha az embernek gyerekei vannak, akkor a karriernek kell lemondásokkal járnia, nem pedig a családnak.
Liptai Claudia: „Engedjük el ezt a súly kérdést, ha kérhetem!”
Hány évesek most a lányaid?
Bella 13, Rozi pedig 19 éves.
Ők is a színészi pályát választanák?
Igen, mindketten. Nem tudom, hogy ez hagyomány vagy örökség-e nálunk, de saját indíttatásból érzik így. Két nagyon különböző, mégis erős egyéniségről van szó – meglátjuk, mit hoznak majd ki ebből a későbbiekben.
Karády Anna: „Ha túl sok az akadály, akkor érdemes elgondolkodni, hogy nem a saját utunkat járjuk”
Mit jelent számodra a nőiesség? Mi az, amiben ki tudsz teljesedni nőként a mindennapokban?
Szeretek nő lenni. Szeretem a nőiség minden aspektusát: boldogságát, nehézségét. A piperétől a magassarkún át a sportcipős anyukaságig. A sokrétűségét, az illatát, a színét, a gazdagságát.
Az Anyád kínja című előadást már közel tíz éve játsszátok az Orfeumban Horváth Lilivel, Kisfalvi Krisztával és Oszter Alexandrával közösen. Miért különleges számodra ez a darab?
Azért, mert igazat mond. Az elsők között voltunk, akik nyíltan, őszintén szembementünk azzal a megszokott – és sokszor hazug – narratívával, hogy az anyaság csak rózsaszín, könnyű és nem illik panaszkodni. Ezzel szemben az előadásban humorral, iróniával, mégis hitelesen mutatjuk meg, hogy az anyaság nehéz, fárasztó és áldozatos munka. De ettől még gyönyörű.
Kemény Zsófi: „A művészet és a szex az, amiért érdemes élni és érdemes meghalni”
Szerinted miért fontos erről ennyire nyíltan beszélni?
Mert sok nő még mindig kínosnak érzi, ha nem tökéletes az élete, ha fáradt vagy kimerült. Régen nem illett erről beszélni – ma már szerencsére lehet. Most nyáron, az Orfeum égisze alatt Paloznakon is előadjuk ezt a darabot: az Anyád kínja július 12-én, annak férfi verziója, az Apád füle pedig 13-án lesz látható Adorjáni Bálint, Nagy Sándor és Fenyő Iván előadásában. Ez egy szabadtéri színházi piknik lesz, gulyáslevessel, friss kenyérrel, remek borokkal – és persze előadásokkal.
Egy ennyire intenzív szakmában hogyan tudsz feltöltődni, kikapcsolni? Van valami bevált módszered, tipped az olvasóink számára?
A hobbim összefolyik a szakmámmal. Nagyon szeretek színházba és moziba járni, jó látni, amikor más csinálja ugyanazokat a dolgokat, amiket a munkámban én szoktam. Tulajdonképpen a saját hivatásommal töltődöm fel.
Van olyan álomszerep, amit még nem játszottál el, de nagyon szeretnél?
Nincsen. Azt gondolom, hogy a szerepálmokkal vigyázni kell – van, amikor jobb, ha megmaradnak álomnak. Szerintem ez az élet minden területére igaz: ha túlságosan ráfókuszálunk egyetlen dologra, azzal önként lemondunk arról a szabadságról, amit az odavezető út jelenthetne. Ha valóra válik az álmom, azzal egyúttal el is veszítem azt. Ha pedig nem úgy valósul meg, ahogy elképzeltem, az csalódás lehet. Valójában a munkám az álmom, szeretek dolgozni.
