Hírességek, akik nyíltan utasították el egy másik híresség ölelését

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az ölelés az egyik legkedvesebb gesztus, viszont van annyira személyes is, hogy ne öleljünk meg bárkit, ha csak esetleg az adott szituáció feltétlenül úgy nem kívánja. Egy baráti társaságban például aligha illik visszautasítani egy olyan személy üdvözlő vagy gratuláló ölelését, akit már jól ismerünk, és nem is ártott nekünk. Persze ettől még előfordulhat, hogy nem igazán kedveljük, ezért kikerüljük, vagy éppen figyelmetlenek vagyunk, és ha meg is akar ölelni, akkor abból semmi nem lesz.

Az ölelés egyszerű és kedves gesztusa könnyen kínos helyzetté válhat
Az ölelés egyszerű és kedves gesztusa könnyen kínos helyzetté válhat
Fotó: Getty images/Glamour

Nincs ez másként a sztárvilágban sem: bár elsőre talán az tűnhet evidensnek, hogy ha két híres ember találkozik, és az egyik öleléssel szeretne kedveskedni a másiknak, azt illik elfogadni, ez azonban korántsem mindig történik így. Van, aki figyelmetlenségből, más pedig azért került ki egy ölelést, mert úgy gondolta, olyan embert bizony nem ölel meg, akit nem ismer, hiába híres és történetesen rajong érte az illető. Bármi is legyen az ok, az ilyen meghiúsult ölelésekből már több vicces és kínos pillanat is született az évek során.

Scarlett Johansson

Fotó: Getty images/Glamour

Scarlett Johansson a 2015-ös Oscar-gálán egyáltalán nem szerette volna, hogy John Travolta megölelje, és puszit sem fogadott el tőle. Bár meglehetősen furcsa jelenetnek tűnt, a színésznő később azt nyilatkozta, hogy ebben szerinte abszolút semmi helytelen nem volt és nincs is szó arról, hogy feszültség lenne köztük.

Gigi Hadid

Fotó: Getty images/Glamour

Gigi Hadid egy alkalommal, amikor a vörös szőnyegen találkozott a One Direction tagjaival, sorra megölelte őket, Harry Stylesnek azonban inkább kezet nyújtott. Ez minden bizonnyal azért történhetett így, mert Gigi így akarta kifejezni, mennyire hűséges barátnőjéhez, Taylor Swifthez, akinek nem sokkal korábban ért véget a kapcsolata Harryvel.

10 sztár, aki kísértetiesen hasonlít egymásra

10 sztár, aki kísértetiesen hasonlít egymásra

Aretha Franklin

Fotó: Getty images/Glamour

Aretha Franklin és Patti LaBelle között mindig is fagyos volt a viszony, annak ellenére, hogy Patti rendszeresen dicsérte Arethát, és a dalait is szívesen dolgozta fel. Egy alkalommal Aretha még Patti ölelését is visszautasította, amikor viszont utóbbit erről kérdezték, egyszerűen csak annyit mondott, hogy nem ő volt az, akivel ez megtörtént.

Avril Lavigne

Fotó: Getty images/Glamour

Kelly Clarkson a 2002-es MTV Video Music Awardson próbálta megölelni Avril Lavigne-t, ő azonban a könyökébe tolta a fejét. Bár máig nem derült ki, pontosan miért történt így, de Avril Lavigne évekkel később azt mondta, nagyon sajnálja az esetet. Ami biztos, hogy Kelly Clarkson úgy érezte, ez egy abszolút tudatos mozdulat volt.

Jerry Seinfeld

Fotó: Getty images/Glamour

A stand-upos Jerry Seinfeldet a 2017-es National Night of Laughter and Songon szerette volna megölelni az érte őszintén rajongó Kesha, ő azonban nemet mondott az énekesnő kérésére. Jerry később elmondta, azért utasította el, mert sosem ölel meg egy vadidegent.

Cardi B

Fotó: Getty images/Glamour

A sztárvilágban is nagy visszhangot kapott Jerry Seinfeld Kesha próbálkozására adott reakciója, Cardi B pedig úgy döntött, hogy bosszút is áll érte: amikor Jerry a Between Two Ferns forgatásán megpróbálta megölelni a rappert, ő célzatosan elutasította, a szintén jelen lévő Zach Galifianakist azonban szívesen megölelte.

A legkedvesebb gesztusok a vörös szőnyegről, melyek visszaadják majd a hitedet

A legkedvesebb gesztusok a vörös szőnyegről, melyek visszaadják majd a hitedet

Britney Spears

Fotó: Getty images/Glamour

Miley Cyrus a 2009-es Teen Choice Awardson próbálta megölelni Britney Spearst, aki azonban közben elkezdett körbeforgatni egy szörfdeszkát, és így kikerülte a kedves gesztust. Bár minden bizonnyal véletlenül tette, mégis sokak emlékezetébe bevésődött az egyszerre vicces és kínos pillanat.

Damien Chazelle

Fotó: Getty images/Glamour

Emma Stone a Kaliforniai álom rendezőjét és forgatókönyvíróját, Damien Chazelle-t próbálta megölelni, az időzítése azonban rosszra sikeredett. Bár ő is ölelés nélkül maradt, teljesen egyértelmű, hogy véletlenül történt így, és Emma később viccelődött is azzal, hogy legközelebb jobb koreográfiát kell bevetnie egy ilyen helyzetben.

Forrás: buzzfeed.com

Még több érdekesség a sztárvilágból:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője