Így nézett ki végzősként, íme Dukai Regina és Iszak Eszti tablóképe

2016.május.9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A középiskolai évek örökre meghatározóak maradnak, hiszen ez az az időszak, amikor első életre szóló döntéseinket meghozzuk. Dukai Regina már az iskolaválasztással is a saját útját járta és hangosan kiállt az igazságtalanság ellen, miközben Iszak Eszti dunaújvárosi gimisként visszahúzódó volt és főként az öltözködésében fejezte ki önmagát.

Így nézett ki végzősként, íme Dukai Regina és Iszak Eszti tablóképe
Fotó: Instagram

"Borzasztó szőke voltam akkor, és egészen másképp néztem ki, mint most. 3 milliméteres hajam volt a középiskolában, ami először barna volt, majd egymást követték a vadabbnál vadabb színek. Ráadásul volt egy rapper korszakom is, amikor apukám és a bátyám ruháit hordtam, szóval anyukám és a nagymamám csak azt várták, mikor lesz belőlem végre lányos lány" – mesélte nevetve Regina, a GLAMOUR Women of the Year 2016 közösségimédia sztárja, aki úgy emlékszik, nem volt rossz gyerek, inkább csak szókimondó. "Nem bírtam az igazságtalanságot, például ha a kisebbet bántották, nem hagytam szó nélkül, de nem volt velem komolyabb baj, mert a szüleim jól neveltek" – mesélte a modell, aki úgy érzi, az egész életét meghatározta a gimnázium.

Dukai Regina

Iszak Eszti, aki szintén jelölt volt Az év közösségimédia sztárja díjra, egy közgazdasági szakközépiskolába járt Dunaújvárosban, és Reginához hasonlóan különc tinédzsernek számított. "Visszahúzódó gyerek voltam, viszont az öltözködésem nem volt hétköznapi. Akkoriban még minden polgárpukkasztásnak számított, ami eltért a farmer-felső viselettől, így a szőrös csizma, rózsaszín táska már lázadásnak számított" – idézte fel a VIVA Tv egykori csinos műsorvezetője, akinek osztálya nem mindennapi tablóval rukkolt elő. "Az osztályfőnök elképzelése az volt, hogy civil ruhás, Duna-parti képek kerüljenek a tablóra, de nekem ez annyira nem tetszett. Szerencsére hagyományos képek is készültek, én inkább azokat őriztem meg" – mesélte Eszti.

Iszak Eszti

Keresd a 2021. július-augusztusi számunkat az újságárusoknál, melynek Dukai Regi szerepel a címlapján!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Gólyahír, babát vár a gyönyörű magyar modell: Axente Vanessa mesés fotóval jelentette be a baba érkezését

Gólyahír, babát vár a gyönyörű magyar modell: Axente Vanessa mesés fotóval jelentette be a baba érkezését

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője