Szívszorító mondatot olvastak le Kamilla királyné szájáról, ezzel támogatta a rákbeteg Károly királyt

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár Károly királynál januárban rákbetegséget diagnosztizáltak és jelenleg is kezelések alatt áll, úgy döntött, visszatér uralkodói teendőihez. Legutóbb a Trooping the Colour nevű eseményen vett részt a családjával, ahol aggódó felesége, Kamilla királyné az uralkodó minden lépését figyelte, és egy nagyon megható mondatot súgott oda neki a parádé végén.

Kamilla Királyné nagyon támogató feleség
Kamilla Királyné nagyon támogató feleség
Fotó: Northfoto

A Trooping the Colour, vagyis Károly király hivatalos születésnapi ünnepsége hatalmas mérföldkő volt a királyi család számára, hiszen Katalin hercegné a rákbetegsége bejelentése után először vett részt nyilvános eseményen. Így hosszú hónapok óta először láthattuk együtt Katalint és Károlyt, akiknek kapcsolatát a betegségük csak még jobban megerősítette.

Azt, hogy az uralkodó részt vesz az eseményen, már hetekkel korábban tudni lehetett, azonban egészségi állapotára tekintettel néhány programpontot módosítottak - például a parádéra nem lóháton, hanem hintóval érkezett.

Az ünnepséget a hagyományokhoz híven a királyi család tagjai a Buckingham-palota erkélyéről nézték végig, ahol a kis Lajos herceg (ismét) ellopta a show-t. Most pedig a HELLO! magazin szakértői kiszúrták, hogy Kamilla királyné milyen szívszorító mondattal támogatta férjét a parádé végén, mikor Károly király elbúcsúzott a tömegtől és elindult a palotába. Jól csináltad! - súgta oda a férjének Kamilla, amire az uralkodó azt felelete, „köszönöm”. Az erről készült felvételt IDE kattintva nézheted meg!

Hoppá! Kamilla királyné ezt a munkát venné ki Károly király kezeiből

Hoppá! Kamilla királyné ezt a munkát venné ki Károly király kezeiből

Kamilla királyné aggódik Károly királyért

Kamilla a Queen's Reading Room Irodalmi Fesztiválon egy íróval, Lee Childdal beszélgetett, akinek a The Sun szerint elárulta, hogy van most a férje. „Jól van, kivéve, hogy nem lassít le és nem teszi azt, amit mondanak neki” - osztotta meg aggodalmait a királyné, amire Lee azt felelte, hogy szerinte így viselkedik egy „tipikus férj”.

De nem ez volt az első alkalom, hogy Kamilla királyné arra célzott, a férje nem igazán követi az orvosok utasításait. Májusban, a Rye-i Lamb House kerti partiján a vendégekkel csevegett, amikor elárulta, hogy Károly „egyre jobban van”, majd tréfásan hozzátette: „legalábbis, jobban lenne, ha viselkedne”- írja az Independent.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem véletlenül ők a világ leggazdagabb emberei: nagyon beszédes a csillagjegyük, borítékolható volt a siker

Nem véletlenül ők a világ leggazdagabb emberei: nagyon beszédes a csillagjegyük, borítékolható volt a siker

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Problémás bőr volt, nincs: így hat az arcápolási rutin, ha rád van szabva (x)

Problémás bőr volt, nincs: így hat az arcápolási rutin, ha rád van szabva (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Te is irodai munkát végzel? - Így válassz okosan szemüveget (x)

Te is irodai munkát végzel? - Így válassz okosan szemüveget (x)